2008. január-február
» » KORÁBBIAK » »

Dietrich Bonhoeffer: Vademecum (részletek)

Mostantól?

Egyedül ahol Isten van, ott van az Új, a Kezdet. Ezt azonban nem adja Isten vezényszóra, az ember mindössze imádkozhat ezért. Az ember azonban csak akkor tud imádkozni, ha megérti, hogy ő önmagától bizonyos dolgokra képes, de van, amire nem. Tudja, hogy korlátai vannak, és kezdeni valaki másnak kell.

A következő lépés

Az az ember, aki kizárólag jó szándékaitól vezérelve él, egyáltalán nem is veszi észre, honnan is erednek ezek. Érdemes komolyan odafigyelni, mi határozza meg valójában cselekedeteinket. Úgynevezett jó szándék nem más, mint egy gyenge szív félelemterméke, mely leginkább a rossztól, bűnöktól fél, és csak emberi fegyverekkel szerelkezik fel, hogy szembeszálljon ezekkel a hatalmakkal. Aki fél a bűntól, az már benne is van. A félelem a háló, mely minket a gonosz karjába vet, hogy belegabalyodjunk, és hamarosan el is bukunk. Aki fél, az már elbukott. Akit egy magas hegyre való felkapaszkodáskor hirtelen elfog a félelem, az bizonnyal megbotlik. Ki kell hát mondani, hogy ezek a félénk jó szándékok nem vezetnek sehova. Így lehetetlen jót kezdeni.
Miképpen jutunk el egy új kezdetre?
"Aki megfogja az eke szarvát ... (Lukács 9, 62), aki vezeti az ekét, annak tekintete nem vissza felé néz, de nem is a messzi távolt kutatja, hanem a következő lépésre figyel, amit meg kell tennie. Visszatekintgetni nem keresztény dolog. Hagyd magad mögött a félelmet, gondot és a bűnt. Tekints arra, aki új kezdést adott neked."

Mindennek megvan a maga ideje

Isten mindazokat, akik földi boldogságukban találják meg őt, és ezért mondanak neki köszönetet, nem óvja azoktól az óráktól, melyek arra emlékeztetik őket, hogy minden földi dolog mulandó, és az a helyes, ha az ember szívét az örökkévalóság gondolatához szoktatja.
Mindennek megvan a maga ideje, s az a legfontosabb, hogy az ember együtt haladjon Istennel. Ne igyekezzen megelőzni őt néhány lépéssel, de ne is maradjon le tőle néhány lépésnyire. Elbizakodottság, ha valaki mindent egyszerre akar. Mindennek megvan az ideje, a "sírásnak és a nevetésnek", ... "ideje az ölelkezésnek és ideje az ölelkezéstól való tartózkodásnak" ... "ideje az eltépetésnek és ideje a megvarrásnak" ... (Prédikátor 3, 4, 5b, 7a), és Isten újra megkeresi azt, ami elmúlt (Prédikátor 3, 15). Ez az utóbbi azt jelenti, hogy ami elmúlt, az nem veszett el, Isten velünk együtt járja be újra a múltat, mely hozzánk tartozik. Ha tehát elfog a vágy azután, ami elmúlt, történjen ez teljesen kiszámíthatatlan időben - tudhatjuk, hogy ez egy azon sok óra közül, melyet Isten készített nekünk. Ilyenkor ne a saját szakállunkra járjuk be a múltat, hanem együtt, Istennel.

Ő kelt fel minden reggel

Minden új reggel, új kezdet életünkben. Minden nap lezárt egész. A minden napnak megvan a maga baja, a mai nap aggódásunk és fáradozásunk határa (Máté 6, 34, Jakab 4, 14). Elég hosszú a nap ahhoz, hogy Istent megtaláljuk vagy elveszítsük, hogy megtartsuk a hitet, vagy elbukjunk a bűnnek, szégyennek. Azért teremtette Isten a nappalt és az éjszakát, hogy ne kóboroljunk határok nélkül, hanem már reggel magunk előtt lássuk az este célját. Ahogy a jó öreg nap minden reggel felkel, úgy újul meg minden reggel Isten örök irgalmassága (Siralmak könyve 3, 23). Isten örök hűségét minden reggel újra lehet érezni, életünk kellős közepén Istennel új életet kezdeni, ez az ajándék, melyet Isten minden új reggelen kezünkbe helyez....
Nem az éppen következő naptól való félelem, nem is az elvégzendők terhe ébreszt fel, hanem "az úr nyitja meg szemem, ébreszti fel fülem, hogy úgy halljak, mint egy tanítvány", így cselekszik Isten szolgája (Izajás 50, 4).
Mielőtt a szív kitárul a világ előtt, Isten előtt kell megnyílnia, mielőtt a fül befogadja a nap számtalan zaját, a kora reggel csendjében teremtőjét és megváltóját kell hallania. A reggel első csendjét Isten magának tartja fenn. Legyen valóban az övé!

Ne aggódjatok!

A javak azt sugározzák az emberi szív felé, hogy biztonságot, gondtalanságot nyújtanak. Valójában azonban a gondok éppen velük kezdődnek. A szív, mely a javakhoz kötődik, a gondok fullasztó terhét is megkapja. A gondok megteremtik a kincseket, de a kincsek újabb gondokat eredményeznek. A javakkal akarjuk bebiztosítani életünket, azáltal akarunk gondtalanok lenni, hogy gondokat veszünk magunkra. Valójában azonban éppen az ellentétét érjük el. Bilincsekkel igyekszünk magunkhoz kötni a javakat, hogy megtartsuk őket magunknak, de ezek a bilincsek újabb gondokat jelentenek.

Fotó: Kovács Zsófia


A javakkal való visszaélés abban áll, hogy a biztonságunk érdekében mindennap szükségünk van rájuk. A gond mindig a holnap félelme. A javak a mához tartoznak. Éppen az tesz olyan bizonytalanná, mert a holnap számára akarom őket biztosítani. Elég minden napnak a maga baja (Máté 6, 34). Aki teljesen Isten kezébe tudja helyezni a holnapot, s ma azt fogadja el tóle, amire a mához van szüksége, csak az é1 igazi biztonságban. Ha naponta kapjuk, amire naponta szükségünk van, szabadok leszünk, a holnap gondja nem aggaszt már.
A holnap gondolata kiszolgáltat a végtelen aggódásnak.

A megváltó óra

Az a különös meghatározottság, mely az epifánia ünnepét körüllengi, oly régi, mint maga az ünnep. Annyit bizonyosan tudunk, hogy már jóval karácsony előtt ünnepelték. Az epifánia mind a keleti, mind a nyugati országok egyházaiban a téli évforduló legnagyobb ünnepének számított. Az eredetét homály rejti. Amit tudunk, hogy ősidők óta négy esemény jelentette ezen a napon az emlékezés tárgyát: Krisztus születése, Krisztus megkeresztelkedése, a Kánai menyegző, a napkeleti királyok érkezése. Akárhogy is van, az egyház Krisztus születését a 4. századtól kiemelte az epifánia ünnep köréból.... Az, hogy Krisztus születésének ünnepét és Krisztus megkeresztelkedésének napját elválasztották egymástól, nagy jelentőséggel bírt. Gnosztikus és eretnek keleti körökben az a gondolat született meg: Jézus megkeresztelésének napja a születés tulajdonképpeni napja, ekkor született Krisztus, az Isten fia.... Ebben azonban veszélyes tévedés lehetősége rejlett. Mégpedig annak a figyelmen kívül hagyása, hogy Isten megtestesült.... Amennyiben Isten csak az ember Jézust fogadta volna el fiaként, nem lenne megváltásunk. Ha Jézus Isten fia, aki már fogantatása és születése előtt elfogadta a megtestesülést, elfogadta, hogy testünkké és vérünkké lesz, akkor ő valóságos ember és valóságos Isten, akkor ő egyedül képes segíteni nekünk, s akkor születésében valóban eljött megváltó óránk, akkor Krisztus születése minden ember számára elhozta az üdvösséget.

» Breviárium
Liturgikus kódex, mely a napi imádságokhoz szükséges szövegeket, himnuszokat és azok dallamlejegyzését tartalmazta. Gyakran gazdagon illusztrálták iniciálékkal és miniatúrákkal.


VISSZA | OLDAL TETEJÉRE | CÍMLAP | IMPRESSZUM

Copyright: Parokia© 2000.
Minden jog fenntartva.

Vissza a Parókia portál kezdőlapjára!