Parókia - a református portál
Néhány gondolat a Periferic Records és a "Zene A Periférián Koncertek" igazgatójától:

1952-ben születtem református lelkész családban. Sokakhoz hasonlóan én is elhagytam a közvetlen közgazdász pályát és önálló vállalkozásba kezdtem. A szakma, a hivatalos szervek és a közönség véleménye szerint is Magyarország egyik igen fontos, zenei örökségét meghatározó hanglemezkiadójává lettem, lettünk kollégáimmal. Célunk nem a minden áron való profit termelés, hanem a művészi értékű produkciók kiadása ill. közönséghez juttatása és a világszerte elismert magyar művészek által létrehozott szellemi tőkével való tisztességes "gazdálkodás".
Régi elképzelésem válik most valóra, amikor a Zeneakadémián öt kórus (mintegy 150 énekes) és Pálúr János orgonaművész előadásában rögzíthetjük CD és kazetta kiadás céljából ezt a hangversenyt, amely a MAGYAR REFORMÁTUSOK HASZNÁLATÁRA kiadott ÉNEKESKÖNYVben található zsoltárokból, fohászkodásokból és énekekből válogat. Terveim szerint már 2002. április elejére elkészül és kapható lesz a kiadvány. A kiadás ötletét az adta, hogy 2000-ben a Fradi pályán rendezett Reformátusok Világtalálkozóján igen sokan kerestek református énekeket tartalmazó CD-t illetve kazettát. Azóta mar azt is tudom, hogy a külföldön élő magyarok részéről is igen nagy az igény iyen kiadványra, hangzóanyagra.

Szándékaim szerint elvisszük a hangversenyt Sárospatakra, Debrecenbe, Kecskemétre, Szentesre (ahol nagyapám és apám is szolgált) Pápára és a határon túli legnagyobb református közösségekbe: Kolozsvárra, Újvidékre, Kassára vagy Pozsonyba. Megfelelő hazai támogatás esetén az ottani bevételt teljes egészében a helyi református egyházkÖzségnek ajánljuk fel.

Böszörményi Gergely
Periferic Records

VISSZA | OLDAL TETEJÉRE | CÍMLAP | IMPRESSZUM

Copyright: Parokia© 2000.
Minden jog fenntartva.