Barth Károlynál kisebb formátumú egyházi embernek is lehet kedvenc krimiírója. Ez jutott eszembe, amikor nemrég Dorothy L. Sayers-ről, a Barth által nagyra értékelt krimiszerzőről olvastam értő ismertetést az egyik református honlapon.
A Maigret-sorozatban a történet fő szálán túl látható-hallható emberi bölcsességet, gazdag jellemábrázolást, érdekes epizódfigurákat elemezte és értékelte elismeréssel a közelmúltban egy kollégám.

Legújabb felfedezésem krimi-témában egy, az Opus Kiadó által megjelentetett és az Alexandra-könyvesboltok által terjesztett Fons Adelaar-könyv.
A címe, Hulla hopp, elárulja, hogy egyszerre két kategóriába is besorolható a mű, a bűnügyi regények és a humoros könyvek közé is.
Hogy kerül egyházi honlapra egy ilyen regényt ismertető írás?

Nemcsak D. L. Sayers említése kapcsán, hanem saját érdemeiért is. A Hulla hopp azzal tűnik ki a jelenkor krimi-dömpingjéből, hogy nincs benne trágárság, sem szex, és nem fordul elő benne sötét erők birtokában lévő látnok sem. Mindez a mai krimik, sajnos, már szinte megszokott kelléke. De Adelaar távol tartja magát tőlük.
D. L. Sayers-ről megtudtuk, hogy lelkész lánya. Adelaar életrajzi adatai nincsenek birtokunkban, de épp eleget mond a beállítottságáról, ha kijelentem: nyugodtan kézbe veheti minden egyházhoz közeli olvasó. Feltéve, természetesen, hogy szereti a krimit.
Nem akarom lelőni a poént (poénok sokaságát) azzal, hogy elmesélem a Hulla hopp tartalmát. Inkább a műfajt határoznám meg egy kicsit pontosabban. Azt mondtam, hogy krimi is, és humoros könyv is. Ez alapján a meghatározás alapján a magyar olvasónak azonnal beugrik egy név, aki műfajt teremtett. Igen, az Adelaar-könyv hasonlít Rejtő írásaira. De óvatos lennék ezzel a meghatározással. Mert sok mindenben más a két író. S azért is fenntartással beszélnék a hasonlóságról, mert hallottunk már könyveket beharangozni úgy, hogy olyanok, mint Rejtő. De rendre csalódást okoztak. Ebbe a sorba a Hulla hopp-ot semmiképpen nem szeretném belehelyezni.
Nem fog csalódást okozni, sőt. Aki csak olvasta, mindenki szuperlatívuszban nyilatkozik róla. Ajánlom tehát kézbe venni, elolvasni, nagyokat nevetni meg izgulni közben, és hahotázni, és kacagni.
Azután pedig, a ponyva világába tett rövid kiruccanás után, visszatérni olvasmányaink megválasztásakor az igazi irodalomhoz, az értékes, magas szintű, komoly könyvekhez.