December gyönge gyermeke

Kelet felől a köd szitál,
a dombon elterül az ég,
az erdő ébred, már pipál,
noha nem is evett ma még.

Szomszédom, egy vén angyal, néz,
hogy térülök s téblábolok,
mint egy gondterhelt pávián,
a lefagyott autóm mián.

Remélem attól megkímél,
hogy végighallgassam megint,
az állatokkal mit beszél!
Elég volt ebből már, ugyan!
Én olyan zaklatott vagyok,
a kocsim, tessék!, lefagyott...

A minap arról fecsegett,
ahogy elnézi Fordomat,
ha lehet, ne vegyem zokon,
ő többre tart egy verebet!
Csak azért mondja, mert szeret...

Hát lilát láttam, mondhatom!

Indulnék éppen, matatok,
az angyal, tudtam!, átszól:
„Hát hogy vagyunk, ó, jó uram,
ma gondterheltnek látszol."

Rámordulok: „Most nincs időm,
majd máskor, szomszéd, máskor!"

„Hát éppen ez, ugyan mikor,
hisz más kor jön most, más kor!
Megkérdezem, ne vedd zokon,
hogy kész-e már a jászol?"

„A jászol?! Jaj, öreg bolond,
hogy miket összezagyvál?!
Benzint eszik a motorom,
nincs sarjúm, és nincs abrakom,
nem istálló az ott, garázs,
mért volna benne jászol?
Keresse inkább máshol!"

„A jászol, jó uram, bizony!" - S ujjával mellkasomra bök.

Majd sarkon fordult s otthagyott.

A kertbe indult, mint szokott,
köszönteni barátait.
És jönnek is a madarak,
csacsognak, és ő válaszol,
rászállnak, körberepülik,
a szemem elől eltűnik...

De nem sokára hallom ám,
visszhangzik furcsa éneke:
„JŐJJ, JÁSZOLUNK MÁR KÉSZEN ÁLL,
DECEMBER GYÖNGE GYERMEKE!"

Kicsi Sámuelek könyve

Első gyermekeknek szánt könyvemet, az Elefánk című gyűjteményt Andrisnak, Annának és Dórának ajánlottam, az Aranylevelet pedig Andrisnak, Annának, Dórának és Bencusnak. A harmadik, megjelenés előtt álló gyermekkönyvemben, amelynek címe Hullócsillag, Habakuk az Aranylevél első oldalán fölsorolt nevek szerepelnek. Mire jövőre a negyedik könyv is megjelenik (Mese a zeneházi hangszerekről), negyedik gyermekünk, Bencus már betölti ötödik életévét.

Négy gyermek, négy könyv, jelenleg tehát négy-négy az állás, a gyermekeim javára, és az én javamra.
Nem döntetlen tehát.
Az én javamra, mondom, hiszen a gyermekverseket nem a költő írja, a történeteket nem az író eszeli ki, hanem csak lejegyzi őket, gyermekei engedelmes és odaadó írnokaként. Elég csak hallgatózni, rávenni őket arra, hogy ma este ne apa mondjon nekik "sötét mesét" - értsd: villanyoltás után elhangzó verset vagy történetet -, hanem legyenek ők a mesélők. Kifinomult hallásúak a gyermekek - ugyan kinek ne volnának erről tapasztalatai?
Amikor mindenki süket, egy egész ország akár, akkor a gyermek Sámuel az, akinek romlatlan a hallása: hallja a Megszólító szavát.
A (gyermek)vers "hallásból van", jó esetben gyermeki hallásból; és mert a Teremtés visszhangjai, az elhangzott szavak zenéje olykor valóban meghallható, a (gyermek)vers nem butácska-gügyécske prünnyögés, hanem hangfoszlányokból, szótöredékekből, angyali lim-lommokból összerakott dal.
Ismeretlen, de valaha mintha már hallott ének volna.
Vadonatúj, olyannyira régi.

Ez is az oka annak, hogy az Aranylevél egy végtelen kalendáriumot imitál. Nem kezdődik el, és nincsen vége, mert "csak" folytatódik egyre.

Itt vannak ezek a kicsi Sámuelek körülöttem, nyomukba szegődöm és hallgatózom.