"Reggelenként megcirógatja a fejem búbját.
Mert épp itt van, velem szemközt, az ágyam melletti
szekrénykén, egyik hajtása erre nyújtózkodik, s én ráfelelve
kezdem sorolni a minden plafonok-tetők-tornyok-csúcsok-
felhők fölött valónak, ki és mi is vagy nekem.
Ugye érzed, az ég, a föld, mind érted nyílik..."
(Virágok virága)

Tizennyolc történet, tizennyolc vallomás. Ha olyanokká nem lesztek, mint a kisgyermekek...(Máté 18:3.)
Hogyan leszünk mi nagyranőtt felnőttek kicsi gyermekké?
Lehetetlen, léphetetlen, elérhetetlen, ráadásul nem is vágyunk rá igazán, mert félünk elveszni, veszíteni.
És mégis, valami isteni csuda folytán olykor történni kezd velünk, s megtörténik, ha hagyjuk...

Ablonczy Ágnes