 |
 |
Leleszi Balázs Károly:
Egy hajléktalan bujdosó alázata
Tanúságtétel
Különös emberi élethelyzet a hajléktalanság...
Lesújtó szerencsétlenség, a földi reménytelenség verme. Egy-egy fekete bárány égő sebe, ember-törő napjai, életének csődszakadékai, lassú agóniája, ebben a professzionális, száguldó világunkban kimondhatatlan - és megemlékezésért kiált!
Tudom én jól, tudom (magam is hajléktalan vagyok) a perifériára zuhanásért mi is felelősek vagyunk (az én esetemben maximálisan), életünk dantei tűzpoklait, összedőlt romjait, kétes örömök keserű utóízeit bizony vállaini kell, a jelen drámája, balszerencséje nem testálható át a parlamentre, a szociális hálóra vagy a Teremtőre. És hát a bekövetkezett rendszerváltást sem lehet a végtelenségig hibáztatni.
|
De azt is tudom, hogy a mindennapok keresztje némelyeknek túlságosan is földre rogyasztó. Ha megkérdeznék tőlük: milyen viszonyok közt képzeled el életedet úgy egy évtized múlva? - nem is lehet rá választ adni, mert a kérdés ereje nem sokat jelent számukra. Az adott körülmények közt minek is tervezgetni. Marad a keserű pohár-, s az egyre fárasztóbb tánc az "aranyborjú" körül... Elcsüggedve, beletörődve a megváltozhatatlanba.
Sokféleképpen lehet közelíteni az elesett emberek felé, de jó volna, ha nem felesleges dolgokra pazarolnánk el tetterőnket és nem felejtenénk el végleg azt a képességünket, hogy szeretni tudunk. A nagy áldások szétáradása mindig kicsiben kezdődik.
Félve kérdezem Önöktől, hogy mit kezdenek azokkal az emberekkel, akik önmagukba bezárkóztak? Akik a környezetükben hallgatásba burkolóztak? Akik már évtizedek óta hallgatnak? Mit kezdenek az üres, kiégett szemekkel? A reménytelenség összegubancolódott hálóival? Meghallják-e a felcsukló belső zokogásokat? Észreveszik-e azokat, akik az olvasztótégely szorításában vergődnek, s mintha a tűz izzása napról-napra erőteljesebb lenne?... Es a kapcsolataink miért hantolódnak közönybe?
A társadalomba való fokozatos visszailleszkedés, a céltévesztés helyreállítása, az emberi összetartozás, az állandó munkahely, a mértékletes élet, a barátság, a szerelem, a család közös háztartása, ezek mind-mind egysegesen formálhatják újra tevékeny emberré a hajléktalant - így együttesen lehetne valóban belépni a cselekmény viszonyok hálózatába -, ez pediglen már nem a merengések "felhőt szemlélő ideje". De ehhez segítség szükségeltetik! Önerőből nem megy. Szerencsés emberek azok, akik mikor életük mélypontjára zuhantak, szeretteik nem hagyták magukra őket a külső sötétség senki földjén.
Babits írja, hogy "rossz korban születtem", de kérdezem én, nem született-e minden kor embere rossz időben és rossz helyen? Ha azonban "Isten oltókése" metszi, formálja, alakítja életem, akkor olyan szorongattatásban vagyok, amely kitartás és hűség esetén élő reménységhez vezet, ami pedig nem szégyenít meg. Hiszen a legkisebb magban van elrejtve egy ég felé növekedő nagy fa csírája. Az életerő lendületének forrása... A jövő diadalmaskodhat a jelen nyomorúságai felett is.
Bizony nehéz megérteni, hogy csak az élet türelmes, olykor fájdalmasan szigorú nevelése alatt alakulhatunk át igazán nagy reménységű emberré. A mélységes mély leckék által! Hiszem, hogy azért kerül az ember nyomorúságba, hogy a lelki ember kiútra találjon. A felállásba, a felemelkedéshez vezető ösvényen az első lépés mindig az, ha őszintén önmagamba nézek és a múlt hibáit, vétkeit nem takargatom. Félúton nem érdemes megállni, s nem szabad gyávának lenni! A jónak az értékelése semmiképpen sem lehetséges anélkül, hogy előbb át nem élnénk a rosszat.
Korunk egyik nagy tévedése, hogy csak a tények felszíni viiágát szemléli a rideg információk rendszerében. Legyen ez a verseskötet - a szeretet kiáradó csendes intimitásában -, élet- és balsorsunk mélyebb megértésének függőhídja, átkelőhely, közeledés egymás felé, a szívek körforgásában...
Szeretném megköszönni Édesapámnak a segítségét, aki még a betegágyán is ellátott alkotó tanácsokkal. János testvéröcsémnek a gondolkoztató-építő grafikáit. Kovács Tamásnak, mert a Fedél Nélkül című újságnak köszönhető, hogy újra írni kezdtem. És külön köszönöm mindazoknak, akik lehetővé tették ennek a kötetnek a kiadását és azoknak is, akik mindvégig bátorítottak, s még ma is féltő fígyelemmel kísérik életsorsom alakulását...
Úgy gondolom, hogy igaz: az ember élete a szent Isten kezével írt vers, amelyet bárki elolvashat. Legyenek ezek a vallomások csendes igenek és csendes ámenek a hétköznapok forgatagában...!
Leleszi Balázs Károly
Budapest, 2002. szeptember 15.
|
Megrendelhető:
Kispest Rózsatéri Református Egyházközség
1196 Budapest, Jahn Ferenc u. 107.
telefon/fax: 378 0200
e-mail: rozsater@parokia.net
|
|
 |
