 |
 |
Örömhír a pusztaságban
GYERMEKEK SZÁJA ÁLTAL...
Ma egy gyülekezeti karácsony nem képzelhető el a gyerekek valamilyen formájú szereplése nélkül még a legszigorúbb kegyességet valló gyülekezetekben sem. Mindez rámutat korunk értékrendbeli átrendeződésére éppúgy, mint a gyermek helyének, szerepének változására családon és gyülekezeten belül egyaránt. A gyermeki lét jelentősége, fontossága megnőtt, ami nincs ellentétben az evangéliumok üzenetével. Hisz „ilyeneké a mennyek országa" (Mt 19,14), s „gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicséretet" (Mt 21,16).
Nem véletlen bizonyára az sem, hogy a népi betlehemesek épp a gyermekek száján maradtak fenn oly sokáig, s élik még ma is reneszánszukat. Mert megőriztek valamit a titokból, a misztériumból, a testet öltés csodajából. Kötetünk szerzői sem véletlenül fordultak hát a betlehemesjátékok, a pásztorjátékok hagyományához, ám az sem véletlen, hogy igyekeztek mindebből annyit megőrizni, amennyi a bibliai hagyománnyal összeegyeztethető.
S persze a gyülekezetek szükségével. Mert bizony a karácsony előtti hetekben elkezdődik a lázas keresgélés valami műsor után, ami az adott gyerekcsoporttal előadható, ami nem túl nehéz, de azért minél többeknek ad feladatot, s lehetőleg az utóbbi években még nem látta a gyülekezet. Ami nyelvileg igényes, bibliai hitelű, mégis gyermekszerű.
|
Válogatásunk is ebben a szükségben született, sokfelől hallva a kérést, tudnánk-e valamiképp segíteni. Hát próbálunk, mint ahogy mások már évtizedek óta próbálnak segíteni pennaforgató tálentumaikkal. Vannak sikeresebb és kevésbé sikerült vállalkozások. Nyilván olyanok is, amelyekről mi nem tudunk. Mégis több szálon elinditottunk egy gyűjtést a gyülekezetekben kézen-közön forgó műsorok után, s annyira jutottunk, hogy ez a kis kötet megszülethetett. Köszönetet mondunk mindenkinek, aki segített ebben. S továbbra Ís várunk gyermekekkel, fiatalokkal előadható műsorokat, színjátékokat, és nemcsak a karácsony témakörében.
Jelen kötetünk írásait úgy válogattuk össze, hogy mind előadásmódban, mind a szereplők számát és életkorát tekintve többféle választásra adjon lehetőséget. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy nem tudunk minden igényt kielégíteni. A műfaj alkalomhoz kötött jellege azonban feljogosít minket, hogy „megengedjük" a felkészítő lelkészeknek, hitoktatóknak a - valóban - szükséges változtatásokat akár a szereplők számában, akár a rendezői megoldásokban, akár a szövegben. Bátorítunk hát mindenkit e játékok alkotó módon felelős kezelésére és előadására a közös cél érdekében: Gyermekek szája által dicsértessék Isten, hirdettessék az evangélium.
Az értünk testet öltött Fiú titka, csodája.
|
Parakletos Kiadó
6100 Kiskunfélegyháza, Wesselényi u. 7.
telefon/fax: 76 463 106
e-mail: parkonyv@hu.inter.net
|
|
 |