Parókia - a református portál
Ürögdi Ferenc:
Az én keresztyénségem

Vannak, akik olyan életet éltek, hogy hitük még holtuk után is beszél. Ezek közé tartozik Ürögdi Ferenc. A világi kincsek gyűjtése helyett tékozlón pazarolta az emberekre az Istentől kapott talentumait, miközben feleségével úgy éltek: "mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden."
( 2 Korinthus 6,10. )

Bízunk benne, hogy a verseken átragyogó Krisztus követő élet bizonyságtétele sokakat indít és bátorít ma is Krisztus követésére.

A verseskötet bevétele a szarvasi református templom építését szolgálja. Aki megvásárolja, támogatja templomépítésünket. Kérjük - azokat, akik készek erre - imádkozzanak velünk együtt, hogy az a lelki hajlék, melynek alapjait a lelkész-költő és felesége szolgálatával megerősítette, felépülhessen Isten dicsőségére és nagyon sokak lelki javára.

Várjuk azon gyülekezetek, közösségek jelentkezését, melyeknek tagjai készek a versekötet megvásárlásával munkánkat támogatni. Az igényelt köteteket részükre bizományba, utólagos elzsámolásra elküldjük.

Terjedelem: A5-ös méret, 161 oldal
Ára: 1.000,-Ft
Egyedi megrendeléseket is teljesítünk, melynek postaköltsége 300,- Ft.
Szarvasi Református Egyházközség
5540 Szarvas, Vasút u. 66.
Telefon: 66 / 216 - 209
e-mail: reformatus@szarvas.hu
VISSZA | OLDAL TETEJÉRE | CÍMLAP | IMPRESSZUM

Copyright: Parokia© 2000.
Minden jog fenntartva.