Parókia - a református portál
Douwe és Tünde Boelens Emmakerkből

Szolgálati helyünk:

Curacao szigetén,
a protestáns Emmakerk.

Holland nyelvű a gyülekezet. Eredetileg főként surinamiak a tagjai. Ma már vegyesen az antilliaiakkal és itt dolgozó, hitben élő hollandokkal kb. 300 család. A város különböző részeiből járnak. Sok a gyerekes család és az idős ember. Gyerekek és fiatalok 30-50-en vannak vasárnaponként. Együtt kezdjük az istentiszteletet (itteni idő szerint fél tízkor, ez Magyarországon fél négy órát jelent), majd a fiatalok később külön csoportokra mennek és a végénél visszatérve röviden beszámolnak. Úrvacsora kéthavonta van, a hosszú úrasztala köré ülve. Az itteni melegben így idéződik fel az utosó vacsora közösségi légköre. A presbiterek szolgálata és diakóniai munka igen aktív.

Istennek hála,
jól vagyunk.
Repül az idő itt is.
Nagyon szép Pünkösdünk volt
a gyülekezetben,
fenőtt konfirmációkkal, kereszteléssel
és egy meglepetés szeretetvendégséggel, amelyet a gyülekezetből szerveztek.
Sok aktív ember van és szeretetteljes légkör a közösségben.

Gyermekeink már egész jól tudnak hollandul, belejöttek az itteni tanulásba. Péter első osztályos és kimondottan szereti a sulit. Dávidnak is jól megy és kitűnően úszik. Jolka festeni, kézimunkázni szeret. Lilikével most tanuljuk a helyes úszást. A többiek már "diplomát" szereztek a tengeren. Várják nagyon a szünetet. (2002. májusában)

2002. Karácsonyi összejövetele Emmakerkben
Douwe Boelens
Emmakerk, Barentslaan 11
Willemstad - Curaçao
Tel., fax: (5999) 737 30 70
boelens@carib-online.net

A gyülekezet holland nyelvű honlapja itt található:
http://www.emmakerk.freeservers.com

VISSZA | OLDAL TETEJÉRE | CÍMLAP | IMPRESSZUM

Copyright: Parokia© 2000.
Minden jog fenntartva.