Luz, Ede és Gyöngyvér legutóbbi beszámolójából:
Hálásak a látogatókért. Egy fiatal házaspár (Ede egykori ifjúsági csoportjának vezetői) töltött náluk két hetet.
Karácsony és Újév körül Ede egyik bátyja volt ott négy hétig. Munkájuk és az ország megismerése mellett segített a litai missziós állomáson egy konyha építésében. Szó szerint keményen „állta a sarat", mert éppen ez idő alatt sokat esett az eső Litában.
Az ünnepnapok alatt villámlátogatást tett náluk Jacob Walter (ez év májusában tett tíznapos beszámoló körutat Magyarországon is!) családjával, aki közel 20 évig szolgált Pápua Új-Guineában. Nagyon élvezetes és meggazdagító volt számukra egy ilyen eredeti és tapasztalt misszionáriussal beszélgetni és tapasztalataiból tanulni.
A Chala család megérkezett és mivel mindketten jól beszélnek spanyolul, rögtön beálltak a szolgálatba. Örülnek, hogy erősítés érkezett a csapatba. Imádkozzunk értük, hogy Isten áldja meg szolgálatukat!
Második gyermekük érkezése előtt az Úr mindent elrendezett: egy ismeretlen rendelkezésükre bocsátotta lakását Quitoban, hogy közel legyenek a kórházhoz. Küldött egy német hívő testvért, aki éppen Ecuadorban volt, és szívesen vállalta, hogy távollétük alatt vigyáz a lakásukra Ibarrában. Mirjámra egy Quitoban lakó misszionárius család vigyázott, mialatt ők a kórházban voltak. Marléne pontosan a kiírt napon, február 5-én megszületett!
Hálásak a szolgálati lehetőségekért. Bár még nem tudnak mindent úgy csinálni, ahogyan a szívük szerint szeretnék, mégis látják, hogy Isten előreviszi őket.
2000 karácsonya nemcsak számukra volt megörvendeztető, hanem Alpachacán sok utcagyermek számára is. Egyetlen asszony gazdag adománya révén 100 utcagyermeknek tudtak finom ebédet kiosztani. Megdöbbentő volt látni ezeket a gyermekeket, akik közül sokan alig kapnak naponta meleg ételt. De nemcsak a gyermekek gyomrát akarták megörvendeztetni, hanem a szívüket is. Az ételosztás előtt tartottak egy áhítatot és minden család kapott egy gyermekbibliát ajándékba. Sokan rögtön a helyszínen elkezdték olvasgatni. Az ételosztás a faluházban történt, amelynek házigazdája teljesen odáig volt ettől az akciótól és örömében felajánlotta a helyiséget, bármikor is szükségük lenne rá.
Az alpachakai házi gyülekezetben 70 fővel (gyermekeket is beleszámítva) ünnepelték a karácsonyt. Több olyan személy is jelen volt, akik különben nem járnak a gyülekezetbe.
Az alpachakai házi gyülekezetben az elmúlt hónapok alatt 7 személy adta át az életét Istennek.
Hálásak a jó csapatmunkáért;
a prédikációsorozatért, mely jó visszhangra talált. Az egyik gyülekezetben azóta minden gyülekezeti tag eljár a bibliatanulmányozó körbe.
Munkájuk egyik fontos része vezetők képzése. Nemcsak intellektuális tudást adnak át, hanem igyekeznek őket gyakorlati dolgokban is segíteni.
Ede elkezdett tanítani a bibliaiskolában (CCB). Ebben a félévben Aggeus, Zakariás és Malakiás könyvéről tart előadásokat. A diákok nagyon motiváltak és jól együttműködnek.
Nyáron két csoport érkezik Németországból, hogy megismerkedjenek a missziós munkával és lássanak valamit Ecuadorból. Ezenkívül segítenek egy tervezett evangélizációs héten és egy gyermekhéten. Imádkozzunk, hogy Isten áldja meg ezt az időt mind az ottani emberek számára, mind a csoporttagok számára.
Ima-kérések:
Hálaadás:
Az Isten kegyelméért az életünkben
A Chala családért
Bátorító látogatásokért
Otthon érezzük magunkat!
Marlene problémamentes születéséért
Gyöngyvér gyors felépüléséért
Mirjám szeretetéért Marléne felé
Karácsonyi akciókért
Hűséges imádkozókért és adakozókért
Újjászületett emberekért
A CCB-ben való jó kezdetért
Buzgó bibliatanulmányozó csoportokért
Kérés:
Családunk további egészségéért
Az alpachacai gyermekekért
A nyári evangélizációért
Újjászületett hívők megerősödéséért
A nyári csoportokért
Munkatársakért Alpachacán
További jó csapatmunkáért