16. hét, 2008. április 13-19.
» » KORÁBBIAK » »

"...megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, mely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve egy másik helyen."
(Jn 20,7)
Elolvasandó:
Jn 20,1-10

A sírban nem volt ott a Jézus teste, de amik ott maradtak: feltámadásának jeleiként maradtak ott. A halotti lepleknek is van üzenetük. Az Élőről szólnak. A kendő, ami a fején volt, összehajtogatva maradt vissza, külön a többi lepeltől. Krisztus feltámadása a bűn által megrontott teremtési rend helyreállítása. A teljes helyreállítás Benne lehetséges, és Általa. A bűn törvénytelenség, rendetlenség, felfordulás. Káosz és nem kozmosz. A természet legveszélyesebb rizikófaktora az ember.
Ha a sír rendetlenül marad, azt a gyanút erősítette volna meg, hogy sírrablók lopták el Jézus testét. A Feltámadott első gesztusa egy kendő összetűrése.
Mit hagyok magam után? Egyik gyülekezetben ebéd után, a délutáni szolgálat előtt lefeküdtem pihenni. Egy takarót húztam magamra. Közeledett az istentisztelet ideje a templomban. A takarót félredobtam, mint otthon: a feleségem feladata a rendbetétel. Szolgálatom textusa éppen az összehajtogatott kendő üzenete volt.

Megszégyenültem: lehet-e rendről beszélni, ha rendetlenséget hagyok magam után? Aki a kicsin hű, a sokan is az; aki a kicsiben rendetlen, nem az-é a nagyban is? Nincs nagy és kicsi! Csak rendezetlen, vagy csak rendbetett élet van. A világ új rendje egy kendő összehajtogatásával kezdődik. Én vagyok ez a világ.

Visky Ferenc

Határidőnapló

Szerkesztők: Daray Erzsébet és Mihály Emőke

Az áhítatok szerzői:

Adorján Kálmán (missziós lelkész)
Dr. Falus András (immunológus, kutató, egyetemi tanár)
Horváth Levente (missziós lelkész)
Kis Mónika (családanya)
Kis Zoltán (programozó)
Dr. Lészai Lehel (lelkész, egyetemi tanár)
Nádori Gergely (tanár)
O'Sullivan, Ailisha (misszionárius)
R. Szabó István (közgazdász)
Szeverényi János (lelkész)
Szucs Teri (író)
Tóth Sára (kiadói szerkesztő)
Visky András (író, dramaturg)
Visky S. Béla (lelkész, egyetemi tanár)
Visky Ferenc (lelkész)
Visky Péter (lelkész)

Kolozsvár - Cluj-Napoca: Koinónia, 2002
Descrierea Cip a Bibliotecii Nationale

VISSZA | OLDAL TETEJÉRE | CÍMLAP | IMPRESSZUM

Copyright: Parokia© 2000.
Minden jog fenntartva.