 |
 |
18. hét, 2008. április 27 - május 3.
» » KORÁBBIAK » »
"Halál, hol a te diadalod?
Halál, hol a te fullánkod?"
(1Kor 15,55)
|
|
A halálban az is rossz, hogy tehetetlennek érzi magát az ember vele szemben. Nemcsak maga a halott tehetetlen immár, hanem te is, aki megdöbbenve nézed. Te sem tudsz semmit tenni érte, csak állsz mellette értetlenül. Mintha a halál fullánkja nemcsak az elhunytat bénítaná meg, hanem a körülötte élőket is.
A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig az Isten törvénye. Úgy is mondhatnánk, hogy a bűn-fullánk mérge a törvényre reagálva kezd el hatni, biztosan ölő méregként. Isten parancsai ugyanis nagyon magas követelmények elé állítják az esendő embert, és ez megriasztja, lebénítja, kétségbeesésbe kergeti őt, vagy pedig közönyt eredményez, ami aztán még nagyobb tehetetlenségbe sodorja.
|
 |
Ezért elidegeníti tőlünk Istent is, és megutáltatja velünk a törvényét, és sajnos éppen akkor, amikor a halállal szembesülve el kellene számolnunk az életünkkel az Ő törvénye szerint. Pál apostol mégis azt mondja, hogy diadalmaskodhatunk a halál tehetetlensége fölött Jézus Krisztus által. Hogyan? Hát úgy, hogy Jézus Krisztus teljességgel betöltötte a törvényt, olyannyira kielégítette a mennyei igazságszolgáltatást, hogy megszüntette az ellenünk indított bűnügyi eljárást, és felfüggesztette az ítéletet, a poklot. Halál még van, de nincs már fullánkja. Bűn még van, de nincs már ereje. Pokol még van, de nincs már diadala. Bűnös ember még van, de hová lett a tehetetlensége? Hála legyen Istennek, aki diadalmaskodott a tehetetlenségünk fölött a mi Urunk Jézus Krisztus által!
Egy tüskét egy másik "tüskével", egy tűvel lehet kihúzni, kipiszkálni - ha beleakad például a tenyerünkbe. A halál fullánkját is csak egy másik halállal lehetett legyőzni. Jézus halála által legyőzte a halált. Tehetetlennek érzed magad, és tehetetlen is vagy? Ne félj, Ő érted feszíttetett meg tehetetlenül, és az Ő feltámadásának ereje feloldhatja bénultságodat. Önként és szabadon szolgálhatod Őt, a törvény már nem rettenthet.
Onnan húzd ki a tüskét, ahová belement. Ne mentegetőzz: bánd meg, ami bűn, és ott nyersz bocsánatot, ahol elbuktál. Ott lesz feltámadásod, ahol éppen tehetetlen voltál.
Egyedül ez a hit látja Istent, és Isten egyedül ezt a hitet látja. Ez a halálunk és tehetetlenségünk fölött aratott győzelem titka, és ez a győzelem a mi hitünk
(1Jn 5,4).
Horváth Levente
Határidőnapló
Szerkesztők: Daray Erzsébet és Mihály Emőke
Az áhítatok szerzői:
Adorján Kálmán (missziós lelkész)
Dr. Falus András (immunológus, kutató, egyetemi tanár)
Horváth Levente (missziós lelkész)
Kis Mónika (családanya)
Kis Zoltán (programozó)
Dr. Lészai Lehel (lelkész, egyetemi tanár)
Nádori Gergely (tanár)
O'Sullivan, Ailisha (misszionárius)
R. Szabó István (közgazdász)
Szeverényi János (lelkész)
Szucs Teri (író)
Tóth Sára (kiadói szerkesztő)
Visky András (író, dramaturg)
Visky S. Béla (lelkész, egyetemi tanár)
Visky Ferenc (lelkész)
Visky Péter (lelkész)
Kolozsvár - Cluj-Napoca: Koinónia, 2002
Descrierea Cip a Bibliotecii Nationale
|
|
 |