Dr. Békefy Lajos
"HISZEK KRISZTUSBAN..."
125
éve halt meg az emberi lélek krónikása, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Dosztojevszkij, az emberi lélek
prófétikus látnoka, a pszichoanalízis zseniális előfutára, Jézus Krisztus
megváltott bűnhődő-bűnöse 125 éve ment el a színről-színre látás birodalmába.
1821-ben született Moszkvában, akarata ellenére Szentpétervárott mérnöki
tanulmányokat kellett folytatnia. Mindig is úgy érezte - Naplója tanúsága szerint -, hogy
írónak teremtette őt az Isten, s így az emberlét lényegi kérdéseivel kell
foglalkoznia. Első regénye, a "Szegény emberek" 1846-ban jelent meg. A
regénycím programadó volt további írói pályája szempontjából: ő valóban a
szegények, a megalázottak és a megszomorítottak (későbbi regénye) szószólója,
keserveik kihangosítója lett. 1848-ban csatlakozott a Petrasevszkij-körhöz,
amelyhez hivatalnokok, írók, diákok és tisztek is tartoztak. Mindannyiukat a
korabeli orosz viszonyokkal szembeni kritika, elégedetlenség tartotta össze.
Elítélték a cenzúrát, a "jogszolgáltatást", az egyoldalú testi szenvedélyeket.
Aztán őket is elítélték. Dosztojevszkij börtönt kapott. I. Miklós cár
megrendeztette kivégzésük színjátékát, egészen az utolsó előtti pillanatig:
szemét bekötötték, s akkor jött a kegyelem, s "csak" Szibériát kapott. Ott négy
nehéz, de a Biblia által elviselhetővé formált évet töltött el. A lágeréletet,
a rabtársak különös történeteit örökítette meg "Feljegyzések a holtak házából"
című könyvében. 1859-ben újra visszatér Nyugat-Oroszországba. Élete utolsó 15 évében
egyre csak írt, írt. Volt mit kiírnia magából. Ekkor születtek a nagy regények,
a Bűn és bűnhődés, az Idióta, az Ördögök, a Tanítvány és a Karamazov testvérek.
1881. február 9.-én halt meg.
A francia
filozófus, Albert Camus 1959-ben ezt írta: "Sok ideig Marxot tartották a 20.
század prófétájának. Ma már tudjuk, hogy amit ő prófétált, az még sokáig fog
váratni magára, s felismertük, az igazi próféta Dosztojevszkij volt.
Előre látta a Nagy Inkvizitorok uralmát és a hatalom győzelmét az igazságosság
felett. 20 éves voltam, amikor először olvastam őt, s megszerettem, mert
leleplezte és feltárta az emberlét titkait. Ám nagyon gyorsan, mégpedig abban a
mértékben, ahogyan korunk drámáját átéltem, Dosztojevszkijt, az embert is
megszerettem, mert ő volt az, aki történelmi sorsunkat a legmélyebben élte át
és fejezte ki. Számomra ő volt az, aki jóval Nietzsche előtt felismerte a
korabeli nihilizmust, meghatározta lényegét, rettenetes és tragikomikus
következményeit leírta, és még arra is volt érkezése, hogy ilyen viszonyok
között felmutassa az üdvösség örömüzenetét". Sokan, magam is már kamaszkoromban
úgy voltam: lenyűgözött az a szinte biblikus mélyenlátás, ami műveiből árad. A
töredékesség, a rész szerintiség fájdalmas felismerése, a szabadság utáni
olthatatlan vágy, a megrendülés mások szenvedése és megalázása miatt.
Elképesztő, hogy mennyire pontosan látta egy századdal előre azt, aminek jönnie
kellett: a nihilizmus, a semmi beköszönését sorsokba, korszakos gondolatokba,
társadalmi mozgásokba. Ugyanakkor lenyűgöző az a mód, amilyen szellemi-lelki
szenvedéllyel keresi és meg is találja a semmi
örvényléséből kisegítő üdvözítő utat. Alig akad valaki más a 20. század
közeledtekor, aki olyan nagy hatással volt irodalomra, filozófiára és
teológiára, mint Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij. Szolzsenyicin,
a késői sorstárs, a gulágok krónikása, évekkel ezelőtt ezt mondta:
"A 19. században ő volt az egyetlen, aki élesen látta előre századunk
totalitárius államait".
Könyveiből,
Naplójából tudjuk, hogy az Újszövetség volt tankönyve, mestere, mely teljesen
áthatotta gondolkodását. Nem véletlen, hogy református teológusok, köztük Eduard
Thurneysen, Barth kortársa, könyvet is írt róla. 1850-ben, a száműzetés
helye felé utaztában, Omszkban egy kislánytól, "Isten angyalától" kapott egy
Újszövetséget. A fogságban ez volt az egyetlen könyv, amit magánál tarthatott.
Napi olvasmánya lett. Agyon olvasta, de haláláig nem vált meg Újszövetségétől.
Itt talált választ a másokat és őt is kínzó alapkérdésekre: Hogyan tudunk élni,
túlélni egy olyan, amilyen szétesett, lezüllött, önmagát lefele meghaladó,
negatív irányban "felülmúló" világban? S lehet-e üdvözülni ebben a világban? Az
evangélium és Pál teológiájának kulcsgondolatai újra és újra visszatérnek
írásaiban. Négy ilyen témát emelek ki, négy tételben.
- A kételytől a hitig
- Az ember "szétesése"
- "Mégis"-szabadságunk
- "Ha nincs Isten, minden lehetséges"?
KÉTELYTŐL A HITIG
A hívő, orosz zseni egyik elemzője
szerint műveit és egész munkásságát a "sokhangúság, a polifónia" jellemzi. Nem
csak keresztyén, hanem nem-keresztyén, sőt keresztyénség-ellenes nézetek is
szóhoz jutnak munkáiban. Ő maga is megjárta a kétely pokoli bugyrait, ismerte
az ész örökös kérdőjeleit éppen úgy, mint az egzisztenciális kételyt, a "Minek
élek, minek éppen így élek?" marcangoló tépelődéseit. Volt is rá elég oka. Nem
csak a majdhogy nem őrültbe kergető kivégzés színjátéka terhelődött rá napi
kínként életére, hanem a szibériai évek is, aztán a megaláztatások okozta
epilepszia "szent és szentségtelen gyötrelmei". S ha még ez nem lett volna
elég, jött hozzá újabb sorscsapás: első felesége korai halála, két gyermekének
elvesztése. A szenvedés ilyen keserű poharainak kiürítése közben kellett
megőriznie az őrülettől a lelkét, s megfogalmaznia mindennek ellensúlyaként a
kegyelmet, de meg is élni azt, a Feltámadott ereje által, s megpróbálni
naponként talpra állni. S közben írni, írni, üzenni a világ - kora és a ma -
megalázottainak és megszomorítottainak továbbsegítő szókat, regény-, és
remény-bíztatásokat. Ha az evangélium világossága, felülről áradó ragyogása nem
törné át a dosztojevszkiji világot, elviselhetetlenül sötét, tragikus vaklét
lenne az. De árad a világosság őreá is onnan felülről, meg regényei
történeteire. Egész életművén keresztül pedig ránk és az utánunk jövőkre.
Az ateizmus kérdése
számára nem a kételkedés jogát, mint inkább a közönyt, a "se ilyen-se
olyan"-állapotát jelenti. Amint azt az Ördögökben kétszer is idézett Ige
mutatja: "Nem vagy sem hideg, sem meleg. Bár hideg volnál vagy meleg! Ezért
mivel langyos vagy, és sem meleg, sem pedig hideg: kiköplek a számból!"
(Jelenések 3,15kk). Ez a langyosság az igazi emberi
probléma. Ezzel szemben Dosztojevszkij számára döntő jelentősége volt a János
evangéliuma két kételkedőjének, Nátánáelnek és Tamásnak. Jézus nem dorgálóan
lép fel velük szemben. Nátánáel szkeptikus kérdésére: " Származhat-e
valami jó Názáretből?", Jézus válasza így hangzik: "Íme, ez igazán izráelita,
akiben nincsen álnokság" (János 1,46kk). Jézus előtt és mellett, sőt az Ő
elmenetele után sem maradnak ők többé közönyösek. Meggyőzi őket Jézus igazsága,
s ez magával ragadja őket.
Ezzel
összefüggésben érdemes kitérni arra, hogy a norvég Dosztojevszkij-kutató, Kjetsaa
1983-ban behatóan átnézte az író akkor Moszkvában található Újszövetségét. Azt
kutatta, melyek azok a helyek, amiket Dosztojevszkij aláhúzott, megjelölt,
kommentált, s ezek a helyek mennyire jelennek meg regényeiben. Izgalmas
kutatása nyomán kiderült: több, mint 60 helyen
fordulnak elő írásaiban idézetek a János evangéliumából, a szinoptikus
evangéliumokat közel 20 helyen idézi. A citátumokat Kjetsaa három témakörbe
sorolta. Az egyik így fogalmazható meg: hogyan jut el valaki a kételytől a
hitig? Ebben a kérdéskörben a már idézett helyeket húzta alá és citálta
műveiben. A feltámadás témakörében Jézus önkijelentését is aláhúzva találta az
író Bibliájában: "Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy
mindannak, aki látja a Fiút és hisz őbenne, örök élete
legyen; és én feltámasszam őt az utolsó napon" (János 6,40). Ugyancsak aláhúzta
Dosztojevszkij azt a helyet, ahol Lázár feltámasztása található, ami aztán a
Bűn és bűnhődés c. regényében Szonya és Raszkolnyikov beszélgetésében tér
vissza. A harmadik kérdéskör: kicsoda Krisztus? E kérdésre vonatkozóan Jézus
magáról mondott "ego eimi - én vagyok" Igéit citálta, illetve jelölte be
Újszövetségében az író. Ilyeneket: "Én és az Atya egyek vagyunk" (János 10,30). "Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem
mehet az Atyához, hanem csak én általam" (János 14,6).
"Aki engem látott, látta az Atyát" (János 14,9).
Rövidebb-hosszabb
idézetek fedezhetők fel regényei oldalain. Az Ördögökben megtaláható az a
történet, melyben Jézus megparancsolja a démonoknak, menjenek bele a disznókba
és fussanak a tengerbe, hogy belefulladjanak (Lukács 8,32-36).
A Karamazov testvérek mottója ez az Ige: "Ha a földbe esett gabonamag el nem
hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem" (János 12,24). Ez lett sírfelirata is. A Bűn és bűnhődésben
részletesen idézi és magyarázza Lázár feltámasztásának történetét (János 11). A
megkísértés története (Máté 4,1-11) a Nagy Inkvizítor
történetében tér vissza. Több regénye zárul, illetve nyílik ki új
perspektívára, a feltámadásra: így a Feljegyzések a holtak házából, a Bűn és
bűnhődés és a Karamazov testvérek.
AZ EMBER SZÉTESÉSE
Megosztott
emberek üdvözülhetnek-e egyáltalán? Szétesettek újra összerakhatók-e? Ez a
dosztojevszkiji kérdés, s nem csak a Hasonmásban. Raszkol - Raszkolnyikov
valódi jelentése: leválasztott, elszakított - családtól, néptől, egyháztól,
önmagától és Istentől. Ebből az elszakítottságból csak egy út vezet a gyógyulás
felé: a megbánás és a bűnvallás útja.
Zoszima
sztárec üzenete a Karamazov testvérekben ez: Az ember soha se veszítse el
érzékét a megbánás iránt! Annak, aki képtelen élete alapvető hazugságait letenni,
nem lehet segíteni. Nem képes többé az ilyen ember megtérni Istenhez, aki pedig
szereti és várja az embereket. A dosztojevszkiji szereplőknél érdekes
tapasztalat, hogy a megbánás révén bármely helyzetből képesek kilábalni,
bármekkora is vétkük vagy bűnük. A regények több családtörténetében annyira
megromlott a családtagok közötti viszony, hogy az már nem is nevezhető kapcsolatnak,
csak rossz viszonynak.
A
20. század jelentős német, bibliai témákat is feldolgozó regényírója, Thomas
Mann szerint Sztavrogin a világirodalom legtitokzatosabb alakja.
Abszolút széteső ember. Másokra erős hatással van, de önmaga képtelen arra,
hogy megváltozzon, eljusson a megbánásig, hogy megszeressen valakit és kötődjön
valakihez. Gyökértelen kételkedő, aki az öngyilkosságba menekül szétesett
életéből.
Dosztojevszkij
gondolkodását a megtérésről személyes példája is jól mutatja. Amikor úgy
érezte, közeledik halála, feleségét és gyermekeit magához hívatta, s arra kérte
őket, hogy olvassák fel neki a tékozló fiú példázatát (Lukács 15). Ezt jegyezte
meg ehhez a történethez: a szülők szeretik gyermekeiket, Isten azonban sokkal
jobban szeret minket, mint ők a gyermekeiket. És a visszatérés, a hazatérés
Istenhez minden pillanatban lehetséges, itt nem számít a térbeli, idői távolság,
hanem egyedül Isten közelsége!
"MÉGIS"-SZABADSÁGUNK
A
megbánás és a megtérés egyéni döntésünk következménye, azaz az emberi
szabadsággal is összefügg. Mindenkinek lehet dönteni arról, hogy hazug életét
abbahagyja vagy nem. Ebben a döntésben meghúzódik egy igen fontos kérdés, amely
elé előbb-utóbb minden ember odakerül: ragaszkodni kíván-e továbbra is az
életről kialakított illúzióihoz, véleményéhez, "ideológiájához" VAGY el akar
indulni az igazi élet keresésére?
Vannak, akik az életről kialakított eszméikhez ragaszkodnak inkább, mint
sem kivonulnának megkötöző eszmerendszerükből a kockázatosabb, de sokkal
tágasabb és növekedést ígérő igazi életre. Enélkül az egzisztenciális exodus
nélkül senki sem ismerheti meg jobban az életet. Ellenpélda Raszkolnyikov a Bűn
és bűnhődésből. Szonyával való találkozásában, aki szereti őt, erőt merít az
újrakezdéshez, az életben maradáshoz. A szeretet segíti őt a túlélésben!
Jellemző, hogy a Karamazov testvérekben Zoszima sztárec nem ideológiát, dogmát,
elméletet ad tovább, hanem történeteket, életvázlatokat, példákat. A világban
található szenvedés láttán felmerülő kérdésekre, s ezekkel összefüggésben az
Isten szeretete hollétére vonatkozó kételkedésre a
választ nem elméleti magyarázatokkal, hanem sztorikkal, példaképekkel adja meg
Dosztojevszkij. Olyan sorsokkal, amelyek képessé váltak a MÉGIS-re, a szenvedés
és a reménytelenség ellenére mégis élnek, szeretnek. Az Újszövetség központi
üzenete sem elmélet, filozófia, okoskodás, hanem élet-halál-feltámadás
összekapcsolása, a széthullás utáni újraépítés-épülés Jézus halálból való
kijövetele révén. Ez a történelem és az egyéni sorsok igazi fordítópontja, a
nagy "felütés", az isteni Auftakt, amitől minden megváltozik. Ezt tudja, írja,
ábrázolja is minden regényében, mert egyszer már életre szólóan átélte
Szibériában Dosztojevszkij!
A
másik eldöntendő kérdés, amit többször felvet a nagy szenvedő és látnok: vajon
lehet-e az ember Istenné VAGY el tudja-e fogadni, hogy Isten őérte lett
emberré? Minden életben kísért az öröklött őskonfliktus: olyanná lenni, mint
Isten. A keresztyén orosz filozófus, Bergyajev szerint
Dosztojevszkij nagy regényeiben mindig jelen van a gyilkosság, s ez a kaini
alaphelyzet visszatérése történeteiben: az "Én vagyok az úr, nekem van hatalmam
befejezni mások, vagy a magam életét, nem Istennek". A bűnözésben az ember
Istennek képzeli magát, s végzetesen, végletesen arányt és irányt téveszt.
"HA NINCS ISTEN, MINDEN LEHETSÉGES"?
Dosztojevszkijnek
ez a tétele annyira telibe találta a francia Jean-Paul Sartret,
hogy ő ezt tette ateista-humanista egzisztencializmusa kiindulópontjává. Az az
ember pedig, aki abból indul ki, hogy nincs Isten, az emberiséget két csoportra
oszthatja: azokra, akik uralkodnak, s azokra, akiket uralnak. Legélesebben
jelenik meg ez az alapállás a Bűn és bűnhődésben, de Zsigáljev alakjában is az
Ördögökben. A szociálisan igazságos társadalom elméletét fogalmazza meg, s
eleinte ennek érdekében szabadságot akar biztosítani mindenkinek. Hamarosan
azonban átvált arra a tapasztalati tényre (?), vagy legalábbis érzéki
csalódásra, miszerint az életet végül is nem lehet másként megszervezni, csak
úgy, ha a 10% uralkodik a 90 % felett. És talán még az sem áll messze a
valóságtól, hogy a 90 % ezt így is akarja. Az Ördögök egyik jelenete szerint ők
még örülnek is annak, hogy vannak üvegpaloták, népi táncok és koncertek -
"cirkusz és kenyér", mert többre nem is vágynak. Ha nincs Isten, akkor néhány
millió embert nyugodtan félre lehet tenni, vagy: el lehet tenni az útból, ha
akadályozzák a "jobb társadalom" felépítését. Micsoda pokoli felismerés volt ez
a III. Birodalom és a sztálini, bolsevik rendszerek előtt! Ezzel szemben
Dosztojevszkij számára (is) minden ember Isten teremtménye, az Ő képére és
hasonlatosságára alkotva. Ebből következőleg senki sem tekintheti a másikat
puszta eszköznek céljai megvalósítása érdekében. Akármilyen mélyen romlott és
mélyre süllyedt is bárki, az istenképűséget összetörve bár, elrejtetten, de
kitörölhetetlenül hordozza. Ez adja méltóságát bűnei, vétkei ellenére.
Dosztojevszkij írói világában (is)
Krisztus személye és a feltámadás ténye az evangélium középpontja, tengelye.
Vagy feltámadott Krisztus - vagy öngyilkos leszek - ez a dosztojevszkiji
dilemma. Regényeiben a szereplők e két szélsőség között élik, küzdik, vergődik,
szentelik meg sorsukat. Ezt másképpen Camus, a Dosztojevszkij-csodáló is
megfogalmazta: "Könnyű logikusnak lenni; de mennyire nehéz logikusnak maradni
egészen a végig!".
Krisztus
feltámadása Dosztojevszkij hitének a szegeletköve. Krisztus nem pusztán
erkölcsi példakép, mint Tolsztojnál, hanem Ő a Győztes a halál
fölött. Az evangélium a feltámadás dokumentum-gyűjteménye számára. Az élet
minden drámáját, tragikumát és abszurditását legyőzte a Feltámadott! A
feltámadás a történelem kellős közepén zajlott le, ment végbe, s ennek
üdvhatásai máig és a történelemben mindvégig érzékelhetőek. Mit is
válaszolhatnánk enélkül Karamazov Ivánnak, aki a kisgyermekek halálát látva
vissza akarja adni a belépőjegyet ebbe a világba? Ezen a világon nem szűnik meg
a szenvedés, s ebből a világból kiindulva nincs is erre a kérdésre elfogadható
válasz. Az egyetlen lehetséges, s már nem pusztán e világból hangzó válasz:
Jézus feltámadásának kétségbe vonhatatlan ténye! Ez a világ minden
szenvedésével együtt nem a mindenség. A szenvedés következmény:
az Istentől való elszakadás következménye, a feltámadás pedig Isten
történetének új fejezete az embervilággal. S ezt Dosztojevszkij nagyon jól
látta, hitte, regényeivel pedig tudatosítani próbálta az olvasókban - egykor és
ma. Raszkolnyikov számára az élet az Újszövetség olvasásával kezdődik. Azzal az
evangéliummal, amelyben Krisztussal találkozhat, s Benne valóban megtalálja az
Életet…
Az
emberi lélek prófétai látóját sokan és sok mindenért tisztelték a
szellemtörténetben. Már írtam Sartre és Camus véleményéről. Korábban Nietzsche
ezt jegyezte le: "Ő az egyetlen pszichológus, akitől valamit is tanultam".
Bepillantás a káoszba címen írt tanulmányában Hermann Hesse német
író nevezte először őt 1920-ban a 20. század előprófétájának. S. Freud és
Alfred Adler mélylélektanos pszichológusok előfutáruknak
tekintették. Az 1920-as években a dialektikai teológia atyjára, Barth Károlyra
is nagy hatással volt Dosztojevszkij. Híres Római levél kommentárjában, ami
1926-ból származik,
Barth csak Luthert idézi gyakrabban, mint Dosztojevszkijt. E.
Thurneysen bázeli református professzor, Barth barátja monográfiát írt
Dosztojevszkijről, amit e cikk írásánál szem előtt tartottam.
125
évvel ezelőtti temetésén a szentpétervári Alexander-Nyevszkij kolostorban
10ezrek vettek részt. Az akkori ortodox egyház egyik vezetője a cárhoz írt
levelében így fogalmazott: "Talán ő volt az igaz hit egyetlen igazi
prédikátora. Senki nem pótolhatja őt".
Halála
évében, szokása szerint az év elején írói tervet készített. Ebben szerepelt egy
új könyv terve Jézus Krisztusról! Mit mondott volna el a lelkek ismerője
Megváltójáról? Soha nem tudja meg senki, csak Az, akinek visszaadta haláláig
alkotó, teremtő lelkét, s akinek ez volt személyes hitvallása:
"Hiszek
Krisztusban és nem úgy teszek bizonyságot erről a
hitről, mint egy gyermek. Hozsannám a kétely tisztítótüzén átjutva száll
Istenem elé".
A megküzdött
hitért, a megharcolt bizonyosságért, meg azokért a látásokért, melyekkel
bevillantott egy-egy fénysugarat az emberi lélek mély rétegeibe, s milliókat
gazdagított ember-és istenismeretből, nos, ezért köszönjük meg őt a nagy
Alkotónak, s ajánljuk őt "örök" szellemi útitársul az újabb nemzedékeknek...
