Felelős figyelmet kérő szó

 

1) Elősápasztott hullajelölt

Megnéztük a Hófehérkét a Bábszínházban négy és fél éves kislányommal most már harmadik hete igyekszik kibabázni magából a rémületet, hiába.
Szépen kérem, ne tessék a dolgot a perverz német meseíróra kenni.
Ugyanaz a mese, más darab: a társulat a mostohára tett, nem a dolgos, anyukás királylányra és az erdei munkásosztályra. O.J. Mostoha tárgyalásán vagyunk, színfehér esküdtszékkel, és ehhez képesti ítélettel.
A pert a gonosz mostoha tükre, színpadnyi tévéképernyő közvetíti.
Hófehérkének annyi szerepe sincs, mint Nicole Brownak, ő csak a társulat alibije a vérengzésre, elősápasztott hullajelölt. A bábosok ambicionálták, hogy a fiús apukák is bejöjjenek a Hófehérkére. Haláliskola, aljas-indok-tanfolyam. Hét kegyetlen gyilkosságot számoltam össze.

2) Évszázadonként egyszer esedékes esemény

Némelyek szerint augusztus 18.-án, a Hősök terén rendezett millecentenáriumi gálaműsorral a kedves Michel Legrand 1100 éves születésnapját ünnepeltük. Ez rosszmájúság.
... Ám mindennek ellenére nem az a kérdés, hogy a műsor szervezői miért nem egy ütőkénesebb vendégsztárt vonultattak fel főattrakcióként a popvilágból...
Nem; a kérdés egyszerűen az, hogy egyáltalán hogyan került ide, épp erre az alkalomra egy olyan, úgynevezett popgála, amelyet bármely kies hétvégén össze lehet hozni a Kisstadionban?
Hogyha akartunk egyáltalán bármilyen, a kultúra tárgykörébe tartozó produkcióval ünnepelni, akkor kinek tettük feladatává és felelősségévé ennek a kivételes, évszázadonként egyszer esedékes eseménynek mindenekelőtt a koncepcionális kidolgozását, majd megszervezését?

3) Ismét gazdára lelt

Beszélik azt is, hogy a szovjet értelmiség / amely, úgymond megteremtette a színház mítoszát / halálával kimúlik maga a színház is.
Akkor én visszakérdeznék, hova is tűnt el ez az értelmiség? Talán az egész világon nem létezik már igazi kultúra?
... Bizonyára sokat használom a "szovjet" kifejezést, amely szerintem jelenleg is időszerű : talán önhittségünk, rendszertelenségünk győzelmi fanfárjaink és hurráoptimizmusunk, Potemkin-falvaink a múltba tűntek?
A Moszkva alapításának 850. évfordulójára rendezett ünnepségek például semmiben sem különböztek a szovjet korszak jubileumaitól. Ugyanaz a birodalmi szellem, ugyanaz a birodalmi pompa, s ugyanaz a Joszif Kobzon éppoly optimistán énekel. Éppen akkor, amikor padlóra került a tudomány a kultúra és a művészet.
Minden olyan nyomorúságos, szomorú látvány. És értelmiségünk - amely már megszokta, hogy hű ebként kockacukorért vagy csak csontért szolgáljon - ismét gazdára lelt. De talán a legfontosabb, hogy mindez nem egyszerűen a hatalom baja, hanem a mi bajunk.

4 ) A színművészet

A színművészet ugyanis lehet tisztán művészi szempontból is értékelni és mint ilyen a legmagasabbrendű, mert kombinált drámai művészetnek tekinthető, amely az emberi életet akarja élő emberek játéka útján, művészi formában, elénk tárni. Mint ilyennek, csak nagystílusú művészi céljai lehetnek, és semmiféle mellékérdekeket nem szolgálhatnak.

5) A rút-rossz-hamis a meghatározó?

Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot: annak okáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek olajával a te társaid felett.

6) A színházi üzlet és a bűnmosó színpad kérdései

A modern színművészetről nem kell sokat beszélnünk, mert ezt már mindenki ismeri. Ma már tudjuk, hogy ott nem a művészet a fő, hanem a "szórakozási nagyipar indusztrializálása" a színművészet segítségével. Schiller még arról ábrándozott, hogy a színház erkölcsi intézmény /Moralische Anstalt/ kell, hogy legyen.
Ma azonban a léleknemesítés és a magasabbrendű esztétikai szép szolgálata már nem a fő cél, hanem csak a tömegek szórakoztatása, és pedig a tömegek ízlésének és kívánságának megfelelőleg. Ezért csúszik a színpad szakadatlanul lefelé, mert a tömegeket felfelé emelni úgy sem tudván és nem is akarván, üzleti célból inkább a tömegek szenvedélyeinek kielégítésére törekszik.

7) A keresztyén színpad kérdései

De nem lehetne-e szó a színművészet reformációjáról s a keresztyén színpad megteremtéséről ?
Tagadhatatlanul és református írók szerint is erről lehet beszélni. Némelyik egészen költői színekkel rajzolja a gondolatot. Egy volt utrechti lelkész ismert lapszerkesztő, Gunning, e kérdéssel kapcsolatban pl. többek közt a következőket mondja: "Szeretnék egy színpadot, amely valójában a templom fiatalabb testvérének lenne nevezhető; színpadot, magas etikai jelleggel, nevelő erővel, építő jelleggel, a szó legjobb értelmében; színpadot, amely más módon - mint ahogy az egyház képes - az erkölcsi világrend szentségéről és változatlanságáról tesz bizonyságot és az emberi élet szomorú tragikusát az isteni szeretet és örvendező reménység fényével ragyogja be. Ez a színház... a legnemesebb érzések és lelkület nevelő helye, lehetne, amely Istennek igéjében az általa előírt módon a Szent Lélek keresztségét is fogadhatná. Miért esünk kétségbe e dolgok lehetőségét illetőleg? És miért kellene itt az egyháznak ellenségesen fellépni?... Ezrek materializmusával szemben egy olyan színpadnak fogom a pártját, amelyik újra erkölcsök tisztaságára, az élet friss bátorsággal való megragadására, és minden dekadencia és elfajulás elleni harcra hívja fel az Isten képére teremtett embert... Mihelyt egy ilyen igazán építő színház, amilyet fentebb rajzoltam, megszületik, /dráma, amely az embert közelebb viszi az örökkévaló világhoz és a Krisztus egyháza előcsarnokának tekinthető, abba én is el fogok menni, bár félek, hogy addig az én máris szürkülő hajszálaim régen hófehérek lesznek."
Nem lehet tehát tagadni, hogy in theoria keresztyén színházról is lehet beszélni, és annak megvalósításáról is lehet gondolkozni. A kálvinizmus ugyanis - mondja Schilder - nemcsak korrekció, hanem a saját külön elvéből is él és saját külön stílus szerint is épít. Arra a kérdésre tehát, hogy a színház nem lehet-e egy olyan forma, amelyet szintén isteni tartalommal lehet megtölteni, igennel kell válaszolnunk.