A világmegtartó hit

 

1) Ábner

 



Igen, azért jövök, hogy áldjam az eget
S ősi szokás szerint megüljem veletek
A szent nap ünnepét, hogy Sína ormain fenn
Népünknek örökös törvényt adott az Isten.
Milyen más idők ezek! Régen a harsonák
Alig zengték el az áldott nap hajnalát,
S máris tódultak a lombokkal ékesített
Templom tornácai felé sűrűn a hívek
S rendre vonultak el a földnek és mezők
Zsengéit hozva, az oltárasztal előtt;
Így tisztelték meg ők a mindenség Atyját.
Alig győzte a sok áldozatot a papság.
De tilalmat emelt egy asszony, s vakmerő
Dühétől búsra vált a régi szép idő.


 

2) Keresztyén Színpad anyagi háttere

A Keresztyén színpad működését a JOBBÁTÉTELI JÁRULÉK biztosítja. JOBBÁTÉTELI JÁRULÉKOT fizessenek a szabadságra elhívottak és a rabságra poklozottak, az egymást nem marók és az egymást sósavval locsolók, a másikat nem falók és a mindenkit elsöprők, az önmagukat el nem emésztők és az önmagukat is felemésztők! Fizethetnek a lélek szerint élők és a test szerint félők, a test kívánságát teljesítők és a testüket sanyargatók, a házasságtörők és a hűségesek, a paráznák és az önmegtartóztatók, a tisztátalanok és a tiszták, a buják és a hidegek, a bálványimádók és a bálványdöntők, a varázslók és a tudósok, az ellenségeskedők és a békét szerzők, a viszálykodók és a viszályrontók, a féltékenyek és a bizakodók, a haragosok és a szelídek, az önösök és az önzetlenek, a széthúzók és az összetartók, a pártoskodók és a pártatlanok, az írigyek és a nem irígyek, a részegek és a szesznemisszák, a tobzódók és a visszafogottak. Adhatnak a szeretők és a gyűlölők, az örömteliek és az örömtelenek, a békességesek és a békétlenek, a türelmesek és a türelmetlenek, a szívesek és a szívtelenek, a jók és a rosszak... valamint a szelídek és a vadak is hozzáárulhatnak.

3) Kedves Művész Úr !

Hadd köszönjük meg azt a jó és szíves szolgálatot, amit a jövőnknek tett, amikor a Lelkinapot tartó szülők gyermekeit gondozásba vette és gazdag programmal ajándékozta meg. Igazán jól esett nagylelkűsége! Az elmúlt évek egyik legsikeresebb, legáldottabb napját éltük meg így. Köszönet segítségéért. Örülnék, ha kapcsolatban maradnánk és más alkalmat is találnánk az együttműködésre.
Budapest, 1995. március 25. Brückner Ákos Előd - plébános

4) Hit

Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy a mi látható a láthatatlanból állott elő.