 |
|
Tudott volna Jézus vétkezni? - pro és kontra
Sípos Ete Álmos:
TUDOTT VOLNA JÉZUS VÉTKEZNI ?
A Krisztus kettős természetéről szóló bibliai tanítás
Reisinger János:
A MEGVÁLTÓ TESTTÉLÉTELÉRŐL
- Válasz Sipos Ete Álmosnak -
Sípos Ete Álmos:
FONTOS KÉRDÉSEINK
TUDOTT VOLNA JÉZUS VÉTKEZNI ?
( A Krisztus kettős természetéről szóló bibliai tanítás)
Mai témánk tárgyalásának aktualitását elsősorban a közelgő karácsony ünnepe adja, amikor a világ keresztyénei arra a csodára emlékeznek, amit a János evangéliuma tömören így ad hírül : "Az Íge testté lett" (Ján 1:14.), Pál pedig így fogalmaz: "Isten megjelent testben" (1.Tim 3:16.)
Azt már valamennyien tapasztaltuk, hogy Jézus Krisztus testet öltésének egyedülálló csodája a világban sokszor lett gúny tárgyává, vagy a lényeg agyonhallgatásának áldozatává, de azt már kevesebben tudják, hogy a testet öltés csodája, már a keresztyénség első századaitól kezdve különböző tévtanítások céltáblája volt és maradt mind a mai napig. A tévtanítások egy részét nem mindig a rossz szándék motiválta , de a végeredmény mindig a Krisztus-testben keletkezett kár lett.
Ezt a megállapítást érvényesnek tartom arra a tanulmányra is, mely a általam nagyra becsült Reisinger János által szerkesztett JÓ HÍR című bibliai folyóirat 94/2. számában jelent meg Vankó Zsuzsa tollából "Jézus Krisztus a 'testté' lett Isten" címen.
Ebben a tanulmányban a szerző elsősorban Jézus Krisztus személyével, testté lételével és az ezzel összefüggő teologiai problémákkal foglalkozik, közelebbről: Krisztus kettős természetével, az eredendő bűnnel, illetve azzal, hogy Krisztus kettős természetének milyen etikai konzekvenciái vannak a keresztyén ember gyakorlati életére nézve. A tanulmány, az első olvasásra logikusnak, sőt biblikusnak tűnik, de csak azok előtt, akik nem jártasak a teologiában.
Megítélésünk szerint azonban e tanulmány ellentmondásban van a Biblia vonatkozó tanításaival, és úgy az ősegyházi, mint a reformátori teológiával.
1. Lássuk hát ezután, mit képvisel Vankó Zsuzsa az említett tanulmányában.
Azt elismeri ugyan, hogy Jézusban Isten öltött testet, ezért "egyik természete feltétlenül tökéletes, teljesen romlatlan", isteni természet volt.
Viszont a Ján.1:14-ben olvasható Ígét: ("Az Íge testté lett") úgy értelmezi, hogy Jézus emberi természetét illetően , a bűnbe esett Ádám testét vette magára, vagyis az eredendő bűnt hordozó testet, "az átöröklés vasszabályával, tehát az öröklött bűnre való hajlammal együtt." Majd a következő megállapítást teszi: "Jézusnak tehát két született természete volt : egy szent romlatlan isteni, és egy romlandó, az énközpontúság öröklött hajlamával megterhelt emberi természete." A bűnre való hajlam azonban Jézusban nem fejlődött ki, azaz minden kísértésben meg tudott állni, nem követett el bűnt, és képes volt bűntelenül tökéletessé válni. Vankó arra a következtetésre jut, hogy "Nem születési adottság volt Jézus tökéletesen igaz élete, hanem jellemfejlődés által érte el ezt a magaslatot".
Jézus tehát emberi, romlott természete ellenére igazi hős volt, "isteni természete révén teljes lelkiismereti világosság volt benne: éles értelemmel azonnal átlátta az igazság és a szeretet, valamint a bűn útja közötti különbséget."
A szerzőnő, ismertetett következtetéseit az eredendő bűnről vallott sajátos felfogásából vezeti le. Szerinte az un. eredendő bűn - mely elnevezést vele együtt mi sem tartunk szerencsésnek - "öröklött hajlam a bűnre", mely nem más, mint egy lelki születési rendellenesség, "erőtlenség", "betegség", mely "nem egyszerűen Ádám bűnének kihatása. Összes elődeink rontottak vagy javítottak ezen az örökségen aszerint, hogy miként éltek". De ez az örökség "nem Isten haragját vagy ítéletét hozza ránk, hanem Isten részvétét váltja ki és Őt a megváltó kegyelem cselekedeteire indítja". Az embert nem az eredendő bűn fertőzi meg, hanem az un. személyes bűn, melyet elkövetünk, melynek nyomán kialakulnak az ember bűnös szenvedélyei és kívánságai.
Tehát mindezt Jézusra alkalmazva azt mondja, hogy Jézusban megvolt a bűnre való hajlam, az eredendő bűn, de soha nem lett belőle személyes bűn.
Az említett tanulmány a Krisztus emberi természetéről mondottakból a keresztyén ember számára is fontos következtetéseket von le, a bűnnel szemben vívott harcát illetően.
"ha egészen átadjuk magunkat Isten Lelke vezetésének, ill. együttműködünk vele, akkor isteni természet lesz jelen a Lélek által a mi testünkben is...ameddig ezt tesszük, mi is kikerülhetjük a bűnt, és betölthetjük a törvényt az isteni szeretet kívánalma szerint".
Ez a megállapítás viszont nem jelenthet mást, minthogy a bűnnel szemben vívott harcunkban Jézus a példaképünk!
2. Ezek után vizsgáljuk meg, mit tanít a Biblia és a Biblián alapuló hitvallások az eredendő bűnről.
Az eredendő bűn nem az első bűn volt, hanem a bűneset, vagyis az első bűn következménye. Ez a következmény pedig Ádám és Éva természetének megromlása lett. Ennek lényegét írja le az 1.Móz. 3:7-19. Az emberi természetnek ez a teljes megromlása és elfajultsága olyan mélyreható volt, hogy Ádámnak teste, lelke, gondolkodása, akarata, érzelemvilága totálisan megromlott és Isten haragját vonta magára. Ennek a haragnak súlyos következményeiről is beszámol az 1.Móz. 3:16-24. Ádám elvesztette az Édenben még meglevő szabad akaratát, és nem tudott többé eredményesen szembeszállni a bűnnel, sőt ahhoz újra meg újra hozzáadta magát romlott természete miatt.
Az "eredendő bűn" elnevezés tehát bizonyos értelemben félrevezető, mert azt sugallja, hogy itt egy bűnről van szó, a sok bűn között, ezért sokkal inkább, "az emberi természet eredendő romlottságának" kellene neveznünk, ahogy Kálvin is teszi. Ez a romlott tremészet aztán minden egyéb bűnnek szülőanyja lett.
További kérdés, hogy ez a bennünk is meglevő romlott természet hogy kerül belénk? Hiszen ez már Ádám gyermekeiben, unokáiban, és minden leszármazottjában megjelent.
Erre a tényre utal Isten, amikor azt mondja: "megsokasult az ember gonoszsága földön és szíve gondolatának minden alkotása csak gonosz" (1.Móz. 6:5.)
De erről beszél Jézus is, amikor így szól:" A szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások." (Máté 15:19.) A belénk is átkerült romlott természetről tár elénk fényképet a Szentlélek a Róma 3:9-23-ban is. A Biblia egyértelművé teszi tehát, hogy az Ádám romlott természete és a miénk között szoros kapcsolat van.
De hogy jött létre ez a kapcsolat? - Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy örököltük Ádám megromlott természetét. Ez az öröklés azonban nem genetikai természetű testi öröklés, hanem "beszámíttatás" útján kerül belénk. Sebestyén Jenő, dogmatikájában így fogalmaz : egy "isteni ítélet folytán nekünk is beszámíttatik (tulajdoníttatik) Ádám bűne".
Ezt olvashatjuk ki a Róma 5:12-12.verseiből:"miképpen egy ember által jött be a világba a bűn és a bűn által a halál...mert a törvényig volt bűn a világon, a bűn azonban nem számíttatik be, ha nincsen törvény" vagy a Róma 5:19-ből: "Mert miképpen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek, azonképpen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek." Ádámra a Biblia ebben az esetben azért hivatkozik, mert ő az Isten és az ember között kötött szövetségnek feje, s így az emberiség reprezentánsa. Amiből az következik, hogy a felette kimondott ítélet az általa képviseltekre is átszáll. Azaz, minden ember olyan állapotba születik, amilyenben Ádám került a bűneset után. Itt jegyzem meg, hogy ugyanez az isteni rend érvényesül a második Ádámon, Jézus Krisztuson keresztül is, amikor azt olvassuk : "azonképpen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek." Azaz: ahogy Ádám romlott természete tulajdoníttatás (imputatio) útján lett a miénk, úgy a megigazulás is tulajdoníttatás által tesz bennünket Isten előtt igazakká.
Az Ádám romlott természete már fogantatásunk pillanatától bennünk van, ezért mondja Dávid. "Ímé én vétekben fogantattam és bűnben melengetett engem az anyám" (Zsolt 51:7.) azaz nincs ártatlan ember ezen a világon, csak kárhozatra ítélt.
A romlott természet (az eredendő bűn) minden bűn forrása az emberben. Olyan, mint egy hatalmas fa, mely szüntelen rossz gyümölcsöt terem. A romlott természet tehát nem egy "betegség" vagy "gyengeség" az emberben, melyre Isten szánalommal tekint, hanem az un. személyes bűnök gyára, ahonnan hatalmas mennyiségben áramlik ki a mérgezett árú.
Mi nem azért vagyunk bűnösök, mert vétkezünk. Hanem azért vétkezünk, mert bűnösök vagyunk! (R.C.Sproul)
Romlott természetünk következménye az is, hogy gyengék vagyunk minden, bűn elleni harcban. Erről ír Pál a Róma 8-ban, amikor a "test" gondolatáról és cselekedeteiről beszél. A "test" itt a megromlott természetünket jelenti. "Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen, minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti".(Róma 8:7.)
Mint fentebb már említettem, Isten a romlott természettel született emberre nem szánalommal tekint, hanem haraggal és ítélettel: Róma 1:18, Ef. 2:3, 5.Mózes 27:26. Így arra, hogy elkárhozzunk önmagában már elég ok az, hogy romlott természettel születtünk.
3. Az elmondottak után talán máris érzékeljük, milyen képtelenség azt állítani, hogy Jézusban "egy romlandó, az énközpontúság öröklött hajlamával megterhelt emberi természet" volt.
Bennünket most az érdekel, hogy ezzel kapcsolatban mit mond Jézusról a Biblia?
Zsid. 4:15: "Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, kivéve a bűnt." Ez azt jelenti, hogy nem volt meg benne a minden kísértés kapcsolópontja: az eredendő romlott természet. Maga Jézus ezt így mondja: "...jön a világ fejedelme, és énbennem nincsen semmije" (Ján 14:30.)
Zsid 7:26: "Mert ilyen főpap illet minket, szent, ártatlan, szeplőtlen, a bűnösöktől elválasztott." Az 1. Péter 1:19 Jézust "hibátlan és szeplőtlen" Báránynak nevezi. A Máté 3:17-ben olvassuk, hogy a testté lett Jézusban az Atya "gyönyörködik". Hogyan gyönyörködhetne a szent Isten egy olyan személyben, akiben ott van a romlott természet, amely éppen Isten haragját vonja magára?
Az 1.Ján 3:5-ben azt mondja a Szentlélek Jézusról: "és Őbenne nincsen bűn." Tehát nem azt mondja, hogy nem követett el bűnt, hanem hogy Jézusban nincs meg a bűnöket termő romlott természet sem. János szóhasználatában az itt szereplő görög szó (hamartia) a romlott természet állapotát jelenti. Hogyan győzhetett volna Jézus minden kísértésben, amikor az eredendően romlott természet egyik velejárója éppen a minden bűnnel és kísértéssel szembeni gyengeség? És hogyan tehetett volna eleget a megváltásban a bűnös emberért, ha Őbenne magában is ott lett volna a bűnös romlandó természet?
Hogy a fenti igéket nem értelmezzük félre, hadd említsem meg, hogy az Kr.u.451-ben összehívott kalcedoni zsinat ebben a kérdésben így nyilatkozott. "Követvén a szent atyákat , mindnyájan egybehangzóan kinyilvánítjuk, hogy egy és ugyanazon Fiút, ami Urunk Jézus Krisztust valljuk, aki tökéletes az istenségben és tökéletes az emberi létben, aki valósággal Isten és valósággal ember, okos lélekből és testből való, egylényű az Atyával istenség szerint és ugyanő egylényű velünk emberi lét szerint, mindenben hasonló hozzánk, kivéve a bűnt..."
A 296 és 373 között élt Athanásius nevéhez fűződő híres Athanásius-hitvallás pedig ezt írja: Krisztus "egy pediglen nem az istenségnek testbe való átváltozása által, hanem emberi voltának az Istenbe való felvétele által." A hitvallás ezzel a mondattal zárja ki annak még a gondolatát is, hogy az Istenbe felvétethetne egy romlott természetű lény.
4. Végül, megkérdezzük : miért olyan fontos számunkra ez a kérdés-kör? Miért fontos nekünk az, hogy Jézus valóságos isteni, és bűn nélküli, emberi természettel rendelkező lény volt?
a./ először is a biblikus krisztológia miatt. A krisztológia a Jézus Krisztus személyével foglalkozó tan. Arra a kérdésre adja meg a bibliai választ, hogy kicsoda Jézus Krisztus. A Szentírás egyértelmű bizonyságtétele Jézusról az, hogy Ő maga Isten (Róma 9:5), a Logos, a felkent Messiás, akiben az istenség teljessége lakozik testileg: Kol. 1:15-19. Ha ezt valljuk, akkor a bűn lehetőségének a gondolata is képtelenség. -Tehát Krisztus nem bűnözhetett volna!
Mert ez esetben az Istennek is tudni kellett vétkeznie benne. De Jézusban nem volt meg a bűnre való hajlandóság sem. Amikor azt írja Pál, hogy Isten azt "aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk..." (2.Kor.5:21), kimondja, hogy Jézustól a bűn ismerete (hajlandósága) is idegen volt, s amikor bűnné tétetett, bírói úton tétetett bűnné. Hozzá a kísértés csak kívülről jöhetett és sohasem belülről. Jézus a bűnnel soha nem birkózott, mert benne nem volt meg a bűnös természet, melynek az a jellemzője, hogy képtelen minden jóra és hajlandó minden rosszra. Ezért hullott porba a Sátán minden kísértése, amivel Jézust megkísértette. Minden kísértésben való győzelme éppen annak a bizonyítéka, hogy az istenségébe felvett emberi természete mentes volt minden romlástól.
Az ősegyháztól kezdve napjainkig, minden bibliahű teologia, a krisztológia elleni támadásnak tekinti azt a tanítást, mely Jézusról azt állítja, hogy Benne megvolt az eredendően megromlott emberi természet.
b./ másodszor, e téma a biblikus szoteriológia miatt is fontos.
A szoteriologia, a Krisztus megváltó művével foglalkozik, az általa elvégzett váltságmű tökéletességével.
A megváltásban nagy jelentősége volt Jézus emberré lételének, hiszen ha az ember vétkezett, akkor az Isten igazsága azt kívánta, hogy az ember vétkéért embernek kellett szenvednie. Aki viszont az ember vétkéért szenvedi el az igazságos isteni büntetést, annak tökéletes embernek kellett lennie, azaz olyannak, akiben sem az eredendő bűn, sem más bűn nem volt. Ha Jézusban benne lett volna az "énközpontúság hajlamával megterhelt emberi természet", akkor önmagáért kellett volna eleget tennie, de nem az összes választottért. Jézus megváltó műve azonban azért volt tökéletes, mert nem volt benne a bűnös emberi természetnek még az árnyéka sem. Ezért mondja a Zsid.10:14-ben a Szentlélek: "Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket."
Ha Jézusban ott volt az eredendően rossz emberi természet, akkor nem vagyunk megváltva, akkor Jézus csak maga helyett szenvedett. Ezért a Jézus kettős természetéről szóló reformátori tanítás megtámadása, támadás a bibliai szotériológia ellen is.
c./ harmadszor, e témakör a megszentelődésre vonatkozó bibliai tanítás miatt fontos.
Vankó abból az állításból, hogy Jézus isteni természetével győzött a benne meglévő bűnös természet felett, azt a etikai következtetést vonja le, hogy nekünk is így kell birkóznunk a bűnnel, azonban "akkor győzhetünk mi is, ha olyan állandóan és teljesen a mennyei erőre és vezetésre támaszkodunk, mint ahogy Ő tette, ha annyira meghal az én a mi belső emberünkben, annyira levetkőzzük annak minden bűnhöz ragaszkodását, büszkeségét, saját teljesítményre törekvő dicsőség vágyát." Ebben az érvelésben a többször is használt "ha" és "annyira" egyértelműen arra utal, hogy az érvelő szerint Jézus csak példaképe a mi emberi törekvéseinknek, és nem cselekvő alanya! Lelkesítő szerep jut Neki a megszenteltetés folyamatában, de a főszerep mégis az emberé.
A bibliai megszentelődés-tanban ezzel szemben, a főszereplő Jézus , aki "bölcsességül lett nekünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul." (1 Kor. 1:30) Számunkra Jézus nem példakép, hanem olyan kegyelem-forrás, akiből szüntelen árad életünkbe a kegyelem, az a "szőlő tőke", akivel olyan kapcsolatra törekszünk, hogy a Benne lévő isteni természet bennünk is megteremhesse a Lélek gyümölcseit. Mi a megszentelődésben tehát a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolatra koncentrálunk és nem a bűn elleni birkózásra, melyet természetesen mi is vívunk mindhalálig.
Úgy gondoljuk, hogy a megszenteltetés folyamatában is a főszereplő Jézus Krisztus.
Sajnos, úgy tűnik, a Vankó-féle tanulmány megszentelődés-tana és a Biblia Szövetség megszentelődés-tana között koncepcionális különbség van és ennek gyökere a krisztológiai és szotériológiai nézet különbségig nyúlik.
Ennek az előadásnak természetesen nem az a célja, hogy bárkit is támadjunk, hanem sokkal inkább szeretnénk hallgatóinkat a Biblia, közelebbről Jézus Krisztus csodálatos isteni személyének és megváltó művének mélyebb megismerésére inspirálni.
Elhangzott Budapesten a nagyváradtéri református templomban, 2003.december 14-én.
Írta és elmondta: Sípos Ete Álmos
vissza
Reisinger János:
A MEGVÁLTÓ TESTTÉLÉTELÉRŐL
- Válasz Sipos Ete Álmosnak -
Az evangélium, mint tudjuk, jó hírt jelent. Olyan jó hírt, melyre minden embernek szüksége van. Nem olyan ez a jó hír, melyet talán hallani szeretnénk, vagy melyről biztosan állítjuk, hogy szerintünk ez a jó hír. Csak az Isten szerinti jó hír a valóban jó hír. Nem létezett és ma sem létezik nagyobb, fontosabb, elementárisabb kérdés, mint az, valójában mit is hordoz magában és kellőképpen egyértelművé tehető-e a mai ember számára is ez a jó hír.
1990-ben Jó Hír címmel indítottam útjára azt a folyóiratot, mely nem kétséges vagy bizonytalan evangéliumot kíván olvasóinak nyújtani, hanem az egyedül valóságosat, mely Istentől a Biblián keresztül származik. Ennek jegyében közöltem az 1994/2-es számban Vankó Zsuzsa tanulmányát Jézus Krisztus testtélételéről, melyet 2003 decemberében Sipos Ete Álmos református lelkész egyik előadásában tett bírálat tárgyává. Az előadás szövege megjelent az interneten, ezért mint a Jó Hír szerkesztője is itt kell hogy válaszoljak rá.
Ha jó pár kérdésben egészen ellentétes is az álláspontunk, nem az udvariasság mondatja mégis velem, hogy örülök Sipos Ete Álmos megszólalásának. Magam már évek óta személyesen fölajánlottam (neki is) a párbeszéd lehetőségét a nem túlságosan nagy számú csoportok között, mint amilyen a református Biblia-Szövetség, vagy a történelmi adventizmust hirdető Bibliaiskolák Közössége, akiknek tagjai alapelvileg sziklaszilárdan vallják a Biblia Istentől ihletettségét, elszenvedik ezért a "fundamentalizmus" vádját is, melyről ellenfeleink se hiszik, hogy igaz, de megbélyegzésnek nem utolsó fegyver, és hiszünk abban, hogy Isten Igéje kis és nagy kérdésekben egyaránt mérték a kereső emberek számára.
A Megváltó testtélétele pedig a legnagyobb kérdések egyike, mely a legszorosabb kapcsolatban áll az értünk hozott isteni áldozattal és annak összes kihatásával. Diákjaimnak szoktam magyarázni röviden: Jézus Krisztus megváltói halálának elfogadása új életet teremt bennünk, mint ahogy a Jézus Krisztus testtélételéről szóló tanítás ebben az új életben segít, hogy meghaljunk a bűnnek és éljünk a folytonos kegyelemben. Így szerez Isten halála bennünk életet, hogy azután élete az énünknek való meghaláshoz segítsen.
Hogyne lenne tehát fontos Jézus testtélételéről beszélnünk. Ha nem egészen úgy, mint egykor képzeltem, valami jól előkészített konferencia keretében, hanem így, az elektronikus hálón: a végeredmény a lényeges, hogy párbeszéd indulhat bibliai keresztények között, miközben a politikai kereszténység párbeszéd nélkül is jól érti egymást, és nagy tömegekhez egyelőre még ma sem az igazi jó hír jut el, mert annak képviselői nem jobbak a Mester egykori tanítványainál, akiket "balgatagoknak és rest szívűeknek" (Lk. 24:25) nevezett.
Abban a reményben kereslek föl, kedves Álmos, hogy bár neked is barátod Platón, de nagyobb barátod az igazság, vélhetőleg megfontolásra méltónak tartasz minden érvet, melyet a bibliai kútfőből merítek.
1.
Vankó Zsuzsa tanulmánya az 1980-as évek közepén készült, csaknem tíz esztendeig terjedt újabb és újabb "szamizdat"-kiadásokban füzet formájában, mikor a legutolsó példányok is elfogytak, jónak láttam megjelentetését bibliai folyóiratunkban, annál is inkább, mert "az örökkévaló evangélium" (Jel. 14:6) tiszta és világos kifejtésének tartottam és tartom ma is.
Mivel a tanulmány lépésről lépésre fejti ki a jó hírt, a Biblia és a kereszténység történetének számos alapfogalma kerül reflektorfénybe, így például a bűn és az eredendő bűn, a gyengeség vagy erőtelenség, a velünk született örökség és a felvett szokás, valamint magának a sarx-nak (bűn által megromlott emberi természet) és a sómá-nak (bűntől mentes emberi természet és megdicsőült test) kérdése, Jézus kettős természete, testtélétele. A bibliai etika és antropológia tisztázást igénylő kulcsszavai ezek, melyek azonosítását Vankó Zsuzsa éppen nemrég végezte el a kolozsvári Református Teológián megvédett disszertációjában, mely "A boldogság törvénye", "Bibliai etika és antropológia" címmel 2003-ban meg is jelent.
A fent említett fogalmak közül hadd kezdjem mindjárt a legelsővel, a bűnnel, és a keresztény teológiatörténetben oly sok félreértést okozó eredeti vagy áteredő (eredendő) bűnnel, mert Sipos Ete Álmos érvelésében ezek nagy szerephez jutnak.
Nem véletlenül, és ezzel teljesen egyet is tudok érteni. Ha nem látjuk ugyanis, hogy mi a bűn, vagy mit jelent az embernek a bűnben való elveszettsége, akkor aligha vágyakozunk az abból való szabadításra, Szabadítóra, Megváltóra. Olyan kérdés ez, melyet a Biblia alapján a legsürgősebben tisztáznunk kell, elejét véve minden további félreértésnek vagy pontatlanságnak. Az ember állapotának valósága és a helyes önismeret egyaránt ezen a kérdésen és a ráadott válaszon fordul meg.
Hogy pontosan értsék az olvasók, s egyúttal, hogy mi is ellenőrizhetővé tegyük magunkat, először azt mondanám el, hogy előadása nyomán Sipos Ete Álmos hogyan tárja föl ezt a kérdést, annál is inkább, hogy azután az eredeti tanulmány és a magam azzal azonos szerkesztői felfogása is egészen világossá legyen.
Sipos Ete Álmos, ha jól értem, az Ádám és Éva által elkövetett bűnről úgy beszél, mintha azt Isten nekünk, az ősszülők utódainak számítaná be. Nem genetikai örökség az eredendő bűn, hanem isteni ítélet folytán számíttatik be nekünk (imputatio). Így aztán elegendő pusztán embernek születnünk, hogy Isten kárhoztató ítéletét vívjuk ki magunknak, romlott természetünk miatt. Ez az eredendő bűn minden személyes bűn melegágya, úgyhogy aki ebben születik, nem tud nem vétkezni. Jézus azért nem születhetett ebben, mert akkor Ő is szükségképpen vétkezett volna.
Ezzel szemben mi azt állítjuk, hogy Ádám és Éva személyes bűne nem mint személyes bűn öröklődik ránk, nem is mint következmény számíttatik be valamilyen isteni végzés által, hanem egészen egyszerűen a személyes vétek meggyengíti az emberi természetet, s így az átöröklés által az ősszülőket követő nemzedékek már nem azt a romlatlan természetet nyerték örökségül, mint ami Isten kezéből egykor kikerült. Ezért valljuk, hogy egy csecsemő vagy kisgyermek ártatlan, de nem romlatlan. Ártatlan, mert egyrészt nem tud még valós állapotáról, másrészt ha tudna is, mit sem képes tenni ellene. Istennek nemcsak szeretetét, de igazságosságát is megkérdőjelezné, ha csak azért rögvest elítélne bennünket, mert embernek merészeltünk születni és nem másnak. A Bibliában nem találunk ilyen tanítást, azt viszont igen, hogy Jézus Krisztus által
Zsid. 4:15/a - "nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon"
Az öröklött gyengeség és a későbbi, felnőtt életkorunkban elkövetett bűneik között akkor is óriási a különbség, ha elismerjük, hogy minden ember öröklött gyengesége miatt is esik a személyes bűnökbe, noha - és ezt igen fontos megjegyeznünk - nemcsak ezáltal!
Míg Sipos Ete Álmos érvelése azt sugallja, hogy az öröklött gyengeség mindig szükségszerűen vezet személyes bűnhöz, meg kell jegyeznünk, hogy ebből az okfejtésből a legnagyobb és legfontosabb személy maradt ki, és ez maga az Isten. Istennek a Szentlélek által biztosított gondviselése és a kísértésekkel szemben felajánlott ellenereje (Gen 3,15) jó néhány példát hozhat a legkegyetlenebb emberek életéből is, hogy azért nem vétkezik minden várható esetben az ember, mert van segítség, akinek erejét igénybe vehetjük - és Aki hatálytalanítani tudja öröklött természetünk időzített bombáját. Ha valaki soha nem ismerte például - önhibáján kívül - sem Jézust, sem a Bibliát, mégis tehet jót az életben, mert ha nem utasítja vissza a lelkiismeretén keresztül megszólaló Szentlelket, Őrá hallgatva, mellette döntve, az ő erejével győzelmet arathat önmaga gyengesége és a világ kísértései fölött, jóllehet mindezt keresztény ismeret és tudatos együttműködés nélkül teszi! (Vö. Jak. 1:17) Isten kegyelme így hat ki gyermekkorunktól fogva mindenkire, s hogy Jézus nem vétkezett, az ezzel az isteni segítséggel való tudatos együttműködésnek köszönhette, s nem annak, hogy eleve nem is vétkezhetett volna! Mi nemcsak eredendő gyengeségünk miatt követünk el tehát bűnöket, hanem még inkább az Isten segítségét megvető magatartásunk következtében, melynek elutasítását maga Isten nem véletlenül kéri számon (Gen. 4:6-7,10; Rm. 1:18 és sk.)
Mint bevezetőmben mondtam, nem mindegy, hogy mit nevezünk jó hírnek. Ha azt nevezem jó hírnek, hogy Isten eleve elítél valami miatt, ami tudatom és akaratom nélkül ment végbe az életemben, mert embernek születtem, de közben felajánlja, ha a Megváltóban hiszek, azt jogilag beszámítja, vagyis mintegy kényszerít Jézus elfogadására: nos, nekem ez több szempontból nem jó hír, sőt, éppen ellenkezőleg, nagyon félelmetes, kegyetlen és rossz hír. Először azért, mert nem tehetek arról, amire nézve felelősségre vonnak, másodszor azért, mert a pusztán jogi megoldás még nem erkölcsi megoldás is egyúttal, harmadszor meg azért, mert a kényszer nem Isten, hanem Sátán fegyvere. Vagy nincs megírva a Bibliában -
Jer. 31, 29-30 - "Ama napokban nem mondják többé: Az atyák ették meg az egrest, és a fiak foga vásott el bele. Sőt inkább ki-ki a maga gonoszságáért hal meg; minden embernek, ki megeszi az egrest, tulajdon foga vásik el bele."
Ezék 18,1-4 - "És lőn az Úr szava hozzám, mondván: Mi dolog, hogy ezt a közbeszédet szoktátok mondani Izráel földjén, mondván: Az atyák ettek egrest, és a fiak foga vásott meg bele? Élek én, ezt mondja az Úr Isten, nem lesz többé helye köztetek ennek a közbeszédnek Izráelben. Íme, minden lélek enyém, úgy az atyának lelke, mint a fiúnak lelke enyém; amely lélek vétkezik, annak kell meghalni!"
V. Móz. 24,16 - "Meg ne ölettessenek az atyák a fiakért, se a fiak meg ne ölettessenek az atyákért, ki-ki az ő bűnéért haljon meg"
továbbá:
Zak. 4,6/b - "...Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura."
Mindezzel azt szeretném jelezni, hogy a bibliai jó hír ebben a tekintetben élesen ellentmond az egyháztörténeti-teológiai jó hírnek, melynek legelső alapkövét Augustinusnak az a mondata rakta le, mely szerint "A keresztségben megbocsáttatik a bűn, nem úgy, hogy megszűnnék, hanem hogy nem számíttatik be". Az egész imputatio-elmélet, melyre tisztelt bírálónk hivatkozik, a Tridentinum talaján áll, s mint ilyen soha nem lehet a bibliai keresztények hitvallása vagy jó híre. Luther, Kálvin és igazi követőik ez ellen éppen eleget küzdöttek, noha Augustinus hatásától sem ebben, sem más kérdésben teljesen szabadulni nem tudtak. (Különösképpen Kálvin predestináció-tanára gondolhatunk más példaként).
De lépjünk tovább.
Ha megtisztítjuk a teológia- és egyháztörténet emberi hagyományaitól gondolkodásunkat, miért lenne istenkáromlás azt mondanunk: Jézus azért nem jött egyenesen, csodával határos úton a mennyekből, hanem azért született meg egy földi édesanyától, aki éppoly gyenge, esendő ember volt, mint bárki más asszony, mert Isten gondviselése így akarta ráirányítani a figyelmünket, hogy Jézus ugyanolyan ember is volt, mint mi mindannyian! Az első Róla szóló hír, az ősevangélium már "asszony magvának" nevezte az eljövendő megváltót közvetlenül a bűneset után. Az öröklés vasszabályai Őrá is vonatkoztak! Ha a nagy kereszténység karácsony táján minden évben valóban elgondolkozik erről a csodáról, hogy nem látja meg ezt az egyszerű igazságot? Azt, hogy Jézus azért jött a mi szintünkre, mert az embert erről a szintről kell felemelni, vagyis itt elérve lehet csak fölemelni!
Ismétcsak gondoljuk végig: miféle jó hír lenne az, ha Jézus a mi romlott természetünket nem véve föl, győz a bűn felett? Akkor azt mondhatnánk és jogosan: Könnyű volt Neki! Ezért nem is kellett volna a földre jönnie! Azt e nélkül is tudjuk, hogy Isten minden további nélkül képes legyőzni Sátánt! De a nagy kérdés a bűneset óta ez: tudhat-e gyarló ember győzelmet aratni a rossz fölött?! Miféle jó hír, miféle megváltás Isten győzelme a rossz fölött - a romlott emberi természet, a gyarlóság megkerülésével? De mennyire fényes és igaz evangélium:
Rm 8,3 - "Mert ami a törvénynek lehetetlen volt, mivelhogy erőtelen volt a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatta a bűnt a testben."
Jézus győzelme a mi győzelmünk is lehet, ha megértjük értünk vállalt küzdelmét, szeretetét és befogadjuk Őt hit által. Ez a legvalódibb jó hír, ez az evangélium.
2.
Kérdezhetné azonban valaki: Ha elfogadjuk, hogy Jézus esendő emberi természetet vett fel Máriától, ugyanígy belülről élte át a kísértéseket, mint Ádám és utódai a bűnesetet követően, hogyan tudott győzni ott, ahol ezeddig még minden ember elbukott? Szinte hihetetlen, hogy ilyen feltételekkel egyetlen egyszer sem vétkezett!
Jézus győzelmének két titkáról is nyilvánvalóan hírt ad a Biblia.
Első oka győzelmének az emberi mellett isteni természete volt, vagyis az a kettős természet, melynek mibenlétét most kutatjuk, s melynek egyelőre első, emberi részéről ejtettünk szót. A második: még ennek az isteni természetnek a folyamatos megerősítésére is szükség volt hitre és imádságra, a Megváltó győzelméhez.
Jézusban egyesült a megromlott emberi faj természete és a romolhatatlan isteni természet, jelezve, hogy a megromlott legyőzése csak a romolhatatlan által lehetséges.
Mt. 19,25-26 - "Jézus pedig rájuk tekintvén, mondta nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennel együtt minden lehetséges."
A mi győzelmünk sem képzelhető el másképp. Ezért olvassuk azt is:
II. Pt. 1:2-4 - "Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak megismerésében. Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott; Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, a mely a kívánságban van e világon."
Ha felnőttkori, személyes megtérés, újjászületés által nem fordulunk Istenhez, és nem kapjuk meg Tőle a megígért isteni természetet, Isten hiába tulajdonítja mindenkinek Jézus győzelmét (tulajdonított igazság), ennek a győzelemnek a mi életünkben is valóra kell válnia (részesített igazság). A megtéréssel kezdetét vevő megszentelődés, a Szentlélek általi részesülés Krisztus gyümölcseiből és ajándékaiból az egyedüli biztosíték a hiteles Krisztus-követésre.
Jézusnak eleve magával hozott isteni értelme volt, nekünk ez az őszinte megtérés által válik részünkké.
I. Kor. 2,16/b - "Mert ki érte fel az Úrnak értelmét, hogy megoktathatná őt? Bennünk pedig Krisztus értelme van"
De sem Neki, sem nekünk nem elegendő ez a győzelemhez, csak a folytonos, állhatatos, kitartó Istennel való együtt járással, hiszen a test (sarx), vagyis a gyenge ember természet állandó leküzdésére van szükség:
Zsid. 5, 7-9 - "Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért, Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet. És tökéletességre jutván, örök üdvösség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek."
Gal 5,24-25 - "Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt. Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk."
Jézus eleve hozta isteni természetét, jóllehet hatalmát nem (Fil. 2,6-8, Zsid. 2,14-18, Rm. 8,1-3), az Atyától a Szentlélek által azonban erőt kapott folytonosan megújuló kéréseire (Ésa. 50,4-7). Ez a mi utunk is: a hiteles újjászületés isteni gondolkodásmóddal lát el, ismételt Isten melletti állásfoglalásainkra és kéréseinkre pedig erőt kapunk, (Zsolt. 105, 5; Ef. 3, 14-21), hogy Isten kegyelméből Krisztushoz hasonlóan élhessünk.
3.
A legfontosabb elvi természetű megjegyzéseim után egy történeti megjegyzést is hadd fűzzek az eddigiekhez, mely a kérdéskör leglényegéhez tartozik.
A Jézus Krisztus testtélételéről szóló evangélium teljesen világosan bontakozik ki akkor, ha mindenben magához a Bibliához tartjuk magunkat.
Bizonyára csak véletlen elszólás volt Sipos Ete Álmos részéről, hogy Vankó Zsuzsa tanulmányát logikusnak, biblikusnak látszónak nevezte, de csak azok előtt, akik nem ismerik a teológiát. A magunk részéről a teológiai irodalmat olvasó és alakulását nyomon kísérő keresztények vagyunk, azt azonban alapelvileg nem fogadhatjuk el, hogy a teológiát bárki is Isten Szava fölé helyezze.
Jézus testtélétele, vagyis az, hogy "az Ige testté (sarx) lett", némította el Sátán vádjait, aki azt állította, hogy az általa felajánlott életeszme, az önzés a tökéletes és az ember nem tud megfelelni Isten szeretet-törvényének! Jézus testtélételével bizonyságot nyert, hogy - ha küzdelem és szenvedés által, de - a Benne való hit erőt adhat ahhoz, hogy Isten szerint éljünk annak ellenére, hogy romlott örökséget hordozunk magunkban.
Jézus testtélétele az evangélium alapköve tehát. Miután legyőzetett, Sátán nagyon jól tudta, hogy ezt az alapot kell támadnia és meghamisítania, és akkor keresztények tömegeit viheti a névleges vallásosságba. Már az őskeresztény korban elindította ezt a célt szolgáló hadjáratát. János I. levele - de II. Jn. 7 is egy villanásnyira - tanúskodik róla.
I. Jn. 4,1-6 - "Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-e; mert sok hamis próféta jött ki a világba. Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét: valamely lélek Jézust testben (sarx) megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van; És valamely lélek nem vallja Jézust testben (sarx) megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke, a melyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már. Ti az Istentől vagytok fiacskáim, és legyőztétek azokat; mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki e világban van. Azok a világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájuk. Mi az Istentől vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak lelkét és a tévelygésnek lelkét."
Ez a megkülönböztetés máig érvényes. A jó hír veleje, hogy Jézus Krisztus is osztozott velünk a megromlott emberi testben: "az ige testté (sarx) lett", hogy ebből az állapotból hit által, a Szentlélek erejével kiemelhessen öröklött gyengeségünk és szerzett bűneink hatalmából. Ezért mondhatta: "Te kövess engem" (Jn. 21,22/b). Eredendő gyengeségünk nem személyes bűn, de nem is Ádám személyes bűne "beszámítás" (imputatio) által, mint ahogy megigazulásunk sem csupán "tulajdonított", hanem "részesített" isteni igazság: Így adta Isten a legtöbbet, önmagát, és adja most is mindenki számára jellemvonásait a Lélek gyümölcseként (Gal. 5:22).
Kívánatos lenne, ha minderről részletesebben, élőszóban, a keresztény jó hírt kereső emberek jelenlétében gondolkodnánk el a jövőben. Ennek érdekében egyébként idézett tanulmánya óta Vankó Zsuzsa átfogó képet adott az eredendő-bűn kérdésről a Sola Scriptura folyóirat 2001/1-2, 4. számában, valamint idézett disszertációjában, melyeket Sipos Ete Ámos és más érdeklődők szíves figyelmébe ajánlok, a tíz évvel ezelőtti tanulmány kiegészítéseként. A Jó Hír írógárdája nyitott minden olyan párbeszédre, mely Jézus Krisztus személyében és győzelmében, emberért hozott áldozatában azt a jó hírt kívánja közkinccsé tenni, melyre ma jobban szüksége van az emberiségnek, mint valaha.
vissza
|
|
 |
