JÉZUS KRISZTUS KIJELENTÉSE, MELYET AZÉRT ADOTT NEKI AZ ISTEN, HOGY MEGMUTASSA AZ Ő SZOLGÁINAK MINDAZT, AMI HAMAROSAN MEGLESZ;
Ő MEG ELKÜLDTE ANGYALÁVAL ÉS MEGJELENTETTE SZOLGÁJÁNAK JÁNOSNAK, AKI BIZONYSÁGOT TETT AZ ISTEN BESZÉDÉRŐL ÉS JÉZUS KRISZTUS BIZONYSÁG-TÉTELÉRŐL, MINDARRÓL AMIT LÁTOTT.
BOLDOG AKI OLVASSA ÉS HALLGATJA E PRÓFÉTAI BESZÉDET, ÉS BOLDOGOK, AKIK MEGTARTJÁK MINDAZT, AMI ABBAN ÍRVA ÁLL, MERT AZ IDŐ KÖZEL.
Szombat este valaki felhívott telefonon - régtől segítőtársam a táborszervezésben. Ő tudta, olyan orvost keresek aki előadást tarthatna táborunkban, és ott, Kárászhoz közel él. Szóval, lediktálta nekem egy pécsi orvos nevét, címét és telefonszámát. Kérdeztem, ismeri-e? Nem. Tudja-e milyen szakos orvos? Nem. Ő csupán hallott róla, neki is csak lediktálták a nevét és a címét. Igaz, olyan valaki ajánlotta, aki hallotta előadni is. Miképpen szólítsam, hogyan közeledjek? Nem szeretek kéretlen-hívatlan, és minden-minden támpont nélkül kérni.
Másnap délelőtt, istentisztelet után beszélgetni kezdtem, még a templom előtt, mikor odajött valaki, s megszakítva e párbeszédet, azt kérdezte tőlem, tudom-e, hogy hol tart előadást március 31-én… és mondta az előző este telefon által hallott, lediktált nevet!?
Csak ámultam, elképedve, hogy így érkezik válasz sóhajomra, kimondatlan kérdésemre. És rögtön hallhattam azt is, amit nem tudtam: hogy milyen szakorvos, miféle ember, mennyire becsüli őt az, aki beszél róla. Következő nap fellapoztam a Ki-kicsoda című új kötetet, és benne megtaláltam a nevét is, s mindazt, amit hallottam felőle. Híres-neves, kutató profeszszor, aki mindenféle egyéb fontos tevékenységben is részt vesz itt Magyarországon.
Ha csak úgy, lapozom azt a kötetet, a nevét, s a róla írtakat, nem hiszem, hogy megszólítom. Ha csak a nevét hallom attól az egy ismerőstől, nem biztos, hogy írok neki. De ebben a különös ráfelelésben valamiféle bizonyosság, lépést követelő erő érintett, hogy megkeressem, megtaláljam ezt az embert. Megírtam neki a levelet. A Ki-kicsoda c. kötetet már csak utána, másnap, a levél megírását követően lapoztam, mintegy megerősítésképpen. Előbb történt az a valami, amivel ez is együtt szólhatott.
JÉZUS KRISZTUS KIJELENTÉSE…
Mitől kijelentés egy kijelentés? Mitől lesz nekem szóló üzenetté, a kimondott, a leírt szó?
Hiszem, nem pusztán a táborért történt mindez - még az is lehet hogy a válasz nemleges lesz - úgy gondolom, elsősorban, annak érdekében történt, amit nekem ebből meg kellett éreznem, meg kellett értenem, amit a mai mondandóban el kell mondanom. Mert kérve-kértem erre nézve a segítséget, hisz olyan könyv kerül most elénk a Bibliából, melyről sokféle magyarázat született, ezért többnyire kérdőjelekkel viaskodva vesszük a kezünkbe.
Első kérdés tehát: Lehet szemünk, fülünk, szívünk nyitva arra, hogy az Ige megszólaljon, s ráfelelhessen mindarra, amit eddig Isten akaratából, szavából már megértettünk, és így együtt szólva, ezzel az együtthangzással, ennek elképesztő csodájával érintsen minket?
Amikor pár hónappal ezelőtt, sorozatot kezdve, János apostol alakját kezdtem szemügyre venni - a róla írtak alapján - az volt az első, ami megállított, meghökkentett, amin addig sosem gondolkodtam, hogy Jézus Boanerges-nek ( mennydörgés fiának ) nevezi őt, a legifjabbat, már akkor, megszólításuk idején, akkor, amikor Pétert kősziklának mondja.
János elhívása óta, megígért reménység szerint mennydörgés fia. A kikutathatatlan, megfejthetetlen módon, elemi erővel megnyilatkozó isteni kijelentés közvetítésére választott ember.
A Mennyei jelenések könyvének születését, írását a Szentírást kutatók az időszámítás utáni kilencvenedik év körülinek mondják, mikor már csak János apostol él a tanítványok közül, a többiek - szorongattatást szenvedve hitük miatt - vértanúként haltak meg Krisztusért.
REMÉNYIK SÁNDOR: JÁNOS EVANGÉLIUMA
…János evangélista, negyedik,
Külön áll, világvégén valahol,
Vagy világ-kezdetén, vad szikla-völgyben
S a fénytelen örvény fölé hajol.
És megfeszül a lénye, mint az íj,
Feszül némán a mélységek fölé,
Míg lényéből a szikla-szó kipattan
S körülrobajlik a zord katlanokban
Visszhangosan, eget-földet-verőn,
Hogy megrendül a Mindenség szíve…
Jézus Krisztus halála után, az első évtizedekben, János apostol épp azokkal harcolt, (téves tanításaikkal hadakozik leveleiben) akik eszükkel magyarázva közelítenek, akik a tudáshoz, a dolgok alaposabb ismeretéhez kötik a megtérés, és értés lehetőségét.
„A gnózis azon a tényen nyugszik, hogy a megismerés értelmi műveletének kezdeményére az emberi magatartás megváltozik….ezt az egyiptomi hagyományokból vette…
Hamvas B.
Origenészről írják, hogy hét nyelven vetette össze azt, amit olvasott, hogy jobban érthesse az evangélium üzenetét. Hét nyelven tartotta előadásait is. Origenész azok közül való volt, aki a kinyilatkoztatás elgondolásokkal való körülépítését nem tartotta haszontalannak.
Ám az igazi megtéréshez, istenismerethez, ő sem tartotta elégségesnek.
Mert nem a teljes értés igénye a baj, nem az, hogy valaki elkötelezetten, tisztességesen tanul, keres és kutat. A problémát az okozza, hogy aki a nem értés valóságos szorításával, saját tudásának elégtelenségével találkozik, azt hiszi, vagy épp azt hitetik el vele, hogy ez elsősorban tudatlanságából, képzetlenségéből, tájékozatlanságból ered.
Polcz Alaine mondja el egyik írásában, hogy Nemes Nagy Ágnes, ez a végtelenül okos, finom lelkületű, nagyműveltségű költőnő, aki annyi mindent tud Istenről, haláláig egyre csak vergődik, mert ésszel nem képes összeegyeztetni azt amit lát, azzal ami annak ellene mond. Ezért hiába mozdul, hiába lép, nem képes hittel elfogadni. Nem lehet vele megajándékozni.
NEMES NAGY ÁGNES: A MOZDULAT
Éjjel kezem föltartottam,
az égre Hozzád nyújtottam,
mi lesz Helyetted kérdeztem,
s Te mondtad, hogy a mozdulat.
Sokan, sokféleképpen próbáltak ehhez a titokhoz közelíteni, de ahogy a mennydörgés megfoghatatlan, úgy az isteni szó, kijelentés is titkokkal teljes, ésszel fel nem fogható, és téved az, aki azt hiszi, hogy az Írás, a hittételek, az ezekről való tudás, az ebben való kellő tájékozottság önmagában elég lehet a megtéréshez, a kinyilatkoztatás értéséhez. Nem elég.
Hiszen, ha valaki, akkor Pál apostol, aki a többi apostollal ellentétben, képzett írástudó, eljutott volna Krisztushoz. De ahhoz nem volt elég. Isteni érintés, megállító kinyilatkoztatás kellett az ő megfordulásához. Csak akkor döbben rá mit tud, mit nem, mit élt, mit nem.
„A klérus a farizeizmust restaurálta… Sikerült a szabad megismerés értelmi tevékenységét Egyházon belül és kívül több mint ezer évig dogmatikai tilalmakkal megakadályozni…"
Hamvas Béla - A keresztyénség és a hagyomány
MELYET AZÉRT ADOTT NEKI AZ ISTEN, HOGY MEGMUTASSA AZ Ő SZOLGÁINAK MINDAZT, AMI HAMAROSAN MEGLESZ;
„Az apokaliptikus irodalom jellegzetessége, hogy üzenetét költői képekben, látomásokban és szimbólumokban fejezi ki. Ezt a képszerű nyelvezetet nem szabad szó szerint értelmeznünk, mert ezeket az írásokat nem hasonlíthatjuk logikai értekezésekhez, vagy leíró krónikákhoz."
Bibliai kommentár
A kijelentést Isten adja, akinek adja. Egyszer csak szól, mint a mennydörgés az éjszakában, az égboltot villanásnyi időre, hatalmas fénnyel kettészakító villám hangja, félelmetes ereje.
Engedi nekünk - akkor amikor - hogy értsük, engedi, hogy megértsünk valamit, hogy lássunk, de mindig az Ő kezében, az Ő isteni akaratába rejtve ennek lehetősége.
ELKÜLDTE ANGYALÁVAL ÉS MEGJELENTETTE SZOLGÁJÁNAK JÁNOSNAK, AKI BIZONYSÁGOT TETT AZ ISTEN BESZÉDÉRŐL ÉS JÉZUS KRISZTUS BIZONYSÁG-TÉTELÉRŐL, MINDARRÓL AMIT LÁTOTT…
Sorrend:
Isten kijelenti Jézus Krisztusnak, ő pedig angyalával (Lelkével) Jánosnak, ő mint szolga átveszi, és leírja, a bizonyságot így adja tovább nekünk, akik, Szentlelke világosságában olvashatjuk ezt az ihletett írást, ezért érinthet, így formálhat ereje bennünket.
Nem a bölcsek, az írástudók fejtik meg, hanem ereje, Lelke érinti meg a tanítványokat, az ő szolgáit. Nem a tanultaknak, hanem a Lélek által érinthetőknek szól. Mert a Szentlélek jelenléte adja a látást arra nézve, ami Istentől való. Ahogy Jézus Krisztus ígéri tanítványainak:
ÉS ÉN KÉREM AZ ATYÁT, ÉS MÁS SEGÍTŐT AD NÉKTEK, HOGY VELETEK MARADJON MINDÖRÖKKÉ: AZ IGAZSÁGNAK A LELKÉT. ŐT A VILÁG NEM TUDJA BEFOGADNI, MERT NEM LÁTJA, ÉS NEM ISMERI ŐT, DE TI ISMERITEK, MERT NÁLATOK MARAD, ÉS BENNETEK LESZ…A SEGÍTŐ PEDIG, A SZENTLÉLEK, AKIT AZ ÉN NEVEMBEN KÜLD AZ ATYA, MINDENRE MEGTANÍT MAJD TITEKET, ÉS ESZETEKBE JUTTATJA MINDAZT, AMIT MONDTAM NEKTEK…
János 14: 16,17,26.
A tanítványoknak, Krisztus elkötelezettjeinek szólhat az Írás, a kijelentés. Azoknak lehet érthetővé, élővé, valóságos erőforrássá. De csupán lehetőség, és nem automatikus velejárója a szolgálatnak, tanítványságnak. Ajándékba adja, adná. Taníthatók vagyunk?
Nem a törvényekre, szabályokra, szokásokra, hanem a hit fényében felvillanó igazság üzenetére?! Készek vagyunk a rácsodálkozásra, a ráismerésre, mely nem a láthatókra irányul?
Ezt kéne tanulnunk. Hogyan? Vigyázat! Nem ember tanítja, hanem Isten Szentlelke!
BOLDOG AKI OLVASSA ÉS HALLGATJA E PRÓFÉTAI BESZÉDET, ÉS BOLDOGOK, AKIK MEGTARTJÁK MINDAZT, AMI ABBAN ÍRVA ÁLL.
Aki rácsodálkozott már valamire, amit addig nem értett, aki látta megvalósulni mindazt, amire ember nem képes, annak hihetetlen, elképzelhetetlen bizonyosságban, örömben volt része, olyanban, ami csak általa születhet, abból adódik, amit Isten Lelke végez el. Az tudja már a különbséget aközött, hogy mit jelent hinni-remélni, illetve bizonyságot nyerni-megtapasztalni.
Az értés jele a kápráztató világosság, öröm, és félelem - az isteni jelenlét - dolgok, események, helyzetek fölé emeltség valóságos tudása ez. Az örökkévaló fények nyoma, bizonysága bennünk. A múló pillanatban megélhető múlhatatlan. A már itt megízlelhető örök, a megmaradó érint, jöhet Isten Lelke által egészen közel hozzánk.
MERT AZ IDŐ KÖZEL
REMÉNYIK SÁNDOR: ÍGY EMLÉKSZEM
Így emlékszem most-múlt szörnyű napokra:
Ha tudtam volna imádkozni akkor,
Így imádkoztam volna:
Uram kimondhatatlan rettegéssel
Nézem, hogy indul teremtett világod
Szakadni szerteszéjjel -
Hogy indul válni vérré és üszökké,
Amelyből nincs feltámadás többé.
Szívszorongva számlálom mindenütt
Közel és távol szeretteimet,
Jajdulva kérdem, hogy mi lesz velük
S mivé lesz a kicsiny magyar sziget -
De minden szörnyűségnél szörnyűbb kérdésem ez:
Uram a lelkemmel, a lelkemmel mi lesz?
Így várjam a véget tompán, tunyán -
És szívet vesztve és vesztve fejet?
Segíteni ne tudjak senkinek?
Ne tudjak egy tiszta tekintetet,
Bátor, tudó pillantást vetni fel
Az égre, amely füstben tűnik el
S a földre, amely alattunk inog?
Így találjanak, szégyenteljesen
Kapkodva az apokaliptikus
Pillanatok?!
Én Istenem, tartsd fel a végzetet,
Takard be irgalmadnak fátyolával
A nőket és a gyermekeket -
Kegyelmezz a bűnös világnak,
Mindennek, ami itt hamis
És nekem is -
Ám ha mégsem lehet:
Velem tedd meg ezt a csodát:
Érjem fel, bárha ágaskodva is
Lélekkel a roppant tragédiát!
Legyen számomra legalább nyitott könyv
A Jelenések könyve -
A szívembe, mint gyűjtőmedencébe
Zuhogjon mindeneknek vére, könnye.
Lelkemet köszörüld ki, mint a kardot,
Éles legyen, mint a beretva,
Kiköszörült élén csillanva tükröződjék
A világ bíbor-sötét alkonyatja -
Bármi jön: tudjak vele szembenézni!
Az apostol a keresztyénüldözések idején írta ezt a könyvet. A római hatóságok Patmosz szigetére száműzték, ahol valószínűleg kényszermunkát végzett egy ottani kőbányában.
Az első keresztyének türelmetlenül várták Krisztus visszajövetelét, de telik az idő, évtized után évtized múlik, és reménységük nem válik valóra.
Ez a könyv a várakozásba belefáradt első keresztyéneket biztató üzenet, az ellenük támadt vihar közepette. Nem elsősorban a látomás felvillanó képei, hanem annak félelmetes ereje.
A mennydörgés hangja ez. A sötétséget egy-egy pillanatra megszakító, égbolton átcikázó fény nyomában megszólaló dübörgés. Minél közelebb villan a fény, annál erősebb a hang.
Ablonczy Ágnes
