10. A szárdiszi gyülekezet angyalának

A SZÁRDISZI GYÜLEKEZET ANGYALÁNAK ÍRD MEG: EZT MONDJA AZ, AKINÉL AZ ISTEN HÉT LELKE VAN, ÉS A HÉT CSILLAG: TUDOM A TE CSELEKEDETEIDET; AZ A NEVED, HOGY ÉLSZ, PEDIG HALOTT VAGY.
ÉBREDJ FEL, ÉS ERŐSÍTSD MEG A TÖBBIEKET IS, AKIK HALÓFÉLBEN VANNAK; MERT NEM TALÁLTAM TÖKÉLETESNEK A TE CSELEKEDETEIDET AZ ÉN ISTENEM ELŐTT. EMLÉKEZZÉL MEG AZÉRT, HOGYAN VETTED ÉS HALLOTTAD; ÉS TARTSD MEG, ÉS TÉRJ MEG.
HA PEDIG NEM LESZEL ÉBER, ELMEGYEK HOZZÁD, MINT A TOLVAJ, ÉS NEM TUDOD MELY ÓRÁBAN MEGYEK EL HOZZÁD. DE VANNAK NÉHÁNYAN SZÁRDISZBAN, AKIK NEM SZENNYEZTÉK BE RUHÁJUKAT; EZEK FEHÉR RUHÁBAN FOGNAK JÁRNI VELEM, MIVEL MÉLTÓK RÁ.
AKI GYŐZ, AZ FEHÉR RUHÁBA ÖLTÖZIK, ÉS ANNAK NEVÉT NEM TÖRLÖM KI AZ ÉLET KÖNYVÉBŐL, ÉS VALLÁST TESZEK AZ Ő NEVÉRŐL AZ ÉN ATYÁM, ÉS ANGYALAI ELŐTT.
AKINEK VAN FÜLE A HALLÁSRA, HALLJA MEG, MIT MOND A LÉLEK A GYÜLEKEZETNEK.

Nemrég jelent meg a Segített a könyv, a mese c. pályázatra beküldött írásokból összeállított kötet, mely egyben értékelő tanulmány is. Miután évekkel ezelőtt részvettem ezen a pályázaton, szerepel benne az én írásom is. Valakinek kezébe került, írt róla, sőt el is küldte nekem.
Nem tagadom, igencsak felháborított, amikor láttam mi került a válogatásba. Valóban, az én pályázatomból ollózták ki, a kísérőlevelemből, és a pályázatom bevezetőjének néhány nekik tetsző mondatából. Az enyémből való az amit idéznek, de hogyan az! Elkeserített, zavart ez a hozzáállás, a leírt mondandó önkényes összevágása, rövidítése, saját céljuk szerinti torzítása, nyírbálása, összeállítása!
Milyen fontos lenne tiszteletben tartani egy-egy üzenet egészét, és a részt csak az egész értelmében szabadna megszólaltatni. Bennünk van-e a teljesség ismeretének igénye, mikor a Biblia egy-egy részhez nyúlunk? Tudjuk-e eléggé, milyen kevés az ismeretünk, s a világmindenségre nézve milyen reménytelenül szűk a mi emberi látókörünk?

A szárdisziaknak, a gyülekezet angyalának, azt mondja magáról az Emberfia, hogy ő az, akinél Isten hét lelke van. Nem Lelkének része, hanem annak teljessége, egésze.

Azt mondta az egyik lányom, hogy azért akar nyáron dolgozni, hogy sokat keressen, mert egyszer végre úgy akar üzletbe menni, - ruhát vásárolni - hogy ne kelljen nézni az árát.
Mert igen, általában bizony nincs annyi, hogy ezt megengedhetnénk neki.

Hitünkkel kapcsolatban, mi ennek fordítottját éljük. Élhetnénk azzal a tudással, hogy a mi gazdánké a Lélek teljessége! El lehetne feledkeznünk arról, ami tőlünk telik, hisz nem magunkkal kell számolnunk, nem a mi tehetségünkkel, vagy tehetetlenségünkkel, nem a mi hitünkkel, vagy hitetlenségünkkel… hanem az Ő Lelkének erejével, gazdagságával. Hisz Ő mondja, üzeni: minden messze világító fény forrása, az a hét csillag is kezében van!

A most következő héten lesz egy előadás, amit széles közönség előtt kell tartanom, a hívő költőnő, Dömötör Ilona élete, versei alapján. Megvallom magamra néztem, hitetlenkedtem. Két nappal előtte pesti nagycsaládos program, s még aznap egy fiatalokkal való találkozó… Akkor jött egy telefonhívás. A két nap közti délutánra szolgálni hívtak Somogy megyébe.
Elképedtem. Én aki már eddig is féltem, hisz érzem, kevesebbet bírok már lendülettel, vajon mennem kell? A párom is úgy vélte, elég ami van, ne vállaljak többet. Ám mielőtt másnap telefonáltam volna, elolvastam a reggeli igei üzenetet.

Beszéljétek el dicsőségét a nemzeteknek, csodáit minden népnek…
Zsolt 96:3….
A rajtatok túleső területeken is hirdetjük az evangéliumot…
II. Korintus 10:16.

Félreérthetetlen biztatás, felszólítás volt a bizonyságtétel vállalására, a másfelé indulásra.

Szárdisz, ószövetségi korban, számon tartott királyság fővárosa volt. Később a görögök által gyarmatosított terület lett. Egyik híres királyának neve: Krőzus, ma már fogalom, annak jelölésére, mennyire gazdag, tehetős valaki. Kikötőváros volt, fejlett gyapjúkereskedéssel. Kr. u.17-ben földrengés sújtotta, akkor építették újjá.
Nem tudjuk mekkora keresztény gyülekezet élhetett itt. A későbbi ásatások során paloták és templomok kerültek elő - többek között egy zsinagóga is.

TUDOM A TE CSELEKEDETEIDET; AZ A NEVED, HOGY ÉLSZ, PEDIG HALOTT VAGY…

Így üzen a szárdisziaknak: tudom mindazt, amit mások tudnak rólad, amit láthatnak felőled, ennek ismeretében figyelmeztetlek, vigyázz, mert mindent tudok, sokkal többet másoknál.
Az a neved, hogy élsz… igen, persze, tudom, hogy újjászülettél, hit által megváltott lettél, tudom, megkeresztelkedtél, rólam neveztek el, igen a krisztuskövetőkhöz tartozol, de én tudom azt is, hogy már csak a neved az hogy élsz, halott vagy!
Kemény a szó, félreérthetetlen. Ami élő volt, mostanra élettelenné vált. Azóta csupán név szerinti lett ez a hovatartozás. Kevés! Aki elevenné lett, miért él úgy, mintha halott volna?
Van olyan állat, mely úgy védekezik, hogy halottnak tetteti magát, ha veszélyes helyzetbe kerül. Az ellenség megtévesztéséért teszi. Így védekezik a támadás ellen.

Miért nem teljesedik a mi életünk? Testvéreink előtt mi miért színlelünk? Vagy magunkat próbáljuk becsapni? Ellenségei vagyunk saját kereszténységünknek? Mi tesz minket azzá?

ÉBREDJ FEL, ÉS ERŐSÍTSD MEG A TÖBBIEKET IS, AKIK HALÓFÉLBEN VANNAK;

A halott mindig az egyszervolt életről bizonyság. Erősítheti egy halott, a halófélben levőket? Itt, az üzenetben olyan halottnak kellene életre ébredni, akinek valódi lehetősége van, de nem él vele. Ha élnénk abból, ami most is miénk lehet! Akkor a csüggedők, a halófélben levők elevenedhetnének attól, amit Isten Lelke által egyszer nyertünk, és újra nyerhetünk!

Vasárnap konfirmációs fogadalomtételen voltam Budapesten. Előtte három kamaszkorú fiatalt kereszteltek. Elől ültem, láttam az arcukat. Alig bírták elrejteni fel-feltörő vihogásukat. Vajon ki akarta, hogy odaálljanak? Ki és miért kényszerítette őket erre a bizonyságtételre? Mi volt számukra ez a keresztség? Zavaró szerep, színjáték? Mire való a puszta kerethez tartozás? Mi a kereszténység, minek lehetőségét kell közvetítenünk, átadnunk másoknak?

Egy fiú azt írta nekem, őt soha, semmiféle szakállas bölcs öregapóféle nem szólította, nem tudja ki az Isten, hogyan is szólíthatná őt. Nincs rá szeme és füle? Nem tudom ki mindenki tette, de én mostanában Isten Lelkétől indíttatva szólítgatom. Bár hallaná végre!

Ébredni kéne, élni és ébreszteni. Rá kéne ébredni életünk beváltatlan reménységeire, be nem teljesült kereszténységünkre. Elevenedni kéne Krisztus Lelke által, befogadni, és élni.

NEM TALÁLTAM TÖKÉLETESNEK A TE CSELEKEDETEIDET AZ ÉN ISTENEM ELŐTT. EMLÉKEZZÉL MEG AZÉRT, HOGYAN VETTED ÉS HALLOTTAD; ÉS TARTSD MEG, ÉS TÉRJ MEG.

FRANCOIS MAURIAC: VÁLOGATÁS AZ ÍRÓ VALLOMÁSAIBÓL

"…Két-három évig szinte őrült voltam. Kívülről ebből szinte semmi sem látszott. Ennek az őrültségnek elszórt okai homályosabbakat takartak, amelyek a test és a lélek találkozási pontján születtek az életútnak azon a szakaszán, amikor a negyvenedik év ütött…
Gyakran gondoltam arra, hogy sohasem voltál közelebb hozzám, mint a végeláthatatlan szenvedés napjaiban, és amikor minden pillanatban a halálba zuhanhattam volna. Bolyongtam Párizsban, mint egy elveszett kutya, mint egy nyakörv nélküli kutya… Egy napon kimerülten léptem át egy ismeretlen kápolna küszöbét… leültem az utolsó széksorba. És emlékszem, hogy ezt az imát intéztem Hozzád: Add, hogy egy pap, egy szerzetes meglásson és kitalálja szenvedéseimet, kezét a vállamra tegye. Jelet kértem, követeltem. Senki se jött, és én folytattam a bolyongó kutya útját…
Egy reggel, hét közben, éppen visszatértem az áldozástól a helyemre, egy kicsit szórakozottan. És hirtelen, mint mikor egy függöny kettéhasad, felismertem, hogy ez az a kápolna, amelybe a szenvedés idején betértem, és ahol - úgy hittem - hiába imádkoztam Hozzád. Újra láttam a helyet, ahol akkor ültem… Mintha valaki azt mondta volna: Nos látod? Ó Istenem, Te aki nem az időben élsz, válaszoltál nekem a te órádban. Nem tudnám kifejezni, mit éreztem akkor, mert kimondhatatlan, nem is tudok rá igazán emlékezni. Arra emlékszem, hogy az öröm és a gyengédség érzelmei lényem legmélyéig átjártak. De kétségtelenül méltatlan voltam erre a kegyelemre és elveszítettem, mint annyi mást.
Mire emlékezhetnék még? Egy napon… kevéssel azután, hogy újra megtaláltam a békét, a kis cselédszobában voltam… itt dolgoztam, hogy a gyerekek ne zavarjanak. Úgy hiszem pünkösd napja volt, vagy legalábbis pünkösdi időben voltunk. Nem emlékszem, hogy írtam-e, olvastam-e, avagy imádkoztam. Hirtelen térdre zuhantam, mintegy valamiféle ismeretlen erőtől kényszerítve, és valamiféle heves boldogság kerített hatalmába. Sírtam, anélkül, hogy letörültem volna könnyeimet… az utána következő 35 év során soha nem tapasztaltam hasonlót, és ma sem, amikor, remélem a kegyelem állapotában élek? Soha ilyen villámlás nem terített le. Hogy mi is volt pontosan e sajgás, arról semmi biztosat nem tudok. Valójában nem emlékszem rá… Nem érdemeltem meg, hogy csak egy lépést is tehessek efelé az öröm felé, …Elismerem Előtted, hogy nem adtam semmit, nem mondtam le semmiről, ugyanakkor a legtöbbet kaptam a világon… Te majd számonkéred tőlünk azt, ami nem alázott meg bennünket, ami miatt nem éreztünk szégyent, és ami miatt nem akartunk pirulni: talán ezek akadályozták meg, hogy visszatérj hozzám, mint ahogy egy rövid pillanatra meglátogattál…
És most, a végső hanyatlás idején jobban, mint valaha, mi mást teszek, mint egy bizonyos édességre, gyengédségre vadászok, ott, ahol már felfedeztem diák koromban… Mozdulatlan maradtam, megkötöztek élveteg szokásaim, várva az újabb vigasztalásokat. És nyomban megvigasztalódtam. És nem indultam el… a bizonyosság útján… ezer hiábavaló dologgal, csomaggal megterhelve nem mozdultam… Hasonulni ahhoz, akit szeretünk, amikor szeretetünk Krisztusra irányul, ez volt az én hivatásom, mint mindannyiunké. És ezt árultam el…"

HA PEDIG NEM LESZEL ÉBER, ELMEGYEK HOZZÁD, MINT A TOLVAJ, ÉS NEM TUDOD MELY ÓRÁBAN MEGYEK EL HOZZÁD.

A napokban meglátogattunk egy vidéken élő tanárt, aki idős korában költözött haza szülei házába, a húgával együtt. Gyönyörű helyen áll az öreg ház, s temérdek féltett tárgyat őriznek ott. Azt is elmondták, hogyan védekeznek a hívatlan betolakodók ellen. Két kutyát tartanak, és egyszerre mindig csak egyikük megy el otthonról. Ez az őrzés meghatározza az életüket. Okkal féltik kincseiket, és életüket, hisz a faluban, meg másutt is, rengeteg esetet hallani, hogyan bánnak az idős emberekkel. Ők éberek. Őrzik, ami rájuk van bízva.

Mit kéne félteni a szárdisziaknak? És nekünk? Azt mondja a középen álló, aki mindent tud, - aki lelkének teljességét adná - hogy tolvajként jön, s ha nem leszünk éberek, visszaveszi, amit adott. A tolvaj észrevétlenül jön. Csak azt érezzük hirtelen, ami volt, az nincs többé.
Lélek által teljesedik az életünk? Őrizzük, érte mozduló hittel, hogy el ne vesszen?

DE VANNAK NÉHÁNYAN SZÁRDISZBAN, AKIK NEM SZENNYEZTÉK BE RUHÁJUKAT; EZEK FEHÉR RUHÁBAN FOGNAK JÁRNI VELEM, MIVEL MÉLTÓK RÁ. AKI GYŐZ, AZ FEHÉR RUHÁBA ÖLTÖZIK…

Nyáron, a táborban, gyerekeknek próbáltam mindezt elmondani. Előtte feladatot kaptak, kb. öt összetolt szék alatt, a széklábak közt kellett célhoz érkezni, úgy, hogy mászás közben egy kis fehér ruhát kellett fogni a kezükben. A székek alá szórt szemét közepette, csúszva igyekeztek. Maszatosan bújtak elő, de a fehér ruhát, mind tisztán mutatták fel! Arra vigyáztak.
Valamiképpen jelzi a mi lehetőségeinket. Mert senki sincs, aki tiszta maradhatna útközben. De Krisztust szüntelen keresve, közelében maradva, lelkünk újra meg újra fehér ruhát ölthet.

Francois Mauriac, könyvének másik részében egy mesét idéz, ahol a rengeteg nagy erdőben eltéved egy kisfiú, de fölmászik egy fa tetejére körülnézni, vajon hol van, merről világít a fény. A fényért kapaszkodik újra meg újra, megpillantja, s afelé indul. Így érkezik meg.

"Hiszem, hogy a Rossz létezik, és Krisztus fényénél ítélem meg azt, hogy mi a rossz. Innen elindulva, napról napra elhagyatottabb úton haladok előre. A Hegyi Beszéd minden boldogsága közül a modern világban leginkább megvetik azt, amelyiket a tiszta szívűeknek ígér az Úr. Ez a krisztusi követelmény, amely homlokegyenest ellenkezik az emberi természettel, megütközést kelt ma is…"      Francois Mauriac

Az győz, aki szembefordul az emberi természet diktálta, ösztönökkel, aki a világosságban marad. Aki nem a megfelelés látszata mögé bújik, hanem Lélek ereje által elevenedik, él..
Boldogok, akiknek a szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják…
Máté 5:8.

ÉS ANNAK NEVÉT NEM TÖRLÖM KI AZ ÉLET KÖNYVÉBŐL, ÉS VALLÁST TESZEK AZ Ő NEVÉRŐL AZ ÉN ATYÁM, ÉS ANGYALAI ELŐTT.

A vasárnapi ünnepélyes fogadalomtételen, megindult szívvel néztem a fiatalokat. Hangosan, nevükön szólították ki mindegyiküket, azután letérdelve egy-egy igével áldották meg őket.
Jaj, ha a nevük a mennyben fel lenne már írva, s ha igen, akkor bár éberen vigyáznának rá, ha szólíthatók maradnának Isten Lelke által, ha sosem töröltetnének ki az élet könyvéből!

AKINEK VAN FÜLE A HALLÁSRA, HALLJA MEG, MIT MOND A LÉLEK A GYÜLEKEZETNEK.

Ablonczy Ágnes