12. A laodiceai gyülekezet angyalának

A LAODICEAI GYÜLEKEZET ANGYALÁNAK ÍRD MEG: EZT MONDJA AZ ÁMEN, A HŰ ÉS IGAZ TANÚ, AZ ISTEN TEREMTÉSÉNEK ŐSFORRÁSA: TUDOM A TE CSELEKEDETEIDET, HOGY SEM HIDEG NEM VAGY, SEM HÉV, BÁR HIDEG VOLNÁL, VAGY HÉV, ÍGY, MIVEL LANGYMELEG VAGY, SEM HIDEG, SEM HÉV: KIKÖPLEK A SZÁMBÓL. AZT MONDOD, GAZDAG VAGYOK, ÉS SOKRA VITTEM, ÉS SEMMIRE NINCS SZÜKSÉGEM. NEM TUDOD, HOGY NYOMORULT VAGY, SZÁNALOMRA MÉLTÓ, SZEGÉNY, VAK ÉS MEZÍTELEN? AZT TANÁCSOLOM: VÉGY TŐLEM TŰZBEN MEGPRÓBÁLT ARANYAT, HOGY GAZDAG LÉGY; ÉS FEHÉR RUHÁKAT, HOGY ÖLTÖZETED LEGYEN, ÉS NE LÁSSÉK MEG A TE MEZÍTELENSÉGED SZÉGYENE, ÉS SZEMGYÓGYÍTÓ ÍRRAL KEND MEG A SZEMEDET, HOGY LÁSS. AKIKET SZERETEK, MEGFEDDEM ÉS MEGFENYÍTEM, LÉGY TEHÁT BUZGÓSÁGOS AZÉRT, ÉS TÉRJ MEG. NÉZD, AZ AJTÓ ELŐTT ÁLLOK ÉS ZÖRGETEK, HA VALAKI MEGHALLJA AZ ÉN SZÓMAT, ÉS MEGNYITJA AZ AJTÓT, BEMEGYEK HOZZÁ, ÉS VELE VACSORÁLOK, ÉS Ő ÉNVELEM. AKI GYŐZ, AZZAL MEGOSZTOM TRÓNOMAT, AMINT ÉN IS GYŐZTEM, S ATYÁM IS MEGOSZTOTTA VELEM AZ Ő KIRÁLYI SZÉKÉT. AKINEK VAN FÜLE, HALLJA MEG MINT MOND A LÉLEK A GYÜLEKEZETNEK!

Egy templomi esküvőre voltam hivatalos szombaton. Valaki, akit közel 10 éve ismerek, meghívott. Ahogy ott ültem, eszembe jutott első találkozásunk. Az egyik általam szervezett táborban, legelső napon, a fiataloknak felolvastam egy fejezetet, a meséből, amit akkortájt írtam. A felolvasás után azt mondtam nekik, értük vagyunk, ha lesz kérdésük, keressenek meg vele minket. Ő volt a legelső, aki odajött, és könnyes szemmel mondta, miképp érintette meg az elhangzott szó. És arra is jól emlékszem, mikor néhány év múlva megvallotta szerelmét, és azt, hogy úgy szeretne párt, ahogy én. Istentől kéri. És jól emlékszem, mikor néhány hónap múlva, a gyülekezeti ifi-táborban, hittel teli ajándékként, ők ketten egymásra találtak. Aztán jött az évek próbája. És igen, szemtanúja voltam, hogy az ajándékban és az ajándékozóban való hit miképpen maradt meg. Hiszen közben majd minden emberi kötés, ami addig őt tartotta, amiben hitt - szakadozott körülötte. És a kapcsolatuk? Volt, hogy mindenki azt hitte - semmivé lesz. Tán még ő is. Mégis megmaradhatott. Áldást kérni jöttek a templomba.

A LAODICEAI GYÜLEKEZET ANGYALÁNAK ÍRD MEG: EZT MONDJA AZ ÁMEN, A HŰ ÉS IGAZ TANÚ, AZ ISTEN TEREMTÉSÉNEK ŐSFORRÁSA:

Ki üzen Laodiceába? Az ámen, a kezdettől való, hű, és igaz tanú. Aki tudja a kezdeteket, aki előbb volt mint mi, aki tudja az okokat, aki nem fordít hátat, és aki engedelmes volt halálig.
A laodiceaiaknak üzeni, tudniuk kell, ki az, aki értük esedezik, ki az, aki megtarthatja őket.

Az előbb említett fiatal párnak nem voltam felkért tanúja, ám életüknek szemlélője, és tanúja vagyok. Rám voltak-vannak bízva. Nem tudom mire gondoltak ott középen állva, az én szívem hálával és esedezéssel volt tele, hogy maga az Isten őrizze meg hitüket, szeretetüket! Mert szép a szertartás, szép a hófehér ruha, szép a mennyasszony, szép a fess vőlegény, a kis koszorúslányok, de minden ami emberi, és az embertől való, kevés a megtartáshoz.

A középen álló azt üzeni a laodiceabelieknek, van tanúja életüknek! Ő a hűséges és igaz tanú. Ő az ámen, Ő a beteljesítő. Ha vele kezdték új életüket, bízzák rá a folytatást is! Jó azoknak, akik Krisztust keresik, hisz életük részévé lehet, tanúja és hordozója az életüknek.
Nekünk is ezt üzeni. Azoknak, akik mellé szegődtek, Őt követik. Általa teljesül az életünk!

Mert Istennek valamennyi ígérete őbenne lett igen és általa ámen…   I.Korintus 1:20.

TUDOM A TE CSELEKEDETEIDET…

A város Kolossé közelében van. Antiokhosz szír király alapította Kr. e.II. sz.- ban, hitvese, Laodike tiszteletére. A kolossebeliekhez írt levélben az apostol említi hogy írt nekik. Pál tanítványa, Epafrász hirdette itt az evangéliumot.
A krisztusi üzenet a város akkori helyzetére, életére vonatkozó utalásokkal van tele. Laodicea pénzügyleteinek, aranykereskedelmének, és a fekete gyapjúnak köszönhette gazdagságát. Büszke volt híres orvosi iskolájára, különleges szemkenőcsére. A városhoz közel, meleg vizű források fakadtak. Ivóvíz ellátása is ebből származott. Csatornákon keresztül, langyosan érkezett a városba…

TUDOM…HOGY SEM HIDEG NEM VAGY, SEM HÉV BÁR HIDEG VOLNÁL, VAGY HÉV, ÍGY, MIVEL LANGYMELEG VAGY, SEM HIDEG, SEM HÉV: KIKÖPLEK A SZÁMBÓL

Tudja mi honnan származik, mi miből születik hogyan lesz langyossá, s azért hogy jobban érezzék, mi hiányzik, mit hiányol, megfogható és szemléletes példát idéz, a forrásra utal, mely a városon kívül van, melynek épp ezért -míg beér - gyógyító ereje, hőfoka csökken.
Sem hideg, sem hév…kiköplek a számból…Gyógyhatása már nem elegendő, fogyasztásra pedig még alkalmatlan ez a csatornákon keresztül városba vezetett langyos víz.

Volt a családunknak egy kis háza, kertje, gyümölcsöse Budaörs fölött, a hegyen. Volt ott egy ciszterna. Életemben először ott találkoztam azzal, hogy égből-felhőből jöhet az ivóvíz. Addig csak ittam, a csapból. Milyen más íze van a tiszta esővíznek! Azóta tudom a különbséget.

Szentendre környékén volt a gyülekezeti táborunk. A forrástól hordtuk a vizet. Más mint a csatornákon keresztül városba vezetett forrásvíz? Aki volt a forrásnál, tudja a különbséget.

Az előbb említett esküvő után, a másik templomba, egy másik esküvőre mentem. Az eskető, az ige, az útravaló majd ugyanaz volt, alig különbözött. Maga az ige először megragadott, csak keveselltem súlyát, annak, amit magyarázatul hallottam. Másodszorra, a nem személyre szóló, az általános fokozódott, és a mondandó végül egész erőtlen lett számomra.

Mi történik a forrásvízzel? Mit közvetítünk? Mi az igényünk? Megelégszünk a kihült szóval? Okos szót igénylünk, vagy lélekkel telit? Érezzük a különbséget? Mi szűri, min vezetődik keresztül? Mi langyosítja? Megszokás, tapasztalat, emberi bölcsesség ? Miféle csatornák vagyunk mi? Hogyan érkezik rajtunk keresztül az üzenet a másikhoz?

AZT MONDOD, GAZDAG VAGYOK, ÉS SOKRA VITTEM, ÉS SEMMIRE NINCS SZÜKSÉGEM. NEM TUDOD, HOGY NYOMORULT VAGY, SZÁNALOMRA MÉLTÓ, SZEGÉNY, VAK ÉS MEZÍTELEN?

Ebben az üzenetben nincs szó Krisztus ügyéért vállalt nyomorúságról és szenvedésről, nincs szó a gyülekezet egységét megbontó tévtanítókról. Ebben a gyülekezetben úgy tűnik, jól állnak, vagy annak tudják magukat anyagilag és lelkileg. Nincs hiányuk, nincs szükségük?
Nincs? Miért nincs? A meghökkentő az, hogy gazdagságuk miatt nem veszik észre a hiányt.

Azt mondod, gazdag vagyok, sokra vittem… Eredményesek, bőven van felmutatni valójuk. És pontosan ez az, ami miatt nem szorulnak Isten segítségére, irgalmára, kegyelmére, megtartó erejére, - a forrásra.

Nyomorult, szánalomra méltó, szegény… Ilyennek látjuk mi a láthatóan eredményes hívőket? A tevékenységbe veszőknek, a magukkal, dolgaikkal elégedetteknek mondja ezt!

Nekünk mire van szükségünk? Forrás számunkra Isten szava, üzenete? Vagy mi is csak teljesíteni vágyunk, valamit felmutatni, bebizonyítani hova tartozunk, mire vagyunk képesek.
Aki nyomorult, akinek a gyógyvíz kéne, a forrás - annak kevés a csapvíz.

AZT TANÁCSOLOM: VÉGY TŐLEM TŰZBEN MEGPRÓBÁLT ARANYAT, HOGY GAZDAG LÉGY; ÉS FEHÉR RUHÁKAT, HOGY ÖLTÖZETED LEGYEN, ÉS NE LÁSSÉK MEG A TE MEZÍTELENSÉGED SZÉGYENE, ÉS SZEMGYÓGYÍTÓ ÍRRAL KEND MEG A SZEMEDET, HOGY LÁSS

A középen álló nem fordul el azoktól, akik langyossá vagy közömbössé lettek. Szánja őket.
Mit kínál a laodiceaiaknak? Miben szegény, aki tűzben megpróbált aranytól lehetne gazdag?
Nem arra lenne szükségük, ami a próba után is, mindörökké megmarad? Miért nem érzik a hit által való élet hiányát? Tele vannak a láthatóval, a felmutathatóval, a bizonyíthatóval.

Azt sem látják, hogy mezítelenek, hogy nincs ruhájuk. Akik nem maradnak világosságában, azok nem látják szégyenüket, nem látják mezítelenségüket. De a körülöttük levők akkor is látják, s hiteltelenekké lesznek, ha Krisztust hirdetik, de nem kegyelemből élnek.
De van lehetőségük a fehér ruhákra, látható csődjüktől, szégyenüktől való szabadításra. Ám ha nem látják, nem akarják látni, akkor nem vágynak rá, s nincs is módjuk szabadulni.
Szembesülni kéne, hogy lássák szégyenüket, mezítelenségüket, és nyomorúságukat.

Azt hiszik gazdagok, pedig szegények. Azt hiszik vitték valamire, pedig szánalomra méltók. Azt hiszik látnak, pedig vakok. Azt hiszik jólöltözöttek, pedig mezítelenek. Mint az az ostoba császár Andersen meséjében, aki azt hitte mindenki csodálja, őt és öltözetét, pedig mezítelen volt, és szánalomra méltó. A kisgyerek mondja ki, aki őszinte, aki nem tud hazudni.

AKIKET SZERETEK, MEGFEDDEM ÉS MEGFENYÍTEM, LÉGY TEHÁT BUZGÓSÁGOS AZÉRT, ÉS TÉRJ MEG.

Szerethet minket? Hogyan? Tükröt mutathat? Megfeddhet, megfenyíthet? Kiköphet minket langyossá lett kereszténységünk miatt? Érzékennyé tehet minket a hiányunkra? Mondhatja, hogy meg kell térnünk, el kell fordulnunk a felmutathatóktól, amikhez ragaszkodunk?

Sose felejtem el azt a nagyszájú, vagány kislányt, aki a gyerektáborban, egy nem működni, nyitódni nem akaró ajtó miatt nem tudott kijönni a mellékhelységből. Hogy sírt, dörömbölt és kiabált! Mert sokáig kellett neki zörgetni. Ha előbb nyitjuk ki, fel se veszi. Át kellett neki élni a végképp bezárult ajtót. Hogy bújt akkor anyukájához! Alig lehetett megnyugtatni.

NÉZD, AZ AJTÓ ELŐTT ÁLLOK ÉS ZÖRGETEK, HA VALAKI MEGHALLJA AZ ÉN SZÓMAT, ÉS MEGNYITJA AZ AJTÓT, BEMEGYEK HOZZÁ, ÉS VELE VACSORÁLOK, ÉS Ő ÉNVELEM

Lehet egy keresztény gyülekezet gazdája kívül? Miféle lehetetlen helyzet ez? Kiszorulhat?
Milyen szép képpel érezteti, mondja el nekik önteltségüket.
De hogy bír, hogy mer nekünk új lehetőséget adni, ígérni? Mit érdemelnénk? Érdemről itt már szó sincs. Annyira szeret, hogy kiszorulva is zörget. Azon az ajtón, újra meg újra, ott, ahol volt már belül. Ha végre meghallanák! Ha vágynának jelenlétére, mindennél jobban?

Halljuk? Az Ő zörgetését? Miféle hang az? Miből derülhet ki számunkra, hogy nincs benn?
A tékozló fiú testvére nem tudta, hogy kívül van! Teljesített és elvárt. Meg nem induló szíve volt a jel arról, hogy nincs belül. Nem volt kész befogadni, megbocsátani, együtt örülni.

Miképpen tartozunk mi Őhozzá? Megmutathatja? Érintheti a szívünket? Megnyitjuk az ajtót? Világossága beáradhat? Hozzá érhet ahhoz, ami belül van? Megtisztíthat? Bejöhet?

AKI GYŐZ, AZZAL MEGOSZTOM TRÓNOMAT, AMINT ÉN IS GYŐZTEM, S ATYÁM IS MEGOSZTOTTA VELEM AZ Ő KIRÁLYI SZÉKÉT

Minden gyülekezetnek így üzen: Aki győz… Nem azt mondja, hogy akit legyőzök, nem azt, hogy majd én meggyőzlek titeket arról, mi a jó. Nem! Így ígéri: Aki győz!

"…Mit van nekem kívánni még,
Aki Krisztust vendégelem?
Kemény kenyerem, durva ágyam,
Szegénységem, magányom,
Ó szent próbám! Ó drága tanulmányom!"          Paul Verlaine / Babits Mihály/ Le petit coin…

Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az én életemet. Senki sem veszi el tőlem… Hatalmam van arra, hogy odaadjam, és visszavegyem azt… János 10:27-28.

Akit megigazíthat, az ámenné lesz. Akinek szívét legyőzi az isteni szeretet, az többé nem ura saját szívének, a szeretet lesz ura, az győzheti le önzését, az teszi szabaddá arra, hogy önmagát adja, hogy élete igazzá, igenné és ámenné legyen...
Aki győz, azzal megosztom trónomat…Micsoda ígéret! Az ő királyságában miénk lehet a hely - mellette. Örökre.
Aki győz…amint én is győztem… Ahogy Ő. Akarunk mi szerinte élni, valóban Őt követni?
Előállhat, mint tanú? Értünk-ellenünk? Lehet megigazítónk? Lehet a mi ámenünk?
Kiköphet? Szerethet? Megfeddhet? Fenyíthet? Zörgethet? Halljuk? Megnyitjuk az ajtót? Tehet látóvá? Vágyunk-e mindennél jobban közelébe? Győzünk? Megoszthatja velünk trónját?

AKINEK VAN FÜLE, HALLJA MEG MINT MOND A LÉLEK A GYÜLEKEZETNEK!

Ablonczy Ágnes