|
ÉS AZONNAL ELRAGADOTT A LÉLEK. ÉS ÍME KIRÁLYI SZÉK ÁLLOTT A MENNYBEN, ÉS A KIRÁLYI SZÉKBEN ÜLT VALAKI. ÉS A SZÉKENÜLŐ ÚGY RAGYOGOTT, MINT A JÁSPIS ÉS A SZÁRDIUSZ KŐ.
A KIRÁLYI SZÉKET SZIVÁRVÁNY VETTE KÖRÜL, OLYAN, MINT A SMARAGD, ÉS A KIRÁLYI SZÉK KÖRÜL HUSZONNÉGY TRÓNUS ÁLLT, A TRÓNUSOKBAN HUSZONNÉGY VÉN ÜLT FEHÉR RUHÁKBA ÖLTÖZVE, FEJÜKÖN ARANY KORONÁVAL.
A KIRÁLYI SZÉKBŐL VILLÁMOK CIKÁZTAK, ÉS SZÓZATOK, ÉS MENNYDÖRGÉSEK HALLATSZOTTAK. ÉS A KIRÁLYI SZÉK ELŐTT HÉT ÉGŐ FÁKLYA LOBOGOTT: ISTENNEK HÉT LELKE.
ÉS A KIRÁLYI SZÉK ELŐTT, MINTHA ÜVEGTENGER LETT VOLNA, HASONLÓ A KRISTÁLYHOZ; ÉS KÖZÉPEN, A KIRÁLYI SZÉKNÉL ÉS A KIRÁLYI SZÉK KÖRÜL NÉGY ÉLŐLÉNY VOLT, TELE SZEMEKKEL, ELŐL-HÁTUL. AZ ELSŐ ÉLŐLÉNY HASONLÓ VOLT AZ OROSZLÁNHOZ, A MÁSODIK ÉLŐLÉNY HASONLÓ VOLT A BIKABORJÚHOZ, A HARMADIK ÉLŐLÉNYNEK OLYAN ARCA VOLT, MINT AZ EMBERNEK, ÉS A NEGYEDIK ÉLŐLÉNY HASONLÓ VOLT A REPÜLŐ SASHOZ. MIND A NÉGY ÉLŐLÉNYNEK EGYENKÉNT HAT-HAT SZÁRNYA VOLT, KÍVÜL ÉS BELÜL SZEMEKKEL TELE, ÉS ÉJJEL-NAPPAL AZT MONDTÁK: SZENT, SZENT, SZENT AZ ÚR, A MINDENHATÓ ISTEN, AKI VOLT, AKI VAN, ÉS AKI ELJÖVENDŐ!
ÉS VALAHÁNYSZOR AZ ÉLŐLÉNYEK DICSŐSÉGET, TISZTESSÉGET ÉS HÁLÁT ADTAK ANNAK, AKI A KIRÁLYI SZÉKBEN ÜL, ÉS ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ ÉL, LEBORULT A HUSZONNÉGY VÉN A
KIRÁLYI SZÉKBEN ÜLŐ ELŐTT, ÉS IMÁDTA ŐT, AZ ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ ÉLŐT, ÉS KORONÁIKAT A KIRÁLYI SZÉK ELÉ TETTÉK, ÉS EZT MONDTÁK: MÉLTÓ VAGY URUNK ÉS ISTENÜNK, HOGY TIED LEGYEN A DICSŐSÉG, ÉS A TISZTESSÉG, ÉS A HATALOM, MERT TE TEREMTETTÉL MINDENT ÉS A TE AKARATODBÓL LETT A TEREMTETT VILÁG.
Jelenések könyve 4:2-11
Ha valaki megismeri Krisztust, ha élete általa, irgalmából és kegyelméből mássá lesz, nem a ruhája, külseje változik meg, hanem a dolgokhoz való viszonya. Ha megváltozik. Ha megszabadul, és a Szentlélek által lesz szabad Krisztus követésére. Mert lehet jónak gondolni egy lépést, s lépni, anélkül, hogy a lelkünk mozdulna. És megtévesztésig hasonlíthat ez a kettő.
De csak a megragadott ember életében lesz érezhető és megtapasztalható - nem ő csinálja, ő is csupán megéli - Isten országának, erejének elképesztő jelenléte.
János apostol szíve egészen nyitva van arra, amit Isten akar, láttatni, és megélni. Nem keres és kutat, foggal és körömmel, nem kikönyörgi ezt a jelenlétet, az elragadtatást. Itt van a titok. Neki csak nyitva van a szíve, szabad arra, ami épp történhet. Miféle szabadság ez?
Mark Twain Koldus és királyfi c. regényében az egymáshoz hasonló fiúk szerepet, helyet cserélnek. Az ebből adódó lépések közepette derül ki az olvasó számára, miben marad király a király, mitől marad koldus a koldus.
És a könyvbéli környezet? Azok mit látnak? Hogyan magyarázzák, hogyan veszik tudomásul különös megváltozásukat? Megbolondult a királyfi, - gondolják - illetve amazok azt, hogy a koldusfiú képzelődik. És ehhez viszonyulnak. Nem ahhoz ami történt.
Félelmetesen hasonlít a mi viszonyulásainkhoz. Mitől leszünk vakok arra, amit láthatnánk?
Mi is bolondnak tartjuk azt, aki csak Istennek él, aki kiszolgáltatja magát, akit kifoszthatnak?
Mi is álomnak, képzelgésnek gondoljuk az üdvösség ( ígért királyság ) felőli bizonyosságát?
Hogyan lehetne akkor erre nézve minket megragadni, láttatni és vezetni?
ÉS AZONNAL ELRAGADOTT A LÉLEK. ÉS ÍME KIRÁLYI SZÉK ÁLLOTT A MENNYBEN…
A regényben lehetetlennek látszik, hogy újra az igazi király lehessen a király. Mert az emberek mindennél jobban ragaszkodnak a szerepekhez. A magukéhoz és a másokéhoz.
A regény történése szerint az igazi királyfi megérkezik a templomi ünnepségre. Sokféle próba, viszontagság után, lerongyolódva, de bejut oda, ahol a szép ruhába öltöztetett kuldusfiút készülnek megkoronázni…
"Mélységes csönd ömlött el a templomban. S ebben a fennkölt pillanatban egy megdöbbentő alak tolakodott a színre, akit az elrévült sokaságból senki sem vett észre…Rongyos külsejéhez és siralmas állapotához sehogy sem illő méltósággal emelte fel kezét, s fenyegette meg az érseket:
- Megtiltom, hogy az angol koronát e méltatlan fejre tedd! Én vagyok a király!
Abban a pillanatban felháborodott kezek csaptak le a fiúra, de ugyanakkor Tom Canty is villámgyorsan előlépett királyi öltözékében, s csengő hangon így kiáltott:
- Eresszétek el! Ő a király!
A sokaságon ijedt meghökkenés sepert végig, egy részük felugrált helyéről, hüledezve néztek egymásra, s a jelenet két főszereplőjére…a lordprotektor maga is meghökkent, de hamar feltalálta magát:
- Ne figyeljetek őfelségére! Ismét rajta a betegség - fogjátok meg a csavargót!
Már-már engedelmeskedtek neki, de az álkirály nagyot toppantott, s így kiáltott:
- Fejeddel játszol! Ő a király! Hozzá ne nyúljon senki akinek kedves az élete!
A kezek lehanyatlottak. Mintha mindenki megbénult volna…Az az igazság, hogy senki sem tudta, mit cselekedjék, mit mondjon ebben a rendkívüli, furcsa s váratlan helyzetben…a fiú tovább haladt előre méltóságteljesen, öntudatosan, egy pillanatra sem torpant meg, szépen fellépett az emelvényre; az álkirály boldogan eléje szaladt, térdre borult előtte, s így szólt:
- Uram, királyom!… Tedd fel koronádat, és foglald el ismét a helyed!
A lordprotektor szeme szúrósan meredt a jövevény arcára, de a szigorú tekintetet hamarosan álmélkodás váltotta fel. Ugyanez történt a többi előkelőséggel is. Összenéztek, s önkéntelenül egy lépést hátráltak. Mindenki egyre gondolt: Milyen csodálatos hasonlóság!"
De melyik az igazi királyfi? Ki meri tudni, hát még kimondani? Épp a ruhájuk mondd ellent, a mozdulatai, a valós helyzetnek. Aki látni akarja, láthatja. Ők ketten tudják, élik az igazságot.
Aki viszont nem akarja tudomásul venni, nem bírja elfogadni. Kereshet bizonyítékot, amenynyit csak akar. Keres is. De semmi se elég, ha neki csak attól lesz király, ha felveszi királyi öltözékét. Mert saját - és mások - szerepeihez viszonyul. A ruhacsere után is, hisz akkor meg a másik fiú ellen lesz kíméletlen.
Szabad látnunk, hol a hiba. Talán bennünk is. Lehet minket megtéveszteni, becsapni?
Lélek által megigazítva élünk, általa lépünk, vagy megtanultuk, elsajátítottuk a keresztény szerepet? Miféle szeretet, öröm, békesség, szelídség, jóság… van bennünk?
Eszünk indít, sikervágyunk, vagy valami egészen másféle erő? Terem az életünk, vagy csak feldíszítjük magunkat mindazzal, ami teremhetne bennünk? Mi a különbség? Látjuk, érezzük? Lehet minket megváltani, megszólítani, megragadni, engedelmes és alázatos közvetítővé tenni?
ÉS ÍME KIRÁLYI SZÉK ÁLLOTT A MENNYBEN, ÉS A KIRÁLYI SZÉKBEN ÜLT VALAKI. ÉS A SZÉKENÜLŐ ÚGY RAGYOGOTT, MINT A JÁSPIS ÉS A SZÁRDIUSZ KŐ. A KIRÁLYI SZÉKET SZIVÁRVÁNY VETTE KÖRÜL, OLYAN, MINT A SMARAGD. ÉS A KIRÁLYI SZÉK KÖRÜL HUSZONNÉGY TRÓNUS ÁLLT, A TRÓNUSOKBAN HUSZONNÉGY VÉN ÜLT FEHÉR RUHÁKBA ÖLTÖZVE, FEJÜKÖN ARANY KORONÁVAL. A KIRÁLYI SZÉKBŐL VILLÁMOK CIKÁZTAK, ÉS SZÓZATOK, ÉS MENNYDÖRGÉSEK HALLATSZOTTAK. ÉS A KIRÁLYI SZÉK ELŐTT HÉT ÉGŐ FÁKLYA LOBOGOTT: ISTENNEK HÉT LELKE…
Nyár elején készülődött egy óriási vihar. Villámok cikáztak az égbolton. Elővettem a fényképező gépemet, hogy levegyem. De mindig elkéstem. Mert olyan hihetetlenül gyorsan tűnt fel, és lett semmivé. Láttam, elmondhatom, de megörökíthetetlen volt kis gépemmel.
Olyan képet lát János apostol elragadtatásában, melyet mi felfogni, érteni, nem tudunk.
Olyan hely az, ahol a mennyei királyi szék áll, ahol mindent betölt a fény, s ebben a félelmetes, elképzelhetetlen nyilvánvalóságban, mely a trónt körülveszi, nincs többé rejtőzködés, nincs többé titok, nincs többé bizonytalanság, kérdés sincs többé, csak ez a mindent betöltő isteni világosság.
János apostol itt lesz Boanerges, a Mennydörgés fia. Aki belekóstolhat ebbe a fénybe, akit megérinthet, betölthet ez a világosság. A Székenülő alakját nem írja le, bizonyára lehetetlen. Lehet a tündöklő napba nézni? Mit lát, mit írhat le a napról, aki belenéz?
Hogy miért huszonnégy, és ki az a huszonnégy, aki ott ül, akinek korona van a fején?
Találni rá magyarázatot, többfélét is. Közte van talán a valóságnak megfelelő is, de a mi szempontunkból az üzenet fontosságát az adja, hogy annak a huszonnégynek, fehér a ruhája. Ők a megváltottak, a megtisztítottak. Tenger mélyére vettetett minden bűnük…
Ott lehetnek, ott lehetünk, királyi koronával a fejünkön, az övéinek szóló ígéret szerint:
ELNYERITEK A DICSŐSÉG HERVADHATATLAN KORONÁJÁT… I.Péter 5:4.
NÉKED ADOM AZ ÉLETNEK KORONÁJÁT… Jelenések 2:10.
SENKI EL NE VEGYE A TE KORONÁDAT… Jelenések 3:11.
Lehet elveszíteni. Nem féltjük eléggé. Még azt se jól tudjuk, hogy mit és mitől féltsünk.
A KIRÁLYI SZÉK ELŐTT, MINTHA ÜVEGTENGER LETT VOLNA, HASONLÓ A KRISTÁLYHOZ…
Mit jelent ez: mintha üvegtenger lett volna a királyi szék előtt? És az, hogy hasonló a kristályhoz? Megpróbálhatjuk becsukni a szemünket, és elképzelni a végeláthatatlan tengert, ami mindent el képes nyelni, amit az ember valaha kigondolt, elkövetett, rombolt, és alkotott…
És elgondolhatjuk, milyen lenne ez a hullámrengeteg, ha fények cikáznának oda-vissza. Hisz előtte a királyi trón, körötte villámlás. Miképpen tükrözné, miféle ragyogás lehetett ott…
Családom egyik tagja emlékeztetett egy játékra, amit évekkel ezelőtt közösen játszottunk. Mindenki középre ült, aki nyerni akart az odakészített ajándékokból. Azok alatt egy-egy kérdés lapult. Mindenki kaphatott egy számára ismeretlen tartalmú kérdést, s ott ülve, a családi kereszttűzben válaszolnia kellett, s vállalni az arra irányuló kérdéseket.
Mi tette emlékezetessé? Elmondta az unokaöcsém, mi volt az ő kérdése. Egész egyszerűnek látszó a kérdés: Mikor, miért sírtál utoljára?
Most vallotta meg, hogy ott egyszerűen nem bírt. Képtelen volt rá a nagy család előtt, mindenki előtt vállalni önmagát, és legbensőbb dolgait. Korábbi élményt mondott el nekünk…
Erről eszembe jutott, az én akkori kérdésem. Loptál-e valaha, elmondanád mit? És nem csupán a kérdés jutott eszembe, felidéződött bennem a válaszadás kínja, hogy mit is mondjak el, és nem azt mondtam el ami először eszembe jutott…azt nem bírtam elmondani.
Nem csak elképzelni nem tudjuk azt a fényt, önszántunkból tán jelen lenni se igen tudunk…
ÉS KÖZÉPEN, A KIRÁLYI SZÉKNÉL ÉS A KIRÁLYI SZÉK KÖRÜL NÉGY ÉLŐLÉNY VOLT, TELE SZEMEKKEL, ELŐL-HÁTUL. AZ ELSŐ ÉLŐLÉNY HASONLÓ VOLT AZ OROSZLÁNHOZ, A MÁSODIK ÉLŐLÉNY HASONLÓ VOLT A BIKABORJÚHOZ, A HARMADIK ÉLŐLÉNYNEK OLYAN ARCA VOLT, MINT AZ EMBERNEK, ÉS A NEGYEDIK ÉLŐLÉNY HASONLÓ VOLT A REPÜLŐ SASHOZ. MIND A NÉGY ÉLŐLÉNYNEK EGYENKÉNT
HAT-HAT SZÁRNYA VOLT, KÍVÜL ÉS BELÜL SZEMEKKEL TELE …
Élőlények minden égtáj felé, minden oldalról, elől és hátul, telis-tele szemekkel. Elképesztő, hihetetlen mértékű világosság ez. A vesékig látás, a mindenlátás örök fényében lenni.
Ott, Isten színe előtt kiderül minden élőlény megjelenik. Vadak, szelídek, állatok és emberek. Nem lesz többé idő, egyszerre lesz jelen múlt és jövő, és szembesülni kell mindazzal, amivel itt nem szembesültem. Nincs mód rejtőzködni. Felfoghatatlan számunkra az ilyen világosság.
Hogy szoktuk mondani, ha valaki többet tud, mint amit lát: Neked hátul is szemed van. Nem bírjuk felfogni mi lesz ott. Egy-egy pillanatra talán megéljük, ezt a mindent átható fényt, de ennek állandósága elképzelhetetlen. Miféle hely az ahol nem lehet eltitkolni semmit, nem lehet rejteni, mert ami van nyilvánvaló.
Úgy mondja el János apostol, h a s o n l ó …mert nincs rá szava, minden csak hasonlítható.
Élnek benne képek, tudja, mint minden zsidó ember a prófétai jövendöléseket, látomásokat, annak alakjait, jelképeit a teremtett világ jövőjére nézve, de ezek itt, most csak a hasonlítás eszközei. Amit lát, az tulajdonképpen láttathatatlan.
Úgy bukkan fel a négy élőlény, mint az elizeusi látomásban, és mégse úgy. Nem azt mondja, nem azt ismétli, csak hasonlít, ahhoz amivel hasonlítani bír. Ismeri azokat a képeket és jelképes értelmüket, de ő az előtte kibomló látomás fergeteges erejét mennydörgi, ahogy Isten előtt lesz, lehet minden és mindenki, leplezetlenül. Meg kéne éreznünk ennek súlyát.
ÉJJEL-NAPPAL AZT MONDTÁK: SZENT, SZENT, SZENT AZ ÚR, A MINDENHATÓ ISTEN, AKI VOLT, AKI VAN, ÉS AKI ELJÖVENDŐ…
Valaki levelet írt tegnap. Nem hívő ember. Örömteli módon nyílik felém az életével, ezért tulajdonképpen nem is értettem, mi rettent. De rettentett valami. Elég nehezen jöttem rá, hogy mi is az. Mert jólesett nekem, hogy szeretetre méltónak gondol. Baj? Miért baj?
Baj, ha bennem látja, nekem tulajdonítja azt, amit a kegyelmes, megigazító, élő Istenről kéne tudni és látni, ha engem lát az Ő helyén. Mert Istent nem látja még. Akadályozom? Miben?
Hisz éppen én takarom el. Magammal. Bennem Őt kéne megtalálnia, dicsérnie…
Merek Istenre mutatni? Hogyan kéne? Hiszen nem ismeri!? És ha nem ért majd?
Mark Twain történetében azért kerül minden a helyére, mert a koldusfiú nem felejti el, hogy ő koldus. Amikor felbukkan az igazi király, fejet hajt. Ezt felejtjük el. Dicsőíteni és rámutatni.
Azzal, amit nekünk adott, azzal, amit hordozunk. Mennyire nem értjük, nem éljük a jobb kéz, bal kéz példabeszédét. Hogy ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a jobb…
Ha a valóságosan megigazított emberek hinni akarják, elhiszik jóságukat, kiválóságukat, ha elfogadják mások dicséretét, mások véleményének, saját valakiségüknek foglyai lesznek, azt ápolják, azt óvják, azt bizonygatják. Aki egyszer ráébredt erre, aki belebukott már saját valakiségébe, annak fel kell ismerni, mitől kellene szabaddá lenni. Nem lehetünk kegyelemből nyert tisztaságunkkal követendő valakikké mások szemében. Urunkra kell mutatni.
Ott, a mennyei világosságban, már nem tudunk mást, mint Őrá felelni, előtte fejet hajtani
ÉS VALAHÁNYSZOR AZ ÉLŐLÉNYEK DICSŐSÉGET, TISZTESSÉGET ÉS HÁLÁT ADTAK ANNAK, AKI A KIRÁLYI SZÉKBEN ÜL, ÉS ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ ÉL, LEBORULT A HUSZONNÉGY VÉN A KIRÁLYI SZÉKBEN ÜLŐ ELŐTT, ÉS IMÁDTA ŐT, AZ ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ ÉLŐT, ÉS KORONÁIKAT A KIRÁLYI SZÉK ELÉ TETTÉK, ÉS EZT MONDTÁK: MÉLTÓ VAGY URUNK ÉS ISTENÜNK, HOGY TIED LEGYEN A DICSŐSÉG, ÉS A TISZTESSÉG, ÉS A HATALOM, MERT TE TEREMTETTÉL MINDENT ÉS A TE AKARATODBÓL LETT A TEREMTETT VILÁG.
Szerettem volna egy golgotavirágot. Sokakat megkérdeztem, hiába. Aztán valaki szerzett nekem egy csomag virágmagot. Hiába ültettem el. Ilyen földbe, olyan földbe, nem hajtott ki.
A héten az egyik kolléganőm elém tett egyet. Cserépben. Valaki hajtatott nekem. Csak úgy.
A nevét se tudom.
Ha nem vágytam volna rá, nem lehetett volna vele megajándékozni. Ennyi benne a részem. A vágyakozás, amiről szót ejtettem. Minden ajándék. Érdem nincs benne. Van egy virágom, amit én nem tudtam se megszerezni, se magam növelni. Kaptam. Arról beszél, akit nem ismerek, aki megajándékozott vele. Ha felfognánk végre mi a szeretet, a hit, a kegyelem!
SZENT, SZENT, SZENT AZ ÚR, A MINDENHATÓ ISTEN, AKI VOLT, AKI VAN, ÉS AKI ELJÖVENDŐ…
Ablonczy Ágnes
|
