JÁNOS A HÉT ÁZSIAI GYÜLEKEZETNEK: KEGYELEM NÉKTEK ÉS BÉKESSÉG ATTÓL, AKI VAN, AKI VOLT, ÉS AKI ELJÖVENDŐ, ÉS A HÉT LÉLEKTŐL, AKIK AZ Ő KIRÁLYI SZÉKE ELŐTT ÁLLANAK, ÉS A JÉZUS KRISZTUSTÓL, AKI A HŰ TANÚBIZONYSÁG, A HALOTTAK KÖZÜL ELSŐSZÜLÖTT, ÉS A FÖLD KIRÁLYAINAK FEJEDELME.
ANNAK AKI SZERET MINKET, ÉS VÉRE ÁRÁN MEGVÁLTOTT BŰNEINKBŐL, ÉS AZ Ő KIRÁLYSÁGÁVÁ, ÉS ISTENNEK, AZ Ő ATYJÁNAK PAPJAIVÁ TETT: ANNAK LEGYEN DICSŐSÉG ÉS HATALOM ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ. ÁMEN.
ÍME ELJÖN FELHŐKKEL, ÉS MEGLÁTJA ŐT MINDEN SZEM; MÉG AZOK IS, AKIK ÁTSZEGEZTÉK; SIRATJA ŐT A FÖLD MINDEN NEMZETSÉGE. ÚGY VAN. ÁMEN.
ÉN VAGYOK AZ ALFA ÉS AZ OMEGA, EZT MONDJA AZ ÚR, AZ ISTEN, AKI VAN, AKI VOLT, ÉS AKI ELJÖVENDŐ, A MINDENHATÓ.
Ma reggel vállamra ült a néhány nap óta itt lakó kismadár. Szólítottam vártam, de mikor hirtelen vállamra röppent, a hátam úgy bizsergett ettől az érzéstől, hogy féltem, megijed.
Aki nem élte meg az ilyenféle várakozást, és a ráfelelést, annak van értelme mesélni erről?
ANTOINE DE SAINT EXUPÉRY: LEVELEK RINETTE-HEZ
„…Nem írni, hanem látni kell tudni. Az írás abból következik. A barátunk fogja a tárgyat, és azt keresi, hogyan színezhetné ki. A jelzők festékrétegek a képen. Nem emeli ki a lényeget, hanem önkényes díszeket aggat rá… csakhogy mindez nem több, mint játék…
Az egyik öröm nem hasonlítható a másikhoz. És éppen ezt az egyediséget, az öröm önálló életét kell kifejezni… A következményeken keresztül, a személyiség reakcióival kell ábrázolnia. És ebben az esetben nem is lesz rá szüksége, hogy elmondja, hogy „vidám", az öröm az egyéniséggel együtt létrejön önmagából, mint olyan öröm, amilyet maga átélt, és amit egyetlen szó sem fejez ki pontosan…"
KÁNYÁDI SÁNDOR ELŐHANG
vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjen befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
Lehet átadni mindazt amit belül megélünk? Azt közvetítjük? Tudjuk továbbadni másnak?
JÁNOS A HÉT ÁZSIAI GYÜLEKEZETNEK: KEGYELEM NÉKTEK ÉS BÉKESSÉG…
A Jelenések könyvében előbukkanó sokféle magyarázni való, különös jelenség, jelkép, adat szám és összefüggés azért zavar minket, mert mi mindent-mindent érteni szeretnénk.
De annyira elgépiesedett, elszellemtelenedett világban élünk, hogy egyre kevésbé jelentik azt az elnevezések, a dolgok, tárgyak, események, mint amit valamikor jelentettek. Egyáltalán nem változtat persze magukon a dolgokon az, hogy tudom, vagy nem tudom mindezt, hisz tudásomtól függetlenül hordozzák azt, ami jelentésükben kezdettől ott van.
Hét gyülekezetnek. Miért éppen hét? Pont ennyi volt? Mit közvetít nekünk János?
Vajon a napok múlásának miféle időegységében élünk a teremtés óta? Hányféle színre bont a szivárvány, hányféle hangot rejt a skála, Naprendszerünket hány bolygó alkotja, miért hétágú gyertyatartót kellett készíteni a választott népnek… Eszünkbe juthat mindez?
Ám ezekkel a magyarázatokkal is bizonytalanok maradunk. Mitől ébredünk rá arra, hogy a magyarázatoknál van fontosabb, s épp ez, kegyelemből, ajándékképpen miénk lehet?
ANTOINE SAINT DE EXUPÉRY: LEVELEK RINETTE-NEK
„Rájöttem, hogy körülöttem minden csak utánzat. El kell indulnom, hogy meghódítsam az eredetit. Arról nem is beszélve, hogy elutazhatunk máshová is, és én arra jártam tegnap… Olyan messze, hogy még mindig úgy érzem, megbocsátó, távol- és kívülálló vagyok. Úgy gondoltam a halálra, mint még soha, még akkor sem, amikor lezuhantam. 3000-ről siklottam lefelé, amikor valami ütést éreztem - azt hittem valami eltört a gépen - és fokozatosan kormányozhatatlanná vált. 2000 körül már mindent kipróbáltam… Csodálkozva figyeltem a mezőket, ahol majd összezúzom magam. Merőben új érzés volt. Éreztem, hogy elsápadok, és szinte belesimulok a félelembe. Rettegtem, de nem szégyelltem. A félelem meghatározhatatlan új értelmet kapott.
Mégsem tört el semmi a gépen, és le tudtam tenni. De képtelen voltam elhinni. Nem találtam szavakat, amikor kiugrottam. Mostantól minden más kisszerűnek tűnt, arra gondoltam, sosem értenék meg. Legalábbis a lényeget nem. Azt, hogy titokban milyen világba kerültem. Alig is írhatunk le egy ilyen világot. A szavak alkalmatlanok rá, hogy elmeséljük …
Hogyan mondhatnám el, hogy „feltárult a rét, a napsütés…" És mégis így volt. A nappal szikrázó nyugalmából néhány pillanatot megértettem a maga teljességében. Mint egy lakályos házban, otthon voltam ebben a nappalban, jól éreztem magam, pedig az imént majdnem kivettettem belőle."
Aki nem élte meg, mit jelent repülni, lezuhanni, az elképzelni tudja csak, miféle érzés. De aki élt meg halál-közeli pillanatot, aki került már életveszélybe, átélte, amiről az író beszél. Nem ugyanazt, de legbelül érzi, tudja, hogy valami súlyában, ízében azonos.
KEGYELEM NÉKTEK ÉS BÉKESSÉG ATTÓL, AKI VAN, AKI VOLT, ÉS AKI ELJÖVENDŐ
ÉS A HÉT LÉLEKTŐL, AKIK AZ Ő KIRÁLYI SZÉKE ELŐTT ÁLLANAK…
Hét gyülekezetet szólít, és hét lélek esedezik értük… Mi szól ebben együtt? Megmelengetheti a szívünket? Pontosan annyi gyülekezetet szólítanak, amennyi lélek esedezik, kegyelemért és békességért. Számon tart. Akikért megindul, azokért esedezik a Lélek, ott a trónus előtt. Azért esedeznek, ami az ember számára elérhetetlen, megragadhatatlan, ami csak kapható.
ATTÓL AKI VAN, AKI VOLT, ÉS AKI ELJÖVENDŐ
Nem a múlttal kezdi, hogy egyszer volt, és ezért lehet nekünk ma is, meg a jövőben is lesz.
Hisz abból, hogy valaki tanulta, tudja, hogy 2000 éve született Jézus Krisztus, és keresztre feszítették, emberi szinten ebből nem következik, hogy ma is él. De ha számomra most, élő valósággá lett jelenléte, kegyelme, ezáltal valósággá lehet, amit élt, s ami majd általa lehet.
Az ovis korosztály, ha kérdezem őket, mind tudják, ki, és született karácsonykor. De hogy mi lett vele, miért halt meg, hogy támadt fel, nem tudják. Ahol Jézuska marad, esendő gyermek, jelkép, ott nincs jelene - története a múltban marad. Keresztyén neveltetésünkből, ismerete-inkből nem következik más, csak az, hogy tudunk róla, becsüljük emlékét. Csak a v a n - ból - a bensőnkben megélt találkozásból - születik bizonyság, élet, és a jövendő lehetősége.
KEGYELEM NÉKTEK ÉS BÉKESSÉG…JÉZUS KRISZTUSTÓL, AKI A HŰ TANÚBIZONY-SÁG, A HALOTTAK KÖZÜL ELSŐSZÜLÖTT, ÉS A FÖLD KIRÁLYAINAK FEJEDELME.
Mire bizonyság a feltámadott Krisztus? Hogy van lehetőségünk. Mindnyájunknak. Miénk lehet a kegyelem. Nem megszületésünkkel, nem automatikusan miénk. Nem lehet bele-születni, elérni, megszerezni, csak Isten irgalmából kapni.
SZERET MINKET, ÉS VÉRE ÁRÁN MEGVÁLTOTT BŰNEINKBŐL
Jézus Krisztus szeret minket, mindenkiért vállalta a halált, még mielőtt megszülettünk volna, de aki nem lesz halálra méltó, annak sosem lesz valóságos ez. Ahhoz, hogy érvényes legyen a bocsánat, megnevezhetően valóságosnak kell lenni a bűnnek, a miatta való szorításnak, a bűnbánatnak. Különben nincs valóságos lehetőségem bocsánatra, megváltásra.
Hisz pont abban kellene feloldani, amibe éppen, vagy újra, beleveszek!
SELMA LAGERLÖF: GÖSTA BERLING
A részeges, megszégyenített, elcsapott, koldulva tengődő pap saját szemében végképp elvész, mikor egy kislány - zsugori apjától való félelmében - rábízza szánkóját, lisztjét, hogy őrizze míg jön érte, ő meg iszik, és elissza azt is. Szégyenére ébredve, meg akar halni…
„Sírt az önmaga iránt érzett részvét miatt, szegény, beszennyezett lelke miatt, melyet föl kell szabadítani… Közvetlenül az út szélénél magasra torlódott a hó, belévetette magát, hogy meghaljon… Nem tudni mennyi ideig feküdt ott; de volt még élet benne, mikor a lány lámpással kezében odarohant… Órák hosszat várt rá hiába… Azonnal megismerte és minden erejét megfeszítette, hogy rázással, kiáltásokkal felébressze. Életre kellett keltenie, legalább annyi időre, hogy megmondhassa neki, mi történt a zsák liszttel. Atyja biztosan agyonveri, ha megtudja, hogy elvesztette… Beleharapott az ujjába, összekarmolta az arcát és közben úgy kiál-tozott, mint egy őrült. Ekkor kocsi jött arrafelé az országúton.
- Ki az ördög kiabál olyan nagyon? - kérdezte egy nyers hang.
- Meg akarom tudni, mit csinált ez a csavargó a lisztemmel - zokogott a gyermek és öklével ütötte a koldus mellét.
- Hogy van lelked egy megfagyott embert karmolászni?
A szánban egy magasnövésű, nagycsontú asszony ült, aki most kiszállott, és odalépett a hórakáshoz. Nyakonfogta a gyermeket és hátra penderítette. Aztán lehajolt, karját a koldus
teste alá dugta és fölemelte. Odavitte a szánhoz és beléfektette.
- Gyere velünk a korcsmába - kiáltott a lányra - hadd hallom, mit tudsz erről a dologról…
Egy óra múlva a koldus a korcsma legszebb szobájában az ajtó mellett levő széken ült; előtte állt az a parancsoló külsejű asszony, aki a hóból kimentette… Az őrnagyné hallgatva szemlélte azt a darab emberi nyomorúságot, mely ott ült előtte…
A koldus testén reszketés futott keresztül. Összekulcsolta a kezét és könyörgő tekintettel nézett az asszonyra. Mit akar tőle? Kényszeríteni akarja, hogy éljen? Félt ennek az asszonynak az erejétől…
- Szégyelli magát, amiért elcsapták, és ezért akar meghalni? Sokkal becsületesebb volna, ha a tehetségét jóra használná és valami hasznosat alkotna az Isten termékeny földjén - ezt elhiheti nekem. Persze most azt hiszi, Isten tudja mekkora tisztesség lenne, ha halotti lepedőbe burkolnák, kinyújtóztatnák és szép halottnak mondanák?
A koldus nyugodtan, szinte mosolyogva hallgatta az asszony mennydörgő, haragos szavait. Az örök erdők várnak, és neki nincs hatalma, hogy lelkét elfordítsa tőlük!"
De az asszony nem adja fel. Elmondja neki hogyan lett lelkében halottá. Kinyitja előtte a szívét. Megvallja neki mitől lett saját maga ellensége, hogyan lett saját önzése miatt átkozottá.
„…Az ajtó mellett ülő koldus figyelmesen hallgatott az őrnagynéra s ezek a szavak egy pillanatra túlkiáltották az örök erdők csábító susogását: lám, lám, ez az előkelő asszony hozzá hasonlónak tetteti magát a bűnben, vele egyenlő fokra szállítja le magát, mintha testvére volna a kárhozatban - csak azért, hogy életkedvet öntsön belé…
- Hát akar most már élni? - kérdezte az asszony könnyektől elfojtott hangon.
- Bocsásson meg - mondta - de nem tudok.
- Öregasszony vagyok, akit keménnyé tett a bánat, és mégis kiszolgáltattam magamat egy koldusnak, akit félig megfagyva találtam az út szélén. De úgy kell nekem. Menjen csak, és legyen öngyilkossá…
- Őrnagyné, nem vagyok én öngyilkos: halálraítélt vagyok. Ne nehezítse meg küzdelmemet. A testem úrrá lett a lelkemen, föl kell szabadítanom, vissza kell engednem Istenhez.
- Hát azt hiszi az égbe jut?
A koldus felállt és lehorgasztott fejjel vánszorgott az ajtó felé… Mikor az ajtót elérte… nem tehetett másképpen, meg kellett fordulnia. Pillantása találkozott az asszonyéval, aki moz-dulatlanul ült és utánanézett. Sohasem vett még észre Gösta Berling ilyen változást sem-miféle arcon. Megállt, és bámulva szegezte szemét az őrnagynéra. Ő, aki egy perccel előbb olyan haragosan és fenyegetőn szólt hozzá, most csöndesen, szinte átszellemülve ült ott, szemében könyörületes, résztvevő szeretet ragyogott. Ettől a pillantástól megolvadt valami benne, az ő eltévelyedett szívében; az ajtófélfához nyomta a homlokát, feje fölé emelte a két karját és úgy sírt, mintha a szíve volna megszakadófélben… Az őrnagyné odalépett hozzá. Minden mozdulata olyan lágy lett egyszerre, mint egy anyáé…
Gösta fel akart ugrani, erőszakkal kellett visszatartani.
- Hallgasson rám Gösta Berling - tehet amit akar. De azt megígérem, hogyha újrakezdi életét, magamhoz veszem ezt a kislányt és derék teremtést nevelek belőle, s akkor még meg is köszönheti, hogy maga ellopta a lisztjét. Nos akarja?
- Komolyan mondja ezt?
- Igen Gösta Berling.
Gösta kimondhatatlan félelemmel tördelte a kezét. A szegény kis teremtés védelemre, gondozásra találna, eltűnnék testéről a lealacsonyodás bélyege…
- Nem ölöm meg magamat…- mondotta -…Hiszen tudtam, hogy rá fog kényszeríteni az életre… Mindjárt éreztem, hogy erősebb nálam.
- Gösta Berling - szólt az asszony ünnepélyesen - Úgy harcoltam magáért, mint önmagamért… Isten meghallgatta könyörgésemet. És Ő azt súgta nekem, hogy talán annak a szegény gyermeknek a kedvéért lemondanál szándékodról…"
ÉS AZ Ő KIRÁLYSÁGÁVÁ, ÉS ISTENNEK, AZ Ő ATYJÁNAK PAPJAIVÁ TETT: ANNAK ÍME ELJÖN FELHŐKKEL, ÉS MEGLÁTJA ŐT MINDEN SZEM; MÉG AZOK IS, AKIK ÁTSZEGEZTÉK; SIRATJA ŐT A FÖLD MINDEN NEMZETSÉGE.
ÚGY VAN.
ÁMEN.
ANNAK LEGYEN DICSŐSÉG ÉS HATALOM ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ.
ÁMEN.
Ez az asszony mindent megpróbált, ami emberi jóságból lehetséges. De az nem tartotta vissza ezt a szerencsétlen embert. Csak mikor saját lehetőségeinek végére ért, akkor kaphatta mintegy súgásképpen, azt ami érinthette ezt az embert, épp azzal, ami tönkre tette.
Akkor leszünk királyságává, ha Ő uralkodhat bennünk. Megszólalhat? Halljuk? Akkor leszünk papjaivá, ha betölthet minket. Mert az Ő képzése a Szent Lélek által történhet, azokkal, akik valóságosan belé vetik bizodalmukat. Övé szívünkben a dicsőség, övé a hatalom?
Amikor visszajön, akkor mind látni fogunk. Úgy, ahogy Ő látta az Atyát. M i n d e n k i .
Miféle találkozás lesz az, miféle szembesülés? Miattunk halt meg? Tudjuk, vagy átéltük?
Sose felejtem el azt a pillanatot, amikor jogosnak gondolt másra mutogatás és vádaskodás után rájöttem, ráébredtem én mit éltem, hogyan viselkedtem Istennel szemben, és hogyan vettem semmibe az értem hozott áldozatot! Ez a rettenetes pillanat volt számomra a legfájdalmasabb, és egyben leggyönyörűségesebb. Szeretete győzte le a szívemet.
ÉN VAGYOK AZ ALFA ÉS AZ OMEGA, EZT MONDJA AZ ÚR, AZ ISTEN, AKI VAN, AKI VOLT, ÉS AKI ELJÖVENDŐ, A MINDENHATÓ.
Ablonczy Ágnes
