23. A hatodik trombitaszó

A HATODIK ANGYAL IS TROMBITÁLT, ÉS ERRE SZÓZATOT HALLOTTAM AZ ISTEN SZÍNE ELŐTT ÁLLÓ ARANY OLTÁR NÉGY SZARVA FELŐL. ÉS A SZÓZAT EZT MONDTA A HATODIK ANGYALNAK, AKINÉL A TROMBITA VOLT: OLDOZD FEL AZT A NÉGY ANGYALT, AKIK A NAGY FOLYAMNÁL, AZ EUFRÁTESZNÉL VANNAK MEGKÖTÖZVE. FELOLDOZTÁK TEHÁT A NÉGY ANGYALT, AKIK MÁR KÉSZEN ÁLLOTTAK ÓRÁRA, NAPRA, HÓNAPRA ÉS ESZTENDŐRE, HOGY MEGÖLJÉK AZ EMBEREK EGYHARMAD RÉSZÉT. ÉS A LOVAS SEREG SZÁMA HÚSZEZERSZER TÍZEZER VOLT, - HALLOTTAM SZÁMUKAT. ILYEN LÁTÁSBAN LÁTTAM A LOVAKAT ÉS A LOVASOKAT: TŰZVÖRÖS, JÁCINTKÉK ÉS KÉNSÁRGA VOLT A VÉRTJÜK; ÉS A LOVAK FEJE OLYAN VOLT, MINT AZ OROSZLÁNOK FEJE, ÉS SZÁJUKBÓL TŰZ ÉS KÉNKÖVES FÜST JÖTT KI, E HÁROM CSAPÁS ÖLTE MEG AZ EMBEREK HARMADRÉSZÉT: A TŰZ, A FÜST, A KÉNGŐZ MELY A SZÁJUKBÓL JÖTT KI. MERT A LOVAK EREJE A SZÁJUKBAN ÉS A FARKUKBAN VAN. FARKUK KÍGYÓHOZ HASONLÓ, FEJE ÉS MÉREGFOGA VAN, ÉS EZZEL ÁRTANAK. AZOK AZ EMBEREK PEDIG, AKIKET A CSAPÁSOK NEM ÖLTEK MEG, NEM TÉRTEK MEG GONOSZ CSELEKEDETEIKBŐL. TOVÁBB IMÁDTÁK AZ ÖRDÖGÖKET, ÉS AZ ARANY, EZÜST, ÉRC, KŐ ÉS FABÁLVÁNYOKAT, AMELYEK SEM LÁTNI, SEM HALLANI, SEM JÁRNI NEM TUDNAK. ÉS NEM TÉRTEK MEG GYILKOSSÁGAIKBÓL, SEM VARÁZSLÁSAIKBÓL, SEM PARÁZNÁLKODÁSAIKBÓL, SEM TOLVAJLÁSAIKBÓL.
   Jelenések könyve. 9:13-21.

LÁZÁR ERVIN   SZÁRNYAS EMBEREM

"Írni szenvedés. Hát még rosszat írni! Amikor a vad gyötrelmek, nekifeszülések, fogcsikorgatások után elkészült írás bandzsalítva rávigyorog az emberre. Mit vigyorog?! Röhög! Ugye, nem erre gondoltál - mondja - és zörgeti rissz-rossz mondatait, nyöszörögnek benne a helyüket nem lelő szavak. Ez a szárnyas emberem most már tizedszer fogott ki rajtam. Nem tudom megírni. Roggyantan bámulom a papírt, a betűk, akár a poloskaraj.
- Apu, írtál valamit? - a lányom. Hétéves, másodikba jár.
- Igen - mondom szégyenkezve.
- Mese?
- Valami olyasféle akart lenni.
- Olvasd föl!
- Nem lehet.
- Miért?
- Mert rossz.
- Hogyhogy rossz?
- Úgy, hogy gondoltam valamit. Megéreztem valamit. És meg akartam írni.
- Meg is írtad.
- Meg, de nem az lett belőle, amit gondoltam.
- És amit éreztél?
- Az meg különösen nem. Nem sikerült.
- És ezt nem mutatod meg senkinek?
- Nem.
- Nekem se?
- Neked se. Mondtam már, hogy rossz.
- De én nagyon-nagyon szeretném hallani.
- Nem lehet. Nagyon-nagyon rossz mese.
- Amit te írsz, az nekem sohase nagyon-nagyon rossz. Olvasd föl!
Kezdek megtörni. Igazán szép tőle, hogy az írásaim neki sohase nagyon-nagyon rosszak.
- Hát nem bánom.
Ez most a büntetés, ez a fölolvasás. A történet egy emberről szól, aki nagyon szeretne repülni. Hisz benne, hogy neki egyszer szárnya nő. Az írásban sajnos, ez az ember jellegtelen, nincs arca, csupa mellékes dolgot mondok el róla. A lányomat ez szemmel láthatólag nem zavarja, feszülten figyel. Még a lélegzete is elakad, amikor csapnivaló emberemnek, csapnivalóan elkezd nőni a szárnya. Vakítóan fehér szárnyak. De ahogy én ezt leírtam!
Nincs benne semmi igazi szárnynövés. A lányomat ez sem érdekli, várja, hogy az ember fölrepüljön. De az ember nem tud fölrepülni, mert a szárnya iszonyatosan súlyos. Meg sem tudja mozdítani. Tartani sem bírja. Összeesik a kozmikus súly alatt, beszakad alatta az aszfalt, egyre lejjebb süllyed, még megvillan a hófehér szárnyvég, és összezárul fölötte a föld.
- És?
- Mit és?
- Hogy van tovább?
- Sehogy. Ennyi az egész.
- Mi lesz a fehér szárnyú emberrel?
- Hallottad. Elnyelte a föld.
Nem szól semmit, tétován átmegy a másik szobába. Napok telnek el, szárnyas emberemet igyekszem betuszkolni tudatom egy rejtett zugába. Majd… talán… egyszer máskor.
Most csak egyet akarok: elfelejteni, elfelejteni! Már-már sikerül, a kudarc egy gombostűfejnyi nyomássá szelídül odabent. S akkor előállt a lányom. Nagyon komoly, még a két kihullott tejfoga helye is komolyságot erőltet magára.
- Írtam egy verset - mondja.
Nocsak, mit meg nem érek! A kéziratpapíron bukdácsoló verébfejbetűk, a sorok szabadon kószálnak. De semmi kétség, az írásnak első ránézésre is vers formája van. A címe:

Egy lepke Véres csontok vázán áll egy virág. Messzi, messzi a föld alatt. A virág kelyhében fekszik egy holtak holta lepke. Kiterjesztett, mintás szárnyai már nem csapkodnak, és mégis vele száll a mennybe.

Első olvasásra a vers mélyebb értelmét nem fogom föl, fönnakadok a "véres csontok vázán".
- Ezt a "véres csontok vázán"-t, ezt honnan vetted?
- Petőfi is ilyeneket írt, nem?
Ez komoly tekintély-érv, nem is tudok rá mit mondani.
- Különben a verset neked írtam. Meg a szárnyas emberednek.
- A szárnyas emberemnek? - a gombostűfej sajogni kezd.
- Igen, mert az nem lehet, hogy csak elsüllyed és vége.
- Hanem hogy lehet?
- Amikor elsüllyed, zuhan egyre lejjebb és lejjebb, és egyszer csak egy nagy fekete terembe ér. Ebben a teremben lakik a hét feketeszárnyú.
- Kicsoda?
- A hét feketeszárnyú. És a te fehér szárnyú emberednek meg kell küzdenie velük. Le kell győznie mind a hetet.
- Le tudja győzni őket?
- Persze hogy le! És akkor egyszeriben elég erős lesz hozzá, hogy elbírja a szárnyát. Akkor mindjárt tud repülni. Ki tud repülni a föld belsejéből, és ha akar, elrepülhet a csillagokba.
Csak ülök lehajtott fejjel, szomorúan és mégis reménykedve. Hát lehet, hogy ez a gyerek sokkal többet tud a világról, mint én? Hát ezért ágált és ellenkezett az én szárnyas emberem, mert kegyetlenül elsüllyesztettem volna, ahogy egy kutyát sem illik?
- Érted? - kérdezi.
- Értem - bólogatok, holott azt kellene mondanom: Most megmentettél.
Hol járhat most szárnyas emberem? Még csak zuhan? Vagy már küzd a feketeszárnyúakkal? Vagy talán már emelkedik? Akárhol van, sose veszítse reményét. Ezt üzeni neki a lányom."

Különös mese, az emelkedni, szárnyalni vágyó emberről, s az íróról, aki képtelen a szárnynövést leírni. Elsüllyeszti emberét, mert nem tudja megírni amit lát. A helyzetet, még szárnyalni tudó kislánya menti meg, ő talál megoldást, arra, ami az írónak, és szárnyas emberének már egészen reménytelennek tűnik. Vannak a feketeszárnyúak! Szembe kell fordulni, és győzni!

Meghökkentem, amikor épp a mese olvasása után kezembe vettem Hamvas Béla egyik kötetét, ( Arkhai ) s a hét gonoszról olvastam benne, Amik-akik nem engedik, akadályozzák a szárnyalást: "kapzsiság, aljasság, alacsonyrendűség, irigység, árulás, erőszak, züllés."
Miért épp ezek? Mert rejtettek, mert démoniak, mert láthatatlan súllyal terhelik az embert, és így akadályozzák meg a hittel, új reménységgel való szárnyalást. A kapzsiság, az adni nem tudás alapakadály, hisz mindent-mindent oda kéne adni, annak kezébe, kinek pecsétje megvédhet minket. Az aljasság, a rosszindulat, mely képtelen a jót feltételezni, megakadályoz, hogy kaphassam a legfőbb jót Istentől. Az alacsonyrendűség, a kisebbségi érzés, a magát elfogadni képtelen ember kínja, aki mindig szerepet játszik, s minden, csak nem önmaga, akadály, szóba se jöhet. Az irigység, a szorongató kívánság, vágy, mely mindig a másikét akarja, ezért nem lehet a neki szánttal megajándékozni. Az árulás, az elfordulás, a jónak tartottnak való hátat fordítás. Az erőszak, a mindenáron való akarás másokon átlépő, saját magába fúló szorítása. A züllés, a feladás, a rossz elfogadása, a hiábavalóság, a nincs többé út elfogadása.
Jaj, ha nem látjuk azt, ami elsüllyeszt, bezár, jaj, ha nem fordulunk vele szembe!

A HATODIK ANGYAL IS TROMBITÁLT, ÉS ERRE SZÓZATOT HALLOTTAM AZ ISTEN SZÍNE ELŐTT ÁLLÓ ARANY OLTÁR NÉGY SZARVA FELŐL. ÉS A SZÓZAT EZT MONDTA A HATODIK ANGYALNAK, AKINÉL A TROMBITA VOLT: OLDOZD FEL AZT A NÉGY ANGYALT, AKIK A NAGY FOLYAMNÁL, AZ EUFRÁTESZNÉL VANNAK MEGKÖTÖZVE… FELOLDOZTÁK TEHÁT A NÉGY ANGYALT, AKIK MÁR KÉSZEN ÁLLOTTAK ÓRÁRA, NAPRA, HÓNAPRA, ESZTENDŐRE, HOGY MEGÖLJÉK AZ EMBEREK EGYHARMAD RÉSZÉT

A hatodik angyal is megfújja a trombitát, s következik az újabb csata, melyben az emberek egyharmada vész el. Honnan indul az ítélet? Az aranyoltár felől jön a parancs, mely eddig a bűnért való áldozat és a kiengesztelődés helye volt. Most szűnik a szabadulás helye lenni, mert az ítélet következik: feloldoztatnak a megkötött, ítélet végrehajtására rendelt angyalok.
A nagy folyamnál ( az Eufrátesz név jelentése is ez ) van az a négy angyal, ott, ahonnan az emberi élet indult, s onnan indulnak a világ négy tája felé ezek az angyalok, hogy a föld harmadrészét elpusztítsák. Félelmetes kép, egész emberiséget érintő gyilkolás képe.

ÉS A LOVAS SEREG SZÁMA HÚSZEZERSZER TÍZEZER VOLT, - HALLOTTAM SZÁMUKAT. ILYEN LÁTÁSBAN LÁTTAM A LOVAKAT ÉS A LOVASOKAT: TŰZVÖRÖS, JÁCINTKÉK ÉS KÉNSÁRGA VOLT A VÉRTJÜK; ÉS A LOVAK FEJE OLYAN VOLT, MINT AZ OROSZLÁNOK FEJE, ÉS SZÁJUKBÓL TŰZ ÉS KÉNKÖVES FÜST JÖTT KI, E HÁROM CSAPÁS ÖLTE MEG AZ EMBEREK HARMADRÉSZÉT: A TŰZ, A FÜST, A KÉNGŐZ, AMELY A SZÁJUKBÓL JÖTT KI.

Azt hiszem, ha most, az ezredfordulón visszanézünk a XX. századra, van mitől elborzadnunk, van mire ráébrednünk. Két világháború, holocaust, Gulág, Hirosima…hogy a legborzalmasabb emberi pusztításokat említsem. A hatalom birtoklásáért, eszmékkel, ideológiákkal szentesített mészárlások. Mire képes a saját gondolatai által megkötözött, démonok által legyőzött ember?
A hatalom mindig démonikus. Van aki tudja, van aki nem, a hatalom rabbá teszi az embert, hisz ha vonzásába kerül, nem bírja többé elengedni. Minden mások ellen fordító gondolat, ideológia, eszme mögött, a hatalomvágy, uralomvágy démona kész diktálni az embernek.

…Szabadságot ígérnek neki, holott ő maguk rabjai a romlottságnak, mert ami erőt vesz az emberen, annak rabjává lett…    Péter II. levele 2:4-20.

Szeretnék Heller Ágnes Az idegen c. kötetéből néhány erre vonatkozó gondolatot idézni.
Meghökkentő, kétségbeejtő gondolatok arról, mire képes a magát oly nagyra tartó ember:

"A XX. század napirendre tűzte az apokalipszist. Ez természetesen önellentmondó állítás.
Az apokalipszis istenítélet - emberek nem tűzhetik napirendre… Az apokalipszis nem lehet az ember műve - ember még csak nem is siettetheti - időtlen időkről van szó, időn kívüli időről, minden idők végezetéről… Ember azonban nem ragadhatja meg az apokalipszis pillanatát - de éppen az apokalipszis létrehozása volt a radikalizmus terve - ez tette démonikussá. E projektum jegyében jelennek meg a totális hatalom seregei, hogy mint Isten angyalainak parodisztikus-démonikus utánzói az emberiség "egyharmadát" kiirtsák.
…Az abszolút bűnösség gondolata így a zsidó-keresztény és a görög tradíció negatív-démonikus egyesítésébe torkollik. (A gonosz itt azért démonikus, mert hatalmát vonzerejéből is meríti.) Az összeötvözés következtében a kairoszt ( a cselekvés idejét) a cselekvés iránti felelősség nélkül tételezik, míg feladják (eredeti) apokalipszis gondolatából az isteni (emberen túli és felüli) igazságszolgáltatásba vetett hitet. A zsidó-keresztény és a görög hagyományokból származó képzetek erejüket a mítoszból merítik, ezt a vonzerőt használják ki és manipulálják"

MERT A LOVAK EREJE A SZÁJUKBAN ÉS A FARKUKBAN VAN. FARKUK KÍGYÓHOZ HASONLÓ, FEJE ÉS MÉREGFOGA VAN, ÉS EZZEL ÁRTANAK.

Nemrég került kezembe egy könyv. A címe: A kommunizmus fekete könyve. Miféle démonikus erő tiporhatott végig a világon, a tetszetős eszme, uralkodó ideológia hátterében. Mert kideríthetetlenül, megszámlálhatatlanul sok embernek kellett elpusztulni, hangzatos jelszavaik és görcsös, démoni uralkodni vágyásuk hátterében. Európában, Ázsiában, Kubában…
A lovak ereje a szájukban van… Hány és hány ilyen hangoló lépett fel, hány és hány ember tévesztettek meg! Ismerek olyan szelíd embert, aki hihetetlen erővel gyűlöl egy népcsoportot. Miért? Mert meggyőzték arról, hogy azok gyűlöletre méltók. Az Isten mindig az emberért nevezi nevén a bűnt, hogy megmentse. A démoni mindig a másik emberrel szembefordító, a szóval megbélyegző, a megsemmisíteni, ölni kész indulat.

AZOK AZ EMBEREK PEDIG, AKIKET A CSAPÁSOK NEM ÖLTEK MEG, NEM TÉRTEK MEG GONOSZ CSELEKEDETEIKBŐL, TOVÁBB IMÁDTÁK AZ ÖRDÖGÖKET, ÉS AZ ARANY, EZÜST, ÉRC, KŐ ÉS FABÁLVÁNYOKAT, AMELYEK SEM LÁTNI, SEM HALLANI, SEM JÁRNI NEM TUDNAK. ÉS NEM TÉRTEK MEG GYILKOSSÁGAIKBÓL, SEM VARÁZSLÁ-SAIKBÓL, SEM PARÁZNÁLKODÁSAIKBÓL, SEM TOLVAJLÁSAIKBÓL.

…"a törvénytipró" eljövetele a Sátán munkája, a hazugság minden hatalmával, jelével és csodájával és az igazságtalanságnak mindenféle csalásával azok romlására, akik elvesznek, mivel nem voltak hajlandók szeretni az igazságot, hogy megtartassanak. És ezért Isten erős tévelygést küld rájuk, hogy higgyenek a hazugságnak és így mindazok megítéltessenek, akik nem az igazságnak hittek, hanem az igazságtalanságban gyönyörködtek.    II. Thess. 2:8-12.

Ablonczy Ágnes