25. A nyitott könyvecske

ÉS AZ A HANG, AMELYET AZ ÉGBŐL HALLOTTAM, ISMÉT SZÓLT HOZZÁM, ÉS EZT MONDTA: MENJ EL, ÉS VEDD AZT A NYITOTT KÖNYVET, AMELY A TENGEREN ÉS A FÖLDÖN ÁLLÓ ANGYAL KEZÉBEN VAN. ODAMENTEM TEHÁT AZ ANGYALHOZ, ÉS ÍGY SZÓLTAM HOZZÁ: ADD NEKEM A KÖNYVECSKÉT. ÉS Ő EZT MONDTA: VEDD EL, ÉS EDD MEG; MEGKESERÍTI UGYAN A GYOMRODAT, DE A SZÁDBAN ÉDES LESZ, MINT A MÉZ. ÉS ÁTVETTEM AZ ANGYAL KEZÉBŐL A KÖNYVECSKÉT, ÉS MEGETTEM, ÉS A SZÁMBAN OLYAN ÉDES VOLT, MINT A MÉZ, DE MIKOR MEGETTEM, MEGKESEREDETT TŐLE A GYOMROM. ÉS AZT MONDTA NEKEM: ISMÉT PRÓFÉTÁLNOD KELL SOK NÉP ÉS NEMZET, SOK NYELV ÉS KIRÁLY FELŐL.     Jelenések könyve 10:8-11.

Középső unokám kisfiú, ötesztendős. Egyik nap odament az édesanyjához, és azt mondta:
- Anya, kinéztem az ablakon és integetett nekem az Isten. De jó a Mikulásnak, mert ő minden nap látja.

Ez a kisgyerek még lát. Valamit, ami szemmel nem látható. Észreveszi azt, amit más nem.
A lelke még nyitva van arra, ami a felnőtteknek már nem látható. Integetett neki az Isten.
Nem mesél, hisz irigyli a Mikulást, mert úgy gondolja az mindennap láthatja, amit ő, csak egyszer. Milyen vágyakozás tölthette be kis szívét, mennyire várhatta ezt a mozdulatot!
Miféle odafordulás az, melyben lelkünket érinti a szó, a hang?

ÉS AZ A HANG, AMELYET AZ ÉGBŐL HALLOTTAM, ISMÉT SZÓLT HOZZÁM ÉS EZT MONDTA: MENJ EL, ÉS VEDD AZT A NYITOTT KÖNYVET, AMELY A TENGEREN ÉS A FÖLDÖN ÁLLÓ ANGYAL KEZÉBEN VAN

János apostol ott van, az odafordulásban, látja a Világ Urát, szólíthatja őt újra az a hang.
A megszólított megerősítése ez. Újabb bizonyosság, hogy rá van bízva, neki szól az üzenet.

Egyik leánykám, aki neveltetésére, környezetére ráfelelve, nagyon odaadó módon, lelkesen tartozott Istenhez, egyik nap alig hogy hazajött az óvodából, elém állt:
- Anya, nincs Úr Jézus.- és nézett rám, mit felelek rá.
- Hogyhogy? - kérdezem megütődve, ahogy tán közlése szerint várta.
- Azt mondta a barátom, hogy nincs, mert nem látom. - folytatta igen határozottan.
- De hát sok olyan van - kapva-kapok a felkínált érvelési lehetőségen - amit nem látsz, és mégis van! Hol lakik Ágnes nővéred?
- Hát Gyömrőn - értetlenül néz.
- Látod őt?
- Nem. - erősen gondolkodik.
- És ugye van?
- Anya, - kérdezi aztán minden átmenet nélkül - az Ilona mamám a mennyországban van?
- Igen. - válaszolom, végképp nem értve mire akar kilyukadni.
- És ha mi egyszer meghalunk, mi is oda megyünk?
- Hát persze - mondom gyorsan.
Ő nem szól semmit. Rám se néz. Összekulcsolja két kis kezét, s hangosan imádkozik:
- Úr Jézus, mutasd meg az utat hozzád, hogy meglátogathassam az Ilona mamámat.
Aztán se szó, se beszéd, kapja magát, kiviharzik az udvarra játszani.

Milyen egyszerű - gondolom. Édesanyjához fordul aki szereti őt, átveszi, elfogadja amit mond, aztán rögtön magáévá teszi. Meglépi. Mi felnőttek mennyit vívódunk, okoskodunk, és nem lépünk. Szeretjük azt, akit kérdéseinkkel keresünk? Válaszolhatja azt, ami számunkra alig érthető, vagy épp felfoghatatlan? Odafordulva maradunk? Érinthet többel, nehezebbel?

BABITS MIHÁLY     ISTEN GYERTYÁJA

Engem nem tudtak eloltani:
élek és itt vagyok, itten!
Pedig nagy világ-szelek elé
emelted hős, vak, kicsi gyertyád -
mit akarsz velem, Isten?

Inog a láng már és tövig ég
bölcs, szent, konok kezeidben. -
S új szelek jönnek, fattyú-vihar,
vakarcs-poklok, szégyen-fuvalma -
mit akarsz velem, Isten?

Mért tart magasra nagy tenyered?
és milyen ég vize zúg lenn,
hol sisteregve kiszenvedek
ha majd kegyetlen beledobsz, hogy
körmödre ne égjek, Isten?

ODAMENTEM TEHÁT AZ ANGYALHOZ, ÉS ÍGY SZÓLTAM HOZZÁ: ADD NEKEM A KÖNYVECSKÉT. ÉS Ő EZT MONDTA: VEDD EL, ÉS EDD MEG; MEGKESERÍTI UGYAN A GYOMRODAT, DE A SZÁDBAN ÉDES LESZ, MINT A MÉZ.

A kinyitott könyvet veszi át János, melynek pecsétjeit az egyedül méltó, a megöletett bárány, Jézus Krisztus törte fel. János apostol látja, egymás után, ahogy nyílnak a pecsétek, hallja a szózatot, a trombitaszót, szemtanúja lett a látomásoknak, annak, ami e világra következik.
Ő a megszólított, akinek immár nemcsak a hallásban-látásban van része, hanem át kell venni, le kell nyelni, meg kell enni a kinyitott könyvecskét. Figyelmezteti őt az angyal, hogy megkeseredik tőle majd a gyomra. De először édes lesz a szájában.
Igen, amikor átvevővé, értővé lesz az ember az óriási csoda, csodálatos mennyei ízű öröm.
Amikor nevemen szólít, megértem, hogy szól, rám bízza szavát, átvehetem, befogadhatom.

Nagyon szeretem az édeset. A krémes süteményeket is. De csak egyet bírok megenni. Ez az én adagom. Ha többet eszem belőle, utána megfekszi a gyomromat. Megkeseredik tőle.
Van akinek meg se kottyan egy.
Amit Istentől kaphatunk, amit szolgájaként vesz át az ember, az nem a saját gondolata, nem saját akarata, nem saját mondandója, és terhesebb, súlyosabb, mint amit elhordozni bír.
Más lesz tőle az élete, a lépései.

Amikor Mózest megszólítja az égő csipkebokor által, háromszor kell küldeni, mert annyira nem érzi magát alkalmasnak, annyira fél, mi lesz belőle. "Hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra, és azt mondják, hogy nem jelent meg neked az ÚR?"     II. Mózes 4:1.

"Amikor az Úr szólni kezdett Hóseáshoz, ezt mondta Hóseásnak az Úr: Menj, végy feleségül egy parázna nőt, és legyenek gyerekeid a paráznától, mert rútul paráználkodik ez az ország, hátat fordít az Úrnak…"     Hóseás 1:2-3.

A próféta azért volt szólítható, mert Isten felé fordította életét. Micsoda öröm: Isten név szerint szólította. De mivel terhelte meg, mit kellett lenyelnie? Neki, a feddhetetlennek el kell venni egy parázna nőt, vele kell családot alapítania, tőle születnek gyerekei, akinek hűségére nem számíthat, úgy, ahogy Isten se számíthat népe hűségére. Hóseás nem csak hallja a szót, lenyeli, megemészti, vállalja a nem értést, a botránkozást, az asszony hűtlenségét, a megszégyenülést a nem értők szemében. És a hűtlen asszonyt is visszafogadja, mert megérti, így, vele akarja megmutatni szeretetét népe számára. Édes, mégis keserűvé lesz a szó.

És mit csinál Jónás? Nem oda megy. Nem akar ítéletet mondani. Nem vállalja. De a szónak, amit hallott, meg kell érkezni Ninivébe. És Jónás, elképesztő helyzetekbe kerül emiatt.
Akire Isten rábízza üzenetét, annak el kell vinni. Nem hagyja nyugodni, bajba kerül.
Mikor Jónás ott van a hal gyomrában, már pontosan tudja, miért kéne megszabadulnia.
De mikor végre elmondja a niniveieknek Isten üzenetét, lenyeletlenül mondja el. Nem nyeli le, nem keseredik meg tőle a gyomra. Úgy mondja az ítéletet, mint aki kívül van, nem esik meg rajtuk a szíve, várja vesztüket. Nem vette át a szót, nem emésztette meg.

ÉS ÁTVETTEM AZ ANGYAL KEZÉBŐL A KÖNYVECSKÉT, ÉS MEGETTEM, ÉS A SZÁMBAN OLYAN ÉDES VOLT MINT A MÉZ, DE MIKOR MEGETTEM, MEGKESEREDETT TŐLE A GYOMROM

János átveszi a nyitott könyvet. És szájába veszi, lenyeli, és édesnek érzi. Ahogy hallotta az angyaltól. Aztán megkeseredik tőle a gyomra.
A választott néphez tartozóként bizonyára jól ismerte saját történelmét, a történetet, amit az Ószövetségben Ezékiel próféta könyvében mi is elolvashatunk:

"Nyisd ki a szád és edd meg amit adok neked! Láttam, hogy egy kéz nyúlt felém, és egy irattekercs volt benne. Kiterítette előttem, és az tele volt írva mindkét oldalán. Siratóének, sóhaj, meg jajszó volt ráírva. Ezt mondta nekem: Emberfia, edd meg, amit itt találsz! Edd meg ezt a tekercset, azután menj és szólj Izráel házához! Kinyitottam a számat, ő pedig megetette velem azt a tekercset. Ezt mondta nekem: Emberfia, rakd tele a hasadat, töltsd meg a gyomrodat ezzel a tekerccsel, amelyet adok neked! Meg is ettem, és olyan édes volt a számban, mint a méz."     Ezékiel könyve 2:8 - 3:3.

Soha annyi ütközésem nem volt emberekkel, mint amióta szava súlyával szól hozzám Isten, mióta nem saját kedvem, szerint forgolódom, azóta félek szépeket és bölcseket, mondani. Ha hallom, megörvendeztet, de tudom, át kell vennem, le kell nyelnem, meg kell emésztenem.

A Jelenések könyvének szava megterhel, súlya van, mondandójához nincs szókészletem, nincs látásom. Átvenni kell. Kapni, lenyelni rágódni. Ma reggel is arra ébredtem, hogy a szó, mely tegnap még semmit se mondott, végre élni kezd. Megérthettem valamit a szóra nézve.
Először meghatott, hogy szól, aztán jött a nyelés, az emésztése.
Vállalni kell, hogy az édes keserűvé lesz. Mert pontosan ez jelzi, hogy nem az én szavam. Annak öröme, hogy Isten szólít, és annak kínja, hogy elhordozhatatlan szavát lenyelni, hordozni tanítja nekem. Először nekem kell magamra venni, átvenni, lenyelni, emészteni. Vagy ember magamat viszem, vagy épp kívül maradok, mint Jónás.

Mennydörgés fia János apostol. Ott áll, ahol velőkig hatol a szó, ahol nem lehet érintetlennek maradni, ahol olyan történések részese, mely meghaladja tudását, erejét, ember mivoltát.
Hányan és hányan olvassuk azóta, különös erővel teli szavait, amit akkor, odafordulásában, látomások közepette átvett. Mindannyiunk számára. Isteni világosságot hordozó üzenet, ami ember számára alig, vagy egyáltalán nem érthető, mégis átvehetővé, továbbadhatóvá lehet.

ÉS AZT MONDTA NEKEM: ISMÉT PRÓFÉTÁLNOD KELL SOK NÉP ÉS NEMZET, SOK NYELV ÉS KIRÁLY FELŐL

Ablonczy Ágnes