A MÁSODIK JAJ ELMÚLT, ÍME JÖN CSAKHAMAR A HARMADIK JAJ. ÉS A HETEDIK ANGYAL TROMBITÁLT. EKKOR HATALMAS SZÓZATOK HANGZOTTAK A MENNYBEN, AMELYEK EZT MONDTÁK: E VILÁG KIRÁLYSÁGA A MI URUNKÉ ÉS AZ Ő KRISZTUSÁÉ LETT. ÉS Ő URALKODIK FELETTE ÖRÖKKÖN-ÖRÖKKÉ. ÉS A HUSZONNÉGY VÉN, AKI AZ ISTEN ELŐTT ÜLT KIRÁLYI SZÉKBEN, ARCRA BORULT ÉS ÍGY IMÁDTA ISTENT: HÁLÁT ADUNK NEKED, URUNK, MINDENHATÓ ISTEN, AKI VOLTÁL, VAGY ÉS LESZEL, HOGY NAGY HATALMADAT KEZEDBE VETTED, ÉS URALKODÁSODAT ELKEZDETTED. BÁR DÜHÖSKÖDNEK A POGÁNYOK, DE ELJÖTT A TE HARAGOD NAPJA, ÉS ANNAK AZ IDEJE, HOGY ÍTÉLETET TARTS A HALOTTAK FELETT, ÉS MEGADD A JUTALMAT A TE SZOLGÁIDNAK, A PRÓFÉTÁKNAK, ÉS SZENTEKNEK, ÉS AZOKNAK, AKIK A TE NEVEDET FÉLIK, KICSINYEKNEK ÉS NAGYOKNAK. ÉS ELPUSZTÍTSD AZOKAT, AKIK
A FÖLDET PUSZTÍTJÁK. ÉS KITÁRULT ISTEN TEMPLOMA A MENNYBEN, ÉS LÁTHATÓVÁ LETT AZ Ő SZÖVETSÉGÉNEK LÁDÁJA AZ Ő TEMPLOMÁBAN, MAJD VILLÁMLÁS, CSATTANÁS MENNYDÖRGÉS, FÖLDRENGÉS ÉS NAGY JÉGESŐ TÁMADT. Jelenések könyve 11:14-19.
Alig tíz napja volt karácsony, a várva-várt ünnep, vajon mi érinthetett az ünnep során, mi született bennünk, mit őrzünk belőle? És később, ahogy telnek a napok? Mi marad meg?
FRANCOIS MAURIAC így ír a JÉZUS ÉLETE című könyvben Máriáról, a régi történetből jól ismert édesanyáról, aki már a fogantatás pillanatában angyallal, Isten követével találkozik:
"…kereste a sötétség mélyén az angyalokat, akik az angyali híradást követő napokon szüntelenül benépesítették az életét. Ők voltak azok, akik a szent éjszakán megmutatták a pásztoroknak az utat a barlangba és a sötétség mélyébe, ahol a jászolban didergett a hidegtől a szeretet, amely békességet ígért a földön a jóakaratú embereknek. Ugyancsak angyal parancsolta meg Józsefnek álmában, hogy vegye a gyermeket és anyját és meneküljön Egyiptomba Heródes haragja elől… De miután visszatértek Názáretbe, az ég bezárult, az angyalok eltűntek."
Ezért olyan nehéz a krisztuskövetés. Mert nem láthatók, nem bukkannak fel mindig Isten követei, az angyalok, nem automatikus az Istennel való találkozás módja, néha nem látunk új lépéseket, nem kapunk újabb kijelentést, csupán lehetőséget a ragaszkodásra, a hűségre, az alázatra, a hitre, a bizalomra.
Mert megmaradhatunk emlékezve a történtekre, a kijelentésre, megőrizve azt, ami az Isten kegyelme által szívünkbe költözhet, ami belevésődhet, amit a vele megélt szorosságban tapasztaltunk, amit láttatott, ami miénk lett, a mi lehetőségünkké.
A MÁSODIK JAJ ELMÚLT, ÍME JÖN CSAKHAMAR A HARMADIK JAJ…
Az előző rész két tanújának mi mindent kell megélnie? Prófétálnak, szembeszegülnek, gyűlöletet, gyilkos indulatot ébresztenek, nevetségessé válnak, megveretnek, elvesznek…
Mert olyan világban élünk, ahol nem az igazság uralkodik, a tiszta bemocskolódik, az ártatlan elvész, a törvény erőtlen, mert mindennek ára van, és az érvényesül aki fizetni tud…
Mert a második jaj is ki van mondva erre a világra! És ebben a jajban értve benne lenni, az embernek ebből kilátni, lépni az Isten segítsége, kegyelme, vezetése nélkül - nem lehet.
Mire emlékszünk, mi íródik kitörölhetetlenül a szívünkbe, mi az, ami lépést követel tőlünk?
Ma nulladik órában bekéredzkedtem egy gimnázium osztályfőnöki órájára. Miért mentem? Mert rég szeretném, sok éve ezen fáradozom, ha lenne ebben a városban is olyan hely - az iskolákon és az egyházi csoportokon kívül - ahol ezek a tizenévesek valóságos befogadást élhetnek meg, találkozhatnak, beszélgethetnek és együtt gondolkodhatnak.
Más is szeretné, ha lenne ilyen? Akkor miért nincs? Hiszen nyilvánvaló a hiány. Megszűnt a régi, kötelező ifjúsági szervezet a KISZ. Miért nem lép egy ilyen fontos ügy megvalósulásáért mindenki, aki érzi a hiányt, és szeretné? Ki meri elhinni, hogy lehet? És azt, hogy lépni kell?
Mi kényszeríti lépni az embert? Minek kell bennünk legbelül megtörténni ahhoz, hogy lépés szülessen? Eléggé fáj nekünk az a hiány, az a közömbösség, az a kiúttalanság ami fájhat? Miért csak siránkozunk, háborgunk, dohogunk azon, hogy milyen kétségbeejtő a helyzet?
A HETEDIK ANGYAL TROMBITÁLT. EKKOR HATALMAS SZÓZATOK HANGZOTTAK A MENNYBEN, AMELYEK EZT MONDTÁK: E VILÁG KIRÁLYSÁGA A MI URUNKÉ ÉS AZ Ő KRISZTUSÁÉ LETT. ÉS Ő URALKODIK FELETTE ÖRÖKKÖN-ÖRÖKKÉ. ÉS A HUSZONNÉGY VÉN, AKI AZ ISTEN ELŐTT ÜLT KIRÁLYI SZÉKBEN, ARCRA BORULT ÉS ÍGY IMÁDTA ISTENT: HÁLÁT ADUNK NEKED, URUNK, MINDENHATÓ ISTEN, AKI VOLTÁL, VAGY ÉS LESZEL, HOGY NAGY HATALMADAT KEZEDBE VETTED, ÉS URALKODÁSODAT ELKEZDETTED
János apostol az isteni hatalomátvételt látja, s ennek kijelentését hallja látomásában.
A hetedik angyali trombitaszó után övé lesz minden hatalom, valóságosan Krisztus uralkodik.
Mi már - ha észrevesszük, ha nem - hozzászoktunk, hogy nem uralkodik. Nem él azzal a hatalommal, ami volt, van és lesz. Elképzelni se igen tudjuk, milyen lesz az, ha valóságos hatalma lesz az igazságnak, ha majd minden annak látszik ami, ha minden kitárul, minden-minden levetkőzik és nyilvánvalóvá lesz.
János apostol látja, hogy a Vének, az Isten előtti királyi székben ülők arcra borulnak és imádják Istent… Azok akik hatalmat, s kitüntető helyet kaptak - borulnak le Krisztus előtt.
Az ember, aki csak visszaélni tud a hatalommal, aki a hatalmat nem tudja használni, Krisztus előtt alázattal fejet hajt. Mert az isteni fényben, világosságban csak fejet hajtani lehet. Leborulni, és felemeltetni. Ott csak megigazításra szoruló lehet jelen, magát igaznak érző nem.
BÁR DÜHÖSKÖDNEK A POGÁNYOK, DE ELJÖTT A TE HARAGOD NAPJA, ÉS ANNAK AZ IDEJE, HOGY ÍTÉLETET TARTS A HALOTTAK FELETT ÉS MEGADD A JUTALMAT A TE SZOLGÁIDNAK, A PRÓFÉTÁKNAK, ÉS SZENTEKNEK, ÉS AZOKNAK, AKIK A TE NEVEDET FÉLIK, KICSINYEKNEK ÉS NAGYOKNAK.
Tegnap este a Panoráma c. műsorban az izráel-palesztin csatározásról, harcról esett szó.
Képeket is mutattak az elszántan harcolókról, a jogosnak igazolt felháborodásból, felébresztett és folyamatosan táplált gyűlöletből következő gyilkosságokról, mészárlásokról.
Meghökkentett, hogy mindkét fél Isten nevére, akaratára hivatkozott. Még az alig tízesztendős palesztin kisfiú is így mondta az őt kérdező riporternek: Ha Isten is úgy akarja…
Vajon az érdekli őket mit akar Isten? Miféle istent tisztelnek és imádnak? Mondhatná azt, akár itt, akár ott, hogy hagyják abba? Az indulataikat eresztik szabadon, vagy szolgálják Őt?
ELJÖTT A TE HARAGOD NAPJA, ÉS ANNAK AZ IDEJE HOGY ÍTÉLETET TARTS A HALOTTAK FELETT ÉS MEGADD A JUTALMAT A TE SZOLGÁIDNAK, A PRÓFÉTÁKNAK, ÉS SZENTEKNEK, ÉS AZOKNAK, AKIK A TE NEVEDET FÉLIK, KICSINYEKNEK ÉS NAGYOKNAK.
Kiknek adja meg a jutalmat? Szolgáinak, a prófétáknak, és szenteknek, és azoknak, akik az Ő nevét félik… Az Ő nevét félve élnek, vagy csak Őrá hivatkozva? Hova tartozunk? Mi Istenhez tartozunk, vagy csak igazoljuk, nevesítjük emberi hovatartozásunkat?
Megszentelt templommá lett a szívünk? Nevének védelme miénk? Betölti szívünket a Jézus Krisztus vére, váltsága által nyert kegyelem bizonyossága?
POPPER PÉTER írja izráeli útikönyvében: ÚT A TÜKRÖKÖN ÁT
"Furcsa helyzetbe kerültem akkoriban. A magyarsághoz asszimilálódott zsidóból, a zsidósághoz asszimilálódni kész magyar lett belőlem. Otthon én voltam Popper a zsidó professzor, itt én lettem Popper a magyar professzor… Már akkor derengeni kezdett bennem, hogy Magyarországon ez az egész asszimilációs kérdés úgy marhaság, ahogy van!… Például nekem még hova lehetett volna asszimilálódnom? Az anyanyelvem magyar, a kultúrám magyar, öltözködésem, szokásrendszerem magyar, ízlésem, kedvenc ételeim a magyar konyhára, fűszerezésre hangoltak, na most még mi kellene, ha volna? Honfitársaim erre kitalálták, hogy igen, igen, de integrálódott vagyok-e a magyar társadalomba? Hát hová máshová? Magyarországon jártam iskolába, magyar a diplomám, magyar egyetemen lettem professzor, s Magyar Akadémiától kaptam tudományos fokozatot. Magyar nyelven írok, magyar nyelven tanítok magyar diákokat, hogy igazi értelmiségiek és jó szakemberek legyenek. Nemzetközi kongresszusokon a nevem mellett az áll, hogy Magyarország, ha jó az előadásom, az Magyarország dicsősége, a szüleim sírja Magyarországon van…
A magyar Holocaustot sem a zsidók csinálták, csak elszenvedték. A Holocaust a magyarok és a németek ügye, akik megcsinálták. Mit is? Hát azt, hogy a II. világháború végén több-százezer magyart meggyilkoltak… és németeket, és lengyeleket, oroszokat…"
Hogyan történhetett meg a Holocaust a szétszóratott választott néppel? Azokkal történt, akik sehol sincsenek otthon. Se itt, se ott? Mire ad lehetőséget ez a sehova nem tartozás?
Azért lettek egykor földönfutóvá, hogy örökkévaló hazájukat és Istenüket ne itt keressék?
Amikor mesekönyvemet kellett volna sokak unszolására megjelentetni, és a református kiadóhoz fordultam, azt mondták, hogy az írásom nem elég istenes, amott pedig - a világi kiadóknak - túlságosan vallásosnak tűnt. Mi zavarta őket?
Én nem felekezetért, se vallásért, és nem is emberek elismeréséért írtam. Hanem mert ez volt a dolgom. Rám lett bízva. Gazdám által. Ez volt az én lehetőségem. Nem ide, vagy oda tartozva, eldöntve mely embereknek, vagy közösségnek tetszésére, hanem a láthatatlan és látható világ közt feszülve, Istennek elkötelezetten, szavára bólintva, másokért.
ÉS ELPUSZTÍTSD AZOKAT, AKIK A FÖLDET PUSZTÍTJÁK
És a harmadik jaj itt következik. Nem lehet istentelenül, büntetlenül embernek ember ellen, népnek, nép ellen lenni, mások megsemmisítésére törni. Nem csak jutalom lesz, hanem elvettetés, büntetés is. Jaj azoknak, akik elfordulva maradnak, akik csupán igazolnak, akikre nézve itt az ítélet rettenete következik, a pusztulás, az ítélet teljesedik be.
ÉS KITÁRULT ISTEN TEMPLOMA A MENNYBEN, ÉS LÁTHATÓVÁ LETT AZ Ő SZÖVETSÉGÉNEK LÁDÁJA AZ Ő TEMPLOMÁBAN…
A szövetség ládája, a frigyláda, a bizonyság
ládája lesz láthatóvá akkor, melybe a tíz ige
záratott, melyet Isten ujja írt a kőre, amely
mozgó szentélyként kísérte Isten népét a
legősibb időktől, a Sinai hegytől való elindu-
lástól kezdve a Templom fölépítéséig, ahol
állandó helyet talált.
A Szövetség Istene a láda által jelezte:
jelen van népe között, hogy vezesse,
oltalmazza őket, hogy megismertesse
szavát, és meghallgassa imáját…
Látható lesz az, ami egykor övék volt, kincsük volt, velük volt, ami később mégis elveszett a választott nép számára. Mert a maguk feje után mentek, és arra követelték volna az áldást, mert nem maradt számukra szent az isteni kijelentés, és az azt hordozó eszköz.
Szent voltát Isten sokféle módon megmutatta nekik. Utat mutatott a kijelentés sátrához, az Őhozzá való közeledéshez. A külső sátorból a pap, csak az áldozati bárány oltárra tétele után, véres kézzel mehetett a szentek szentjébe, a szövetség ládájában őrzött jelekhez, az Isten jelenlétébe. Akik puszta kíváncsiságból tekintettek a ládába, azok érintésétől szörnyethaltak amikor Isten népe közt jelenvaló volt. Egyszer hetven ember halt meg így. ( Sámuel 6:19. )
Az első szövetségnek is megvolt a maga istentiszteleti rendje és földi szent helye. Mert sátort építettek; egy külsőt, ebben volt a gyertyatartó meg az asztak és azon a szent kenyerek; ezt nevezték szent helynek. A második kárpiton belül volt a sátor, amelyet szentek szentjének neveztek. Ebben volt az arany füstölőoltár és a szövetség ládája, mindenfelől arannyal borítva. A ládában az aranyveder a mannával és Áron kivirágzott vesszeje, meg a szövetség két táblája. Felette pedig a dicsőség kerubjai… Ezeket így elrendezve, a külső sátorba mindenkor bejárnak a papok az istentisztelet elvégzésére. A másodikba azonban egy évben csak egyszer ment be maga a főpap, vérrel a kezében, amelyet magáért és a népnek tudatlanságból elkövetett bűneiért mutatott be áldozatul. A Szentlélek ezzel azt jelenti ki, hogy még nem nyílt meg a szentélybe vezető út, mert még fennáll a külső sátor, ami példázat a mostani időre… Amikor pedig Krisztus, mint a jövendő javak főpapja, eljött, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül, és nem bakok és tulkok vérével, hanem az ő tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a mennyei szentélybe: örök váltságot szerzett nekünk...az örökkévaló Lélek ereje által önmagát áldozta fel ártatlanul… vérnek kiontása nélkül nincs bűnbocsánat… Zsidókhoz írt levél 9:1-22.
Amikor tizenöt évvel ezelőtt befejeztük a második olvasótábort, úgy éreztük, megtelt a szívünk valami csudálatossal, valamit papírra kéne vetni, igen, mindenki egy kis színes cetlire írjon rá egy mondatot, és egy kis ládikóba rakjuk, elássuk a kertben, tíz év múlva pedig kiássuk, s újra megnézzük.
Eltelt a tíz év, fiatalok jöttek és mentek, csoportvezetők térültek és fordultak - nekem háttal is - míg eljött a kijelölt nap, és ott álltunk, és lestük, mit találunk. Amit találtunk, azt először észre sem akartuk venni. Mert nem az volt, és mégis az volt, amit mi elástunk. Koszos papír és fa egyberohadva, korhadt, nyirkos szemétdarabok. Mi is volt a papírokon? Ki tudja, ki emlékszik rá? Csak az, akinek a szívében és lelkében nyoma maradt, aki megőrizte, aki megélte, lépéssé tette. Mert a látható jelek, amit kerestünk, az emléknyomok, az akkori gondolatot hordozó betűk mind-mind megsemmisültek, eltűntek.
János apostol előtt a látomásban kitárul a mennybéli templom, láthatóvá lesz a szövetség ládája… Jézus Krisztus váltsága által kapott ígéret, kijelentés bizonyossága - bennünk.
Szabad bemenetelünk van a szent helybe Krisztus vére által… Járuljunk hozzá igaz szívvel, a hit teljességével, mint akiknek szívük megtisztult a rossz lelkiismerettől…tartsuk meg a reménység hitvallását tántoríthatatlanul, mert hű az, aki az ígéretet tette… Zsid. 10:19-23.
Hogyan járulhatunk hozzá? Igaz szívvel, hitnek teljességével… Nem a megigazítás lehetőségének puszta ismeretével, hanem hit által megélt, véres-valóságos bűnbánattal, kegyeleme által szabadulást nyert, megigazított szívvel. Kitárult a menny, de nincs mindenki számára út, félelmetes villámlással és mennydörgéssel kísért kitárulkozás ez.
Hogyan figyelmeztetette övéit egykor maga Jézus Krisztus?
Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki azt mondja nekem: Uram! Uram! Hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem az utolsó napon: Uram, Uram! Nem a te neveddel prófétáltunk-e? Nem a te neveddel űztünk-e ördögöket? És nem a te neveddel tettünk-e annyi csodát? És akkor én is vallomást teszek: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők. Máté 7:21.23.
Isten jelenlétének fényében minden kiderül, egyértelművé, világossá lesz, nincs helye többé se a képmutatásnak, se a megtévesztésnek, se az igazolásnak, se a bizonykodásnak…
Ablonczy Ágnes
