Szoktunk számot vetni adott pillanatban az életünkre nézve? Számíthatnak ránk mások? Kire-mire számítunk? Kire nem számíthatunk? Mivel kell idejében elszámolunk? Miről kell majd Isten előtt számot adni? … Temérdek kifejezés őrzi nyelvünkben azt, hogy miben és miféle szerepe volt avagy van életünkben a számoknak, illetve a számolásnak.

JÓZSEF ATTILA: A SZÁMOKRÓL

Tanultátok-e a számokat?

Bizony számok az emberek is,
Mintha sok 1-es volna az irkában.
Hanem ezek maguk számolódnak
És csudálkozik módfelett az irka,
Hogy mindegyik csak magára gondol,
Különb akar lenni a többinél
S oktalanul külön hatványozódik,
Pedig csinálhatja a végtelenségig,
Az 1 ilyformán mindig 1 marad
És nem szoroz az 1 és nem is oszt.

Vegyetek erőt magatokon
És legelőször is
A legegyszerűbb dologhoz lássatok -
Adódjatok össze,
Hogy roppant módon felnövekedvén,
Az Istent is, aki végtelenség,
Valahogyan megközelítsétek.

Miféle emberi össze nem adódás hiányáról beszél versében neves költőnk? Hogyan, miképp és miért hatványozódik az ember az igazi összeadódás, a valódi összetartozás helyett?
Tegnap egy kis körben játszottunk. A soron következő mindig húzott egy kis nyomtatott lapot, melyen hatféle magunkra vehető tulajdonságféle szerepelt. Egyet ki kellett választani belőle, vállalva, önmagunk mérését, jellemzését, a megadott mértékek szerint:

egyáltalán nem, kis mértékben, közepes mértékben, nagymértékben, teljes mértékben.

Attól volt izgalmas, hogy a szóban forgó személynek nem csak magával kellett számolni, hanem azt is vállalni kellett, hogy mindenki értékeli, véleményezi a nála levő lappal.
Aztán jött az összevetés. És többnyire az derült ki, hogy nem egészen olyan szemmel látjuk és mérjük magunkat mint mások minket. Mivel számolunk mi, mivel számolnak ők miránk nézve? Miféle tapasztalataik vannak, s mi az ami egészen rejtve van előlük?
Amit megélhettünk, hogy a résztvevők nyitottsága, őszintesége, ráfelelése összekapcsolt bennünket, kapcsolódássá lett az ismerkedés, melyben figyelem, értés, felelősség mozdult.

AZUTÁN EGY MÁSIK VADÁLLATOT LÁTTAM FELJÖNNI A FÖLDBŐL, AMELYNEK KÉT SZARVA VOLT, A BÁRÁNYÉHOZ HASONLÓ, DE ÚGY BESZÉLT MINT A SÁRKÁNY…

A tengerből jövő vadállat után, a szárazföldből jön a másik. Valahogy a két feltűnési hely különbözőségét úgy mondanám, hogy a mindig mozgó, állandóan mozgásban lévő vízből érkezik először, aztán a talpunk alatt biztos, szilárd talajnak érzett földből jön a második.

Legutóbb a tengerben felbukkanó vadállatról szóló látomásról beszélgettünk, az uralom, a hatalom birtoklásában mindig változó erőkről, melyek mint a tenger vize, a szárazföldet nyelik, mardossák. A tengerben magától értetődőbb minden felbukkanás és mélybe merülés.
Miféle felbukkanás, miféle mozdulás a szárazföldi, mire vadászó vadállat jelenik meg?

Mit kell látnunk és tudomásul vennünk? Mivel kell számolnunk? Hogy többé az se biztos, ami annak számított a szemünkben azelőtt? Vagy éppen most következik az idő, mikor csak az élő reménységnek van ereje?

WOLFHART PANENBERG: MI AZ EMBER?

„Bármilyen elkerülhetetlen legyen is a bizalom, aligha tagadható az embereknek az a hajlama, hogy csak akkor, s addig építenek a bizalomra, amikor és ameddig ráutaltságuk azt szükségessé teszi. Ameddig rendelkezhetünk a dolgokkal, minden valószínűség szerint mindannyian a biztonságot részesítjük előnyben, s nem bocsátkozunk bele a mégiscsak mindig kockázattal járó bizalmon alapuló kapcsolatokba… e biztonságra irányuló törekvés révén az emberek gyakorta veszélybe sodorják és megszüntetik életük azon vonatkozásait is, melyek kizárólag a bizalomra épülve maradhatnak fenn, például, a személyek közötti kapcsolat. Az a személyes viszony, amelyben az egyik fél rendelkezni akar a másikkal, szükségszerűen elsorvad…"

Példát is hadd mondjak. Ha egy fiatal pár már induláskor megegyezik a lehetséges válást követő vagyoni megosztás feltételeiben, az bizalom helyett biztosítást épít a kapcsolatba. És ma ez természetes és magától értetődő. Vagy ha egy idős ember házát, vagyonát ígéri írásban adva, szerződést kötve az őt ápolóval, akkor az ápoló biztosít, nem bizalomra épít. És erre ma mindenki bólint. Sőt ember se igen akad, aki az áldozatot bizalomból meghozná.

„A jövőbeni esemény tulajdonképpeni lényege az előreláthatatlan újban rejlik, mely a jövő méhének gyümölcse, s amely elég gyakran meghiúsít minden emberi tervezést… úgy is mondhatjuk, ott váltunk át reménységre, ahol cserbenhagynak aprólékos számítgatásaink. Főként kilátástalan helyzetekben lobbanhat magasra a reménykedés lángja…" Az ember, aki minden bizonytalanságtól fél, félelmében biztosít. Bizalmát, mely a bizonytalanságban születik, biztosításra váltja. Reménység helyett, mindennel rendelkezni akar. A meghökkentő az, hogy ez a veszély vallásos életére nézve is érvényes.

„Az eddig elmondottak érvényesek az Istennel való viszonyunkra… Ez a viszony is kárát vallja, ha megkíséreljük, hogy a bizalmat a biztonságra törekvés váltsa föl…
A vallásokat lépten-nyomon jellemzi a biztonságra irányuló törekvés, hogy birtokba vegyék az istenséget és üdvözítő hatalmat…"

Tegnap postára mentem. Gyakran járok oda, vakon is betalálnék - mondtam volna, ha megkérdeznek. Nos, egyik kezemben a levelek, másik kezem magam előtt kinyújtva, hogy a fakeretes üvegajtót érintve bejussak. Majdnem előre zuhantam, mert ahol eddig üveg volt, ott hiányzott. Nem számítottam rá. Későn, már csak billenés közben vettem észre, hogy eltűnt, nincs ott semmi.

Olyan szarva van, mint a Báránynak, de úgy beszél, mint a sárkány. Miben hasonlít, miben különbözik? Látjuk? Mi tesz vakká? Az önhitt ember becsapható. Saját magát is be tudja csapni, ha mindennél jobban vágyik az igazolásra.

ÉS AZ ELŐBBI VADÁLLATNAK MINDEN HATALMÁT GYAKOROLJA ANNAK SZEME LÁTTÁRA. ÉS RÁVESZI A FÖLDET ÉS ANNAK LAKOSAIT, HOGY IMÁDJÁK AZ ELSŐ VADÁLLATOT, AMELYNEK HALÁLOS SEBE MEGGYÓGYULT. NAGY JELEKET ÉS CSODÁKAT TESZ, PÉLDÁUL, HOGY TŰZ SZÁLL LE AZ ÉGBŐL A FÖLDRE, AZ EMBEREK SZEME LÁTTÁRA.

Félelmetes kép. A bizonytalan vizekről, kívülről jövő vadállat hatalmat kap a szárazföldön felbukkanó, terünkön belül lévő, Bárányhoz hasonlító vadállat.
Az egyházi kereteken belül is megjelenik, teret kap a világi érdek, a világias gondolkodás. Ott is uralkodóvá lehet a megfoghatóhoz való ragaszkodás. Az Istenbe vetett hit és a megváltás reménysége helyett, a szokásokhoz, a szentségekhez való jutás joga, biztosítása. És pontosan azért, mert az emberi lélek mélyén ott fészkel a biztosításra való igény.

ÉS MEGTÉVESZTI A FÖLD LAKÓIT A JELEKKEL, AMELYEKET AZÉRT NYERT, HOGY A VADÁLLAT DICSÉRETÉRE TEGYE AZOKAT, ÉS RÁBÍRJA A FÖLD LAKÓIT , HOGY KÉSZÍTSÉK EL A VADÁLLAT KÉPÉT, AMELYET KARDDAL SEBESÍTETTEK MEG, DE MEGGYÓGYULT.
ÉS MEGADATOTT NEKI, HOGY A VADÁLLAT KÉPÉBE LELKET LEHELJEN, MEGSZÓLALTASSA, ÉS MEGCSELEKEDJE, HOGY MINDENKIT MEGÖLJENEK, AKI NEM IMÁDJA A VADÁLLAT KÉPÉT.

Amikor János apostol ezt a látomást látja, még terpeszkedik, terjeszkedik a római birodalom, az uralkodói parancs szerint az ő isteneiket kell imádni, s aki nem teszi, azt kivégzik.
De sorolhatnánk itt azokat, akik később a kereszt és Krisztus nevében, irtották a másvallásúakat, eretnekeket, s tőlük különbözőket… kíméletlenül és kegyetlenül. Miért lehet egymás ellen fordítani az embereket? Mert minden ember, a vallásos is igazolni, biztosítani, bizonyítani akar, markába szorítani, és rendelkezni a jó fölött és mások fölött.

ÉS MINDENKIT, KICSINYEKET ÉS NAGYOKAT, GAZDAGOKAT ÉS SZEGÉNYEKET, SZABADOKAT ÉS SZOLGÁKAT, JOBB KEZÜKÖN, VAGY HOMLOKUKON BÉLYEGGEL JELÖLTEK MEG, HOGY SENKI SE VEHESSEN, SE EL NE ADHASSON, CSAK AZ, AKIN A BÉLYEG VAN: A VADÁLLAT, VAGY NEVÉNEK SZÁMA.

Mindenki becsapható. Kicsik, nagyok, gazdagok, szegények, szabadok, szolgák… Miféle bélyeg a vadállaté? Ki látja? És aki lát, az mitől lát, és mit láthat?

Azt kéne talán megértenünk, miféle pecsét az, amit hordoznak? Felismerhető? Miről? Hogyan? Kinek a rabszolgái? Mi a vadállat célja? A felolvasott részből kiderül számunkra?

Megtéveszteni! Hatalommal, csodákkal és jelekkel, hogy ne Istent dicsérjék, hanem őt. Kit is? Aki megjelenik köztünk. Az egyház tagjaiként, az ő szolgái. Ott, ahol a Báránynak kéne uralkodni az emberi szíveken. Miképp lehetséges?
Alig merem érteni. A vadállat által megpecsételt ember, a magáért való, a maga dicsőségéért, a maga hasznáért jelenlévő, aki úgy tűnik, megáldott, mert igen jól megy dolga. Adhat, vehet, jöhet, mehet, szabad útja van a nyerészkedésre, s közben jelekre és csodákra is. Észrevehető, de még mennyire! Magasztalható és dicsérhető. Ő, az ember. Erre vágyik.

Krisztus ezt az utat kínálja. Nem diadalutat, hanem saját útját:

HA VALAKI KÖVETNI AKAR, TAGADJA MEG MAGÁT, VEGYE FEL AZ Ő KERESZTJÉT ÉS ÚGY KÖVESSEN ENGEM. MERT AKI MEG AKARJA TARTANI AZ Ő ÉLETÉT, ELVESZÍTI AZT, AKI PEDIG ELVESZÍTI AZ Ő ÉLETÉT ÉNÉRETTEM, MEGTALÁLJA AZT. MERT MIT HASZNÁL AZ EMBERNEK, HA AZ EGÉSZ VILÁGOT MEGSZERZI IS, A LELKÉBEN PEDIG KÁRT VALL?
Máté 16:24-25.

A Bárány nem az emberi nagyság és siker útját kínálja, ígéri. Az embernek jobban tetszik, amit a hatalommal bíró, megtévesztő, rejtőzködő vadállat kínál. Készek vagyunk befogadni Krisztust, eggyé lenni vele, s általa másokkal? Reménységgel teli, állhatatos szívvel, tőle nyert kegyelemmel, hittel és odaadással?

IDE KELL A BÖLCSESSÉG! AKINEK ÉRTELME VAN, SZÁMÍTSA KI A VADÁLLAT SZÁMÁT, MERT AZ EGY EMBERNEK A SZÁMA ÉS AZ Ő SZÁMA HATSZÁZHATVANHAT.

A héber nyelvben minden betűnek van számértéke. Ez segített az írások pontos továbbadásában, fiakra való hagyományozásában, megőrzésében. Tehát így betűvel is, szóként is leírható egy-egy szám. Eszerint próbálták hát a 666 titkát megfejteni. A probléma az, hogy több elfogadhatónak látszó értelmezés is született. ( Néró, Római birodalom…) Mindegyiknek van logikája, van értelme és jelentősége, de hát melyik az igazi megoldás?
Mind-mind levezethető értelemmel, ésszel és logikával. Egyik is, másik is, harmadik is…

Az egyik legújabb bibliai kézikönyvben így olvastam, meghökkentett, mert különös, de ősszecsengett József Attila A számokról c. versének soraival, ahol a hatványozódásról beszél:

…„A megoldást a számszimbolikában kell keresni: a 6-os szám embert jelent; akárhányszor ismétlődik is ez a szám, sohasem fogja elérni a hetet, amely a tökéletességet, olykor pedig magát Istent jelképezi. Tehát: a vadállat hatalmas, mégsem lehet azonosítani Istennel."

Miféle bölcsességre van szükségünk? Hitem szerint arra, hogy ne nevet keressünk a szám mögött, hanem találjuk meg miféle veszély az, melynek ki van téve a krisztuskövető ember.
Akinek értelme van - közli a látó… Hogy el ne vesszünk, hanem örök életet nyerjünk...

REMÉNYIK SÁNDOR: EZT MONDJA JÉZUS

Bizony mondom, elmúlik e világ.
És bizony mondom, megmaradok én.
S bizony, ha két szív egy ütemre dobban,
Az egy-ütemben ott dobbanok én.

Bizony mondom, elmúlik a világ.
És bizony mondom, én megmaradok.
S akkor nem két-két szívet kötök egybe,
De a szívekből koszorút fonok.

S mind, aki egymást idelenn szerette,
A csillag-koszorúba bekerül,
S ragyog szerelmük tisztán, szabadon,
Testetlenül és véghetetlenül.

Ablonczy Ágnes