Umbertó Eco, új könyve levelekből áll, egy katolikus érseket szólít-szólaltat meg kérdéseivel:

„A Jelenések könyvét olvashatjuk úgy mint ígéretet, de úgy is, mint a közelgő vég előképét… de szó sincs hét harsonáról, jégesőről, vérré váló tengerről, nem hullanak le csillagok, nem rajzanak ki sáskák a mélységek kútjából feltörő füstből… és nem is a tengerből felbukkanó fenevad fenyeget, hanem az ellenőrizhetetlen nukleáris hulladéklerakók sokasága, a savas esők, az eltűnőfélben levő amazóniai őserdő, az ózonlyuk, a jólét ajtaján olykor erőszakosan dörömbölő kisemmizett tömegek népvándorlása, egész földrészek lakosságának éhezése, új, gyógyíthatatlan járványok, a termőföld kapzsi tönkretétele, az éghajlat megváltozása, elolvadó jéghegyek, a replikánsainkat létrehozó géntechnológia, valamint az emberiség szükségszerű öngyilkossága, melynek révén megmentheti az általa kis híján kiirtott fajokat, a felismerhetetlenségig eltorzított és megfojtott Földanyát… Így, vagy úgy… átéljük a világvégétől való rettegést… Mindnyájan eljátszadozunk az Apokalipszis kísértetével, ugyanakkor igyekszünk el is hessegetni, és minél jobban félünk tőle, annál inkább próbáljuk elűzni, véres jelenetek formájában képernyőre vetítjük abban a reményben, hogy ezáltal irreálissá válik…
Van-e a reménységnek ( és a holnappal szembeni felelősségünknek ) olyan értelmezése, amelyet hívők és nem hívők egyaránt elfogadhatnak? Min alapulhat ez a reménységfogalom? Milyen kritikai szerepet tölthet be az a világeszme, , amely nem a jövő iránti közömbösséget, hanem a múlt hibáinak folyamatos kijavítását jelenti? Ellenkező esetben mi sem helyénvalóbb, mint hogy - ha nem is gondolunk rá - elfogadjuk a vég közeledését, leüljünk a tévéképernyő elé (elektronikus védőbástyáink mögé), és várjuk, hogy valaki elszórakoztasson bennünket, miközben minden megy a maga útján. És az ördögbe az utánunk jövőkkel."

A megszólított, Carlo Maria Martini érsek válaszából is kiemelnék néhány gondolatot:

„…A vég gondolata akkor fordítja figyelmünket a jövő, illetve a kritikusan újraértékelendő múlt felé, ha a vég végcél, azaz olyan meghatározó, végső értéket képvisel, amelynek fénye megvilágítja a jelen erőfeszítéseit, és értelmet ad nekik. Ha a jelen értelmét egy elismert s megbecsült végső érték adja… ugyanez az érték azt is lehetővé teszi, hogy szorongás nélkül gondolkodhassunk a múlt tévedésein… A tapasztalat azt mutatja, hogy csak olyasmit bánunk meg, amiről közben belátjuk, hogy jobban is csinálhattuk volna. Nem szabadulhat meg tévedéseitől, aki fel sem ismeri őket, hiszen semmi jobb nem lebeg szeme előtt, ezért aztán nem is érti, miért kellene bármin is változtatnia…"

Egy kép villant elém, vajon mi lenne, ha a homlokunkon hordanánk, ha ki kéne oda írni azt, amiért miattunk Krisztusnak meg kellett halni?! Azt, ami engem, személy szerint vádolt, ami kétségbe ejtett, amitől végképp elveszettnek éreztem magam, és megváltására szorultam? Ami által valóságossá lett szabadítása. Mit tudunk így elvállalni? Az Isten és mi közöttünk történtekből? Ha becsületesek vagyunk, meg kell vallanunk, hogy lehetetlen elképzelés.
Mitől az? Mi tenne rá képessé? Segítene, ha tudnánk, hogy egyedül ez a „bélyeg" menthet meg engem és másokat? Miért elégszünk meg az emberi látószöggel? Mitől lesz szemünk arra, amit Isten lát felőlünk?

PILINSZKY JÁNOS: MARHABÉLYEG

Nincs az a marhabélyeg,
mit meg ne érdemelnék.

Jó lesz átlépnem a halál
fehérre meszelt küszöbét.

Minden jó, amit megérdemeltünk.

És másfelől? Ha megjelenne homlokunkon, amire nézve elkötelezettek vagyunk? Nem amit láttatunk, hinni akarunk, hanem ami meghatároz, ami lépések által igazolódik. Mert az lesz Krisztus visszajövetelekor érvényes, az a bélyeg beszélhet igazi gazdánkról, aki megőrizhet. Nem megfelelésünk, jóságunk igazolása, hanem irgalomra szorultságunk igazi vállalása.

PILINSZKI JÁNOS: B.I. KISASSZONY (részlet)

…
Más okból voltam én itt. Fedő bűnnel
sikerült eltakarnom azt az igazit,
azt, amit nem, nem, nem lehet
se elviselni, se kimondani…

Irodalmi körünkben beszélgettünk. Egy fiatal fiú kardoskodott. Mi próbáltunk rá felelni - mindhiába. Nem adta alább. Egy költő versei kapcsán ébredt fel benne a tiltakozás. Egyik társunk szavaiban rejtőző, igen borús világkép ellenében. Emberi bezártságnak érezte vallásosságát, annak felbukkanó jelképeit pedig: kétségbeejtőnek, nyomasztónak. Mi ellen tiltakozott?
Ő minden erejével hinni szeretné, hogy boldogul s hogy nem romlott bennünk, körülöttünk a világ. Nekünk öregeknek már be kell csuknunk a szemünket, ha szépnek akarjuk gondolni.

JÓZSEF ATTILA: ÉN NEM TUDTAM

Én úgy hallgattam mindig, mint mesét
a bűnről szóló tanítást. Utána
nevettem is - mily ostoba beszéd!
Bűnről beszél, ki cselekedni gyáva!

Én nem tudtam, hogy annyi szörnyűség
barlangja szívem. Azt hittem mamája
rángatja úgy elalvó gyermekét,
ahogy dobogva álmait kínálja.

Most már tudom. E rebbenő igazság
nagy fényében az eredendő gazság
szívemben, mint ravatal, feketül.

S ha én nem szólnék, kinyögné a szájam:
bár lennétek ily bűnösök mindnyájan,
hogy ne maradjak egész egyedül.

ÉS HANGOS SZÓZATOT HALLOTTAM A TEMPLOMBÓL, AMELY EZT MONDTA A HÉT ANGYALNAK: MENJETEK EL, ÉS ÖNTSÉTEK KI AZ ISTEN HARAGJÁNAK HÉT CSÉSZÉJÉT A FÖLDRE…

ÉS ELMENT AZ ELSŐ, ÉS KIÖNTÖTTE CSÉSZÉJÉT A FÖLDRE. EKKOR VESZEDELMES ÉS FÁJDALMAS FEKÉLY TÁMADT AZOKON AZ EMBEREKEN, AKIK FELVETTÉK A VADÁLLAT BÉLYEGÉT, ÉS IMÁDTÁK AZ Ő KÉPÉT.

Az öntelt ember azt hiteti el önmagával, hogy győzhet, hogy úrrá lehet mindazon, amiben él. Aztán jön egy-egy újabb betegség, amiről eddig nem is hallott. Tán éppen lépteink nyomában indul el Isten visszafelé fordítva, utat engedve az igazságos feleletet követelő tetteknek.

A MÁSODIK ANGYAL IS KIÖNTÖTTE CSÉSZÉJÉT, A TENGERRE, S AZ OLYANNÁ LETT, MINT A HALOTT VÉRE, ÚGYHOGY A TENGERBEN MINDEN ÉLŐLÉNY ELPUSZTULT.

A HARMADIK ANGYAL IS KIÖNTÖTTE CSÉSZÉJÉT A FOLYÓKBA ÉS A VIZEK FORRÁSAIBA. ÉS AZOK VÉRRÉ VÁLTAK…

A NEGYEDIK ANGYAL IS KIÖNTÖTTE CSÉSZÉJÉT A NAPRA, ÉS TÜZE ÚGY MEGERŐSÖDÖTT, HOGY AZ EMBEREKET ELPERZSELTE. ÉS A NAGY HŐSÉGBEN ELTIKKADTAK AZ EMBEREK…

Nem értem, Umbertó Eco miért veti szemére János apostolnak, hogy nem a nukleáris robbanóanyagokról beszél, mikor látja a tenger vizének megromlását, s a benne élők pusztulását? Miért is nem a savas esőkről, ózonlyukról és génmanipulációról ad hírt? Közel kétezer évvel ezelőtt! Mi mindent fedezett fel azóta az ember? Mire használja növekvő tudását, ismeretét?

AZ ÖTÖDIK ANGYAL IS KIÖNTÖTTE CSÉSZÉJÉT A VADÁLLAT TRÓNJÁRA, ÉS AZ Ő BIRODALMA ELSÖTÉTÜLT, ÉS HARAPTÁK AZ EMBEREK NYELVÜKET A KÍN MIATT;

A HATODIK ANGYAL IS KIÖNTÖTTE CSÉSZÉJÉT A NAGY FOLYAMRA, AZ EUFRÁTESZRE, ÉS KISZÁRADT ANNAK A VIZE, HOGY ÚT KÉSZÜLJÖN A NAPKELET FELŐL JÖVŐ KIRÁLYOK SZÁMÁRA…

ÉS A HETEDIK ANGYAL A LEVEGŐÉGRE ÖNTÖTTE KI CSÉSZÉJÉT… EKKOR VILLÁMLÁS, CSATTANÁS, MENNYDÖRGÉS TÁMADT, OLYAN HATALMAS FÖLDRENGÉS AMILYEN NEM VOLT MIÓTA EMBEREK VANNAK A FÖLDÖN…

Hét angyal lép a mennyei templomból jövő parancsoló szóra, kezükben egy-egy csésze, megtöltve azzal, ami ellene indul, ellene szól mindannak, amit itt a földön az emberek elkövettek, kitöltetik a hét haragpohár. Azokra, akiken ott a Vadállat bélyege, akik az ő képét imádják… A föld minden része ítélet alá esik, ami ma élettérként szolgál az ember számára.

EZ A CSAPÁS VALÓBAN RETTENETES VOLT… így ír, így vall János apostol a hetedik haragcsésze kitöltetésének látomása után. Ijesztő, mégis igazságos emberre felelés. Nem arra felel, ami most látszik, hanem mindarra, amit lát, ami van.

ÉS HALLOTTAM, HOGY A VIZEK ANGYALA EZT MONDTA: IGAZ VAGY TE SZENT, AKI VAGY ÉS VOLTÁL, HOGY ÍGY ÍTÉLTÉL;

EGY HANG AZ OLTÁRRÓL ÍGY SZÓLT: JÓL VAN URAM, MINDENHATÓ ISTEN, IGAZAK ÉS IGAZSÁGOSAK A TE ÍTÉLETEID.

Kétszer is elhangzik a megerősítés. Mert itt a földön az ember annyira nem Isten szemének fényében látja, éli önmagát. Emberként, emberrel áll szemközt - kereszténységében is. Ami megtörténhetett életében, még azt is vissza-visszavonja - hol észrevéve, hol észrevétlenül.

PILINSZKY JÁNOS: ZSINÓRPADLÁS

Az asztal, mitől megdermedtem,
most itt van, földet ért.
Üres a lapja. Annál rosszabb.
Hogy teszem rá, és hogy vegyem le róla
azt, azt, azt, jaj azt, mit elkövettem,
levettem róla, s ráhelyeztem?
Hogy rakjam rá, hogy levehessem?

…ÉS KÁROMOLTÁK A MENNY ISTENÉT KÍNJAIK ÉS FEKÉLYEIK MIATT, DE NEM TÉRTEK MEG CSELEKEDETEIKBŐL…

…TOVÁBB KÁROMOLTÁK AZ ISTEN NEVÉT AKINEK HATALMA VAN E CSAPÁSOKON, ÉS NEM TÉRTEK MEG, HOGY NEKI DICSŐSÉGET ADJANAK …

Pedig minden ezért történik. Még akkor is. Hogy Isten felé forduljunk. Miénk a lehetőség. A maga álma, dicsősége, sikere után fut az ember. A nyomorúságban se fordul Isten felé. Nem jön rá, hogy a szenvedés lehetőség. A megtérésre. Az értünk megfeszített Bárány előtti alázatos, irgalomért esdő főhajtásra, és az örökkévaló Isten kezébe simulásra.

DIETRICH BONHOEFFER: HÍVŐK ÉS POGÁNYOK

Ínségben keresik az emberek Istent,
kérik, hogy testükön, lelkükön segítsen,
betegségtől, bűntől, haláltól mentsen.
Így tesz mind, így tesz a hívő s a hitetlen.

Ínségben találják az emberek Istent,
találják szegényen, hazátlan, étlen,
találják a bűntől, haláltól verten.
A hívők nem hagyják el a szenvedésben.

Ínségben az emberre rátalál az Isten,
kenyérrel táplálja lélekben, testben,
hívőért, pogányért meghal a kereszten,
kegyelme minden embernek készen.

Jézus Krisztus kiitta a keserűség poharát. Mindenki helyett. Ő akkor magára vette azt a büntetést, ami nekünk járt volna. Értünk ölték meg. Hogy könyörgött a Gecsemáné kertben?

ATYÁM, HA AKAROD, VEDD EL TŐLEM EZT A POHARAT, MINDAZÁLTAL NE AZ ÉN AKARATOM LEGYEN MEG, HANEM A TIÉD… ÉS HALÁLOS GYÖTRŐDÉSÉBEN MIND BUZGÓBBAN IMÁDKOZOTT, ÉS VEREJTÉKE MINT MEGANNYI VÉRCSEPP, HULLOTT A FÖLDRE…

„… Isten igazi ítélete Krisztus keresztje, és Isten átkának viselője maga a Bárány. Minden ítélet… amelyet visel e világ, és e világban élő ember bármikor, minden ítélet, minden szenvedés csak típusa, mintegy előképe a krisztusi szenvedésnek, mely a kereszten beteljesíttetett. Minden szenvedés beletorkollik tehát a krisztusi szenvedésbe azért, hogy Krisztus minden átkot áldássá váltson át, azon teljesség erejében, amelyben Ő magába vonja a szenvedések egész özönét, egész teljességét." Karl Barth

Ablonczy Ágnes