Az egyik napilapban olvastam, egy új film ismertetését. Az alaptörténet: egy hétköznapinak mondható család milliókat nyer a lottón. Miféle lehetőség? Lehet új életet kezdeni? Éppen azt érezteti a film, hogy nem változnak, a család ugyanazt éli a sok pénzzel, mint a kevéssel. A birtokolható többtől nem lesz új az életünk, nem változnak meg szokásaink, törekvéseink.

Bizonyára sokan olvasták, ismerik Dickens Copperfield Dávid c. történetét. Főhőse közel hat hónappal édesapja halála után születik, bájos tehetetlen özvegy édesanyját hamarosan behálózza hízelgéseivel egy számító testvérpár, s magához köti birtokával együtt. A kisfiú van csak útban, s ezt éreztetik is vele. Persze az édesanyjával nem a kiváltó okot közlik, hanem amit a maguk számára vele szemben jogosnak igazolnak. Terhükre van, hát ezt érzik, és ezt igazolják: komisz, semmirevaló, kezelhetetlen, gyűlöletes, leckéztetnivaló…
A kisfiút megalázzák, szenved, gyötrődik édesanyja halála után, aztán eszébe jut egyetlen rokona. És elindul hozzá. Ahhoz, akit sosem ismert, akiről nem sokat tud, csak azt, hogy gazdag, és elvált férje miatt általában gyűlöli a férfinépet…

„Már véglegesen elhatároztam, hogy megszököm. Ha törik, ha szakad, útra kelek, és megkeresem egyetlen élő rokonomat ezen a világon… és elmondom neki, mi történt velem… ha már eszembe jutott, gyökeret vert bennem, és olyan konok elhatározássá érlelődött, hogy ennyire határozottan még soha semmit nem akartam életemben… újra meg újra lejátszódott előttem az a régi történet, amelyet szegény édesanyám mesélgetett születésem körülményeiről, hiszen valamikor, a régi jó időkben legnagyobb gyönyörűségeim közé tartozott meghallgatni, pedig már el tudtam volna fújni eleitől a végéig. A történet hőse a nagynéném volt, ez a rettegett, félelmetes teremtés; de volt viselkedésében egy olyan vonás is, amelyen szerettem eltűnődni; egy kis mozzanat, amely némi halovány reménységgel biztatott… Noha lehet, hogy anyám csak képzelődött, és ennek az érzésnek nem volt semmi alapja a világon, én mégis kiszíneztem, s egész jelenetet szőttem belőle, melynek során félelmetes nagynéném elérzékenyült…"

Különös ahogy ez a nem várt, lerongyolódott gyerek megérkezik, és új életet kezd. Mert új életének terepe egészen más, mint ahol eddig volt. Öreg nénjének lelki tanácsadója értelmi fogyatékosnak mondható, szelíd emberke, aki épp csak annyit fog fel, amennyit lát.
Mikor azt kérdik tőle, mi legyen a csavargó-kinézetű fiúval, csak annyit mond: mosdassák meg! Amikor összecsuklik, mert álmos, hát fektessék ágyba, ha éhes, etessék meg…
Elkezdenek rá felelni. Nem ráhárítanak, nem kényszerítenek, hanem élni engedik. Más életet élhet? Újat? Mennyire lehet új? Magával hordozza mindazt, ami addig betöltötte az életét?

Egy keleti történetet olvastam. Valaki rájön, nem jól élt, és elhordozhatatlan lett az élete. Elmegy egy bölcshöz, hogy tanítsa őt. Házépítésbe fog, úgy, ahogy tehetsége és kedve van hozzá. Amikor elkészül az a ház, lebontatja vele, az utolsó tégláig, vissza is kell tennie amit használt, és éppen ugyanoda. S ezt a különös lehetőséget kapja még egyszer, meg még egyszer… Építés és lebontás. Csak akkor, azután tud neki valami újat tanítani…
Ha végre így, ennyire világosan látnánk az újrakezdés lehetetlenségét és lehetőségét!

EZUTÁN ÚJ EGET ÉS ÚJ FÖLDET LÁTTAM, MERT AZ ELŐBBI ÉG ÉS ELŐBBI FÖLD ELTŰNT, ÉS A TENGER SEM VOLT TÖBBÉ.

Nem átalakítása a látható, a teremtett világnak, nem másféle folytatása a múltnak, ember által el nem képzelhető, meg se valósítható! Az Istentől való új, általa teremtett új lesz jelen. Hány és hány kifejezés jelzi nyelvünkben az új lehetőségét, ami tartalmilag nincs, ami nem valósul meg. Újság - mi új benne? Új év - mi változik - csak a dátum? Újszülött - mi újat hoz, miféle örökséget? Újjáépítés - miért épül? Újjászületés - ki születik mivé lesz? Ami embercsinálta-új, sosem abban az értelemben új, ahogy Isten teremt, és ad egészen újat.

Pilinszky János, Szög és olaj című esszékötetének egyik írásában éreztet meg ebből a hihetetlen csodából, az isteni teremtés lényegéből valamit:

„ Isten - írja Simone Weil - tiszta szeretetből alkotta a világot. A teremtés nem Isten hatalmának, hanem az isteni szeretet lemondásának a műve. Mivel pedig a világ a lemondás műve, erre az isteni szeretetre, mi is csak lemondással felelhetünk… Egész létünk a szeretet isteni „túlkapásainak" a drámája…
Hogy a teremtés a szeretet műve, azt leginkább az ajándékozás jelentéséből érthetjük meg. Mert mit is jelképez tulajdonképpen az ajándék annak részéről, aki adja? A valódi ajándék lényegében önmagunk egy darabja, s önmagunkból való „darabka lemondásunkat" szimbolizálja annak javára, akit megajándékoztunk vele… a fogható ajándék csupán jelképe, szimbóluma a cselekvő szeretetnek. Enélkül nincs is ajándékozás, s ha igen, jobb lett volna meg se történnie. E példa bevilágít Isten teremtésének és benne a mi életünknek evangéliumi lényegébe. A teremtést, mint Isten szerelmének jelképét kell fogadnunk, s mint a valódi megajándékozottnak: a lemondás önzetlen szeretetével kell válaszolni rá. Aki viszont e hívásnak megfelel: máris részesül abban az új földben és égben, amiről a Jelenések könyve beszél, s melynek minden egyes kockája ebből az anyagból, Isten és ember kölcsönös szeretetéből épül majd…"

ÉS LÁTTAM A SZENT VÁROST, AZ ÚJ JERUZSÁLEMET, AMELY AZ ISTENTŐL SZÁLLT LE A MENNYBŐL, ELKÉSZÍTVE, MINT EGY FÉRJE SZÁMÁRA FELÉKESÍTETT MENYASSZONY. ÉS HALLOTTAM HATALMAS SZÓZATOT, AMELY EZT MONDJA A KIRÁLYI SZÉKBŐL: ÍME AZ ISTEN SÁTORA AZ EMBEREK KÖZÖTT VAN, ÉS Ő VELÜK LAKOZIK, ÉS AZOK AZ Ő NÉPEI LESZNEK. MAGA AZ ISTEN LESZ VELÜK.

Abban az évszázadokkal ezelőtti világban, mikor János apostol megszólíttatott, látott, lejegyzett, továbbadott, - még magától értetődőn az volt biztonságban, aki városfalakon belül volt. Várost lát, új Jeruzsálemet, melyben együtt lakik Isten az ő népével. Velük lesz, Ő maga.

Itt mi épp csak megízleljük azt, ami akkor betölt majd mindent. Amit itt így megízlelünk olykor, az szárnyakat ad, fényével érint és fölemel. Amikor értelmét, csillogását veszti mindaz, ami itt vonz, amiről olykor most is kiderül, hogy káprázat csupán, veszendő kincs.

ÉS LETÖRÖL MINDEN KÖNNYET AZ Ő SZEMÜKRŐL, ÉS HALÁL NEM LESZ TÖBBÉ, SEM GYÁSZ, SEM JAJKIÁLTÁS, SEM FÁJDALOM NEM LESZ TÖBBÉ…

Mi nem lesz ott jelen? Amit az új ég, új föld eltöröl? Könny, halál, gyász, jajkiáltás, fájdalom…
Nem lesz többé az elmúlás réme, a mulandóság kínja, a veszteségek, a hiány gyötrelme…

Hamvas Béla legújabb kötetében ( A láthatatlan történet ) így ír az evilági szenvedésről:

„Az ember a szenvedésre legérzékenyebb lény… Ma már tudjuk, hogy érett éveibe jutott emberek közül senkit sem lehet komolyan venni, aki nem tudja, és nem látja be: az élet szenvedés. Sorsunk olyan félelmetes, hogy az ember teremtőerejének hasonlíthatatlanul nagyobb részét az emészti fel: maga elől ezt a sorsot elrejtse és sorsát elkerülje. De az áltatás, a manőverek, a trükkök, a vég nélküli öncsalás és a rafinált önámítás mit sem ér.
A szenvedés csak annál nagyobb… Az éber és tudatos szenvedésnek, az amor fatinak legmagasabb és legemberibb jelképe: a Szenvedő Isten - a Megfeszített. A szenvedés nem értelmetlen. Egyetlen szenvedő pillanat sincs önmagáért… egyetlen emberi állapot, amely az ember egészét ragadja meg…"

A mi világunk, melyben élünk ki van téve sérülésnek, romlásnak, pusztulásnak, szenvedésnek. Rá kell ébrednünk. Aki ráébred, felelős lesz. Minden szenvedésért, melyben választhat: belevész, vagy segítségért esedezve vállalja világa megrontott voltát. Ahogy a megtestesült Isten járta itt útját, s vállalta a romlottság miatti kínt, szenvedést.

Fél év óta minden héten mentem egy kollégiumba, beszélgetni fiatalokkal. Középiskolai osztályfőnöki órákra kéredzkedtem be, beszélgetni, hívogatni a táborba, amit értük szervezek. A határidő lejárt. Egyetlen egy diák sem jelentkezett eddig azok közül, akiket szólítottam, akikkel az év során beszélgettem. Van okom szomorúságra? Van. Kétféleképp felelhetek rá. Mondhatom azt: elég volt, minden hiábavaló, felesleges áldozat volt, mert nincs rá felelet. De van másféle felelet. A szereteté. Mely tovább vállalja az áldozatot a vele járó szenvedést, s lépi amit léphet. Hiszen ami másokért van, sosem értelmetlen, legfeljebb nincs rá felelet. Az ami elindított, az igazolódott, igen, szükségük lenne rá, de nem lépnek érte. Mi bírja őket lépésre? Az én igyekezetem kevés. Ez szenvedés. Merem hinni a többet, a nem tőlem valót? Nincs más út mint a hit, a reménység az igazi szeretet téradása az áldozat útja. Még nincs, csupán jel adatik. Az új teremtésben Isten örökre velünk lesz, szeretetébe ölel, eggyé tesz.

VÉKEY TAMÁS: ÁHÍTAT

Elfelejtettük,
Ki vagy.
Az eljövendő -
Ki fölötte állsz
múló gondjainknak,
múló örömeinknek,
fölötte a múló
időnek.
Te átlátsz
a teljesség szövevényén,
mi elveszítjük
égő szövétnekét.
Öröklétig botladozó
minden,
mihozzánk hasonló.
Imák fonalán
kötözz magadhoz.

ÉS A KIRÁLYI SZÉKBEN ÜLŐ ÍGY SZÓLT: ÍMÉ ÉN MINDENT ÚJJÁ TESZEK! ÉS AZT MONDTA NEKEM: ÍRD MEG! MERT EZEK A BESZÉDEK HÍVEK ÉS IGAZAK. ÉS ISMÉT SZÓLOTT: MEGLETT! ÉN VAGYOK AZ ALFA ÉS AZ OMEGA, A KEZDET ÉS A VÉG.

VÉKEY TAMÁS: AZ ÉLET FÁJA ALATT

Keresem az összefüggést,
kezdet és a vég között,
magamat.
Két ág:
a fény
s az árnyék:
két kar
a jó
és rossz között;

a szívet,
az én földemet,
az én búzámat,
Föld és Ég
malomkövének őrletét,
s még nem jött vissza a Bárány
égi tüzek lángján,
de élteti
szívünk vágyát
Ég és Föld határán.
És feltárja önmagát
a Kezdet és a Vég.

A GYÁVÁKNAK, A HITETLENEKNEK, A FERTELMESEKNEK, A GYILKOSOKNAK, A PARÁZNÁKNAK, A KURUZSLÓKNAK, A BÁLVÁNYIMÁDÓKNAK ÉS MINDEN HAZUGOKNAK A KÉNKÖVES TŰZZEL ÉGŐ TÓBAN LESZ A HELYÜK; EZ A MÁSODIK HALÁL.

Ők azok, akik nem férnek be, akik nem kapnak ott helyet. Attól félelmetes, hogy nincs aki azt mondhatná, ő ezekben nem vétkes. De éppen ez a titok, s aki erre ráébred, annak számára nyílhat az ajtó, mely ezidáig nyitva van. Épp csak annak nem nyílik, aki azt hiteti el magával, azzal a hazugsággal áltatja magát, hogy nem vétkes. Bár szenvednénk vétkeink miatt, hogy megszólíthasson, és szabaddá tegyen a kereszt vállalására, magunk odaajándékozására.

RÓNAY GYÖRGY: INGEMISCIT ET PARTURIT
Róma 8:19-23.

Fák és virágok, harmat és ködök,
az ásványok vak lelke s fönn a mennyég:
megváltásért hozzád könyörög,
ember, ez a teremtett végtelenség.

Ha állsz a vizek örvénye fölött,
vagy szemléled a forgó szféra rendjét:
mintha az égi s földi délkörök
halk zokogással irgalmad esengnék.

Mert a világ sebzett szíve vonaglik,
s a lét vajúdni meg nem szűnik addig,
míg szabadságot nem nyer általad,

s benned, a te dicsőségedben újra
romolhatatlanná magasztosulva
föl nem ragyog a megváltott anyag.

„Én azt tartom, hogy a mostani idők szenvedései nem foghatók ahhoz a dicsőséghez képest, amely majd nyilvánvalóvá lesz rajtunk. A teremtett világ ugyanis sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. Mert a teremtett világ hiábavalóság alá van vetve, nem önként, hanem annak akaratából, aki alávetette, azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságából az Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. Mert tudjuk, hogy a teremtett világ veletek együtt nyög és együtt vajúdik mind mostanáig. De nemcsak a teremtett világ, hanem mi is, a Lélek zsengéjének birtokosai, mi magunk is sóhajtozunk magunkban és várjuk a fiúvá fogadtatást, testünk megváltását. Mert megtartattunk, de még reménységre…"
Római levél 8:18-24.

ÉN A SZOMJAZÓNAK INNI ADOK AZ ÉLET VIZÉNEK FORRÁSÁBÓL INGYEN. AKI GYŐZ, ÖRÖKSÉGÜL NYERI MINDEZEKET; ÉS ANNAK ISTENE LESZEK, ÉS AZ FIAM LESZ NEKEM…

Ablonczy Ágnes