Lázár Ervin egyik - Ámi Lajos féle - új meséjének hőse egy sokgyerekes szegény ember, aki azt gondolja, méltán haragszik az Istenre, mert gyereket adott, ennivalót nem. Kivág egy hatalmas fát, botot farag belőle, s indul az Istent megölni. Addig megy, míg találkozik egy koldussal, aki megállítja, kikérdezi, s megajándékozza őt egy asztallal, mely ha rászólnak, mindig ételt-italt terít. Hazamegy, de hozzájuk nem fér be, odakerül gazdag szomszédjához, amíg megnöveli kunyhóját. Ám az irigy, és ellopja. Egy másik asztalt csináltat, szemre épp ugyanolyat, de az nem terít elé többé ennivalót. Az ágrólszakadt ember újra felmérgesedik az Istenre, újra botot farag, újra találkozik a koldussal, kisegíti, megajándékozza, hazatér, de ismét meglopják, újra haragra gerjed, útnak indul Isten ellen, ott a koldus, megajándékozza, de most egy bottal, ami aztán kiveri az irigy gazdagból a neki járót… Aki nem éhes, mégis folyton szerezni akar, azon csak a bot segít
Mindig akkor történik valami az emberrel, mikor igaztalanságot érez. Az billenti ki abból, amiben van. Akkor felindul, haragszik, kétségbeesik, vagy bosszút esküszik. Amit éppen érzelmei diktálnak. Az igazságtalanság érzése mindig szembefordít, kiszolgáltatottá tesz.
A kérdés, hogy kivel-mivel fordít szembe, s mit tesz lehetővé ez a szembefordulás?
A szegényember szemét meg lehetett csalni, de gyomrát nem. Nem sejtette, ki csapta be? Akár igen, akár nem, akitől segítséget várt, az ellen indul. A történet főhőse ugyanolyannak látta az ajándékot, csak kielégítetlen gyomra érezte a különbséget. Az igazi éhség, a szükség szempontjából a koldus ajándéka igazi, a másik ajándék nem ért semmit. A gazdag ember nem enni akart, hanem birtokolni a szóra terülő asztalt, és módja volt külsőleg épp olyat ajándékozni. Tehette? Miért? Meddig?

AZUTÁN ODAJÖTT HOZZÁM EGY A HÉT ANGYAL KÖZÜL, AKIKNÉL A HÉT UTOLSÓ CSAPÁS CSÉSZÉJE VOLT…

Egy a hét (az összes) angyal közül, aki a harag csészéit hozta - közvetít János apostol arról, amit lát. Mi úgy szoktuk kétfelé osztani a világot, hogy aki jót tett velem, s aki rosszat. Emberi szemszögből nézve a jót, és emberi szemszögből mérve a rosszat. Itt lehet Isten követe egy és ugyanaz: az aki az üdvösség helyét láttatja, és az aki az ítéletet végrehajtotta. Nem azt kell látnunk, aki épp eszköze, aki hoz valamit, hanem mindig Istent, aki terveinek végrehajtójaként követeként küldte. Felismerjük? Őt keressük? Őt látjuk?

ÉS ÍGY SZÓLT NEKEM: JÖJJ ÉS ÉN MEGMUTATOM NEKED A MENNYASSZONYT, A BÁRÁNY FELESÉGÉT.

A mennyasszony - két szóból összetett kifejezés: menny és asszony. A földön túlit, Isten országát jelöli az egyik kifejezés, a másik szó a valakihez tartozót, valakinek elkötelezettet. Tulajdonképpen jelentését vesztett szóösszetétel?
Ha száz évvel ezelőtt valaki elé odaállítottak tíz különböző tájegység ünnepi viseletében egyegy mennyasszonyt, akkor az öltözetük alapján, meg lehetett mondani, hova valók. Mert rajta voltak annak a vidéknek mennyasszonyi öltözet-jegyei. Hogy honnan jött, kik közül, merről a vidékről. Összetartozott a hely, a szerep és az öltözet.
Miféle módon van ennek itt jelentősége? És mi köze egy helynek a mennyasszonyhoz?

ÉS FELVITT ENGEM RÉVÜLÉSBEN EGY NAGY MAGAS HEGYRE, ÉS MEGMUTATTA NEKEM A SZENT VÁROST, JERUZSÁLEMET, AMELY ISTENTŐL SZÁLLOTT ALÁ A MENNYBŐL;

Mi egész más korban, és körben élünk, mint János apostol, aki az égi jelenéseket látta. Az akkori hagyományokról, kötöttségekről, a ma már különösnek számító meggondolkodásokról ír egyik kötetében Hamvas Béla a régi építkezések, városok léte, élete kapcsán.

„ Az égi városnak négy fala van… megfelel a négy égtájnak: keletnek, délnek, nyugatnak és északnak… a tavasznak, a nyárnyak, az ősznek és a télnek. Ez a hagyomány még későn, a római városok építésénél is élt… A téren a város közepén épült a város szíve, a szentély, a templom. A templomban őrizték azt, ami a város magja, ami az egész közösség értelme; azt ami az egész közösséget egybetartja és megszenteli… a város nem épülhetett bármilyen önkényesen megválasztott ponton… A város létének és virágzásának legelső feltétele éppen a szakrális hely, ahol égi jelekkel ellátott hegy volt… A városban szabályosan elrendezve helyezték el a lakóházakat, a műhelyeket, a bazárt, az üzleteket, a szállókat, a katonák laktanyáit, a kereskedők, az iparosok… lakásait. A kapuk mellett őrség állott…"

Mikor három évvel ezelőtt, váratlan lehetőségként Izráelbe utaztunk néhány erre vágyó házaspárral együtt, éjjel indultunk, repülőgéppel a tengerek és felhők fölött, sötétben ereszkedtünk le a repülőtérre, ott ültünk mikrobuszba, ami Jeruzsálembe vitt tovább. Alig láttunk valamit, fél óra múlva se igen, mikor az ősi városban kanyarogtunk. Az utak mentén voltak lámpák, de még minden mögöttük maradt. Megérkezve, kereshettük szobáinkat, ám kiderült, félreértés történt, s eggyel kevesebb párnak van hely. Beráncigáltak hozzánk gyorsan egy fekhelyet, s egy számunkra ismeretlen párral „összeházasítva" némi rossz érzéssel, de végre ágyba zuhanhattunk, álomba merülhettünk…
Még mindenki aludt, mikor a világosság felébresztett. Körülpillantottam zsúfolt szobánkban, felsóhajtottam, fohászkodtam: Uram Istenem, hadd ne legyek keserű, hisz itt vagyok, a te földeden, ahol te jártál… Aztán nem is tudtam ellenállni a fénynek, ruhát kaptam magamra, és kiléptem a szobából, le a lépcsőkön, ki a kertbe. Körülnézni, hol is vagyok. És akkor, igen, nem akartam elhinni azt, amit látok. Fogalmam sem volt arról, hogy ennyire közel érkeztem. Az Olajfák hegyén álltam, onnan néztem le Jeruzsálem óvárosára, A kelő napban szikrázó, tündöklő kupolára, tornyokra, és a kőfallal, kapukkal körülvett, a hegyen épített városra…
Nem tudom elmondani mit éreztem, tovatűnt minden ami bántott, csak álltam, álltam, álltam.

ÉS AZ ISTEN DICSŐSÉGE LAKOTT BENNE. VILÁGOSSÁGA HASONLÓ VOLT A LEGDRÁGÁBB KŐHÖZ, A KRISTÁLYTISZTA JÁSPISHOZ, ÉS NAGY ÉS MAGAS FALA VOLT, TIZENKÉT KAPUJA, ÉS A KAPUKNÁL TIZENKÉT ANGYAL ÉS FELÍROTT NEVEK: EZEK IZRÁEL FIAI TIZENKÉT TÖRZSÉNEK NEVEI. NAPKELETRŐL HÁROM KAPU, ÉSZAKRÓL HÁROM KAPU, DÉLRŐL HÁROM KAPU, NAPNYUGATRÓL HÁROM KAPU. ÉS A VÁROS FALÁNAK TIZENKÉT ALAPKÖVE VOLT, ÉS AZOKON A BÁRÁNY TIZENKÉT APOSTOLÁNAK NEVE…

Mintha Ezékiel próféta - bizonyára János apostol által is ismert - látomásai elevenedtek volna meg: Isteni látomásban vitt el engem Izráel országába, letett egy igen magas hegyre…

Az apostol jól ismerte a várost, sokszor látta, tán épp onnan, mint én, mikor arra járt társaival, s mesterével, Jézussal. Szemében - és minden választott néphez tartozóéban - az a város Isten által ajándékozott hely, ami meghatározza létüket, életüket. Nem azt látják benne, amivé mostanra lett, hanem ami volt, és lesz Isten által. A városért ők ma is harcolnak. Mert nem kell más, mert nem építhetnek mást. Ezért lehet őket gyűlölni, ellenségükké lenni.

Tizenkét kaput lát az apostol a négy fal mentén, mellettük tizenkét angyalt, a kapukon a választott nép tizenkét törzsének neve, a város alapköve a tizenkét apostolról neveztetik…
Ki a Bárány mennyasszonya? Miféle hely ez az Új Jeruzsálem, ahol az alapkövek Jézus Krisztus tanítványainak nevét viselik, hisz ezekre épül ott minden, a falakon nyíló kapuk is, melyek a választott nép törzseiről neveztettek el? Miféle hely az, ahol messzire tündöklő világosság uralkodik, ahol eggyé-épül (nem egyformára!) ó és új, törvény és kegyelem?

ANNÁL, AKI VELEM BESZÉLT, VOLT EGY ARANY MÉRŐVESSZŐ, HOGY MEGMÉRJE A VÁROST, ANNAK KAPUIT ÉS FALAIT. ÉS A VÁROS NÉGYSZÖGBEN FEKSZIK, ÚGY HOGY A HOSSZA ANNYI, MINT A SZÉLESSÉGE, ÉS MEGMÉRTE A VÁROST A MÉRŐVESSZŐVEL; TIZENKÉTEZER FUTAMAT; HOSSZA, SZÉLESSÉGE, ÉS MAGASSÁGA EGYENLŐ. ÉS MEGMÉRTE FALÁT, SZÁZNEGYVENNÉGY KÖNYÖK EMBERI MÉRTÉKKEL, AMI ANGYALÉ IS.

Mit lát az, aki az arany mérővesszővel mér? Hogy szélessége és hossza és magassága egyenlő. Így írja: emberi és angyali mértékkel is száznegyvennégy könyök a fala. Mit éreztet az üzenet? Miféle súlya van itt az egyezésnek? Mi, akik emberi mércével szoktunk mérni, ott vele azonosan mérünk majd? Abban az elképzelhetetlen világosságban…

FALA JÁSPISBÓL ÉPÜLT; A VÁROS PEDIG SZÍNARANY, TISZTA ÜVEGHEZ HASONLÓ. ÉS A VÁROS FALÁNAK ALAPKÖVEIT MINDENFÉLE DRÁGAKŐ ÉKESÍTETTE; AZ ELSŐ ALAPKŐ JÁSPIS; A MÁSODIK ZAFÍR; A HARMADIK KÁLDEON; A NEGYEDIK SMARAGD; AZ ÖTÖDIK SZÁRDONIX; A HATODIK KARNEOL; A HETEDIK KRISOLIT; A NYOLCADIK BERILL; A KILENCEDIK TOPÁZ; A TIZEDIK ZOPRÁZ; A TIZENEGYEDIK JÁCINT; A TIZENKETTEDIK AMETISZT. A TIZENKÉT KAPU PEDIG TIZENKÉT GYÖNGY, MINDEGYIK KAPU EGY-EGY GYÖNGYBŐL VALÓ, ÉS A VÁROS ÚTCÁJA TISZTA ARANY, MINT AZ ÁTLÁTSZÓ ÜVEG.

Aki foglalkozott már az ásványokkal, drágakövekkel, az tudja, hogy elsősorban súlyuk, színük, fényáteresztő képességük és átlátszóságuk mértéke szerint értékelhetők.
Az itt felsorolt alapkövek mindegyike értékes drágakövet jelöl. Nem egyforma, de mind alapkő, amire az a város épül. Miféle alap ez a tizenkét drágakővel? Miféle mennyasszonyok, miféle boldogsága tartozhat ide? Miféle hely ez, ahová János apostolt viszi az angyal?

„Aki győz, az fehér ruhába öltözik, és annak nevét nem törlöm ki az élet könyvéből…
Jelenések 3:5.
„Aki győz, oszloppá teszem az én Istenem templomában, és többé onnan ki nem jön; és felírom rá az én Istenem nevét, és az én Istenem városának, az új Jeruzsálemnek nevét, amely az égből száll alá az én Istenemtől…"
Jelenések 3:11-12.

ÉS KAPUIT NEM ZÁRJÁK BE NAPPAL, ÉJSZAKA PEDIG NEM LESZ SOHA; ODAVISZIK A NEMZETEK DICSŐSÉGÉT ÉS KINCSEIT. ÉS NEM MEGY BE ABBA SEMMI TISZTÁTALAN, SEM AKI UTÁLATOSSÁGOT CSELEKSZIK VAGY HAZUGSÁGOT, HANEM CSAK AZOK, AKIK BE VANNAK ÍRVA A BÁRÁNY KÖNYVÉBE, AZ „ÉLET" KÖNYVÉBE.

Az óváros falába épített kapuk egyike be van falazva. Úgy hallottam, erre a még befalazott, keleti kapura nézve, (Ezékiel próféta könyvének 44. részére hivatkozó rabbinikus hagyomány szerint) itt, az Aranykapun vonul be a Messiás…
Addig zárva lesz. Annyira komolyan veszik ezt az ortodox zsidók, hogy sírhelyüket, a világ minden tájáról épp ezzel a kapuval átellenben veszik meg, (méregdrágán) hogy rögtön csatlakoz- hassanak majd, és bevonulhassanak akkor az isteni küldöttel…

János, a Jelenések könyvének legelején így írja, közvetíti a rábízott üzenetet, hogy van egy nyitott ajtó, melyet senki be nem zárhat… ( Jelenések 3:8.) Lehet bemenni és lehet kívül maradni. Nyitva van az ajtó, és bent ragyogó világosság van - de angyalok őrzik az isteni világosságot. Tisztátalanság, hazugság nem kerülhet be…

SIMONE WEIL: KAPU

Nyissátok hát ki a kaput és meglátjuk a kertet
Isszuk majd friss vizét, amelyet a hold már megjelölt.
A hosszú út éget, idegeneknek ellensége.
Tévelygünk tudtunk nélkül s nem találjuk a helyünk.

Szeretnénk virágokat látni. Itt a szomjúság gyötör.
Szenvedve-várva itt vagyunk a kapu előtt már,
Ha kell beszakítjuk zárát ökleinkkel.
Nyomjuk, feszítjük, mindhiába; nem enged a zár.

Sóvárgunk, várunk, nézünk, kell, de hasztalan.
Csak nézzük a kaput; nem mozdul, továbbra is zárva.
Tekintetünket rászegezzük; sírunk gyötrelemmel;
Örökké látjuk; ránk szakad fojtón az idő szárnya.

Előttünk a kapu; mit használ vágyakozni?
Jobb elmennünk innen felhagyva már minden reménnyel,
Sohase lépünk be; kifáradunk a nézésébe…
S midőn a kapu megnyílt lassú csendességgel

Nem láthattunk sem kertet, sem virágokat;
Csupán a roppant tér s az űr jelentkezett
Meg hirtelen a fény, eltöltve a szívet,
És lemosta a portól már-már vak szemet.

TEMPLOMOT NEM LÁTTAM BENNE; MERT AZ ÚR, A MINDENHATÓ ISTEN ANNAK TEMPLOMA ÉS A BÁRÁNY.
ÉS A VÁROSNAK NINCS SZÜKSÉGE A NAPRA, VAGY A HOLDRA, HOGY VILÁGÍTSANAK BENNE, MERT ISTEN DICSŐSÉGE VILÁGOSÍTOTTA AZT MEG, ÉS SZÖVÉTNEKE A BÁRÁNY…

Ablonczy Ágnes