Író-olvasó találkozót szerveztünk az Ünnepi Könyvhét alkalmából. Varga Domokos volt itt kedden. Előbb legújabb könyvét ajánlotta nekünk. (Íróiskola) aztán irodalmi körünk tagjai tehettek fel kérdéseket. Egy héttel ezelőtt elküldtem neki tavaszi kiadványunkat, hogy átnézhesse. Vártuk véleményét, de hogy bántódás ne essék, azt kértem, csak annak mondja el mit gondol elolvasott verseiről, prózájáról, aki ezt igényli. Aki vállalta, ott mindenki előtt a véleménynyilvánítást, annak elmondta mi tetszik, mi nem, mit becsül, és min kellene javítani. Aki merte vállalni a többiek előtt, az megvizsgálhatta egy értő szemű szerkesztő szemével is saját írásait. Láttam többen voltak, akik vágytak volna erre, de képtelenek voltak elvállalni. Akik tükörbe néztek, utána jól érezték magukat, a többiek zavarban voltak, hamar távoztak…

Legutóbb arról beszélgettünk miféle világosság, ragyogás tölti be majd a mennyei várost. Minden nyilvánvalóvá lesz. Nem lehet rejtve semmi. Vágyunk erre igazán? Hogy lássunk?

ÉS MEGMUTATTA NEKEM AZ ÉLET VIZÉNEK FOLYÓJÁT, AMELY RAGYOGÓ, MINT KRISTÁLY, S AZ ISTENNEK ÉS A BÁRÁNYNAK KIRÁLYI SZÉKÉBŐL ERED.

Különös, hogy a Biblia utolsó könyvében, a legutolsó, záró fejezetben ugyanaz a helyszín bukkan fel, mint a legelső történetben. S mintha nem illene ide, zavarosabb lenne tőle a kép, amit láthatunk. Az új Jeruzsálem, a mennyei város közepén, folyam indul, Isten és a Bárány trónusa felől. Képtelen kép. Egy város szívében, az Édenkert, az a hely, ahova teremtéskor Isten az első emberpárt helyezte.
Ennyire lehetetlen az embernek látni és láttatni azt, ami ott lesz. Elképzelhetetlen, képbe tehetetlen. Mégis, csak a képekkel és a jelképekkel lehet valamit éreztetni. A kifejezhetetlent, azt ami ott lesz, ami vár minket. A belső és külső történések, múlt, jelen, jövő együttes képe sűrűsödik össze, s bontakozik ki valamiképp.

UTCÁJA KÖZEPÉN A FOLYÓ KÉT ÁGA KÖZÖTT AZ ÉLET FÁJA, MELY TIZENKÉTSZER TEREM GYÜMÖLCSÖT, MINDEN HÓNAPBAN MEGTERMI A MAGA GYÜMÖLCSÉT; ÉS A FA LEVELEI A NÉPEK GYÓGYÍTÁSÁRA VALÓK.

Mintha az egykor történteknek, a romlásnak, a bűn következményeinek jóra-fordulását látná János apostol. Látja az élet fáját teremni… Az élet fáját, melyről a bűnbe esett ember nem ehetett többé… Isten követe űzte el onnan az első emberpárt. Miért? Mert engedetlen volt, evett a jó és gonosz tudásának fájáról. Hogyan, miért akarta tudni mi a jó és mi a rossz?

Most gondoltam csak meg, hogy ez talán arról való különös híradás, hogyan szereztük, hogyan kaptuk engedetlenségünk gyümölcseként a lelkiismeretünket!?
Lelkiismeretünket, mely által ítélni, dönteni, választani, eligazodni próbálunk jó és rossz között - múlandó, földi életünkben. Tudjuk használni? Hogyan, miképpen?

Érdemes visszalapozni a történethez, hogy jobban értsük ezt az üzenetet. (I. Mózes 3.)
Átkozott lesz az ember, és miatta a föld. Átkozott ismeret és tudás, amivel lelkiismeretünk rendelkezik? Miért? Mit csinál velünk? Hogy írja József Attila a Kései sirató c. versben?

„…Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni…"

Miért nem lehetett ezután az örök élet fájáról ennünk? Miért nem maradhatott az ember az Édenkertben? Mit csinált életünkkel az engedetlenség által szerzett ismeret és tudás?

Akinek működik lelkiismerete, jól lát, az rájön, hogy Isten nélkül a világban minden átokba fúl. Az igaz lelkiismeret jelzésére kétféle felelet van. Aki látja mi lenne jó, s azt, hogy tenni nem képes, az vagy kétségbeesik, vagy keresni kezdi Istent. Aki igazolja a rosszat, az Istennek hátat fordítva csapja be magát és másokat. Átkozott világban élünk. Szabad felismernünk.
Szabad komolyan vennünk azokat az első történeteket, szabad felismernünk az emberi hiábavalóságot, s annak okát, amiből következik.

…És monda az Úristen a kígyónak. Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy… És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod…
Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szülsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik rajtad…
Az embernek pedig monda: …Átkozott legyen a föld temiattad, fáradságos munkából élj belőle életednek minden napjaiban… Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe…
I. Mózes 3:14-19. Ott szereztünk ellenséget, a kísértőt, a kígyót, azóta fájdalom által születik minden magzat, minden ami él, s ott kezd működni a nők felé az alárendelés belső kényszere, ott lett a férfiember szerepe a megélhetésért való harc, a termésért, a területért, a birtoklásért való szüntelen birkózás…

JÓZSEF ATTILA: ÉS KERESSÜK AZ IGAZSÁGOT

Lábunk elkophat hónaljig,
Sej haj, fütyülve baktatunk,
Igazságot keresünk, de
Nem találunk még seholse.

Nincsen batyunk, csak az agyunk,
Betyárkodó Ábel vagyunk,
Nem kérdik, hogy szívünk dög-é,
Gondolatunk az ördögé,
Lelkünket meg Isten fogja
Sziklaszántó ostorosba.

Hogyha tél van, hát didergünk
S nem is tudjuk, hogy didergünk,
szemünk, fülünk lefagy együtt,
Lázas szóval melengetjük,
Nem hálunk soha árnyékban,
Zsebünkben is csak szándék van,
Magunk vagyunk: a kenyerünk,

Hogyha vesztünk, úgyis nyerünk,
Ínség, asszony nem bír velünk,
Északnak meg délnek megyünk,
Koldusokkal parolázunk,
Ott a tanyánk ahol ázunk,
Összenőtt már a két kezünk
S nem könyörgünk, nem vétkezünk,
Nagy éhünk van, s nem éhezünk,
Mindig korábban érkezünk,
Szájunkra a jövő hágott,
Kiáltunk emberebb világot,
Szeretetet, szabadságot,
Szél a lábunk, arcunk áldott,
Nézünk minden követ, ágot,
Ahol utat ki se vágott,
Se haj, dallal, jó vigasszal,
Asztaltalan szómalaszttal
Keressük az igazságot.

Próbálhatunk kibújni alóla, harcolhatunk, nekiveselkedhetünk innen is, onnan is, kereshetjük a jogosságot, az igazságot, nincs, nincs, nincs. Csak beleveszni tud az ember abba, ami körülveszi, kevés ahhoz, amit lát, amivel meg kéne birkózni. TÓTH ÁRPÁD: MEDDŐ ÓRÁN

Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon.
Faricsálok lomhán egy dalon.
Vézna, szánalmas figura én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén

„…Ti is őbenne jutottatok el az élet teljességére… ővele együtt meghaltatok a keresztségben és vele együtt feltámadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halálból, és titeket, akik halottak voltatok a bűnök miatt… megelevenített és megbocsátotta nekünk minden bűneinket, azáltal, hogy érvénytelenítette az ellenünk szóló rendelkezéseivel minket terhelő adóslevelet, és félretette az útból, odaszögezve azt a keresztfára…"
Kolossé 2:9-14. TÚRMEZEI ERZSÉBET: VÁLTSÁG

Neki sebei voltak, hogy nekünk ne legyenek,
hogy nekünk ne égjenek, gyógyulva hegedjenek.
Hordott keserű átkot, hogy mi átoktól mentek,
bűnt, egy világnak szennyét, hogy mi tiszták és szentek,
kegyetlen kínhalált, hogy mi élők lehessünk.
És gyűlöletből ácsolt, kemény keresztet hordott,
hogy szeressünk, szeressünk, harmadszor is szeressünk…

„ …Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, amikor átokká lett érettünk…"
Galata 3:13.

ÉS SEMMI ELÁTKOZOTT NEM LESZ TÖBBÉ; ÉS ISTENNEK ÉS A BÁRÁNYNAK KIRÁLYI SZÉKE LESZ BENNE, ÉS AZ Ő SZOLGÁI FOGNAK NEKI SZOLGÁLNI, ÉS LÁTJÁK AZ Ő ORCÁJÁT, ÉS AZ Ő NEVE OTT LESZ A HOMLOKUKON.

De jó olvasni és megérteni itt, hogy akkor nem lesz többé átkozott semmi, megszűnik ereje, nem leszünk átok alá rekesztve. Olyan országban lesz helyünk, ahol Isten és a Bárány uralkodik, s trónusa felől áldás folyama árad. Amit itt körülvesz, fojtogat, az ott semmivé lesz, mindig látjuk orcáját, és beleölel végtelen szeretetébe, annak elszakíthatatlan kötelékébe. Jó annak, aki látja mitől ilyen ez a világ, s mitől leszünk szabadok majd ott.

Sosem felejtem el azt a pár hónappal ezelőtti estét, itt a könyvtárban, amikor Kara Kálmán bácsi utoljára volt együtt velünk. Édesapám reményteli, különös igemagyarázata nyomán mindegyikünkben olthatatlan szomjúság és éhség ébredt, éreztük Isten könyörülő szeretetét, erejét, felénk fordulását, hívó szavát, jelenlétét.
Ő, aki már csak félig volt köztünk, aki már lelkével már útrakelt Isten országa felé, maradni akart. - Istenem, Istenem, Istenem… - sóhajtotta újra meg újra, mikor noszogatták.

Ez jutott eszembe a temetésen, bár mi is így, ilyen erővel vágyakoznánk, így akarnánk benne lenni már itt, abban amiben benne lehetünk. Ő már nem szenved, megérkezett.

ABLONCZY ÁGNES: U T O L J Á R A

Mert ezer ok miatt szorong, fáj a szívünk, kétségbeesünk, veszítünk, hisz mindenben az átok érvényével találkozunk. Újra meg újra segítségért kell kapaszkodunk, ha ráébredünk tehetetlenségünkre, földi életünk kiúttalanságára.

TÚRMEZEI ERZSÉBET: HA TE NEM LENNÉL

Ha Te nem lennél, két riadt kezemből
kihullatnám az életem,
mint céljavesztett, hitvány semmiséget.
Ha Te nem lennél, meghalna az élet,
meghalnának a színek énnekem.
Déli verőn is dideregve fáznék,
hiszen Te vagy tündöklő napvilágom.
S bár tündérkertek ösvényein járnék,
elepednék, mint kopár pusztaságon.
Rettentő rommá összeomlana
énbennem minden, ami szent és drága:
lelkem elrejtett végtelen világa.
Szertehullana a harmónia,
sóhajokká lennének a dalok
és sikoltássá minden énekem:
hisz mindenem vagy, Uram énnekem.

Nem tudjuk felfogni, nem tudjuk elképzelni. De ha szembenézünk életünkkel, ha látni merjük mindazt, ami itt körülöttünk van, ha felfogjuk azt, amibe nap mint nap beleveszhetünk, ha igazán látjuk ezt a megromlott világot, ha érezni merjük, hogy miattunk is ilyen, ha belekóstolunk a mélységbe, akkor talán többet érzünk miféle áron, miféle szabadulást hozott Krisztus, miféle fényesség lesz, ha végleg erejét veszíti az átok, ha Isten uralkodik majd, ha szeretetének hatalma, áldása árad, ha Ő országol mindenek felett.

ÉS ÉJSZAKA NEM LESZ TÖBBÉ, ÉS NEM LESZ SZÜKSÉGÜK LÁMPÁSRA, SEM NAPVILÁGRA, MERT AZ ÚR ISTEN VILÁGOSÍTJA MEG ŐKET, ÉS ORSZÁGOLNAK ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ.

Ablonczy Ágnes