AMINT MEGLÁTTAM, LÁBÁHOZ ESTEM, MINT EGY HALOTT, Ő PEDIG JOBBJÁT RÁM TÉVE ÍGY SZÓLT: NE FÉLJ!
ÉN VAGYOK AZ ELSŐ ÉS AZ UTOLSÓ, ÉS AZ ÉLŐ, PEDIG HALOTT VOLTAM, ÉS ÍME ÉLEK ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ, ÉS NÁLAM VAN A HALÁL ÉS A POKOL ORSZÁGÁNAK KULCSA.
NOSZA ÍRD MEG MINDAZT, AMIT LÁTSZ, AMI VAN, ÉS AMINEK EZUTÁN KELL MEGTÖRTÉNNIE, ANNAK A HÉT CSILLAGNAK A TITKÁT, AMELYET JOBB KEZEMBEN LÁTTÁL ÉS A HÉT ARANY GYERTYATARTÓT:
A HÉT CSILLAG A HÉT GYÜLEKEZET ANGYALA, ÉS A HÉT GYERTYATARTÓ A HÉT GYÜLEKEZET.
Néhány hónap óta kerestem egy könyvet, mert valaki olyasmit mesélt róla, ami felkeltette érdeklődésemet. Szerzője azokat a nagyon nehéz, szenvedéssel teli heteket, hónapokat írja le benne, amit két szívinfarktusa, és a szívműtétje körül átélt.
BEKE KATA: KIS MAGYAR VARÁZSHEGY
Isten kezében
„Éjszaka arra ébredek, hogy két vasmarok szorítja a felsőkaromat, egy harmadik a szívemet, egy negyedik a mellkasomba öklöz, egy ötödik a hátamba…
…bizonyára ilyen az, ha meghal az ember. Fáj? Fáj. Félelem? Nem félek… Halálérzés félelem nélkül… A hideg veríték is kiver…
És imádkozom. Elfogadom a halált. Ha most és így akarod, akkor most és így… De hát Te tudod, hogy nem írtam meg a végrendeletemet, puszta hanyagságból, a jóra való restségből és akkor ez a lakás, egyetlen evilági kincsem, nem lehet Emmáé. És különben is holnap reggel érkezik meg Németországból, hát hogy néz ki Uram, hogy itt találjon fenekestül felfordulva… De úgy legyen, ahogyan akarod. Nyugodt vagyok hát, miközben szorongatnak és öklöznek a vasmarkok...
Nem tudom mennyi ideig. Érzésem szerint egy örökkévalóságon át… Avagy csak tíz perc? Kevesebb? Aztán enged a szorítás. Meg merek mozdulni. És megköszönöm Istennek, hogy meghallgatott, mélyen, megrendülve… Aztán elalszom békességben…
Aztán egy hétvégén megismétlődik a dolog… megindul velem a futószalag. Kórház, kontroll, gyógyszerek, újabb kontroll, gyógyszerek…."
Nem akkor kezdett hinni ez az ember, amikor ezek történtek vele. De ebben a helyzetben kezdett másképpen látni, másfelől látni. Mert pontosan ebben a kibillent helyzetben derült ki a maga számára (meg a körülötte élők számára is) hogy mit ér hite. Erőforrás? Tartja?
Legutóbb éppen erről esett szó, a másképpen látás mikéntjéről, lehetőségéről. Hogy nem megy belső megfordulás nélkül. Mi fordíthat meg minket? Ki és hogyan fordít meg minket?
…MEGFORDULTAM, HOGY LÁSSAM KI BESZÉL VELEM?
MEGFORDULVA HÉT ARANY GYERTYATARTÓT LÁTTAM, ÉS A GYERTYATARTÓK KÖZÖTT AZ EMBER FIÁHOZ HA-SONLÓT, HOSSZÚ FŐPAPI ÖLTÖZETBEN, MELLÉN ARANYÖVVEL…
ÉS ARCA OLYAN VOLT, MINT A NAP, MIKOR TELJES EREJÉBEN FÉNYLIK…
Ilyenféle a hit által várt dolgok beteljesülése. Olyan, mint a villámlás, mely az egész égboltot beragyogja, úgy mutat meg valamit múltra, jelenre, jövőre nézve, a láthatatlan dolgok felől, Isten országa felől. Beke Kata így írja nemrég megjelent könyvében:
„A világ véges, csak Isten dicsősége örökkévaló. Ebbe a dicsőségbe akar beleölelni mindannyiunkat az a rejtelmes fény, aki Valaki. Aki szabadságra és örömre teremtette az embert és személy szerint ismeri és szereti valamennyi teremtményét. A minden földi szépségnél szebb szépség, sugárzó, tökéletes értelem… az örökkévalóság örök jelenében is kimeríthetetlen élmény, a legnagyobb kaland. Hozzá érkezünk, ha majd átszaladunk az aranyhídon mi is… Hogy hiszel benne? Ő hisz benned. Ne félj: Neveden szólít téged is."
Gazdagabb lett, teljesebb lett, valóságosabb lett az Isten országa felőli látása. Miközben elszakadt attól a nyomorúságtól, amibe éppen került. Épp nyomorúsága, szorongattatása volt az eszköz, arra, hogy lelkileg többje legyen.
Néha az ember egy-egy pillanatot mesél órákon, napokon, vagy akár egyetlen megrázó eseményt egész életén keresztül. Mert a megragadás pillanatában, a megszólítottság állapotában, Isten felé odafordulva, kinyílik egy ajtó, láthatóvá lesz a sosem-látott, megvilágosodhat mindaz, ami volt, van, és lehet, ami addig érthetetlen, avagy elképzelhetetlen volt.
PILINSZKY JÁNOS: NAPLÓRÉSZLET
Milyen nap is van ma? Úgy élek,
hogy össze-összezavarom
az idő menetrendjét.
„Latrokként - Simone Weil gyönyörű szavával
- tér és idő keresztjére
vagyunk mi verve emberek."
Elalélok, és a szálkák fölriasztanak.
Ilyenkor metsző élességgel látom a világot,
és megpróbálom feléd fordítani a fejemet.
János apostol Patmosz szigetén van, üldöztetés, kivetettség az, amit az emberek világában megél, de pont ezek közepette lehet megragadni, felemelni lelkét a mindenek fölött levőbe.
Hallja az őt szólító hangot, odafordul, lát, belevész a fénybe - térdre roskasztja amit lát.
AMINT MEGLÁTTAM, LÁBÁHOZ ESTEM, MINT EGY HALOTT…
Mikor az égboltot villám hasítja, még csak szemünket vakítja, de a hatalmas dörgés, már megremegteti a szívünket. Olyan erő van benne, ami elsöpörheti emberi világunk egészét.
Megragadott már? Szólított már? Odafordult már felé bensőm, úgy, hogy megmutathatott nekem valamit, az örökkévalóból? Megízleltem már ennek ízeit?
Amikor én lezuhantam, és ott feküdtem, összetört fejjel, kiszolgáltatottan, én is ezt éreztem.
Hogy a karjába szorított, hogy mondani akar valami fontosat, aztán mint a villám hasított belém a felismerés, hogy rólam van szó, és engem szólít - láttam, és éreztem jelenlétét.
Előbb tehetetlenül vergődtem, birkóztam mások életéért, aztán az eseményekben feleletet kaptam arra, mi az akadály bennem, és csak ezután lettem szabad azokra a lépésekre, melyeket még meg kellett tennem. Másokért.
Először az esedezésemre, szívbéli könyörgésemre - még a baleset előtt - az ígéret hangzott el, hogy lehetek a vakokért, megnyílnak a szemeik. Aztán zuhantam, s ebben a zuhanásban éppen az én életem lett láthatóvá, megválthatóvá, megragadhatóvá, felemelhetővé.
A holttá-lét pillanatai azok, mikor látjuk, láthatjuk magunkat kívülről. Azt is, amit addig sohasem. Az odafordulásnak, a megsemmisítő világosságnak, mindig az a tétje, hogy érinthetővé leszünk, vagy sem? A kegyelem lehetősége, a megigazítás lehetőségében rejlik.
PILINSZKY JÁNOS: FOKRÓL-FOKRA
Ahogy a semmi kisimítja
az agónia árkait,
miként a vidék hófúvás után
lecsillapul, hazatalál,
valahogy úgy alakul, rendeződik
fokról-fokra ember és Isten,
pusztulás és születés párbeszéde.
Az igazi alázat mindig ebből születik. A valóságos megigazításból. S az alázatnak ereje van.
A balesetem kapcsán erő születhetett, megélhettem a csodát, a ráfelelést is, esedezésemre. Az isteni erő nyomán, az addig lehetetlennek látszó teljesülését, megvalósulását láthattam.
Ő PEDIG JOBBJÁT RÁM TÉVE ÍGY SZÓLT: NE FÉLJ!
A baleset előtt két levelet írtam. Két emberre nézve szólt nekem akkor az ígéret. Az egyik már ott, a kórházi ágyon teljesült. Érezhettem, hogy valami működik, és én belekerültem.
És most, e héten, kaptam egy képeslapot. A másiktól. Felelet az akkori ígéretre.
Egy másodpercnyi, egész ember világomat beragyogó villanás megvilágította számomra az addig, és azóta történtek összefüggéseit. Döbbenet és rácsodálkozás, s nyomában a bizonyság dübörgése itt belül, Én csak esedeztem, benne mozdulhattam, abban, amit készített, de az ajándék, mindig Isten kezéből, kegyelméből kapott. A képeslap hátán idézet ( ilyet eddig sosem írt) van a Bibliából:
BÍZD MAGADAT ŐREÁ /ISTENRE/ ÉS LÉGY BÉKESSÉGBEN, EZEKBŐL JÓ SZÁRMAZIK REÁD…
Jób könyve
Kedves Ági!
Elnézést a hosszú hallgatásért. Kiderült, hogy a szívem műtét nélkül nem működik tovább. Már túl vagyok rajta, javulgatok, ismerkedem új szívemmel…
Egyetlen képeslap, pár sor, mégis bizonyság arról, ki az én Uram, a Mindenség gazdája.
Ennek az embernek hiába írtam újra, meg újra, éveken át. A maga erejéből képtelen volt másképp látni. És mégsem hiába. A rá nézve kapott ígéret érvényes volt. Most már látom.
Eddig is érvényes volt. Csak én nem láttam olykor. Most megtelt a szívem fénnyel.
Amikor nevünkön szólít, amikor értenünk kell, hogy rólunk van szó, amikor érinthetővé tesz, az mindig csoda, de félelmetes is, térdre kényszeríti az embert. Abba valamiképpen belehalunk. Ám rögtön utána ott mozdul a keze, és biztató szava is.
Rengeteget beszélünk Isten előtt magunkról, másokról, eseményekről. Arra lenne szükség, hogy világosságba kerüljünk, legyünk láthatóvá, vállaljuk ezt, hogy érinthessen, és ebből az érintésből születhessen erő. Másképpen nem születik. És jaj nekünk, ha nem. Ki legyen követté, ha a megszólítottak sem fordulnak Isten felé, ha mi sem vállaljuk azt, hogy kezébe vegyen minket, s ebben a kézben maradva, általa világító csillagok lehessünk.
PILINSZKY JÁNOS: OMEGA
Összeomlásunk mindent befalaz
egy pillanatra és örökre.
A vánkos keményebb lesz, mint a szikla
és testünk szemétdombnál súlyosabb.
Ezért élünk. Valamiképpen
ezért születünk a világra.
Pilinszky János verse, szava olykor érthetetlennek tűnik, de mindig lelke egészével üzen.
Érezzük benne a megigazításra szoruló, az istenkeresés igazi súlyát megélő embert.
ÉN VAGYOK AZ ELSŐ ÉS AZ UTOLSÓ, ÉS AZ ÉLŐ, PEDIG HALOTT VOLTAM, ÉS ÍME ÉLEK ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ, ÉS NÁLAM VAN A HALÁL ÉS A POKOL ORSZÁGÁNAK KULCSA…
A legfontosabb hogy Vele kezdődött, Vele végződik minden, és Ő él! Öröktől fogva - örökké.
Ma is, most is, megragad, szólít, megállít, világosságot ad. Félelmetes és gyönyörűséges pillanatai az életünknek, mikor jelenlétébe veszhet lelkünk.
Ajtót nyitott. Előttünk. Van utunk. Lehet megfordulni, lehet Őrá találni. Minden eseményben, minden helyzetben. Él. Ma is, nekünk is. Vajon hányszor mulasztjuk el Őt látni, Őt keresni, mikor szólít, mikor odafordulhatnánk, és láthatnánk?
NOSZA ÍRD MEG MINDAZT, AMIT LÁTSZ, AMI VAN, ÉS AMINEK EZUTÁN KELL MEGTÖRTÉNNIE, ANNAK A HÉT CSILLAGNAK A TITKÁT, AMELYET JOBB KEZEMBEN LÁTTÁL ÉS A HÉT ARANY GYERTYATARTÓT:
A HÉT CSILLAG A HÉT GYÜLEKEZET ANGYALA, ÉS A HÉT GYERTYATARTÓ A HÉT GYÜLEKEZET.
A balesetem Isten felé fordított. Szólított, és közben lett érvényes rám nézve az isteni szó. És nem tudtam róla hallgatni. Le kellett írni. Mert rám volt bízva. Beke Kata a szenvedések közepette értett meg valamit, arra felelt, csak aztán lett feladata, hogy papírra vesse, amit megélt, hogy másokat is megszólíthassa az, amit a vele történtek kapcsán átélhetett.
Sokan gondolkodnak azon, kiket érthetünk a hét angyalon? Az akkori gyülekezeti vezetőket?
Vagy a mindenkori tisztségviselőket?
Vajon a tisztségből következik az elkötelezettség? Isten országa nem emberi módon működik. Ő nem szerepet oszt, nem abból adódik az erő. Nem képzés által kirendelt vezetőkről, papokról van itt szó, nem emberi megbízatásról.
A hét gyülekezet angyala. Isten követei. Azok, akiket elhív, azok akiket kezébe vesz, azok, akik hallják, azok akik előtte maradnak, azok akik előtte esedeznek szüntelen, az ő népéért. Megsemmisülve abban a fényben, ott maradva abban a világosságban, látnak, belőle, egyre többet, és bizonyságuk erőforrás.
Elhangzik valami. Villámlásszerű maga a látomás, a belső jelenlét bizonyossága, egy-egy pillanatra kitárul, fénybe kerül mindazt ami van, ami lehet, aminek meg kell történni.
Nyomában a lehetetlen tudása, maga a titok. Hogy az a hét csillag, ami világít ( minden csillag) a kezében van, s az a csillag lehetek én. Lehetek? Hogyan? Titok. De lehetek.
A köréje gyülekezők, megváltásra, megigazításra szorulók és Isten között van út, követ lehetek. Egy csoport, egy gyülekezet angyala. Aki követ lehet azokért, akik keresik Őt. Nem azért mert különb, nem azért mert bármiben több. Azért mert választották. Miért? Titok.
A gyertyatartó, a gyülekezet, az ő népe, mely hegyen épített várossá lehet, világító eszközzé, gyertyatartóvá, melyben egy-egy kézbevett csillag ragyoghat. Bizonyságként - Róla.
Lehetünk mi, angyalai, követei, csillagai Istennek? Kezébe vehet minket? Akkor is ha ez a kézbevétel fájdalommal jár, ha ez épp a magunkra maradásból, kirekesztettségből, igazi rászorultságból adódó lehetőség?
Azé a lehetőség, aki ebben a kézbevételben Őt keresi. Kezébe fogva világíthatunk. Nem magunktól, hanem fejet hajtva, a ránk zuhogó fényben. Ha felé fordulva végre zuhoghat.
Jézus Krisztus ezt az utat járta. Ő az Első, Ő, aki utat nyitott. Mert mindig, mindenben Atyját kereste. Oda fordult maga felől, az események felől - mindvégig. Hogy ne az legyen, amit Ő akar. Ott maradt, abban maradt, és világosságot nyert, és erőt kapott és osztott. A csodák közepette, és a kirekesztettség és szenvedés közepette is.
Kereszthalála és feltámadása óta miénk a lehetőség, hogy a mennyei világosságot éhezve, vágyva, áhítva, s benne maradva az Ő követei legyünk, maradjunk.
Ablonczy Ágnes
