Parókia - a református portál
JÁNOS APOSTOL
MENNYEI JELENÉSEK KÖNYVE

6. Az efézusi gyülekezet angyalának

AZ EFÉZUSI GYÜLEKEZET ANGYALÁNAK ÍRD MEG: EZT MONDJA AZ, AKI JOBB KEZÉBEN TARTJA A HÉT CSILLAGOT, ÉS A HÉT ARANY GYERTYATARTÓ KÖZÖTT JÁR:
LÁTOM A TE CSELEKEDETEIDET, FÁRADOZÁSODAT ÉS ÁLLHATATOSSÁGODAT, HOGY A GONOSZOKAT NEM SZENVEDHETED, SŐT, PRÓBÁRA TETTED AZOKAT, AKIK APOSTOLOKNAK MONDJÁK MAGUKAT, HOLOTT NEM AZOK, ÉS HAZUGOKNAK TALÁLTAD ŐKET.
ÉS HŰSÉGES VAGY, TERHET HORDOZTÁL AZ ÉN NEVEMÉRT, ÉS NEM FÁRADTÁL EL.
DE AZÉRT VAN PANASZOM ELLENED: AZ, HOGY AZ ELSŐ SZERETETEDET ELHAGYTAD.
EMLÉKEZZÉL MEG AZÉRT, HONNAN ESTÉL LE! TÉRJ MEG, ÉS CSELEKEDD AZT, AMIT ELÉBB: MERT HA NEM, ELJÖVÖK HOZZÁD, ÉS HA MEG NEM TÉRSZ, GYERTYATARTÓDAT KIMOZDÍTOM HELYÉBŐL.
DE AZ A JÓ MEGVAN BENNED, HOGY GYŰLÖLÖD A NIKOLAITÁK CSELEKEDETEIT, AMELYET ÉN IS GYŰLÖLÖK.
AKINEK VAN FÜLE, HALLJA MEG, MIT MOND A LÉLEK A GYÜLEKEZETNEK:
A GYŐZEDELMESEKNEK ENNI ADOK AZ ÉLET FÁJÁRÓL, AMELY AZ ISTEN PARADICSOMÁBAN VAN.

Húsvét előtt több mint harminc meghívót címeztem, egy hét végi találkozóra, és az idei, nyári táborba. Ma is jött felelet. Mit mond ez arról, aki írta? Számít a végeredmény szempontjából?

Kedves Komama!
Igazán örültem a meghívóknak, nekem jó, hogy időnként számíthatok egy-egy ilyen küldeményre, s most már régen nem jött, ami kicsit aggasztott is. Ugyan most …val más (más-más) elfoglaltságunk akadt, de azért gondolunk rá. Nekünk Baja sziget, hiszen csak ünnepelni megyünk oda. Külön öröm még a táborajánló is. Én még egy ideig nem jelentkezek, mert csak néhány napot tudok majd a jelenlegi előrejelzés szerint ott tölteni. Sajnos.
Nemrég egy hétvégét Szegeden töltöttünk … meghívására, s … albérletében aludtunk. Igazán klassz volt. Minden jót…

Eljön? Nem! Elutasító levél? Nem! Vagy mégis az? Mit utasít el? Ha a végeredmény felől nézem - hogy várják tőlem a hívást, de nem jönnek ide mégsem, máshova pedig igen - ez másról beszél, mint a megkapó szép bizonyságtétel arról, hogy számukra ez ünnep.
Maga a levél kedves, szeretetre méltó, mégis elutasítása a lehetőségnek, ami az övék lehetne, igénylik is, de nem szánnak rá időt. Fontosnak érzik, ki is mondják, de nem élnek vele.

AZ EFÉZUSI GYÜLEKEZET ANGYALÁNAK ÍRD MEG: EZT MONDJA AZ, AKI JOBB KEZÉBEN TARTJA A HÉT CSILLAGOT, ÉS A HÉT ARANY GYERTYATARTÓ KÖZÖTT JÁR:

FÜLE LAJOS GEOMETRIA

Ha középen a KRISZTUS áll,
s ha körülötte mi magunk,
H o z z á közel, egész közel,
egymáshoz is közel vagyunk.

János apostol szót hall, s az odafordulásban érti a felszólítást is, írd meg! Hét gyülekezet neve közül Efézusé hangzik elsőnek, ennek a Kisázsia nyugati partvidékén fekvő városnak gyülekezetéé, melyben Pál két éven át hirdette az evangélium üzenetét. János apostol is jól ismeri, az egyházi hagyományok szerint utolsó éveit itt tölti.

Az égi hang nem csupán megnevezi az üzenet küldőjét, felhívja a figyelmet arra, hogy az ő kezében van mind a hét csillag, és ő jár-kel, szüntelenül a gyülekezetek között.

Nem külön kézben vannak a csillagok, hanem egy kézben, az ő kezében van az összes.
Mi Atyánk! Így tanította Jézus Krisztus az imádságot. Nem az én Atyám, nem a másiké, nem emberé, aki hol befogad, hol kizár, hanem annak kezében lehetünk, aki őriz, nem téveszt össze, aki jól ismer, nem kezel másnak, mint ami vagyok. Ha kezében vagyok, érzem. Igen, abban a kézben, melyet értünk átszegezhettek.

ERDŐS RENÉE - LYSIAS

Lysias elhegyja hazáját, Rhodos szigetét, és igyekszik fellelni és megvalósítani a személyes kapcsolatokban, barátságokban megismert eszméket és eszményeket, s végül Jeruzsálemben találkozik Jézussal. Isten, aki felé Lysias utazik, megjárva Egyiptomot, Kisázsiát, Palesztinát - rejtőzködő Isten. Mintha azt akarná, hogy keressék.
Jeruzsálemben van, mikor Krisztus elfogják, és megdermed a szíve attól, amit lát és hall:

„Fölérkeztek a hegyre, ahol két ember gödröt ásott, hogy felállítsák benne a keresztet. Jézust levetkőztették, csak az alsó ruháját hagyták rajta… Jézus egyik kezét fölemelték, odaszegezték a kereszthez… Valaki… őrjöngve kiabált:
- Seregek Ura! Nézz le a magasságodból! Izráel dicsősége! A te fiad! Most jelenj meg a te haragodban! Most küldd le rájuk tüzedet az égből! Most zúduljanak le angyalaid a fehér szárnyakon! Most, Uram, most!
De Jézus másik kezét is fölemelték a kereszt ágához és odaszegezték.
A sokaság zokogott. Az asszonyok jajveszékelése betöltötte a levegőt…
- De nem! De nem! - kiáltotta az ember és egeket ostromló kétségbeesésében felnyújtotta két karját az ég felé, és beleüvöltötte a levegőbe - Hol vagy te láthatatlan! Isten! Ha sohasem mutattad meg magad, most mutasd meg arcod! Ne lássam többé a napot, ha te most cserbenhagyod őt! Ne ejtsem ki többé a neved, ha most nem segítesz rajta!…"

Mi nem így gondoljuk el Isten Fiának győzelmét. Hogy elveszni jött. Pedig azért jött. Értünk. Mert szeret. Mi tiltakozunk, mi mást várunk. Pedig ez lenne az utunk. Krisztus odaadta az ő életét. Szabad volt rá. Így szerzett váltságot a mi számunkra. Mi odaadjuk az életünket? Vagy csupán eszünk, neveltetésünk, elkötelezettségünk, puszta szavak felelnek rá?

Erdős Renée könyvéhez visszatérve, idézni szeretném, mikor Lysias hazatérve, bizonyságot tesz. Rég látott öreg barátjának kérdéseire felelve, elmondja mit látott, mit tapasztalt:

- Hallottam, hogy meglátogattad a szent várost. Ez bizonyára új és értékes tapasztalat volt számodra!
- Felejthetetlen, igen, - válaszolta Lysias.
- S az ünnep fénye?
- Én betegen feküdtem - mondta Lysias - lázasan.
- Meg is látszik rajtad. Az ott más élet ugye? Te pedig az életet keresed, hogy megismerd.
- Te talán nem hallottál róla. Ott megöltek egy embert, aki magát Messiásnak mondta.
Az öregember felütötte fejét, és nyugtalan, csillogó szemeit Lysias arcára szögezte.
- Ő mondta magáról, hogy Messiás?
- Ő mondta.
- És meghalt?
- Keresztre feszítették.
- Ha meghalt, akkor nem ő volt a Messiás - mondta az öregember nyugodtan, és tovább evett.
- Nem halt meg. Harmadnapra feltámadt, és eltűnt sírjából.

Az öregember fölkelt az asztaltól és két kezét az arcához emelve, hirtelen, szó nélkül leborult a földre, és arcát a kőre hajtva, úgy maradt mozdulatlanul. Lysias csodálkozva nézte, nem mert hozzá szólni. Pár perc múlva az öregember felállt és kiterjesztett karokkal, arcát az égnek emelve, ünnepélyesen mondta, mint a pap, aki a szószéken áll.
- Áldassék az igaz Isten neve, aki megteremtette a világot és elküldte neki az ő egyetlen Fiát a Krisztust, hogy megváltson minket bűneinktől!
- Ő az volt, valóban. Az igaz Isten Fia, - mondta Lysias meghatottságtól remegő hangon.
- Beszélj nekem róla, - kérte az öreg - beszélj nekem az én Uramról, a Krisztusról! Hadd örvendezzék az én lelkem!
És Lysias beszélt…"

LÁTOM A TE CSELEKEDETEIDET, FÁRADOZÁSODAT ÉS ÁLLHATATOSSÁGODAT, HOGY A GONOSZOKAT NEM SZENVEDHETED, SŐT, PRÓBÁRA TETTED AZOKAT, AKIK APOSTOLOKNAK MONDJÁK MAGUKAT, HOLOTT NEM AZOK, ÉS HAZUGOKNAK TALÁLTAD ŐKET.
ÉS HŰSÉGES VAGY, TERHET HORDOZTÁL AZ ÉN NEVEMÉRT, ÉS NEM FÁRADTÁL EL.

A többi fordítás szerint itt az áll, hogy tudom a te… igen, tudja, látja, mi folyik a gyülekezetekben. Köztük jár, jelen van, kezében tartva azokat, akik adják magukat, követeivé lettek.
Az üzenet, amit át kell adni, olyan gyülekezethez szól, melyben jelen van a krisztusi tanítás, ahol fáradoznak, ahol állhatatosak, ahol a gonoszságot nem viselik, megvizsgálják, mérik, ahol a hazugságot látják, nevén nevezik. Van aki terhet hordoz, nem lankadva, hűségesen.
Mintha minden rendben lenne ebben a gyülekezetben. Vajon akad ilyen ma?

DE AZÉRT VAN PANASZOM ELLENED: AZ, HOGY AZ ELSŐ SZERETETEDET ELHAGYTAD.
EMLÉKEZZÉL MEG AZÉRT, HONNAN ESTÉL LE!
TÉRJ MEG, ÉS CSELEKEDD AZT, AMIT ELÉBB:

Valami mégsincs rendben. Hiszen panasz hangzik el. Annak szomorúsága kap hangot, aki végtelenül szeret, aki mindent odaadott. Aki szeretetére nem szeretetet kap feleletül.

Egy antikváriumban végre rátaláltam Francois Mauriac vallomásaira, amiről Pilinszky János egyik esszéjében olvastam. Különös számvetés. Rosszul végigélt életéről vall, ő, a Nobel díjas, aki mindig bizonyságot tett hitéről, hovatartozásáról, minden írásában. Mit élt hát?

„Serdülőkorom óta kereszténynek vallom magam, és mihelyt írni kezdtem, mindjárt dicsőségnek tartottam azt. Úgy írtam, mintha Krisztus hirdetését kaptam volna küldetésül… az Úr igérete szerint, aki azt mondta: ő is megvallja az Atya előtt az utolsó ítéleten azokat, akik megvallották őt az emberek előtt. Ez biztonságot adott.

De ez a Bárány, aki engem néz, nem lenne olyan szomorú, amilyen csak egy Isten lehet, ha lenne valamilyen okom arra, hogy biztonságban érezzem magam és örvendezhessek. Ez életem ellentmondása. Túlságosan is világos… Életvitelem választott el tőle, a világ kéjes és bűnös használata, miközben katolikus írónak maradtam, annak is tartottam magamat, és valójában az is voltam. A páncélzat hibája, a sebezhető pont abban van, hogy hetven éven keresztül nyugodtan berendezkedtem a két ellentét között…

A keresztény csoda… nem csupán hogy bennünk él, hanem Vele azonosulhatunk; ez a csoda…. Igaz hogy a kereszt borzalom a természetnek, és én nem tettem mást, mint engedtem e borzalomnak… tudatos életem hajnalától felismertem e kibékíthetetlen ellentétet, ezt az alapvető kudarcot… tudtam, mint tudom ma is, hogy e kereszt és valamennyiünk sorsa között van egy megfelelés, melyet a megtestesülés világosan azok szeme elé tár, akik látni tudnak.

A legkülönösebb az, hogy a szenteknél, főleg Simone Weilnél, az az erény ragad el, amely homlokegyenest ellenkezik az én gyógyíthatatlan élvhajhászatommal, amely szégyenletessé tette életemet… a szenvedés keresése, ami ellentéte a mazochizmusnak, hiszen szeretet, olyan szeretet, amely hasonulni akar Isten Bárányához…
Hasonlítani ahhoz, akit szeretünk, amikor szeretetünk Krisztusra irányul - ez volt az én hivatásom, mint mindannyiunké, és ezt árultam el… Akitől mindent kaptam, akinek semmit se adtam abból, amit követel minden olyan élettől, amelybe belépett… Én nem mondtam le semmiről, kezdettől fogva, és mindvégig visszatartottam azt, amiről kezdettől tudtam, hogy semmi. Gyűjtöttem és megtartottam azokat a bálványokat és árnyakat - teljes éleslátással Isten elé helyezve azt, amiről tudtam, hogy semmi ...

Én nem távolodtam el, és ez különböztet meg a bibliai ifjútól. De semmit sem adtam, mindent visszautasítottam, kivéve a nyilvános tanúságtételemet, amiből az íróember hasznot húzott…"

Mennyire egyértelmű, és világos lett minden, élete vége felől. Amikorra már egyértelművé lett, mi marad meg, mi vész el. Szeretjük-e eléggé az Emberfiát, kezébe vehet-e minket?
Odaadhat-e minket másokért, elengedjük életünket egészen, hogy azok életet nyerjenek?
Mauriac rátalált Krisztusra, kegyelmet nyert, de az igazi odaadás lehetősége helyett csak szószólói szerepet vállalt. A teljes odafordulásban kaphatót, nem nyerhette el. Sosem olvastam valódibb tékozló képet, mint amit ő tudott írni. Mégis mást élt, mint amit tudott.

MERT HA NEM, ELJÖVÖK HOZZÁD, ÉS HA MEG NEM TÉRSZ, GYERTYATARTÓDAT KIMOZDÍTOM HELYÉBŐL.

Elgondolkodtató összefüggés van ebben az üzenetben. A csillag van az Emberfia kezében, a követ, a gyülekezet angyala, de a gyülekezetekhez szól az üzenet. Ám beleszámoltatik ő is. Értük van az Emberfia kezében a követ, a csillag, nem magáért. Épp ezért együtt szól a megtérést követelő üzenet, s az is, ami akkor következik be, ha nem térnek meg. A követ nem ítél, nem kívülről mutogat igazként másokra. A kegyelemben nincs érdem. Egy sincs közülünk, aki ne szorulna rá, megigazítására, akinek ne kéne újra, meg újra az Ő világossága, melyben lehullhat rólunk minden bilincs, hogy szabaddá legyünk - Őt szolgálni.

Ha meg nem térsz… Mibe? Hová? Aki kegyelemért esd, aki azt épp megnyeri, annak szíve megtelik hálával, szeretettel. Ott, ezen a ponton kell maradni, kitárt szívvel, a világosságban.

Félelmetes tudni, hogy a kisázsiai Efézus helyén ma csak romváros van, hogy ezen a területen az iszlám uralkodik, elveszett az a kincs, ami az övék volt. A gyertyatartó elmozdíttatott.

DE AZ A JÓ MEGVAN BENNED, HOGY GYŰLÖLÖD A NIKOLAITÁK CSELEKEDETEIT, AMELYET ÉN IS GYŰLÖLÖK.

Kik ezek a nikolaiták? Miért kell gyűlölni - nem őket - cselekedeteiket, melyet az Emberfia is gyűlöl? A gnosztikus-libertinus mozgalom hívei. Akik kerestek és találtak emberi magyarázatokat, akik nem ragaszkodtak a krisztusi tanításhoz, akik mindenféle hagyományt belekevertek az evangéliumba, akik Krisztust olyannak tekintették, aki eleve az isteni erő birtokosa, s így valódi követését, a maguk halálba adásának lehetőségét elvetetve, saját igazságaik és megtapasztalásaik szerint éltek. Nem őket kell gyűlölni, hanem cselekedeteiket, és éppen értük, miattuk. Hisz ezért nem élhetik a Krisztus által élhetőt, a kegyelemből nyerhetőt.

AKINEK VAN FÜLE, HALLJA MEG, MIT MOND A LÉLEK A GYÜLEKEZETNEK:

Van akinek nincs füle? Aki nem hallja a Lélek szavát. Lehet kívül lenni. Úgy is, hogy sosem kerülök belülre, és úgy is, hogy többé nem hallom. De akik mindennél jobban vágynak látni, azok látóvá lehetnek. Akik éhezik, akik szomjúhozzák, azok megelégítettnek.

A GYŐZEDELMESEKNEK ENNI ADOK AZ ÉLET FÁJÁRÓL, AMELY AZ ISTEN PARADICSOMÁBAN VAN.

Legyőzhet minket ez a szeretet? Merjük odaadni az életünket? Engedjük beteljesedni azt, amiért a kegyelmet nyertük? Vagy mi is megengedünk magunknak mindent, ami embernek kívánatos - hisz Isten szeret minket! Élünk igazi odaadás, felelősség nélkül, mint a nikolaiták. Az erő nélkül; az elkötelezettségről beszélve, annak látszatát. Igazi szeretet tüze nélkül.
Akiket legyőzhet ez a szeretet, azok kapnak enni az élet fájáról. Nem belevesznek a szenvedésbe, hanem az örök világosságba kóstolva, már itt megízlelik az el nem múlót.

KERESZTES SZENT JÁNOS: VERS AZ ISTENIRŐL

Csodát tesz a szeretet
azzal, aki ismeri,
jó, vagy rossz - egy íz neki,
kínt nem érez - örömet,
minden Ővele lesz egy…



Ablonczy Ágnes

VISSZA | OLDAL TETEJÉRE | CÍMLAP | IMPRESSZUM

Copyright: Parokia© 2000.
Minden jog fenntartva.