Mikor ezeket a gondolatokat leírtam, láttam, internetes levél érkezett. Nézem, ki lehet ez. És nem akartam elhinni, amit láttam, amit olvastam! Az a valaki írt, akivel pár napja beszélgettem: Félelmetes és csodálatos az isteni ráfelelés. Amikor részt kapok abból, ami neki szól...

Tisztelt Ablonczy Ágnes!

Minap beszéltünk telefonon, az internet tudakozótól kellett felhívnom. Roppant kellemetlen élmény volt számomra, hogy zavarnom kellett Önt. Otthagytam azt a munkahelyet (betanulási időn voltam ott, 2 napja), mert nem értettem egyet az elvi alapjaival, hiszek az emberi méltóságban, és ezt nem is érzem hibának. Másra szeretném fordítani az energiámat, nem arra, hogy lekezeljek és becsapjak embereket...
Én nem vallásosnak, hanem idealistának tartom magam, de értékrendem szerint akár vallásos is lehetnék. Ebből nem lehet megélni, így csak bízom benne, hogy jó embereket nevelek majd a fiaimból, akik nem adják el az ördögnek a pénzért és az anyagi dolgokért a lelküket, és ha majd visszatekintenek az életükre, büszkén, tiszta lelkiismerettel zárhatják azt le. Amit mondott magáról, hogy egy szív szerint cselekvő és élő ember, magamra is igaznak érzem. És valahol nagy átoknak tartom, mert így nagyon nehéz megkapaszkodni a világban. Azért nem fogok munkát kapni, és nem fogom eltartani a gyerekeim, mert figyelek az emberekre, és próbálom megérteni őket. Nem ismerkedem. Pont azért, mert tudom, hogy ha valakire elkezdek figyelni, akkor törődni is fogok vele, és nem tudom félvállról kezelni a "kapcsolataim" - ezt a szót nem szeretem, de nem találom a helyes kifejezést. Azt hiszem, érti mire gondolok! Enyhe gyötrődéssel írok magának, mert ... említette is, hogy véges az ereje, hogy tartsa a személyes kapcsolatot azokkal, akik megkeresik Magát... De roppant mód megfogott a beszélgetésünk, és rögtön elnyerte a bizalmam...Szóval a végére értem. Ne haragudjon, hogy megkerestem, de nem tudtam ellenállni:... Köszönöm a figyelmét!"

Mennyire kevés fogalmunk, tapasztalatunk van arról, kicsoda az isten! Miféle részt oszt az övéinek, a választottjainak, és ha teret adnak neki, világít, ahogy mi nem tudunk, és részt kapunk a Tőle való fényből.

ÁTKOT BOCSÁTOK RÁTOK, ÉS ELÁTKOZOM A TI ÁLDÁSOTOKAT. BIZONY ELÁTKOZOM AZT HA NEM VESZITEK SZÍVETEKRE! ÍMÉ ÉN MEGRONTOM A TI VETNI VALÓ MAGOTOKAT, ÉS SZEMETET SZÓROK ORCÁITOKBA, A TI ÜNNEPLÉSTEKNEK SZEMETJÉT, ÉS AHHOZ HORDANAK KI TITEKET.

Annak idején áldást és átkot kínált választott népe elébe. Áldást, ha figyelnek rá, átkot, ha elfordulnak rendeléseitől. HA SZÍVÜKRE VESZIK...erről beszéltünk Malakiás első könyvének üzenete kapcsán. Van Isten szavának terhe, súlya? Mi az ÁTOK? MEGRONTOM A VETNI VALÓ MAGOT Ugyanabból a szóból sarjadhat élet, de lehet élettelen, SZEMÉTTÉ

Ahogy elértéktelenedik Jób barátainak szájában az egyébként jó szó! Szemétté lesz, mert NEM VETTÉK SZÍVÜKRE az isteni szót. Súlytalan, semmirevaló, SZEMÉTTÉ lesz, és szemétként adják nekik mások is. Nem ér nekik semmit. Csúfsága Isten népének az üres szó. Arról szól, hogy nem VETTÉK SZÍVÜKRE, amit kellett volna, az áldás átokká lesz...

Hogy szoktuk mi mondani? Nem értem az igét...nem szól hozzám az üzenet...nincs erőm...
Érintődik a szívünk? Hogy ír erről az általam sokszor emlegetett fiatal szerzetesnő, Mónika:

" Mostanában alig gyakorlom az aszkézist. Aszkézis, ha az ember áldozatot hoz. Föláldoz, odaad, lemond. "Odamész, ahová nem akartál" Nehéz és fájdalmas akkor is ha teljesen átitatódik szeretettel és örömmel... Külsőleg talán ugyanazt csinálom. De kipusztul belőle ez a tudás és fájdalmasság. Eszem ágában sem volt magamat önmegtagadni múlt vasárnap szilvaszedéskor. Csak azért nem ettem, mert a többiek sem ehetnek. Mint ahogy eszembe sem jutott, hogy ne egyek, amikor itthon magoztuk. Ez nem aszkézis...Magam is elbámultam rajta, hogy még csak meg sem fodrozta a lelkemet. Ezek a dolgok annyira nem az enyémek"

ÉS MEGTUDJÁTOK, HOGY AZÉRT ADTAM NEKTEK A PARANCSOLATOT, HOGY SZÖVETSÉGEM LEGYEN A LÉVIVEL, AZT MONDJA A SEREGEKNEK URA. SZÖVETSÉGEM VOLT VELE ÉLETRE ÉS BÉKESSÉGRE, ÉS FÉLELMÜL ADTAM AZT NÉKI ÉS FÉLT ENGEMET ÉS MEGALÁZTA MAGÁT AZ ÉN NEVEM ELŐTT. IGAZSÁG TÖRVÉNYE VOLT AZ Ő SZÁJÁBAN, ÉS NEM TALÁLTATOTT ÁLNOKSÁG AZ Ő AJKAIBAN, BÉKESSÉGBEN ÉS EGYENESSÉGBEN JÁRT VELEM, ÉS SOKAKAT MEGTÉRÍTETT A BŰNBŐL

Mi a jellemzője annak, aki Istent hordozza? Nem az, hogy másokat igazítani, térítgetni akar, hanem SZÖVETSÉGBEN marad ÉLETRE ÉS BÉKESSÉGRE, s ennek következtében történik meg másokkal a csoda, az hogy MEGTÉRÜLNEK. Nem hozzánk, hanem Istenhez! Ha azzal megyünk mások felé, hogy mi igazak vagyunk, ők meg bűnösök, akkor elriasztjuk őket.
Igaz, valóságos bűnlátást, bűnbánatot Isten jelenléte ad, közelében történik meg a csoda.
MEGALÁZTA MAGÁT AZ ÉN NEVEM ELŐTT... Sokat gondolkodom mostanában ennek a szónak a tartalmán, hisz idei ifis táborunk témája épp az alázat... Mi aláz meg, s mi módon alázom meg magam Isten előtt? Alávaló, - ugye ismerjük ezt a kifejezést? Mik vagyunk önmagunk szemében? Mi alá valók? Az isteni szó súlya alá kéne tennünk magunkat...De még erre is képtelenek vagyunk... Egy egyetemi tanár így írta az ajánlott irodalom közé Steinbeck világhírű regényét: Édent öl keletre... Mit is jelent?

IGAZSÁG TÖRVÉNYE VAN A SZÁJUNKBAN? Csak annak van igazsága, aki Istentől kapott, aki örökkévaló törvényével mér minket, és hit által nyerhető kegyeleme által szabadít. Aki valóban megélte és nem feledi méltatlanságát, Isten megérdemelhetetlen szeretetét, nem bízik magában, szüntelenül keresi Isten világosságát, közelségét.

MERT A PAPNAK AJKAI ŐRZIK A TUDOMÁNYT, ÉS AZ Ő SZÁJÁBÓL TÖRVÉNYT VÁRNAK, MIVEL A SEREGEK URÁNAK KÖVETE Ő. DE TI ELHAJLOTTATOK EZ ÚTRÓL, SOKAKAT MEGBOTRÁNKOZTATTATOK A TÖRVÉNNYEL, FELBONTOTTÁTOK LÉVI SZÖVETSÉGÉT, AZT MONDJA A SEREGEKNEK URA. AZÉRT ÉN IS SZIDALMASAKKÁ TETTELEK TITEKET, ÉS UTÁLATOSOKKÁ AZ EGÉSZ NÉP ELŐTT, AMIATT, HOGY NEM ŐRIZTÉTEK AZ ÉN UTAMAT, HANEM SZEMÉLYVÁLOGATÓK VOLTATOK...

Mit őrzünk mi? A megüresedett szót, az egykor érzett történések ízét? És az utat tudjuk még, ami odavitt? A MEGTÉRÉS útját? Istenre hivatkozunk, hozzátartozónak akarunk látszani, akkor is, ha épp üres a szívünk, ám egyre BOTRÁNKOZTATUNK, mert nem látszik, megengedi Isten, hogy SZIDALMASAKKÁ legyünk! Ami róla szólhatna, elhangzik, de nem róla szól.

Beszélgettem valakivel egy könyvtári rendezvény után. Arról beszélt, miért nem tud hinni. Hogy lám-lám, kiderült nemrég, több evangélium is volt, mint eddig hittük, és ha emberek válogatták, azt tették bele, amit akartak, azt hagytak ki, amit akartak. Lehet szent könyv?
Miért is hiszi, hogy jól látja amit lát? Mert csupa olyan keresztény van körülötte, aki nem éli, csak mondja az igét, szövetséget bontva botránkoztat, hiteltelen a szájából elhangzó ige...

Vagy egy másik férfiú az irodalmi körből. Mély meggyőződéssel magyarázta, mennyire önáltatásnak érzi azt, amit a hitre, Isten erejére nézve mondunk. Van ami róla szól? Van ami rólunk? Ő vak. És mi? Meghalljuk-e mi Isten választottjai, akiknek tán már kijelentette magát, amit most és újra, figyelmeztetésül mond? Választhatunk. ÁLDÁST, vagy ÁTKOT nyerünk?

Isten szava mér, Ő igazít meg minket, vagy mi igazoljuk önmagunkat? És a másik? Vele is megértően igazolók, megengedők vagyunk? Vagy az ellenünk elkövetett sértéseket számon tartjuk, bűneit felrójuk? SZEMÉLYVÁLOGATÓK VAGYUNK? Merünk ezzel szembesülni?

Érezzük a súlyát? Hogy jaj nekünk, ha miattunk botránkoznak! Ha üressé lett szájunkban az egykor éltető, elevenítő szó! Keressük Őt, kérjük világosságát, látjuk, vállaljuk, bánjuk bűneinket? Kiszabadíthat a magunkat féltő rejtőzködésből? Éltethet, megáldhat, velünk maradhat, szabadító hatalmáról szól az életünk, hogy mások is láthassák, érezhessék, megtérüljenek?