Felismerjük ki írta ezt a verset? (Petőfi Sándor -1845) Nem félelmetes számunkra, hogy akkor is, azóta is, mindig ez a kérdés: miért nem tudunk összefogni, összetartozni a jó ügyért? Miért nem tudunk egyek lenni, egyet akarni? Rá merünk ébredni, mi választ el, újra meg újra egymástól, és akarjuk-e látni mi köthetne össze, mi tehetne minket eggyé?

Valaki azt kérdezte tőlem, miért vagyunk mi magyarok ilyen összetartozni nem tudók? Mi van bennünk, ami szüntelen romlást, bomlást okoz? Ahogy egykor az Isten által kiválasztott nép életében. Mi az ok? Az édesapám magyarázta egyszer, hogy az Ígéret földje útjában volt az akkori nagyhatalmaknak. Újra és újra, időről, időre. Arra haladt, földjén keresztül vezetett az ókori kereskedőút. Amikor Istent keresték, amikor velük volt, összekapaszkodtak hitükben, akkor nem lehetett őket legyőzni, de mikor eltávolodtak Istentől, jussukon osztozkodtak, az ország szétesett, darabokra szakadt a vének, a főpapok, a tehetős elöljárók érdekei szerint.

Nekünk régtől azt sugallják a valakik, a vezetők, a köröttünk élő, nyugat és kelet felől minket szorongató népek, hogy kevesek vagyunk a megmaradáshoz, keresnünk kell a nálunk erősebbek kegyét, mert jelentéktelen nép, kis ország vagyunk... Azt hallottam pár éve Pap Gábor művészettörténésztől, rá kéne ébrednünk, milyen fontos hely a miénk, hisz alig távoztak a szovjetek, itt voltak az amerikaiak. Nem politizálni kívánok, csupán éreztetni, hogy a megosztás politikája miért működhetett régen, és miért működhet azóta is...

Miért kerül elé szüntelenül az önérdek a másik érdekének, a közösség érdekének, a nép érdekének, az ország érdekének... Átok, következmény? És a választott nép életében? Mintha sok ok lenne, pedig csak egy ok van. Ez az oka minden meghasonlásnak. Birtoklásvágyunk, mások fölébe kerekedni vágyó énünk késztetései. A test minden kívánsága a lélek ellen van.

A jót akarjuk, de csak a rosszat tudjuk cselekedni...(Róma 7. rész) Hogy is mondja, nem is mondja, felkiált az apostol a 7. rész végén: "Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?" És hogyan folytatja, hogyan ad választ a következő, versben? "Hálát adok Istennek a mi Urunk, Jézus Krisztus által..."

NEM EGY ATYÁNK VAN-É MINDNYÁJUNKNAK? NEM EGY ISTEN TERETETT-É MINKET? MIÉRT CSALJA HÁT KI-KI AZ Ő FELEBARÁTJÁT, MEGRONTVÁN A MI ATYÁINK SZÖVETSÉGÉT?

Mit kérdez a papoktól Malakiás? Azoktól, akik hivatalos kötésben vannak Istennel, a népért. Érvényes Istennel való szövetségük? Működik, eleven az istenhitük? EGY ATYÁNK VAN? - kérdezi, hisz ezt kell közvetíteniük, mert ez az igazi egység lehetősége az emberek között.

Neves költőnk unokaöccsét, aki emlékszilánkokat írt nagybátyjáról, kértem, jöjjön el Bajára Költészet napján. Nemet mondott. A két ok: Idős már, nem tudja vállalni a több átszállással járó utat, a másik, az igazi ok az, (ő írta így) hogy nem szereti a kultuszt, se ezelőtt, se ezután nem kíván benne személyesen részt venni...

Ha megírta a visszaemlékező kötetet, azt kiért írta? Magáért, vagy a nagybátyjáért? Ha a nagybátyjáért írta, már akkor részt kívánt a költő körüli kultuszban... Ha viszont magáért írta, miért nem érzi, ezzel már el is fogadta a kultusz adta lehetőséget? Hisz kiadták a kötetét, és veszik, nem érte, a költőért.

Vagy önmagáért írta? A mélyen vallásos költő vallás ellen ágálló unokaöccse. Mert hisz ez lehet az ok. Hogy nem egy annak hitével. Kiderül a visszaemlékező kötetből is. Amikor elolvastam, egy kérdés ébredt önkéntelenül bennem: Hogyan maradhatott ennyire érintetlen a lelke, a szívbéli érintettségű, mélyen hívő költő közvetlen közelében élve, növekedve?

De mindezt csak azért említem, mert mi is vakok vagyunk arra, hogy önmagunkat lássuk. Öncsalásaink félrevezetnek minket. Nem csak másokat, magunkat is megcsaljuk. Látjuk?

Mennyivel könnyebb mások öncsalását, hamisságát, önigazolását látni, mint a magunkét! Ez az igerész hozzánk szól ma, magunkra nézve követel tőlünk választ. EGY az ATYÁNK? Kivel egy? Hogyan derül ki? Tudunk együtt mozdulni, egyet akarni, egyfelé menni? Azokkal, akik az Atyában hisznek? Benne hisznek? Miért szakad szüntelenül új meg új felekezetekre, vallási csoportokra az istenkövetők tábora? Miért tanúskodnak ezek a csoportok szüntelenül egymás ellen, mi fordítja őket egymással szembe? Ugye nem az Atyával való egység? Miért, hogyan, mivel CSALJUK magunkat és egymást? Vajon mi is megrontjuk, és ha igen, hogyan RONTJUK MEG az Istennel kötött, avagy köthető SZÖVETSÉGET?

"Ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." Máté 18:19-20.

Tudunk mi minden dolog felől egyakaraton lenni? Nem! Csak tudjuk, amit nem tudunk élni? Istennek kéne adni teljes szívünket, lelkünket, elménket... hogy Ő uralkodjon, bennem és a másikban. EGY ATYÁNK VAN! Hogy mondta Jézus, hogyan szól a két legfőbb parancs? Ha az első parancs érvényesül, ha legyőz engem az istenszeretet, akkor tudok úgy szeretni...

"Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből... Szeresd felebarátodat, mint magadat!"

A múlt hét szerdáján egy előadást hallgattunk. Számomra kiderült az előadásból, hogy aki szól, annak szívét legyőzte az istenszeretet. Aki megakadni valót keresett, találhatott, de az kimaradt abból, amiiben benne lehetett volna. Nem élte meg az egységet azokkal, akik számára az Isten Atya. S mert önnön igazának igazolásával volt tele, képtelen volt az egységre.

"...Szemben a görögökkel... az Evangélium mindig az egységről beszél... arról a közös fészekről, olvasztó kemencéről, ahol Istenben végre valamennyien eggyé leszünk. A görögök esztétikája ennél jóval józanabb, ők legfeljebb összhangról, harmóniáról szólnak... Isten itt akar megszületni, ebben a sötét és szegényes melegben...Századunk annyi kísérlet és vereség után vissza kell hogy találjon, ebbe az ólmelegbe..." Pilinszky János

EGY ATYÁNK VAN? Egy fészkünk, egy menedékünk? Miért nem tudunk egyek lenni?
"A földön a "szentek egysége" nem más, mint a bűnösök egysége..."

HŰTLENNÉ LETT JÚDA, ÉS UTÁLATOSSÁG TÁMADT IZRÁELBEN ÉS JERUZSÁLEMBEN, MERT MEGFERTŐZTETTE JÚDA AZ ÚRNAK SZENTSÉGÉT, AMELYET Ő SZERET, ÉS IDEGEN ISTENNEK LEÁNYÁT VETTE EL. ELVESZT AZ ÚR MINDENKIT, AKI EZT CSELEKSZI, A VIGYÁZÓT ÉS A FELELŐT, A JÁKÓB SÁTRAIBÓL, MÉG HA ÁLDOZATOT VISZ IS A SEREGEK URÁNAK.

A próféta itt arra utal, hogy a választott nép fiai azért hagyták el feleségeiket az idegen isteneket imádó asszonyokért, mert így akartak felülemelkedni az Isten által, vétkeik miatt megengedett, vert helyzeten. Nem Istenhez való visszafordulás, megtérés által. Nem az Atya által lelhető egységet, nem a szövetséghez való hűség erejét igényelték, hanem önnön érvényesülésükért, szerepért, hatalomért... léptek. És ezt nem tehette rendbe az, hogy abból, amihez így hozzájutottak, ÁLDOZTAK Istennek. Megfertőztette azt, ami addig szent volt. Az Istentől elfordult, hozzá hűtlen szív hiába hoz áldozatot, nem telhet benne kedve Istennek.

Az áldozat és az áldozatot hozó összetartozik. Szétválaszthatatlan. Bizonyára mi is éltünk meg ilyet. Hogy amit nekünk valaki ad, az elfogadhatatlan a miatt, amit nem látott be, nem bánt meg, nem vállalt el. És nem azért elfogadhatatlan, mert megalázó, arcpirító az effajta ajándékozás, hanem mert nem igazolhatjuk jónak a rosszat, rendben lévőnek a rendbe nem hozottat, ha nem látja, nem vállalja, nem bánta meg...Ítélet marad rajta, és elvész miatta...

ÉS EZT CSELEKSZITEK: BETÖLT TITEK AZ ÚR OLTÁRÁT KÖNNYHULLATÁSSAL, SÍRÁSSAL ÉS KESERGÉSSEL, HOGY NE TEKINTSEN TÖBBÉ AZ ÉTELÁLDOZATRA, ÉS NE FOGADJON EL SZÍVESSÉGET A TI KEZETEKBŐL. ÉS AZT MONDJÁTOK: MIÉRT?
AZÉRT, MERT AZ ÚR TETT BIZONYSÁGOT KÖZTED ÉS A TE IFJÚSÁGOD FELESÉGE KÖZT, AKIT TE MEGCSALTÁL... NEM TETT ILYET EGY SEM, AKINEK MÉG VOLT LELKE... MIT KERESETT AZ AZ EGY? ISTENTŐL VALÓ MAGVAT. ŐRIZZÉTEK MEG AZÉRT A TI LELKETEKET, ÉS A TI IFJÚSÁGOTOK FELESÉGÉT MEG NE CSALJÁTOK! MERT GYŰLÖLÖM AZ ELBOCSÁTÁST, EZT MONDJA AZ ÚR, IZRÁEL ISTENE, ÉS AZT, AKI RUHÁJÁRA KEGYETLENSÉGET BORÍT

Amit Istentől veszünk el, idő, figyelem, odaadás... A másból termő dolgokkal ne akarjuk őt megajándékozni. Mert szentségtörés, akkor is ha nem érezzük, el is veszhetünk miatta...
Az Isten megvesztegethetetlen. Mi részt látunk, ha látunk, ő mindig az egészet. És arra felel.
Amit mások elől elrejthetünk. Észrevesszük, mikor Ő maga tesz BIZONYSÁGOT ellenünk?

Kedden vendég jött irodalmi körünkbe. Valaki, aki rendőrként, igazságügyi szakértőként élte végig élete javát. Most vallásos szerepkörben tetszelgett előttünk. Vég nélkül öntötte ránk életének történeteit, s közben arról is szólt, hogyan érezte Isten őrző kezét, ahogy újra meg újra utánanyúlt. Azt hittem megfojt az, amit érzek. Hogy ezt nem lehet csinálni, amit ő! Mit? Hogy maradok a rosszban, és úgy teszek bizonyságot az Isten szeretetéről...Kevés tudni a jót, kevés jól elmondani, netán jól leírni, mert élni kéne, ráfelelni, lépni hit által! Ha nem, akkor ugyanúgy elveszünk, mit azok, akikkel nem történt meg mindaz, ami velünk és értünk...

Mi minden van szívünkbe, lelkünkbe írva? Miféle magvetés terem, gyümölcsöt bennünk? MIT KERESETT AZ AZ EGY? ISTENTŐL VALÓ MAGVAT! Mit látnak, találnak bennünk?

AZT MONDJA A SEREGEKNEK URA. ŐRIZZÉTEK MEG AZÉRT LELKETEKET ÉS NE CSALÁRDKODJATOK! ELFÁRASZTOTTÁTOK AZ URAT BESZÉDEITEKKEL, ÉS AZT MONDJÁTOK: MIVEL FÁRASZTOTTUK EL? AZZAL, HOGY AZT MONDJÁTOK: MINDEN GONOSZTEVŐ JÓ AZ ÚR SZEMEIBEN, ÉS GYÖNYÖRKÖDIK Ő AZOKBAN, VAGY: HOL VAN AZ ÍTÉLETNEK ISTENE?

Másodszor is mondja, az édenkert rendelése szerinti feladatot: ŐRIZZÉTEK MEG AZÉRT.. Tőle kapjuk lehetőségeinket, Benne maradni, megőriznünk kéne csupán... Amikor csak beszélünk, amikor csak mondjuk, amit élni kéne, akkor vegyük tudomásul, hogy FÁRASZTJUK BESZÉDÜNKKEL ISTENT! És nem csak Őt! Aki többre vágyik, aki Istent keresné bennünk, akiknek beszélünk Istenről, azt is fárasztjuk. Akár tudatosan, akár tudatlanul. Kevés az, hogy valami jó, szép, avagy jól, szépen hangzik... Több kell! Evangélium, megváltó szó kell, de azt csak a bűneiből Krisztus által kiváltott ember tudja Istennel tele szívével közvetíteni.