|
Új szövetség - Márk evangéliuma 3:20-35.
AZUTÁN BETÉRT EGY HÁZBA. ÉS AKKORA SOKASÁG GYŰLT EGYBE ISMÉT, HOGY MÉG ENNI SEM TUDTAK. AMINT AZ ÖVÉI EZT MEGHALLOTTÁK, ELJÖTTEK, HOGY ERŐVEL HAZAVIGYÉK, MERT AZT MONDTÁK, HOGY ESZÉT VESZÍTETTE. AZ ÍRÁSTUDÓK PEDIG, AKIK JERUZSÁLEMBŐL JÖTTEK LE, AZT ÁLLÍTOTTÁK BELZEBÚB VAN VELE, ÉS AZ ÖRDÖGÖK FEJEDELME ÁLTAL ŰZI KI AZ ÖRDÖGÖKET. Ő PEDIG MAGÁHOZ HÍVTA EZEKET, ÉS PÉLDÁZATOKBAN EZT MONDTA NEKIK: HOGYAN ŰZHETI KI A SÁTÁN A SÁTÁNT? HISZEN, HA EGY ORSZÁG ÖNMAGÁVAL MEGHASONLIK, AZ AZ ORSZÁG NEM MARADHAT MEG; ÉS HA EGY HÁZ, ÖNMAGÁVAL MEGHASONLIK, AZ A HÁZ SEM MARADHAT MEG. ÉS HA A SÁTÁN ÖNMAGA ELLEN TÁMADT, ÉS MEGHASONLOTT, NEM MARADHAT MEG, HANEM VÉGE VAN. SENKI SEM HATOLHAT BE AZ ERŐS EMBER HÁZÁBA, HOGY KIRABOLJA HOLMIJÁT, HACSAK ELŐBB MEG NEM KÖTÖZI AZ ERŐS EMBERT, AKKOR RABOLJA KI ANNAK HÁZÁT. BIZONY, BIZONY, MONDOM NÉKTEK, HOGY MINDEN BŰN MEGBOCSÁTTATIK AZ EMBEREK FIAINAK, AKÁRMILYEN NAGY AZ A KÁROMLÁS, DE AKI A SZENT LÉLEK ELLEN SZÓL KÁROMLÁST, NEM NYER BOCSÁNATOT SOHA, HANEM ÖRÖKKÉVALÓ BŰN TERHELI. ÉS MEGÉRKEZTEK ANYJA ÉS TESTVÉREI, ÉS KÍVÜL MEGÁLLVA BEKÜLDTEK HOZZÁ ÉS HIVATTÁK ŐT. A KÖRÜLÖTTE ÜLŐ SOKASÁGBÓL MEGSZÓLALT VALAKI: ÍME A TE ANYÁD ÉS TESTVÉREID OTT KINN KERESNEK TÉGED. Ő AZONBAN ÍGY FELELT NEKIK: KI AZ ÉN ANYÁM ÉS KIK AZ ÉN TESTVÉREIM? MAJD VÉGIGTEKINTETT A KÖRÜLÖTTE ÜLŐKÖN, ÉS ÍGY SZÓLT: ÍME AZ ÉN ANYÁM, ÉS AZ ÉN TESTVÉREIM! MERT AKI AZ ISTEN AKARATÁT CSELEKSZI, AZ AZ ÉN FIÚTESTVÉREM, NŐTESTVÉREM ÉS ANYÁM.
Szeretnék az igemagyarázat előtt egy eszemet-szívemet egyszerre megállító gondolatsort idézni, egy különös tanulmánykötetből, melyet az elmúlt napokban vettem újra kezembe:
"A Bibliát az utolsó század...jámbor olvasmánnyá avatta vagy ereklyévé, amelyet ünnepnapokon áhítattal a kezébe vesz. Hinni kell benne - mondták hit nélkül, egy hitét vesztett kornak. De minden szónak annyi az értéke, amennyit kimondója belé tud helyezni... Üres szó-hüvelyek nem számíthatnak rá, hogy bárkinek a lelkébe is behatoljanak. Hiszen éppen az a feladat, hogy egy nem hívő nemzedék számára lehetővé tegyük a hitet. .ez természetesen csak úgy történhetik, hogy a hívők kisugározzák magukból ezt a hitet. De ilyen hívők, csak a nagy megismerés talajából nőhetnek ki. A hit préselt virágaiból sohasem támadhat friss hit, csak a legyőzött őszinte kételkedésből... Nincs bomlasztóbb kétely, mint az, amelyet hazugságba fojtottak... De a szellemileg becsületeseket elriasztja a Bibliától, hogy hitet követelnek tőle, valami olyanban, amit nem ismernek... anélkül, hogy kételyeikre választ adnának. Hogyan is sejtenék, hogy maga a Biblia megköveteli azt az egzisztenciális kételyt, amely a hitet táplálja, élővé teszi, megóvja az eliszaposodástól?" Tábor Béla
Hogyan legyen Szentírás, lelkünket éltető Ige? Ne a hit préselt virágait őrizzük, hanem mozdítson, fájjon, ami van, ami nincs, ne igazoljam, éljem meglevőnek...Pl. Hányan és hányan botránkoztak meg már azon, hogy Jézus, ha tudta mi vár rá, miért sóhajtotta-kérdezte a kereszten: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" Pedig épp akkor éli, a megsemmisítő fájdalom közepette, hogy neki az Atya van, a szenvedés, a kiszolgáltatottság, az elhagyatottság, a megaláztatás, az emberi igazságtalanság életét kioltó erejével szemközt is...
AZUTÁN BETÉRT EGY HÁZBA. ÉS AKKORA SOKASÁG GYŰLT EGYBE ISMÉT, HOGY MÉG ENNI SEM TUDTAK. AMINT AZ ÖVÉI EZT MEGHALLOTTÁK, ELJÖTTEK, HOGY ERŐVEL HAZAVIGYÉK, MERT AZT MONDTÁK, HOGY ESZÉT VESZÍTETTE. AZ ÍRÁSTUDÓK PEDIG, AKIK JERUZSÁLEMBŐL JÖTTEK LE, AZT ÁLLÍTOTTÁK BELZEBÚB VAN VELE, ÉS AZ ÖRDÖGÖK FEJEDELME ÁLTAL ŰZI KI AZ ÖRDÖGÖKET.
Szeretném először egy kalap alá tenni ezt a kétféle megkérdőjelezést. Jézus rokonainak viszonyulását és az írástudók rosszindulatú, önigazoló vádjait. Hogy szó essék arról, hogyan fogadjuk a mások általi megkérdőjelezést, botránkozást, vádaskodást?
Hozzánk érhet a másik lelkét terhelő, szorongató, botránkoztató... kérdés? Ha nem veszem magamra, ha előbb elutasítom, mint hogy mérhetne, akkor az önigazolás kényszere működik. Ha érinthet, ha hozzám érhet, akkor a megigazulás lehetősége rejlik benne. Mert nem én, s nem is a másik igazít meg, hanem Krisztus. Mi léptet? Az önigazolás kényszere, vagy a megigazulás lehetősége. Az egyik rabság, a másik a szabadság rejtett lehetőségeit kínálja...
Visszatérve a történetre. Vajon mit nehezebb Jézusnak kezelni? Rokonainak megkérdőjelezését, vagy az írástudók vádaskodását? Más érzés, mikor a szeretteink kérdőjeleznek meg, és más, amikor a bizonyítékra, igazolásra készek vádolnak. Jézus igazolni kész igazát, vagy előbb együtt gondolkodik a vele szemközt állókkal? Kiderül, Ő azt nézi, hogy ki kérdez, mit kérdez, miért kérdez. Előbb érteni akarja őket, csak aztán válaszol.
A múlt héten nagyon kevesen voltunk. Először arra gondoltam, talán igaza volt a családomnak; minek ilyenkor nagycsütörtökön bibliakört tartani, van elég alkalom mindenki számára egyházi körben... De rá kellett ébrednem, nekem jelen kellett lennem, arról kellett szólnom, ami rám volt bízva. Annak, aki itt volt. Most pedig emerről. A rám bízottakért való felelősségemet nem mások véleménye, avagy másféle elvárása határozza meg. Isten előtt vagyok felelős, s nem nekik, hanem nekem kell majd elszámolnom a tőle nyert lehetőségekkel.
ELJÖTTEK, HOGY...HAZAVIGYÉK, MERT AZT MONDTÁK, HOGY ESZÉT VESZÍTETTE
Kik mondják, hogy eszét veszítette? Akik nincsenek ott, akik csak a történésekről hallanak, akik szeretik, de féltik, s nem egészen értik, nem tudják megmagyarázni viselkedését...
A másik fordítás szerint így van: ...MERT AZT MONDTÁK, HOGY MAGÁN KÍVÜL VAN...
Számomra olyan különös ez a megfogalmazás. Akik körén kívül vannak, azt hiszik, ő van magán kívül. Szóval, ez a magán kívüliség, ha Istentől nyert, a legkívánatosabb dolog...
Persze, mindenkinek, aki nincs belül, annak ez botrányos, irritáló állapotnak látszhat...
És az írástudók vádja? BELZEBÚB VAN VELE, AZ ÖRDÖGÖK FEJEDELME ÁLTAL ŰZI KI AZ ÖRDÖGÖKET... Mit felel rá Jézus? Elutasítás, kiokítás, bizonykodó igazolás helyett közelebb hív, és kérdez. Érti, látja, hogy nem értik, épp ezért lehetőséget ad az értésre...
Jézus vállalja a kérdést. Nem elutasítja, hanem szembenéz vele, s közel hívja azokat (meri) akik a kérdést feltették. Lehetőséget ad az értésre, és ugyanakkor az újabb elutasításra is...
BÓDÁS JÁNOS
GYŐZELEM
Gyaláztál sok szóval;
mint ki eszét veszti.
Vádakkal akartál
halálra kövezni.
Nincs igaza, kiből
csupán vak harag szól.
Kivetkőztél, - szegény -
emberi magadból.
Én hallgattam, tűrtem,
tudtam, nagy erő ez!
Hidd, hogy tönkrevertél,
légy csak te a győztes!
S most neked nincs nyugtod
se este, se reggel, futsz,
mint vérző szarvas,
égető sebekkel.
Mi megsértődünk, ha megkérdőjeleznek minket, ha rosszindulattal kezelnek minket, ha ellenünk szóló vádakat szegeznek nekünk... Nem vesszük észre, hogy működik bennünk a kényszer, hogy nem vesszük magunkra, nem mérhet, egy röpke pillanatra sem, mert előbb igazoljuk magunkat, mint hogy a (jogos - nem jogos) vád alól Isten menthetne fel, avagy ha mégis kell, megigazíthatna minket... Valakitől ma levelet kaptam... erről ír valamiképpen:
"Mostanában elég sok problémám van a lakótársammal, és azon kaptam magam, hogy már nem is beszélünk, nem is találkozunk. Vádakat kezdtem el gyártani azért, hogy magamat mentsem fel a felelősség alól (hogy ez az én hibám): én fizetem helyette a lakbért, a rezsit, és ez neki teljesen természetes, használja az összes konyhai felszerelésemet, amik néha hetekig a mosogatóban állnak elmosatlanul, nem takarít maga után, stb. Nem tudok már mást tenni, csak imádkozni érte, miközben azt érzem gonosszá váltam. Mi a helyes, mi a valóság? Hagyni, hogy a másik kihasználjon anélkül, hogy bármit is kapnék tőle? Vagy keménynek lenni... Össze vagyok zavarodva..."
Ha valaki nem kérdezi meg az őt akarva-akaratlan bántótól, miért tette, amit tett, nemcsak az a baj, hogy szó nélkül hagyja haszontalanságát, hanem az is, hogy feladja, nem lépi az isteni megigazítás lehetőségét, és ebből következik, hogy egy idő után szemében reménytelenné is lesz. Vállalni kéne a kérdést, akkor is, ha elutasítják, vagy sértetten, gonoszul felelnek rá.
Nem magamat kell igazolni, hanem újra meg újra szabaddá lenni, csak Isten által igazulni...
Ő PEDIG MAGÁHOZ HÍVTA EZEKET, ÉS PÉLDÁZATOKBAN EZT MONDTA NEKIK: HOGYAN ŰZHETI KI A SÁTÁN A SÁTÁNT? HISZEN, HA EGY ORSZÁG ÖNMAGÁVAL MEGHASONLIK, AZ AZ ORSZÁG NEM MARADHAT MEG; ÉS HA EGY HÁZ, ÖNMAGÁVAL MEGHASONLIK, AZ A HÁZ SEM MARADHAT MEG. ÉS HA A SÁTÁN ÖNMAGA ELLEN TÁMADT ÉS MEGHASONLOTT, NEM MARADHAT MEG, HANEM VÉGE VAN.
Hogyan kérdez Jézus? Hogy lehetőségük legyen érteni. Az eszükhöz szól, mert látja, hogy a szívük zárva. Példázattal kérdez. Megfelelhetik a példázattal szemléltetett kérdést. Egy uralkodó, csak akkor űzi el az uralkodót, ha nem akar többé uralkodni. A Sátánnak nem célja, hogy sátántalanítson, ez meghasonlottság lenne, saját uralma ellen nem támad.
Általában akkor nem nézünk szembe a kérdéssel, ha magunkat féltjük, vagy a másikat már eleve gonosznak tartjuk. Mert, mert, mert...Ez Nem arról szól, hogy meghasonlott vagyok? Szeretni akarok, de nem lépem a szeretetet... Aki szeret, lehetőséget ad. Jézus ezt lépi.
Ma a MEGHASONLÁS, annak mindennemű következménye, félelmetesen, észrevehetően jelen van. Akinek van rá szeme, látja, hogy az ország vezetői addig hamisítanak, míg hazugságaik körbe nem keríti őket. Gát nélkül felszabadítanak a bűnre nézve, míg el nem nyeli őket a birtoklás és hatalomvágy, avagy az általuk erkölcstelenségre szabaddá tettek bűnei...
SENKI SE HATOLHAT BE AZ ERŐS EMBER HÁZÁBA, HOGY KIRABOLJA HOLMIJÁT, HACSAK ELŐBB MEG NEM KÖTÖZI AZ ERŐS EMBERT, ÉS AKKOR RABOLJA KI ANNAK HÁZÁT
Miért enged az ERŐS? Miféle erővel enged? Isten miért hagyta a Fiát? Jézus Krisztus miért engedte el, azt amit elengedhetett? Értünk. Hatalma volt engedni és nem engedni. Vállalta. "Van hatalmam, hogy letegyem, és van hatalmam, hogy ismét felvegyem azt..." Ján. 10:17. A Sátán mindig teret akar bennünk, megkötöz, nem enged... Isten teret ad, szabaddá tesz...
A sátáni és isteni erő KÖTÖZHETI az embert. Kényszerrel, avagy szabadsággal. Nem mindegy, melyik kötöz. Vajon, kötözhet engem féltő szeretet? Tehet harcképtelenné? El tudom engedni az igazamat, igazolásvágyamat? Mire vagyok, mire lettem Krisztus által szabad? Mit féltek? Anyagiakat, szerepet, helyet? Belefér a másik ember a szeretetembe? A Krisztustól méltatlanul nyert kegyelembe? Merek magamon kívül lenni, és védtelen lenni - a másikért?
BIZONY, BIZONY, MONDOM NÉKTEK, HOGY MINDEN BŰN MEGBOCSÁTTATIK AZ EMBEREK FIAINAK, AKÁRMILYEN NAGY AZ A KÁROMLÁS, DE AKI A SZENT LÉLEK ELLEN SZÓL KÁROMLÁST, NEM NYER BOCSÁNATOT SOHA, HANEM ÖRÖKKÉVALÓ BŰN TERHELI.
Milyen pontosan helyezi el ezt a sokak által kérdéses mondandót. Hogy amikor Isten Lelke jön közel hozzánk, ha ráismerhetnénk, és egyben magunkra ismerhetnénk, ha mi akkor mégis ellene szólunk, akkor elveszítjük az utat. Jézus itt közel hív, értésre és bizonyosságra ad lehetőséget. Ha valaki a hozzá közelhajló Istent löki, taszítja el hitetlenül magától, aki nem enged szívének, szavának, hogy bizonyosságot leljen, az önmagát zárja ki .
ÉS MEGÉRKEZTEK ANYJA ÉS TESTVÉREI, ÉS KÍVÜL MEGÁLLVA BEKÜLDTEK HOZZÁ ÉS HIVATTÁK ŐT. A KÖRÜLÖTTE ÜLŐ SOKASÁGBÓL MEGSZÓLALT VALAKI: ÍME A TE ANYÁD ÉS TESTVÉREID OTT KINN KERESNEK TÉGED.
Megérkeznek szerettei, de nem jönnek be. Csak üzennek, hogy itt vannak. Miért nem jönnek be? Nem merik zavarni? Vajon vállalható még az, amiért jöttek? Hogy mint eszét vesztettet, magán kívül lévőt megfogják és hazavigyék? Vagy csak elvárják tőle, hogy értük, rokonaiért kijöjjön? Vajon hányan figyelik, lesik, mit tesz, mit mond Jézus?
Jézust az emberekért jött, szeretetének felfoghatatlan ereje, hatalma, súlya, mértéke... de nem mások elvárásai irányítják. Szabad a szeretetre, szabad Isten akaratára. Nem keveri össze a kettőt, mint mi emberek. Szeretete szeretet. Értünk lépve sincs ellenünk, és ellenünk szegülve is értünk van. Hogyan felel a kívül és belül elváróknak? Újra kérdez...
Ő AZONBAN ÍGY FELELT NEKIK: KI AZ ÉN ANYÁM ÉS KIK AZ ÉN TESTVÉREIM? MAJD VÉGIGTEKINTETT A KÖRÜLÖTTE ÜLŐKÖN, ÉS ÍGY SZÓLT: ÍME AZ ÉN ANYÁM, ÉS AZ ÉN TESTVÉREIM! MERT AKI AZ ISTEN AKARATÁT CSELEKSZI, AZ AZ ÉN FIÚTESTVÉREM, NŐTESTVÉREM ÉS ANYÁM.
Mennyire nem az következik, amit vártak! Nem ő megy ki, hanem azokat hívja be. Ha látni akarják. Nem őket emeli ki, ahogy elvárják, ahogy emberileg illenék, hanem irántuk való szeretetébe öleli azokat, akik bent vannak. akiket Isten Lelke válogatás nélkül eggyé tehet.
KIK AZ ÉN ANYÁM ÉS AZ ÉN TESTVÉREIM? A kívül várókat hívja be...Mibe hívja őket? Nem test és vér szerinti közösségbe, hanem az ennél többe, az örökkévalóba hív, emel...
AKI AZ ISTEN AKARATÁT CSELEKSZI, AZ AZ ÉN FIÚTESTVÉREM, NŐTESTVÉREM ÉS ANYÁM... Aki enged az isteni szónak, aki mer magán kívül lenni (elvárásain, szokásain...), akiket Mennyei Atyja fiaiként ölelhet egybe. Vajon bementek hozzá? Mi győzte le a szívüket, ha bementek? És én, és mi, vajon bementünk volna?
BÓDÁS JÁNOS
MEGYEK URAM
Magam tanácsán tévedezve
csak tétován, botolva jártam.
Ha szívem fájt s a lelkem vérzett,
mentő kezet az emberektől
hiába vártam.
Közénk zuhant a végtelenség,
s én mentem messze, messze tőled.
Légy százszor áldott ó nagy Isten,
hogy éreztetted kínjaimban
sújtó erődet.
Ó szent, kemény próbáltatások,
miktől szívem könnyekben ázott,
de jó hogy rajtatok keresztül
megláttam minden kínok túlján
az új világot!
Megyek Uram, közelb tehozzád,
nem hallgatok földi tanácsra,
nem győz le sem vér, sem hiúság,
sem a bűnös, száztitkú élet
olcsó varázsa.
Megyek Uram, hallom szavadat,
s érzem, hiszem, meg is talállak,
hogy mindeneknek megbocsátva
csitult szívemmel megpihenjek
örökre Nálad.
Ablonczy Ágnes
|
