|
Új szövetség - Márk evangéliuma 4:21-33.
ÍGY SZÓLT HOZZÁJUK: VAJON A LÁMPÁST AZÉRT HOZZÁK-E BE, HOGY VÉKA ALÁ TEGYÉK, VAGY AZ ÁGY ALÁ? ÉS NEM AZÉRT-E, HOGY A LÁMPATARTÓRA TEGYÉK? MERT CSAK AZÉRT VAN TITOK, HOGY KIDERÜLÖN, ÉS REJTELEM, HOGY NAPFÉNYRE JUSSON. HA VALAKINEK VAN FÜLE A HALLÁSRA, HALLJA MEG! MAJD ÍGY SZÓLT HOZZÁJUK: FIGYELJETEK ARRA, AMIT HALLOTOK: AMILYEN MÉRTÉKKEL MÉRTEK, OLYANNAL MÉRNEK NEKTEK. SŐT, RÁADÁST IS ADNAK, MERT AKINEK VAN, ANNAK ADATIK, ÉS AKINEK NINCS, ATTÓL AZ IS ELVÉTETIK, AMIJE VAN. MAJD ÍGY SZÓLT: ÚGY VAN ISTEN ORSZÁGÁVAL, MINT AMIKOR AZ EMBER BEVETI A MAGOT A FÖLDBE. AZUTÁN AKÁR ALSZIK, AKÁR FELKÉL, ÉJJEL, VAGY NAPPAL, A MAG KIHAJT ÉS FELNŐ, MAGA A GAZDA SEM TUDJA HOGYAN. MERT MAGÁTÓL TEREM A FÖLD ELŐSZÖR FÜVET AZUTÁN KALÁSZT, AZUTÁN TELJES SZEMET A KALÁSZBAN. MIHELYT PEDIG A TERMÉS ENGEDI, AZONNAL SARLÓT ERESZT RÁ, MERT AZ ARATÁS ELÉRKEZETT. ÉS ÍGY SZÓLT: MIHEZ HASONLÍTSUK AZ ISTEN ORSZÁGÁT? VAGY MILYEN PÉLDÁZATTAL PÉLDÁZZUK? OLYAN AZ, MINT A MUSTÁRMAG, AMELY MIKOR FÖLDBE VETIK, MINDEN FÖLDI MAGNÁL KISEBB, DE HA EGYSZER ELVETETTÉK, FELNŐ, ÉS MINDEN VETEMÉNYNÉL NAGYOBB LESZ. NAGY ÁGAKAT HAJT, ÚGY HOGY ÁRNYÉKA ALATT FÉSZKET RAKHATNAK AZ ÉGI MADARAK. ÉS SOK ILYEN PÉLDÁZATBAN HIRDETTE NEKIK AZ ÍGÉT, CSAKHOGY MEGÉRTSÉK. PÉLDÁZAT NÉLKÜL AZONBAN NEM BESZÉLT NEKIK; DE MAGUK KÖZÖTT A TANÍTVÁNYOKNAK MINDENT MEGMAGYARÁZOTT.
Római utazásunk utolsó délutánján felmentünk vejem és lányom ottani szállásának a tetőteraszára, hogy ott nézzük a naplementét. Azt vártuk, hogy velünk szemközt, a néhány száz méterre levő Colosseum temérdek boltív-ablakából tündököljön felénk a lefele nyugvó nap... Igen ám, de hiába lestük. Miért? Túl magasan voltunk, mire a nap mögötte leért, el is tűnt a házak között. Lentről kellett volna fölfelé néznünk, nem fentről lefelé. Akkor, láthattuk volna.
ÍGY SZÓLT HOZZÁJUK: VAJON A LÁMPÁST AZÉRT HOZZÁK-E BE, HOGY VÉKA ALÁ TEGYÉK, VAGY AZ ÁGY ALÁ? ÉS NEM AZÉRT-E, HOGY A LÁMPATARTÓRA TEGYÉK?
MERT CSAK AZÉRT VAN TITOK, HOGY KIDERÜLÖN, ÉS REJTELEM, HOGY NAPFÉNYRE JUSSON. HA VALAKINEK VAN FÜLE A HALLÁSRA, HALLJA MEG!
Mit példáz a lámpa, a fény, mi az amit csak így mondhat, mit szeretne hasonlatával éreztetni Jézus? Ami rögtön érthető, hogy aki látni szeretne, mikor sötét van, nem az ágy alá teszi a lámpást, hanem fel a lámpatartóba. Ha jól akar látni. Eddig nyilvánvaló a kép. Megvallom, sosem próbáltam ehhez illeszteni, a mondandó második felét. Hisz hogy jön a lámpához, a lámpatartóhoz a titok, a rejtettség kérdése? Pedig ebben az értelemben folytatódik itt: MERT CSAK AZÉRT VAN...Zavaró az összekapcsolás, mert külön-külön szoktuk említeni a kettőt.
Miért rejtünk el valamit? Van, amit azért rejtünk el, hogy sose derüljön ki. Magunkat féltjük, azért tesszük. Félünk mások vádló tekintetétől, méréstől, következménytől, és méltó ítélettől.
Ez a test. Akinek vaj van a füle mögött, az elnézi, hogy másnak is van. Vagy épp zsarolja azzal, hogy vele rejtsen, hisz neki is van. Ez a kiderülés elleni rejtés.
Kislány koromban este a dunna alá rejtettem a lámpát, hogy ne lássa nagymamám, hogy éjjel olvasok. Ne derüljön ki mit csinálok. Nem vállaltam. Mérkőztem fénnyel és sötétséggel.
De van másféle rejtés is. Amit nem magamért, hanem valakiért megmaradni rejtek, annak célja, hogy egyszer övé legyen, hogy alkalmas időben megtalálja. Ne előbb, ne később.
CSAK AZÉRT VAN TITOK... REJTELEM, HOGY KIDERÜLÖN... NAPFÉNYRE JUSSON...
Ahogy a karácsonykor. Időben megvesszük, elrejtjük gyerekeink, szeretteink elől, hogy csak szenteste találják meg. Ha tudnak róla, nem meglepetés, ha előbb találják meg, oda a titok, ha egyáltalán nem találják meg, csalódottak lesznek, mintha nem is lenne ünnep...
Isten országáról tudjuk, hogy rejtett, de nekünk, értünk rejtett. Van. Lehet miénk... Sokan nem látják, nem értik, mert nincs róla semmiféle hitbeli tapasztalásuk. A mi fényben maradásunk jel arról, hogy van valami, ami nekik nincs. Rejtve van előlük. De az övék lehet.
Vasárnap a csanádi gyerekekkel beszélgettünk erről a példázatról. Mondtam nekik, hiszem, hogy egyszer ők is megtalálják. Az egyik nagyfiú akkor azt kérdezte: - Ági néni megtalálta Isten országát? Elmondaná hogyan? ... De jó, hogy kérdezte, és én elmondhattam...
BÓDÁS JÁNOS
NINCS RÁ SZÓ...
Az embernek nincs rá szava:
milyen a szegfű illata,
s a rózsáé?... Nyelvünk szegény.
Mondd el, milyen a szín, s fény
a vaknak... Meg nem értheti,
soha el nem képzelheti.
Csak aki érzett illatot,
s aki látott már színt, napot,
az érzékeli s hiszi már,
hogy van illat, szín, napsugár.
Hát az Istent, ki nem látható
s érzékkel fel nem fogható,
s hogy mi a lélek, mi az ég?
Szó, szín, zene, kő nem elég.
Beszélhet száz tudós neked,
nem hiszed, míg meg nem ízleled,
míg Lelkét nem tölti beléd,
s fel nem izzítja az Igét,
míg meg nem szólal benned Ő,
s be nem tölt mennyből jött erő.
De ha megszólít. - Te szegény
Fiamat érted adtam én -
hogy van s szeret, tudod, hiszed,
s a Kígyó akárhogy sziszeg,
e hit átvisz tűzön - vízen,
ettől nem foszt meg semmi sem.
MAJD ÍGY SZÓLT HOZZÁJUK: FIGYELJETEK ARRA, AMIT HALLOTOK: AMILYEN MÉRTÉKKEL MÉRTEK, OLYANNAL MÉRNEK NEKTEK. SŐT, RÁADÁST IS ADNAK, MERT AKINEK VAN, ANNAK ADATIK, ÉS AKINEK NINCS, ATTÓL AZ IS ELVÉTETIK, AMIJE VAN.
Mit mivel mérünk? Mi a viszonyító mérték és eszköz? Mérhető az anyagi világban a súly, a hosszúság, erő, sebesség, hőfok, páratartalom, űrtartalom, sűrűség, szakítószilárdság ...
Hogyan mérhető a lélek és a lelkiállapot? Mivel mérhető Isten jelenléte? Érezzük, mérjük?
Ehhez a második példához is folytatás kapcsolódik: MERT AKINEK VAN, ANNAK ADATIK... Miféle mérték ez? Vajon miért annak adatik, akinek már van? Nem igazságtalan dolog ez? S ha nem az, hogyan értsük? Mérték-e az, hogy annak adok, aki adni tud abból, ami van?
Aki szeret, az adja a szeretetét, annak, akinek szüksége van rá. Aki nem szeret eléggé, az méricskél. A szeretet jele a jóféle adáskényszer, a lemondani, és adnitudás szabadsága...
És minél többet ad valaki magából, annál több szeretet lesz jelen általa. Amit odaad, annak helye-hiánya betöltődik. Mondhatni fizikai törvényszerűség, hogy ahol hely születik, az rögtön betöltődik. Lelki téren is.
Vajon másképp hat-e a lélekre, amikor az ember azért ad, hogy kiérdemeljen, cserébe kapjon? A kapniakarásért ad, s nem az adniakarás készteti adni. Nincs hely, nem születik meg. Előre betöltött azzal, amit elvár, s ha nem kapja, akkor csalódottság, keserűség, avagy elégedetlenség tölti be. Különös TITOK a VAN és az ADATIK. Aki belekóstolt már, az tudja, hogy semmi máshoz nem hasonlítható, kifejezhetetlen jó, mennyország ízű.
MAJD ÍGY SZÓLT: ÚGY VAN ISTEN ORSZÁGÁVAL, MINT AMIKOR AZ EMBER BEVETI A MAGOT A FÖLDBE. AZUTÁN AKÁR ALSZIK, AKÁR FELKÉL, ÉJJEL, VAGY NAPPAL, A MAG KIHAJT ÉS FELNŐ, MAGA A GAZDA SEM TUDJA HOGYAN. MERT MAGÁTÓL TEREM A FÖLD ELŐSZÖR FÜVETAZUTÁN KALÁSZT, AZUTÁN TELJES SZEMET A KALÁSZBAN. MIHELYT PEDIG A TERMÉS ENGEDI, AZONNAL SARLÓT ERESZT RÁ, MERT AZ ARATÁS ELÉRKEZETT.
A mag, amit Isten vet, az a jó földben kihajt, erősödik és terem. Magától? Úgy mondanám szó szerint, hogy magvától! Attól, ami abba rejtve van. Nem azért mert kérte-akarta-vágyta-tervezte-elérte-kiügyeskedte-teljesítette, hanem mert ha befogadta, akkor abban benne van
Azt termi, amire rendeltetett. Mikor az ember abban van, amiben lenni kell, és azt adja, amit adnia lehet. Mikor a hely, a tér, az idő... s a lélek odaadásában az isteni jelenlét terem.
VISKY ANDRÁS ITTHON ÉS OTTHON ( Szüleinek utolsó heteiről, napjairól írta... )
" Élete utolsó napjaiban Júlia asszony rendszeresen megébredt a korareggeli órákban és hosszasan fürkészte a hajnali homályban a hálószoba tárgyait, a talányosan derengő ablakokat, és minden hangra, a legapróbb neszre is különös figyelmet fordított, mint aki csak nagy nehézségek árán tudja eldönteni, hol tartózkodik valójában, még itt a földön vagy már a hét ég legelső karéjában... Nehéz betegsége terhét jó kedvvel, a legteljesebb örömmel és vidámsággal viselte, és ha valaki hogyléte felől érdeklődött, csak annyit válaszolt:
- Hosszú életem során még senkit nem láttam, aki testi betegségben halt volna meg, hanem csak olyanokat, akiknek bizonnyal eljött az órájuk. Én már kívül-belül elkészültem, nem házalok tovább a világban, örökkévaló szállásomat már elkészítette az Ember Fia, amint megígérte. El is indulnék, ha rajtam állna, de úgy látszik, a Világ Urának még időre van szüksége, hogy fölkészüljön a menyegzőnkre, és végérvényesen magába fogadja lelkemet...
Halála hajnalán a következő párbeszéd zajlott le a könyörületes Júlia asszony és a szent életű Ferenc között:
- Gyere, menjünk haza - unszolta Júlia Ferencet.
- Hova?
- Haza.
- De hát itthon vagyunk.
- Gyere, induljunk, segíts. Menjünk együtt, hogy mielőbb otthon legyünk.
- Menj, én itthon vagyok.
- Itthon... Engedd el a kezem, én megyek. De aztán gyere te is hamar, ne késlekedj.
- Jó.
- Megígéred?
- Meg.
- Engedd el a kezem.
Júlia asszony szavait követően mindketten azonnal elszenderedtek. Azon a reggelen csak a Szentéletű ébredt vissza a láthatóba.
- Most már tudom, hogy nem vagyok otthon - mondta Ferenc a felesége teste felett még ott lebegő léleknek, és hangosan sírt, mint egy elhagyott gyermek."
ÉS ÍGY SZÓLT: MIHEZ HASONLÍTSUK AZ ISTEN ORSZÁGÁT? VAGY MILYEN PÉLDÁZATTAL PÉLDÁZZUK? OLYAN AZ, MINT A MUSTÁRMAG, AMELY MIKOR A FÖLDBE VETIK, MINDEN FÖLDI MAGNÁL KISEBB, DE HA EGYSZER ELVETETTÉK, FELNŐ, ÉS MINDEN VETEMÉNYNÉL NAGYOBB LESZ. NAGY ÁGAKAT HAJT, ÚGY HOGY ÁRNYÉKA ALATT FÉSZKET RAKHATNAK AZ ÉGI MADARAK.
Az apró mustármagban a növekedés lehetősége van elrejtve. Tűnhet kicsinek, semmire se valónak, ám termőföldbe elültetve nagyobbra növekszik mint más egyéb növény. Nem mert nyúzzák-húzzák fölfelé, hanem attól, ami benne rejtve diktál, Ahol-akiben Isten országa jelen van, ott ezt megtapasztalhatják azok, akik köré gyűlnek. Mint madarak a fa lombjának fészket kínáló, tikkasztó forróságban enyhet adó árnyát.
Talán furcsa amit mondok, de pár napja egy ilyen mustármag ember temetésén voltam Bátaszéken. Kevés nála szerényebb, szelídebb embert láttam, pedig tájékozottsága, ismeret és tudásanyaga, és legfőképpen lelki készsége sokakénál volt több. A temetés után menye a megüresedett házba hívott el minket. Ám nem csupán velünk telt meg az a hajlék. Szó, szót követett, vallomás, vallomást, és bizony kiderült, ki miben, hogyan tapasztalta az eltávozott idős Széplaki Kálmán igencsak hányattatott, sokféle megverettetést békésen elhordozó életében jelen levő Istent... Nem ember nőtt fölénk, hanem az, amit neki Isten adott. Aki ott jelen volt, mind arról beszélt, azt éreztette, hogy annak lakóhelyül odaadott szíve, élete által velünk volt-lehet az Isten. Most is. Igen, életünk így lehet példabeszéddé Isten országáról.
ÉS SOK ILYEN PÉLDÁZATBAN HIRDETTE NEKIK AZ ÍGÉT, CSAKHOGY MEGÉRTSÉK. PÉLDÁZAT NÉLKÜL AZONBAN NEM BESZÉLT NEKIK; DE MAGUK KÖZÖTT A TANÍTVÁNYOKNAK MINDENT MEGMAGYARÁZOTT.
Hogyan mutatta meg Jézus az elrejtett, elmondhatatlan országot? Magától értetődő, egyszerű példatörténetekkel hozta közel hozzájuk az elérhetetlent. Felfogható példabeszéddel a felfoghatatlant. Miért? Mert szeret, mert félt, mert ezért jött: CSAKHOGY MEGÉRTSÉK...
BÓDÁS JÁNOS
HOL VAN AZ ISTEN?
Felettünk a föld légköre,
feljebb a sztratoszféra,
azon túl a bolygók öve,
az ember büszke célja.
Tovább az űr, a csillagok,
fényévek távolában,
hol milliónyi nap ragyog,
s millió új világ van,
születő, szétbomló világ,
roppant magasság, mélység,
s azon túl semmi? ... csak a tág,
mély félelmes sötétség,
mit se hang, se fény át nem üt?...
S az Isten hol van? ... hol van?...
........................ Mindenütt !
"Isten országa tibennetek van..." Lukács 17:21. "Közel van Isten országa..." Lukács 21:31.
Közel van? Bennünk van? Fáj, mikor nem látjuk, nem érezzük, nem tapasztaljuk? Kitartón kérjük, várjuk, reméljük? Rejtve van. De van. Mibenléte a krisztusi példatörténetek által is csupán megsejthető, de meglelhetjük, megélhetjük, mert a mi számunkra készített ajándék...
"Kérjetek és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtó nyittatik néktek. Mindenki kap aki kér; aki keres talál, és a zörgetőknek megnyílik az ajtó..." Máté 7:7-8.
Ablonczy Ágnes
|
