|
Új szövetség - Márk evangéliuma 1:29-39.
ÉS MINDJÁRT, AMINT A ZSINAGÓGÁBÓL ELTÁVOZTAK, SIMON ÉS ANDRÁS HÁZÁHOZ MENT, JAKABBAL ÉS JÁNOSSAL EGYÜTT. SIMON NAPA PEDIG LÁZAS BETEGEN FEKÜDT; MINDJÁRT SZÓLTAK NEKI FELŐLE. Ő ODAMENT HOZZÁ, MEGFOGTA KEZÉT, ÉS TALPRA ÁLLÍTOTTA. ÉS ELHAGYTA ŐT A LÁZ ÉS SZOLGÁLT NEKIK. ESTEFELÉ PEDIG, MIKOR LESZÁLLT A NAP, ELVITTÉK HOZZÁ A BETEGEKET ÉS ÖRDÖNGŐSÖKET MIND. ÉS AZ EGÉSZ VÁROS ODAGYŰLT AZ AJTÓ ELÉ, ÉS GYÓGYÍTOTT SOKAKAT , AKIK KÜLÖNBÖZŐ BETEGSÉGEKBEN SINYLŐDTEK ; ÉS SOK ÖRDÖGÖT KIŰZÖTT; NEM ENGEDTE SZÓHOZ JUTNI ŐKET, MIVEL AZOK ISMERTÉK ŐT. KORA REGGEL PEDIG, MÉG SZÜRKÜLETKOR, FELKELT, KIMENT, ÉS ELVONULT EGY PUSZTA HELYRE, HOGY OTT IMÁDKOZZÉK. SIMON PEDIG ÉS A VELE LEVŐK UTÁNA SIETTEK. ÉS MIKOR MEGTALÁLTÁK, AZT MONDTÁK NEKI: MINDENKI TÉGED KERES. Ő AZONBAN ÍGY FELELT: MENJÜNK MÁSHOVÁ, A SZOMSZÉDOS HELYSÉGEKBE, HOGY OTT IS PRÉDIKÁLJAK, MERT AZÉRT JÖTTEM. ÍGY JÁRTA BE EGÉSZ GALILEÁT, PRÉDIKÁLT AZ Ő ZSINAGÓGÁIKBAN ÉS ÖRDÖGÖKET ŰZÖTT KI.
Pár hete kaptam ajándékba egy könyvet, Dietrich Bonhoeffer írta, a címe: Követés. A szerző, egy németországi evangélikus lelkipásztor, akit a második világháború alatt végeztek ki. Épp mert elkötelezett volt, mert nem tudott egyetérteni azzal, ami körülötte történt. Régóta ismerem, becsülöm szaváért, hiteles keresztyén életéért. Nem kis érdeklődéssel, kíváncsian vettem kezembe új kötetét, ami születésének századik évfordulójára jelent meg. Pár oldal után ceruzát kerestem. Mert így találok vissza ahhoz, amit az elolvasottakból fontosnak érzek... Egyszer csak azt vettem észre, hogy meg sem áll a ceruza, mert minden mondat fontos...
Kedden, irodalmi körünkben idéztem egy hangsúlyossá lett mondatát. Valaki, aki rég járt irodalmi körünkben, a szerző neve iránt érdeklődött. Kiderült, hogy ettől a szerzőtől ő rég keres egy könyvet. Hallott belőle idézni, és az a gondolat azóta is foglalkoztatja. Rövid időn belül a is kiderült, hogy ezt a könyvet keresi. Megbeszéltük, megnézem az Interneten, kapható-e még valahol? Egyetlen helyen volt, de igen magas postaköltséggel... Sokalltam, ezért felhívtam, vállalja, vagy inkább megveszi majd, ha Pesten jár? A válasz egyértelmű volt. Neki szüksége van erre a kötetre. Most. Másnap megérkezett a kötet, telefonáltam neki, egy órán belül itt volt érte. Vajon miért?
Hadd idézzem azt a mondatot, mely engem az elmúlt héten foglalkoztatott, amit ő az Isten és ember közti kapcsolatra nézve írt le "Csak a hívő engedelmes, és csak az engedelmes hisz."
Mondhatnám úgy, hogy az istenhit szempontjából kulcskérdés a neki való engedelmesség.
Hitből való lépésre, csak az Isten szavának engedő vállalkozik, ugyanakkor az is igaz, hogy az engedetlenség hitetlenség. Pl. Míg nem akarom látni, vállalni magamat (az isteni szónak való nem engedés), nincs ereje mások bajáért való imádságomnak (a hitem blokkolt)). Szeretnénk időrendiséget látni hit és engedelmesség között, de valójában nincs, együtt mozdul.
ÉS MINDJÁRT, AMINT A ZSINAGÓGÁBÓL ELTÁVOZTAK, SIMON ÉS ANDRÁS HÁZÁHOZ MENT, JAKABBAL ÉS JÁNOSSAL EGYÜTT. SIMON NAPA PEDIG LÁZAS BETEGEN FEKÜDT; MINDJÁRT SZÓLTAK NEKI FELŐLE. Ő ODAMENT HOZZÁ, MEGFOGTA KEZÉT, ÉS TALPRA ÁLLÍTOTTA. ÉS ELHAGYTA ŐT A LÁZ ÉS SZOLGÁLT NEKIK.
Egyszerű tudósításnak hangzik, de mi minden van helyén azokban, akikről a közlés szól. Hogyan követik Jézust, Simon és András? Mintha magától értetődő lenne, hogy akiért otthagyták hálóikat, mindennapi tevékenységüket, azt elviszik az otthonukba. Mint kiderül,
Simon anyósa kapernaumi házához viszi Jézust, s nem csak őt, a többi tanítványt is...
Egyszerre nyílik, tárul szívük Krisztus szavára és otthonuk ajtaja Krisztus befogadására...
És Jézus feléjük kitárt szíve is milyen magától értetődően mozdul a kérésre, ért, lát, lép. Semmi sincs a hit általi gyógyulás útjában. Erő mozdul, és újra egészséges Simon anyósa, aki addig lázas betegen feküdt, s alkalmatlan volt a vendégek ellátására. És itt megint egyszerre mozdul a kettő, amint a láz elmúlik, szolgál nekik. Erő mozdul érte, és ő rögtön él az erővel. Mennyire magától értetődőnek látszik. Hogy szükségük volt szolgálatára, hogy Jézus meg tudta gyógyítani, hogy nem marad ágyban tovább, hanem felkel, s értük tevékenykedik.
Maradhatna még ágyában? Mondhatná, kérhetné, hagyjatok még egy kicsit, gyenge vagyok, láttátok, az előbb még magas láz gyötört? Az isteni erővel felemeltnek többje van, mint hogy többé nem erőtlen! Mikor az erőtlen erőt nyer, azonnal lépheti a kapott erőt. Talán mondhatom még egyszerűbb példával: ha egy vasaló hideg volt, de áramkörbe kapcsolva, felforrósodott, vasalni lehet vele. Adva a lehetőség arra, amire az erőt-áramot kapta. Ugye több az, hogy kivasalva a ruha, mint hogy egy forró vasalóval vasalni lehet.
BÓDÁS JÁNOS
FELFELÉ
Magamért és a holnapért
Szinte semmit se tettem én itt,
s mégis, (milyen csodálatos),
minden lépésem felfelé vitt...
Nem én mentem: vittek, emeltek,
az Isten fogott kezemen,
a gyengében erős lesz Isten,
úgy hívják ezt, hogy: Kegyelem.
Most se törtetek, most se kérek,
nem könyöklök, nem harcolok,
hagyom: s visz a kegyelem árja,
mert akik hisznek, boldogok.
Milyen találóan, pontosan fogalmazza meg a Krisztustól nyert, élhető isteni többet a költő:
"...a gyengében erős lesz Isten, úgy hívják ezt, hogy: Kegyelem..."
ESTEFELÉ PEDIG, MIKOR LESZÁLLT A NAP, ELVITTÉK HOZZÁ A BETEGEKET ÉS ÖRDÖNGŐSÖKET MIND. ÉS AZ EGÉSZ VÁROS ODAGYŰLT AZ AJTÓ ELÉ, ÉS GYÓGYÍTOTT SOKAKAT, AKIK KÜLÖNBÖZŐ BETEGSÉGEKBEN SINYLŐDTEK;
Miféle hír terjedt villámgyorsan felőle? Mit hallottak az emberek, a betegek, a nyomorultak, akik odagyűltek a házhoz? Nem mondandójáért mennek, hanem a csodáért, a gyógyulásért, a szabadulásért, azok, akiken más már nem tudott segíteni. A reménység hozza őket, hogy meggyógyulhatnak, szabaddá lehetnek isteni szava által. AZ EGÉSZ VÁROS ODAGYŰLT AZ AJTÓ ELÉ...Mi lehetett ott a ház előtt Kapernaumban? El tudjuk képzelni?
Nemég vettem kezembe Ravasz László püspök - lelkipásztor kéziratos prédikációinak gyűjteményét. A kötet előszavában azt írják róla: "A Kálvin téri templomban a nyitott ajtóban is álltak, amikor prédikált...Életpályájának súlyos fordulója a prédikálástól történő eltiltással következett be... 1953-ra tehető...E súlyos változásban enyhítőn vette körül Leányfalun - száműzetésének helyén - a közelében élők szomja a tiszta hang iránt. Ezt mutatja be ez a különös módon ránk maradt kézírásos prédikációgyűjtemény..."
Hogy maradt meg? Valaki azokban a félelemmel terhes években meg merte őrizni, s hagyatékában találták meg az üzenetet, kinek kezébe adják tovább. Így kelt útra, egyik kézből a másikba, kincsként, míg az elmúlt évben valaki előállt vele, s nyomtatásban is megjelent, hogy sokak épülhessenek hittel, erővel, élettel teli szava által.
ÉS SOK ÖRDÖGÖT KIŰZÖTT; NEM ENGEDTE SZÓHOZ JUTNI ŐKET, MIVEL AZOK ISMERTÉK ŐT...
Mikor egy emberen úrrá lesz a gonosz erő, minek ellene tenni nem tud, akkor beszélünk megszállottságról. Az ilyen emberben több erő van, mint más emberekben, de a megszállóé az erő, ő az úr, ő diktál. Esendő ember számára kezelhetetlen állapot. Se a megszállott nem tud ellene tenni, se a másik ember, mert meghaladja emberi erejét.
JÉZUS SOK ÖRDÖGÖT KIŰZÖTT... Hogyan? Isteni erővel. De van itt valami, amit szabad alaposan átgondolnunk. Miért is NEM ENGEDTE SZÓHOZ JUTNI ŐKET? A gonosz lelkeket? Ott van mellette az ok: MIVEL AZOK ISMERTÉK ŐT.
Mit jelent ez? Mit tudtak, mit ismertek a démonok, miért nem hagyta őket szóhoz jutni? Mert ha a szó kimondójának többje van, mint általában az embernek, akkor hatnak az emberekre.
Emlékszünk még mit kérdezett az előző versekben a megszállottat fogva tartó? El akarsz pusztítani minket? Jézus erejét ismerték, és Jézus is ismerte erejüket. Ők az ember életét elveszíteni akarják, mikor használják erejüket. Inkább önmaga ellen fordítják az uralmukban levő embert, mint hogy engedjék megszabadulni. Viszont ezek a gonosz lelkek is tudták, ha Jézus előbb lép, ők veszítenek, nincs idejük, nincs többé módjuk az ember vesztét okozni.
De mindezeken túl, emlékeznünk kell arra, hogy kezdődik a törvény tizedik parancsa: "Ne kívánd... és olvashatjuk az isteni óvást Jakab leveléből (1:14-15.): "Megkísérti az embert tulajdon kívánsága, amikor vonja és édesgeti. Azután a kívánság fogan, és bűnt szül, a bűn pedig teljességre jutva halált fiadzik..." Rabjaivá lehetünk annak, amit kívánunk. Akkor maga a kívánság kezd diktálni, nem tudunk nem lépni vágyainkért, úrrá lesz akaratunkon, életünkön, bűnbe, vesztésbe sodor...
Füle Lajos így írta egyik rövid versében: "...A vágyak alagútjai belevesznek az éjszakába." Talán megéltük már mi is, a kiúttalanság lelkünket didergető rettenetét, mikor vágyaink, kívánságaink felülkerekedtek rajtunk, mikor minden veszni indult, mikor kiáltanunk kellett az isteni szabadítás lehetőségéért.
KORA REGGEL PEDIG, MÉG SZÜRKÜLETKOR, FELKELT, KIMENT, ÉS ELVONULT EGY PUSZTA HELYRE, HOGY OTT IMÁDKOZZÉK. SIMON PEDIG, ÉS A VELE LEVŐK UTÁNA SIETTEK. ÉS MIKOR MEGTALÁLTÁK, AZT MONDTÁK NEKI: MINDENKI TÉGED KERES.
Jézus Krisztus testben élt, szüksége volt pihenésre, és Atyja elé állásra. Hogy újra meg újra kezébe tegye életét, életének történéseit. Kora reggel, mikor a többiek még aludtak, KIMENT EGY PUSZRA HELYRE, hogy lelkét Isten elé tárja, szíve szabaddá legyen arra, amit Isten akar, hogy Lelkével töltődjön, hogy erőt nyerjen, ahhoz, ami aznap rá vár.
MINDENKI TÉGED KERES - mondják neki a tanítványok, mikor végre rátalálnak...Mert a nyomorultak megint a ház ajtaja elé gyülekeztek, nyilván felébresztették őket, s a gyógyítót keresték... Ők meg riadtan, erőtlen tehetetlenül álltak velük és betegségeikkel szemben.
Bizonyára szemrehányás volt szavukban, miért nincs ott, ahol ennyire szükség van rá? Ha tehet csodát, ha gyógyíthat, ha megkötözött lelket szabadíthat, miért nem azzal foglalkozik?
Az ember ilyen. Diktálja amit tud, amit elvár, amit jónak tart... és mert elvárja, diktálna a másik embernek. Jézusnak is. Még a Mindenható Istennek is. Hogy mit tegyen.
Hányszor keseredik meg a szívünk attól, hogy a körülöttünk élők nem engedik azt tenni, azt élni, amire vágyunk? Vagy mi, észrevesszük, ha ezt tesszük másokkal? Szabaddá tehet-e minket Isten arra, hogy azt éljük, amire rendeltettünk, azt tegyük, ami ránk van bízva?
Ő AZONBAN ÍGY FELELT: MENJÜNK MÁSHOVÁ, A SZOMSZÉDOS HELYSÉGEKBE, HOGY OTT IS PRÉDIKÁLJAK, MERT AZÉRT JÖTTEM
Jézus szabad az isteni akaratra. Nem önmaga, s nem ember által vezérelt. Nemet mond.
Egyértelműen. Arra, ami akadályozza abban, ami a dolga, ami rá van bízva. MENJÜNK MÁSHOVÁ. Nem kibújik a feladat alól, hanem kimondja az okot, akár megértik tanítványai, akár nem. Tudniuk kell, miért jött, hogy nem emberi akaratot teljesít. Az a dolga, HOGY OTT IS PRÉDIKÁLJAK, MERT AZÉRT JÖTTEM...
Az ember, aki a kimondott szó súlyát mérő képességét elvesztette, többnek érzi a gyógyítást, ami szeme láttára történik, neki a szemmel látható csoda kell, hogy a vak újra lát, a sánta jár, a néma megszólal... De Jézus Krisztus szavából érezniük kell, elsősorban azért jött, hogy Isten országáról beszéljen. Sokaknak. Nem csak nekik.
ÍGY JÁRTA BE EGÉSZ GALILEÁT, PRÉDIKÁLT AZ Ő ZSINAGÓGÁIKBAN ÉS ÖRDÖGÖKET ŰZÖTT KI.
Tudta, hogy drága az idő, nem maradhat egy helyen, neki egész Galileát kellett bejárnia. Ám ahova ment, ott prédikált Isten országáról, szava érintette a lelkeket, és közben gyógyított, betegeket, megszállottakat, megkötözötteket.
MINDENKI TÉGED KERES... Igaz, amit a tanítványok mondanak. Azok is Krisztust keresik, akik nem tudnak róla, mert mind-mind, akik már éreztük, hogy nincs erőnk szabadulni mindattól, amivel magunkat kötöztük meg, s amivel mások kötöznek minket, Rá várunk, közelségére, szavára, csodáira?
Bajban vagyunk, mikor mások Őt keresve, csak minket találnak? Futunk-e akkor értük, addig, míg Krisztusra találunk? Hisz nem ránk, nem emberi bizonykodásunkra, isteni erőt igazolni kész üres szavunkra, lépésekben megnyilvánuló emberi igyekezetünkre van szükségük, hanem Isten Lelkével újra meg újra megtöltött, Krisztus megtartó, isteni akaratára szabadító erejét hordozó szívünkre...
BÓDÁS JÁNOS
ELMONDOM A VILÁGNAK
Uram, Lelkedre várok,
lelkem koldus, szegény.
Vakon, süketen járok,
mert így születtem én.
Bár hallom, zsong a lét itt,
látok színt, sugarat,
de ez ki nem elégít:
mutasd meg magadat!
Gyógyíts meg, hogy a lényed
rajtam ragyogjon át,
létemnek - ha így fénylek -,
értelmet csak ez ád.
Ha lelkemről lepattant
a hályog, - isteni
arcod, a láthatatlant
látom tündökleni,
s ha fülemből kiolvad
a viasz, - értelem-
feletti lényed, szódat
hallom, s megérthetem.
S ha értelek, ha látlak,
mi belőled betölt,
elmondom a világnak,
hogy szebb legyen a föld.
Ablonczy Ágnes
|
