JÉZUS PEDIG SZENTLÉLEKKEL TELVE, VISSZATÉRT A JORDÁNTÓL, ÉS A LÉLEK NEGYVEN NAPIG VEZETTE A PUSZTÁBAN ÉS AZ ÖRDÖG FOLYVÁST KÍSÉRTETTE.

Jézust a Lélek vezeti a pusztába. Nem ő kívánja meg, nem ő találja ki, nem ő határozza el... Ő felel, a Lélek szavára indul. Hogyan szólítja? Tele van vele, a keresztelés utáni isteni kijelentéssel. Mennyire van tele vele? Ebből a történetből kiderül. Mi indítja, mi érinti, hogyan van benne abban, amit nem ő szervez, nem ő akar, hanem t ö r t é n i k vele.

AZOKBAN A NAPOKBAN NEM EVETT SEMMIT, ÉS MIHELYT AZOK ELMÚLTAK, MEGÉHEZETT. ÉS SZÓLOTT HOZZÁ AZ ÖRDÖG: HA ISTEN FIA VAGY, MONDD ENNEK A KŐNEK, HOGY VÁLTOZZÉK KENYÉRRÉ. JÉZUS AZONBAN ÍGY FELELT: MEG VAN ÍRVA, HOGY NEM CSAK KENYÉRREL ÉL AZ EMBER, HANEM ISTENNEK MINDEN IGÉJÉVEL.

Sokféle magyarázatot hallottam már erről a történetről, bölcsebbnél, bölcsebbeket, de számomra most csak egy dolog volt fontos, miféle segítséget ad a kísértésekre nézve ha értjük, mi történt, hogyan történt, miért történt.

A Kísértő nem az Istent, az embert kísérti Jézusban - írja Origenész. Ember mivoltát érinti. A kísérthetőség többnyire, a magunk és mások elől elrejthetőből, nevén nem nevezettből, a jónak igazoltból, adódik. Minek igazoljuk? Az önzés, (önmegvalósítás) a hiúság és gőg, (ön-becsülés), a siker és bizonyításvágy, (helytállás), a hatalom és birtokvágy (tehetség)... Ha ébred egy-egy gondolat, (szüntelen ébred) ha ébred egy kívánság, bennünk mi felel rá?

"A Kísértő egyben a fikciók fejedelme"- írja Pilinszky János bűnt-bukást boncoló esszéjében. Lenni vagy látszani ? - így fordítanám ennek értelmében a sokat idézett, nevezetes kérdést.

Az egyik a testi út, a földi élet kibontakoztatásáé, a másik a lelki út, az isteni, már itt a földön. Az egyik a magamért való út, kapott talentumaim és adódó lehetőségeim kibontakoztatása, a másik út főhajtás Isten előtt mindazzal, ami vagyok, amit hordozok. Szabad úgy végiggondolnunk Jézus megkísértésének történetét, hogy a kísértéssel szembeforduló, Lélekkel teli élet lehetséges lépéseiből, gyakorlatából értsünk, érezzünk valamit.

HA ISTEN FIA VAGY... hamis kérdés, hisz épp az isteni kijelentés után van a pusztában.... Pontosan tudja kivel áll szemben. Mit akar hát? A Kísértő mindig Istentől nyert bizonyosságunkat kérdőjelezi meg. Hogyan? Tudja mi fontos, mégis bizonyítani, kételkedni kényszerít. Mert a bizonyosság a valóságos, ( ha van) a bizonyítás csak látszat. Miért? Akinek nincs bizonyossága valamire nézve, és megkérdőjelez, az sose nyer bizonyosságot az én bizonyításom által. Neki nincs szüksége a bizonyosságomra, tud róla, elbizonytalanítani próbál.

Itt se az a kérdés tud-e Jézus köveket kenyérré változtatni! Pontosan az ebben a kísértésben a végtelen fonákság, hogy mind aki bizonyításra kényszerít, azért kényszerít, mert jól tudja hogy többje van, és megtehetné. Ő kérdőjelez, a nagy összezavaró, az erő haszontalan, önző, magamat mutogató használatára kényszerítene...Hogy a test győzzön a lélek felett.

És még valami, ami nagyon fontos. Jézustól mindvégig ezt fogják várni majd az emberek, attól fogva, hogy csodát tesz. Nem magáért szaporít később kenyeret (nem is kövekből), s nem a maga vállát veregetve elégíti meg a sokezres tömeget, nem saját hírnevéért gyógyít. De ha gyógyít is, ha megesik is szíve rajtuk, sokszor mondja: nem ezért jött, sokkal többért!

MAJD FELVITTE ŐT AZ ÖRDÖG EGY MAGAS HEGYRE, EGY SZEPILLANTÁSBAN MEGMUTATTA NEKI A VILÁG MINDEN ORSZÁGÁT. ÉS ÍGY SZÓLT: NEKED ADOM MINDEZT A HATALMAT ÉS ANNAK DICSŐSÉGÉT, MERT NEKEM ADATOTT EZ, ÉS ÉN ANNAK ADOM, AKINEK AKAROM, AZÉRT HA LEBORULSZ ELŐTTEM, MINDEN A TIÉD LESZ. JÉZUS PEDIG ÍGY FELELT: TÁVOZZ TŐLEM SÁTÁN! ÍRVA VAN: AZ URAT, A TE ISTENEDET IMÁDD, ÉS CSAK NEKI SZOLGÁLJ.

Szabad észrevennünk, hogy bár a Lélek viszi oda, nem védi meg a kísértéstől. Céltáblája a Kísértőnek, mint mindenki, aki Őt követve, bizonyságot nyerve Krisztus nevét hordozza. Jó tudni, hogy maga a kísértés magától értetődő, hisz a Kísértő el akarja venni hitünket, - észrevétlenül meg akar fosztani tőle, - mégpedig úgy, hogy más dolgok mögé bújva láttat velünk vonzónak látszó teret, birtoklás gyönyörűségét. Nem a Lélek hiányzik, amikor felbukkannak kérdőjeleink, vagy vágyakoznánk valamire... Kísértések közepette éljük életünket.

Másodjára már nem a "HA" van elől, hanem amivel elkápráztathat. Utána közli az árát. HA LEBORULSZ ELŐTTEM... Mit mond, hogyan mondja Jézusnak? Neked adom... Tudja miért jött Jézus? Ő ne tudná! De Jézus el tudja hárítani a gondolatot, a Kísértőt, mert nem felejti el ki küldte, kit szolgál. Nem engedi el sem bizonyosságát, sem annak kezét, aki küldte.

Miért bukott el az első ember? Olyan akart lenni, mint Isten. Tudni mi a jó, mi a rossz... Hallgatott a kísértőre, veszni engedte Istenbe vetett bizalmát. Akinek nem Istennel van tele a szíve, belevész abba, hogy lelkinek (jónak) igazolja a testit. Jézus válasza egyértelmű: MEG VAN ÍRVA, CSAK AZ URAT, A TE ISTENEDET IMÁDD ÉS CSAK NEKI SZOLGÁLJ!

Miért csaphat be minket? Miért későn látjuk az árát? Mert mi nem mondunk le a lehetőségként elénk táruló, vonzónak, fontosnak, hasznosnak tűnő körök, terek nyerésről, a birtokunkba vehetőről, és megszerezhetőről. Családban, közösségekben, városban, országban... Mi nyerni szeretünk, embereket, szerepeket, tereket meghódítani, aztán meg szerepünkhöz, terepünkhöz végsőkig ragaszkodva veszítünk, mert akik először lelkesen bólintanak, azok később valami miatt bántanak, hátat fordítanak, mást követelnek, ránk hárítanak...

Aki uralmat akar, aki fölülkerekedik másokon, az később egyre retteg attól, hogy alul marad. Látszat az uralkodás öröme - mindegy miféle szerep és terep - itt a földön, rabságot rejt, mert amennyire ragaszkodunk hozzá, annyira foszt meg minket lelki készségünktől. Jézus nem a szemmel láthatón, nem a kézzel megragadhatón jött uralkodni, ő a láthatóért kész elveszni, hogy megnyerje lelküket Atyja számára, ő láthatatlan Isten szolgája.

AZUTÁN JERUZSÁLEMBE VITTE ŐT, ÉS A TEMPLOM PÁRKÁNYÁRA ÁLLÍTOTTA, ÉS AZT MONDTA NEKI: HA ISTEN FIA VAGY, VESD LE MAGADAT INNÉT: MERT MEG VAN ÍRVA: AZ Ő ANGYALAINAK PARANCSOLT FELŐLED, HOGY ŐRIZZENEK TÉGED, ÉS KEZÜKÖN HORDOZNAK TÉGED, HOGY MEG NE ÜSD LÁBADAT A KŐBEN...

A templomhoz viszi végül, annak is felső párkányára. Mivel kísért, miért és hogyan kínál? Ez a harmadik, az istenes, a keresztyén ember nagy kísértése. Az istenkísértő kegyesség, az isteni ígérettel, isteni akarattal, isteni gondviseléssel való visszaélés és címkézés bűne.

HA ISTEN FIA VAGY... mondja a Sátán, pedig tudja a jövendölést, az ígéretet, tudja kivel áll szemközt, ezért áll elé, s éppen oda, Jeruzsálembe, a templom tetejéhez, párkányához viszi. Milyen jó, hogy akárhányszor hallja Jézus ezt a gonosz mondatot, mindig istenszeretete, engedelmessége, alázata győz... Még keresztfán vergődve is, mikor azzal biztatják, szálljon le onnan... Mi, ha tehetjük, ha módunk van rá, nem maradunk mások előtt ilyen céltáblának...

MEG VAN ÍRVA... A 91. zsoltárt idézi a Kísértő, az Istenben bízókat bátorító szavakat... De ha valakire nézve, valamely helyzetre nézve nincs kijelentés, ha másokkal szemben mi csak régi ismereteinket igazoljuk, akkor jaj nekünk! Mert veszedelmes dolog Istent, s az ő szavát önkényesen magam védelmére citálni, megidézni.

JÉZUS PEDIG AZT MONDTA NEKI: NE KÍSÉRTSD AZ URAT, A TE ISTENEDET...

Jézus Krisztus Isten végtelen szeretetének tudója, biztos benne, nincs szüksége bizonyítani, pláne nem így! Valóságos a hite, valóságos a kapcsolata a Mennyei Atyával. Éppen ezért sértően értelmetlen, képtelenség minden próbatétel, minden bizonyítani akarás. Általa él.

ÉS MIUTÁN AZ ÖRDÖG ELVÉGZETT MINDEN KÍSÉRTÉST, ELTÁVOZOTT TŐLE EGY IDŐRE. JÉZUS PEDIG VISSZATÉRT A LÉLEK EREJÉVEL GALILEÁBA...

Ablonczy Ágnes