Parókia - a református portál
LUKÁCS EVANGÉLIUMA
Könyvtári bibliaolvasó kör

11. Jézus Názáretben tanít

Új szövetség - Lukács ev. 4:14-30.

Legutóbb azzal a szorongató érzéssel fejeztem be a kijelölt igerész magyarázatát, hogy nem tudtam mindent elmondani, újra kéne beszélni róla, folytatni kellene még valamiképpen. Csak most, a soron következő történet elolvasásakor jöttem rá, hogy ez az új rész éppen ráfelel, és így folytatódik, ami a kísértés történetében elkezdődött... Éppen arról győződhetünk meg, Jézus Krisztus mennyire a saját életére, saját harcaira készült, amikor a Kísértővel nézett szembe. Jó-rossz bizonyosság-bizonyítás, látás-látszat, istenfélelem-istenkísértés...

És mi? A mi gondolataink szüntelen mérkőznek ezekkel, és egyebekkel. Ha bármire nézve megkérdőjeleznek minket, életünket, kereszténységünket, mi rögtön érvelünk, bizonyítani akarunk, birtokolni kívánunk, uralni minden terepet, az istenit is, és legtöbbször megyünk a magunk feje, (vágyai, kívánságai...) után, és többnyire elvárásaink, utólagos fohászaink vannak a segítő, megtartó isteni erőre nézve...

SZENTIMREI JENŐ ALIG VAGY KÖZTÜNK

csak minden évben egyszer újraszületsz, de tavasz
alig zsendül, mi újra meg újra megfeszítünk.
Aztán megsiratunk, megünnepeljük feltámadásodat
és elveszítünk szemeink elől.
Elköltözöl ismeretlen vidékre, hova szárnyaink
követni téged erőtlenek.
Magassági rekordokért víjjuk naponta az eget, de te magasan,
minden nap magasabban lebegsz rekordjaink felett - elérhetetlenül.
Fohászokat küldünk utánad, mik fennakadnak a boltíveken,
mint mestergerendás padmalyon a pipafüst.
oda
Oda
ODA
mutogatnak fel minden tornyaink és a lelkész szemének
csak a fehérjét látjuk, úgy keres téged
tekintetével odafönt.
Hangja megrezzenti a pókhálót az ívek
összeszögeléseiben, de Hozzád
epekedve kúszni hiába is próbál:
hideg falak és hideg szívek visszaverik...

Odakinn hull a hó. A határban
apadt horpasszal farkasok loholnak.
Bárányok riadtan bújnak össze, egymást melengetni az akolban
s bégetve kiáltják, ríva kiáltják: Ó, pásztor, pásztor!
Kunyhók ablakain pislákoló fényt vet ki a hóra a mécs,
paloták ablakain hideg, bő fényt öntöz a villany.
Csak a lelkek
ablakai merednek üresen, feketén a fekete éjszakába.
A szíveket jéglakat kötözi s az agyakban
jégbedermed az isteni gondolat...

JÉZUS PEDIG VISSZATÉRT A LÉLEK EREJÉVEL GALILEÁBA ÉS ELTERJEDT FELŐLE A HÍR AZ EGÉSZ KÖRNYÉKEN. ÉS TANÍTOTT ZSINAGÓGÁIKBAN, ÉS MINDENKI DICSŐÍTETTE. ELMENT NÁZÁRETBE IS AHOL FELNÖVEKEDETT ÉS SZOKÁS SZERINT SZOMBAT NAPON BEMENT A ZSINAGÓGÁBA, ÉS FELÁLLOTT OLVASNI...

Jézust a Lélek vezeti. Nem emberi észjárás, bölcsesség és belátás által vezérli. Emberileg tűnhetne jónak, hogy Jeruzsálemben kezdje működését, az ország szívében, a papok, az elöljárók közt forogva, hogy először ők, a hangadók ismerjék meg... És még csak nem is Názáretben kezdi működését, ahol felnövekedett. Előbb bejárja Galileát, tanít és gyógyít, s csak később jön vissza, az ismerősök közé, ahol azelőtt szombatonként megjelent. Előbb érkezik ide tetteinek híre, dicsőítése csodái nyomán, mint ő. Vajon elég mindez arra, hogy Isten küldötteként fogadják, itt, ahol gyerekkorától fogva ismerik?

Ahogy általában szoktam, Pesten járva, most is időt szakítottam arra, hogy végigrohanjak, és benézzek a Múzeum körút elején levő antikváriumokba, hátha találok az általam régtől keresett kötetek közül valamit. Kevés időm volt rá, - alig egy órányi, - míg a lányaim egyebeket intéztek. És éppen most, betérve az egyik antikváriumba, megtaláltam azt a kötetet, amelyet évek óta keresek. Olyanféle könyv, melyet nem lehet kiolvasni, újra, meg újra találok benne elgondolkodtató üzenetet. Úgy, ahogy szoktam... és éppen most találtam rá. Azért nyitottam be a boltba, hogy megleljem, bár eddig sosem volt ott a régi könyvek közt a polcon. Egyszer csak megpillantottam, kezembe vehettem. Épp mielőtt telefonáltak a lányaim, hogy igyekezzek, indulnunk kell. A pénztáros csak nézte, nézte határtalan örömömet...

Vajon milyen érzés lehetett odamenni a názáretieknek a zsinagógába. Istent dicsőíteni mentek? Mire volt nyitva a szívük? Hallhatták ami akkor ott nekik szólt? Vagy csak kíváncsiak voltak a gyermekkorától ismert, köztük növekedett ifjúra? Hisz annyi különös dolgot hallottak felőle, alig hihető csodákról, erővel teli, világos beszédéről és tanításáról...

DERZSI SÁNDOR TUDOM ITT JÁRSZ

Tudom, itt jársz most is közöttünk,
ahol a legsebzőbb a világ
itt jársz simogató szelíden,
s mégis, nem is néz senki Rád.

Mégis tovább sikoltja átkát,
fertőjét, szennyét a nyomor,
mégis fagyos a szív s a lélek
még most is jéghideg, komor.

Fagyos lelkek honába jöttél,
havas mezőkön jég-úton
lépkedsz jóságfehér ruhádban.
Hogy didereghetsz Jézusom!

Fázol, tudom, áldó kezedben
a béke ága megremeg.
S fázós hangon kérsz bebocsátást,
viszonzó jóság-meleget.

Nézd, engem is utadra zártak
visszhangtalan lélek-zenék,
fehér ruhám már szürke, ványadt,
mord árnyasan megyek Feléd,

de rám ismersz: a kincseimben
könnyűid másait leled,
nyújtsd hát e kietlen magányban
felém áldó testvér-kezed.

Rád váró együtt-dobbanásul
fogadd el e vágyó dalom
s melengesd meg Te is szívem, mert
én is fázom, fázom nagyon.

ÉZSAIÁS KÖNYVÉT ADTÁK ODA NEKI, S AMINT A KÖNYVET KINYITOTTA, ARRA A HELYRE TALÁLT, AHOL EZ VOLT MEGÍRVA: AZ ÚR LELKE VAN RAJTAM AKI FELKENT ENGEM ÉS ELKÜLDÖTT, HOGY A SZEGÉNYEKNEK AZ EVANGÉLIUMOT HIRDESSEM; ELKÜLDÖTT ENGEM, HOGY A TÖREDELMES SZÍVŰEKET MEGGYÓGYÍTSAM, HOGY A FOGLYOKNAK SZABADULÁST HIRDESSEK, ÉS A VAKOKNAK SZEMÜK MEGNYÍLÁSÁT, HOGY BÉKESSÉGBEN ELBOCSÁSSAM A MEGTÖRTEKET, ÉS HIRDESSEM AZ ÚR KEDVES ESZTENDEJÉT. AZUTÁN A KÖNYVET BECSUKTA, ODAADTA A SZOLGÁKNAK ÉS LEÜLT.

Nem Jézus választ, úgy adják oda neki Ézsaiás könyvét, de neki és róla szól az írás. Lehet ezt látni és nem látni, érezni, vagy nem érezni. A názáretiek meghökkennek, talán akkor még szívük szerint ámulnak és bámulnak, hogy lám-lám, ez az idevaló fiú mivé lett...és még talán áhítattal lesik, várják is mi ez, mit mond még ez a Jézus, hogyan folytatja, amit felolvasott.

Micsoda örömteli rész ez. Ha semmit se tesz hozzá, akkor is érthet belőle minden szegény, töredelmes szívű, fogoly, vak, megtört életű... Ha akad aki annak látja, tudja, és érzi magát! Hisz ez reményt ébresztő örömhír, fülük hallatára teljesülő isteni prófécia. A Messiásról, akit nekik ígért. Hallják? Értik? Érkezhet? Ott, akkor, és számukra, mikor a kijelentés elhangzik!?

És a mi számunkra? Szólhat, ma, most, a rég teljesült és szüntelen teljesülő ö r ö m h í r ? Mi akadályozza? Vajon a mi szívünk és fülünk nyitva van? Hogyan és mire? Mint az övéké?

A ZSINAGÓGÁBAN MINDENKINEK A SZEME RAJTA FÜGGÖTT. Ő PEDIG KEZDETT HOZZÁJUK BESZÉLNI: MA TELJESEDETT BE EZ AZ ÍRÁS, FÜLETEK HALLATÁRA. ÉS MINDNYÁJAN RÁBÓLINTOTTAK, ÉS ÁLMÉLKODTAK A KEDVES SZAVAKON, AMELYEK AZ Ő SZÁJÁBÓL SZÁRMAZTAK, ÉS AZT MONDTÁK: NEMDE A JÓZSEF FIA-É EZ?

És máris itt van, a kísértés, az ott élő, őt felnövekedni látó emberek gondolata által. Talán nem mondják ki, először csak a hitetlenkedő gondolat ébred, de ez az, ami ébreszti azt, ami mindebből következik, s gátjává lesz annak, ami lehetne, teljesülhetne. Nem arra figyelnek, ami nekik szól, nem a szemük láttára, fülük hallatára teljesülő írásra, isteni ígéretre, melyet szó szerint olvas fel...

Általa teljesül az írás? Ha ő József fia, - ezt ugye mindenki tudja, - akkor hogyan lehetséges, lehet érvényessé rá nézve az, ami a kijelentésben van? Vajon miért nem söpri el az ellene mondó gondolatokat a bizonyosság, az amit érezhetnének, megérthetnének, hallhatnának?

Ő AZONBAN FOLYTATTA: BIZONYÁRA AZT A KÖZMONDÁST IDÉZITEK NEKEM: ORVOS GYÓGYÍTSD MEG MAGADAT! HALLOTTUK, HOGY MI TÖRTÉNT KAPERNAUMBAN, CSELEKEDD MEG MINDAZT ITT IS, A TE HAZÁDBAN. DE Ő FOLYTATTA: BIZONY MONDOM NEKTEK, SEHOL SINCS A PRÓFÉTÁNAK KEVESEBB BECSÜLETE, MINT A SAJÁT HAZÁJÁBAN. IGAZÁN MONDOM, HOGY ILLÉS IDEJÉBEN SOK ÖZVEGYASSZONY ÉLT IZRÁELBEN, MIKOR AZ ÉG HÁROM ESZTENDEIG ÉS HAT HÓNAPIG BE VOLT ZÁRVA, ÚGYHOGY AZ EGÉSZ FÖLDÖN NAGY ÉHÍNSÉG TÁMADT; ÁM AZOK KÖZÜL SENKIHEZ SEM KÜLDETETT ILLÉS, CSAK SZIDON VIDÉKÉN SZÁREPTÁBA EGY ÖZVEGYASSZONYHOZ. ÉS ELIZEUS PRÓFÉTA IDEJÉBEN SOK BÉLPOKLOS VOLT IZRÁELBEN, DE AZOK KÖZÜL NEM TISZTULT MEG SENKI, CSAK A SZÍR NAÁMÁN...

Jézus hallja a ki nem mondott kérdést is. És felel rá. Talán éltünk meg már ilyet. Hogy valaki éppen arra felel, amit kérdeznénk! Tudja mit várnak tőle. Újabb csodákat, még, még, bizonyítást, újabb bizonyítást, de jól látja megkérdőjelezésre kész szívük gondolatait is. Mégse akar bizonyítani. Helyette tükröt tart elébük, kimondja, megfogalmazza, mit lát felőlük... Keményen felel a kérdőjelekre és az elvárásokra. Nem azért jött, hogy köveket változtasson kenyerekké, nem azért, hogy fejet hajtsanak előtte és tapsoljanak neki. Érezteti velük, mennyire csak hit által, reménység által és kegyelemből van útjuk: Nem minden Illyés próféta idejében élő özvegyasszony olaja és lisztje szaporodott, és nem minden leprás gyógyult...

ENNEK HALLATÁRA A ZSINAGÓGÁBAN MINDENKIT HARAG TÖLTÖTT EL. NEKITÁMADTAK ÉS KIŰZTÉK ŐT A VÁROSON KÍVÜL...

Mi hangzott el, mitől változnak meg az érzéseik? Az ott őt hallgató názáreti szívek, melyeket tán büszkeség dagasztott, mitől változott meg, hogy lett szívüket egészen betöltött haraggá?

" Általában mindenki hajlandó azt hinni, hogy a sztár magasan van, ragyog, a közvélemény fölött áll, legyőzte azt, hatalmába kerítette, játéka szabad. A valóság nem ez. A sztár nem uralkodik, de még csak nem is szolgál, hanem a tömeg martaléka lesz abban a pillanatban, amikor a közvélemény egyetlen pontját is elfogadja, és magára nézve érvényesnek ismeri el. A sztárizmus tulajdonképpen a közönség védekezése a kiemelkedés ellen. A közönség azt, aki ki akar emelkedni, nem csak hagyja, hanem alkalmat nyújt neki rá, hogy emelkedjék, de a szerepet ő szabja meg. A népszerűség az a módszer, amivel az embert valójából kiforgatják. A lelkesültségben titokban mindig ott lappang a megvetés...A közönség a kiemelkedéssel szemben mindig úgy viselkedik, hogy szerepeket kínál fel. Aki nem fogadja el, az elől a kiemelkedést egyszersmindenkorra lezárja... Aki beugrik, annak új szerepet kínál, és megint újat; népszerűvé teszi, - így járatja le, így áll bosszút rajta, s amikor a kiemelkedő a szerepekben elfárad, félreteszi, elfelejti... Az ember nem veszi észre. Készpénznek tart minden dicséretet a mikor egyedül marad, azt hiszi elárulták....pedig az árulás az első tenyér összecsapódásával kezdődött. A tömeg nem tűri a kiemelkedést, s a közvélemény az a módszer, amellyel a kiemelkedést meg tudja akadályozni, s a közvéleményen alapuló népszerűség pedig az a módszer, amellyel a kiemelkedőt felmorzsolja. "

Hamvas - A közvéleményről

Jézus Krisztus a megkérdőjelezés gondolatát elutasítva felel. Kíméletlenül szembesíti őket kimondott szavaikkal, el se igen vállalt kérdőjeleikkel, amivel színvallásra kényszeríti őket. Ennyi elég ahhoz, hogy az eredeti kérdőjel, az, amit tudnak, igaznak igazolt legyen, elsöpörjön minden bizonyosságot, a hallottakat, minden jelet, minden csodát. Mert Jézus Krisztus tudja, semennyi csoda nem elég, ha a kérdőjel megmarad, ha igazolódik, ha csak azt akarják tudni, amit eddig tudtak róla. Ennyire félelmetes egy-egy kísértő gondolat súlya, ereje... Mert mögöttük mindig maga a látszatok ura, a Kísértő van.

Az elmúlt hét végén meglátogattunk egy férjem anyai ágához tartozó családot. Több évtizede nem láttuk őket. Kedvesen, nagy szeretettel fogadtak, vendégül láttak minket. Előkerültek az albumok, a régi okmányok és fényképek is. Aztán átmentünk egy másik szobába, mert közülünk néhányan rá akartak gyújtani. Nos, abban a szobában természetgyógyász oklevelek függtek a falon. A háziasszony szerezte, különböző reiki és mandala tanfolyamok, ezek képesítik őt az ilyenféle tevékenységre. Nem akartam egyértelműen közölni, amit erről gondolok, csak annyit mondtam, hogy én most is abban hiszek, az a hit éltet, amiben nőttem. Miért nem éreztettem vele, mennyire rossznak gondolom, mennyire problémásnak az ezzel való foglalkozást? Kellett volna?

NEKITÁMADTAK ÉS KIŰZTÉK ŐT A VÁROSON KÍVÜL, ÉS FELKÉNYSZERÍTETTÉK ANNAK A HEGYNEK A PEREMÉRE, AMELYEN VÁROSUK ÉPÜLT, HOGY ONNAN LETASZÍTSÁK...

Igen vagy nem, mindig egészen egyértelmű feleletre kényszerít jelenlétével Jézus Krisztus. Názáretben is. Előbb csodálkozás, tán lelkesedés is, majd engesztelhetetlen harag, gyűlölet ébred. Mitől lesz engesztelhetetlenné az indulatuk, mely több mint harag, már nem csak elhallgattatni, hanem elpusztítani akar?! Attól, amivel szembesít Jézus Krisztus lélek mélyét kutató tekintete. Igaz tükör nem kell nekik, ítélet se kell, és kegyelem se. Inkább az igazolt jóság, és a megfelelés látszata. Ma is, csak a látvány, az újabb, meg újabb csoda, a meglepő, a különös, a csodálnivaló... Itt még csak az ő haragjuk ébred, aztán majd még sokaké, mindazoké, akik nem akarnak magukra ismerni, akik nem bírják a világosságot, a fényt, s elkerülik a szembesülést...

Ő AZONBAN ÁTHALADT KÖZTÜK, ÉS ELTÁVOZOTT.

Még nem jött el az idő, nem pusztíthatják el, de gyilkos indulataik világosan mutatják, mire számíthat az, aki világosságot hoz, aki ellenük mer szólni, aki nem igazolja elvárásaikat, aki szívükbe lát, aki nem sikerre vágyik, akin nem fog se taps, se dicsőítés...

Ám jaj nekik, jaj azoknak, akik hallják az örömhírt, hallják a kijelentést, a hívást, de elfordulnak tőle, szembefordulnak vele. Ezért nem marad velük, eltűnik közülük, ha keresik is, nem találják meg általa életük Isten ígérete szerinti megoldását...

Ablonczy Ágnes

VISSZA | OLDAL TETEJÉRE | CÍMLAP | IMPRESSZUM

Copyright: Parokia© 2000.
Minden jog fenntartva.