Ő FELÉJE NYÚJTOTTA KEZÉT, MEGÉRINTETTE, S EZT MONDTA: AKAROM, TISZTULJ MEG! ÉS AZONNAL ELTÁVOZOTT RÓLA A POKLOSSÁG.

Jézus Krisztus a különféle testi betegségekben szenvedőkért jött, a megtört szívűekért, hogy lelküket szabaddá tegye, reménységgel töltse. Hogyne akarná, szíve megindul, felé hajol, - őt nem riasztja gyógyíthatatlan betegség - ereje érinti és a beteg meggyógyul: tiszta lesz. Valaki nem olyan régen, mikor beszélgettünk, azt mondta, ő nem tud, képtelen velünk imádkozni. Még nem. Alig néhány hét telt el azóta, most hétvégén együtt imádkozott velünk. Már tud. Honnan, hogyan, tanulta? Mennyi szenvedésbe került? Mitől merünk látni, mitől merünk látszani és segítségért kiáltani? Kiáltott végre, s hiszem, meghallgattatott az imádsága.

MEGPARANCSOLTA NEKI, HOGY SENKINEK SE MONDJA EL, HANEM - SZÓLT - MENJ, MUTASD MEG A PAPNAK, ÉS VÍGY ÁLDOZATOT A MEGTISZTULÁSODÉRT, AMINT MÓZES PARANCSOLTA, BIZONYSÁGUL NEKIK.

Jézus tudja, ismeri a törvényt, figyel az előírásokra is. A papokhoz küldi a meggyógyult embert, az akkori rendelkezések szerint, hogy igazolják tisztaságát, meggyógyult voltát mások előtt, hogy az emberek közé mehessen, köztük élhessen újra.. .

De miért parancsol hallgatást ennek a megtisztultnak, akibe nyilván alig fér a csoda, az öröm szava? Önmagáért? Rejtve akar maradni? Erőt meríteni az isteni jelenlétből? Vagy épp a gyógyultért kéri? Istenre akar ezzel mutatni? Mi minden feszülhetett parancsában! És miért hiába kéri? Mi annyira szeretjük elmondani, pedig talán több, mikor szó nélkül, bizonykodás nélkül valaki egyszer csak rácsodálkozik, észreveszi a változást, a gyógyulást.

A HÍR AZONBAN CSAK ANNÁL JOBBAN TERJEDT FELŐLE, ÉS NAGY SOKASÁG VERŐDÖTT ÖSSZE, HOGY HALLGASSÁK ŐT, ÉS MEGGYÓGYÍTSA ŐKET BETEGSÉGEIKBŐL. Ő AZONBAN FÉLREVONULT A PUSZTÁBA ÉS IMÁDKOZOTT.

Van amikor hiába keresik. Elvonul egy csendes helyre, hogy beszélgessen mennyei Atyjával. Szüksége van rá, ez élteti, eleveníti, hogy erőt nyerve a rábízott szolgálatot folytathassa. Mi sokszor csak tesszük a dolgunkat, s ha elcsendesedünk is, nem nyerünk erőt, vagy csak elvárjuk Istentől, adja, amikor kell, és csak azt vesszük észre, hogy semmi se megy, nincs mit osztani mikor szükség lenne rá... Ideje kell legyen a hallgatásnak, a megerősítésnek.

ÉS TÖRTÉNT EGY NAPON, AMIKOR TANÍTOTT, HOGY HALLGATÓI KÖZÖTT FARIZEUSOK ÉS TÖRVÉNYTUDÓK IS ÜLTEK, AKIK GALILEÁNAK ÉS JÚDEÁNAK FALVAIBÓL ÉS JERUZSÁLEMBŐL JÖTTEK. ÉS AZ ÚR EREJE RAJTA VOLT, HOGY GYÓGYÍTSON.

Jézus nem csupán azok szívét-lelkét látja, akik szomjazzák a tanítást, a gyógyulást, hanem azokét is, akik kétkedve, hibát keresve, ítélkezésre készen lesik minden mozdulatát. Nehéz lehetett érezni a gyanakvó, kötözködésre, ellene szóló ítéletre kész emberek tekintetét. Jó volt felfedezni, rácsodálkozni,, hogyan szembesül, hogyan felel rá. Fontos látnunk, nekünk, akik úgy szenvedünk a méltatlanságtól és rosszindulattól. Észreveszi, és nem véletlenül folytatódnak úgy az események, ahogyan... Mer látni, érteni, és mer lelkükre felelni.

EKKOR ÍME NÉHÁNY FÉRFI EGY GUTAÜTÖTT EMBERT VITT ODA ÁGYON, ÉS IGYEKEZTEK ŐT BEVINNI ÉS ELÉJE TENNI. DE MIVEL A SOKASÁG MIATT NEM EJTHETTÉK MÓDJÁT, HOGY BEVIGYÉK, FELMENTEK A HÁZTETŐRE, ÉS A CSERÉPHÉJAZATON ÁT BOCSÁTOTTÁK LE ŐT ÁGYASTÚL JÉZUS ELÉ, A KÖZÉPRE. AMIKOR LÁTTA HITÜKET, ÍGY SZÓLT: EMBER, MEGBOCSÁTTATTAK A TE BŰNEID.

Egy gutaütött. Egészen reménytelen. Hisz ő, ha hallott is Jézusról, nem bír már mozdulni. És mégis! Akadnak néhányan, akik odaviszik. Aztán újra reménytelenné lesz a lehetőség. Mert az odatóduló sokaság elzárja előtte az utat. Ám a segítők nem adják fel! Megbontják a tetőt, s úgy eresztik le Jézus lábaihoz. És Jézus látja őt, és segítőit. Meghatja odaadásuk, és felel.

Meghökkenti őket. Nem azt teszi amire a beteg vágyott, nem azt amit a segítők vártak volna. Úgy tűnik, kevesebbet tesz annál. De miért? Hogy mondja? Megbocsáttattak a te bűneid... Vajon miért lelkét gyógyítja előbb? Hogy kiderüljön, ami kiderülhet? A hitükről, kérdéseikről...

AKKOR AZ ÍRÁSTUDÓK ÉS FARIZEUSOK ELKEZDTEK TANAKODNI: KICSODA EZ, HOGY ILYEN ISTENKÁROMLÁST MOND? KI BOCSÁTHATJA MEG A BŰNÖKET, HACSAK NEM EGYEDÜL ISTEN? JÉZUS PEDIG ISMERTE GONDOLATAIKAT, ÉS ÍGY FELELT NEKIK: MIÉRT TANAKODTOK SZÍVETEKBEN? MI KÖNNYEBB: MEGBOCSÁTTATTAK NÉKED A TE BŰNEID, VAGY HA AZT MONDOM: KELJ FEL, ÉS JÁRJ?

Éppen így akarta Jézus? Meghökkenteni, mérlegelésre, gondolkodásra kényszeríteni őket? Miért tanakodnak a farizeusok és írástudók? Hiszik; a bűnöket csak Isten bocsáthatja meg. És ennek van helye és előírt módja. Áldozatot kell bemutatni a papok előtt. Kinek mi a vétke, aszerint. Az a bűnbánat és feloldozás látható útja, és mindenki számára nyilvánvaló módja. Mi az, hogy csak úgy kijelenti, hogy megbocsátja a bűnöket! Hogy mer ilyet mondani?! Mi könnyebb, mi nehezebb? Bűnt megbocsátva, lelket oldozni, vagy testi bajtól szabadítani? Mije betegebb ennek a Jézus elé roskadó leprásnak, a teste, vagy a lelke? Szétválasztható?

Ma, a gyógyulni vágyó emberek minden módot és lehetőséget kipróbálnak. Reklámozott csodaszerekben hisznek, különös emberi képességekben, csodadoktorokban, horoszkópok jelzéseiben, új vallási áramlatok csudáiban, lélek és természetgyógyászok tanácsaiban, mágusok és csodatévők erejében...és igyekezetük mit sem ér, minden látszat, a gyógyulás, a szabadság, észre se veszik, hogy testük-lelkük rab, szabadítóra, megváltásra szorul...

Tegnap hoztak nekem egy olyan kötetet, melyben szenvedélybetegek, alkoholisták beszélnek életükről, szabadulásukról. Mind későn vették észre, hogy rabok. Testük és lelkük. Mert kibogozhatatlanul tartozik össze ez a kettő. Egyik okozza a másikat. Melyik, melyiket? Valaki emlegeti benne a kis herceget:. Azt hittem, ismerem a történetét, de erre nem emlékeztem:

ANTOINE DE SAINT-EXUPÉRY A KIS HERCEG ( részlet )

"A következő bolygón egy iszákos lakott. Ez a látogatás nagyon rövid ideig tartott, de nagyon elszomorította a kis herceget. Ott találta az iszákost egy sor üres, meg egy sor teli palack előtt.

Mitől lesz valaki alkoholista? Ha megkérdeznénk, olyan valakit, aki akart már szabadulni az italtól, elmondhatná, miért nem sikerült először, másodszor...Ő tudná éreztetni velünk, hogy csak a lelkét fogva tartó rém, a rejtőzködő és megkötöző bűn, - az amiért inni kezdett, ami lelke kínját oltani, tompítani kényszeríti, - annak látása, megvallása, feloldozása, bocsánata adhatja csak az italtól való igaz (testi és lelki) szabadságot.

Így olvastam a tegnap kezembe vett könyvben: "Az alkoholista folyamatosan előrehaladó és gyógyíthatatlan testi betegségben szenved. A mája ugyanis, fokozatosan mind kevésbé végzi el munkáját, az alkohol átalakítását. Az a mennyiség, amit lenyel, felhalmozódik a szervezetben. Az alkoholszint ugyanis állandósulásra törekszik a testében...Továbbá, lelki betegségben is szenved...Egy alkoholista sokkal súlyosabb lelkiismereti válságokon megy át, mint egy nem alkoholista. Sokkal fokozottabb önvád, önmarcangolás jellemzi... Az esetek többségében már annyira rossz a lelkiismerete, hogy rátölt. Vájkál magában, lelkiismeretén és bűntudatán úgy zongorázik a nagy Vádoló, ahogy akar. Mert rossz ponton vádolja magát az ember... vakfoltja marad az igazi bűnnel szemben..."

Alapkérdés tehát mindnyájunk számára, - mindegy ki mivel és miben kötözött, (szenvedély, hiúság, elvárás, szabály, önvád, mánia...) - látjuk-e a kiinduló pontot, ami miatt nem vagyunk szabadok, ami mindig ugyanoda, ugyanabba a rosszba (helyzetbe, érzésbe...) taszít ?

TUDJÁTOK MEG TEHÁT, HOGY AZ EMBER FIÁNAK VAN HATALMA A FÖLDÖN MEGBOCSÁJTANI A BŰNÖKET - ÍGY SZÓLT A GUTAÜTÖTTNEK: NEKED MONDOM, KELJ FEL, VEDD AZ ÁGYADAT ÉS EREDJ HAZA. AKKOR AZ, SZEMÜK LÁTTÁRA, TÜSTÉNT FELKELT, FELVETTE AZ ÁGYÁT ÉS ELMENT HAZA, DICSŐÍTVE AZ ISTENT.

Jézus Krisztus, aki azt mondta a leprásnak, hogy hallgasson arról, mi történt vele, most mit mond, miféle hangsúllyal? Tudjátok meg, hogy az Ember Fiának van hatalma a földön megbocsátani a bűnöket... Legyen tudott és nyilvánvaló, mert fontos, tudni, hinni és továbbadni! És meggyógyítja mindnyájuk szeme láttára. Bizonyságképpen gyógyul a teste, hitét erősítve, így láttatja, igen szabad, bűnei meg vannak bocsátva. És a gutaütött, akinek idefele nem volt útja, akiért segítőinek meg kellett bontani a tetőt, most Istent dicsőítve, saját lábán távozik, és a sokaság a döbbenettől, Jézus különös csodájától, szavainak erejétől elnémulva utat ad.

ÉS MINDNYÁJUKNAK MEGÁLLT AZ ESZE A CSODÁLKOZÁSTÓL, ELFOGTA ŐKET SZENT FÉLELEM, DICSŐÍTETTÉK ISTENT, ÉS AZT MONDOGATTÁK: BIZONY, HIHETETLEN DOLGOKAT LÁTTUNK MA!

Jézus látja azt is, amit mi nem, tudja mi van lelkünkbe rejtve, mit okoz, mit rombol mindaz, amitől csak látszatra leszünk szabadok. Vajon miféle szívvel indultak haza azok, akik ellene mondani jöttek s nem a bizonyosságért? Megszégyenültek, vagy mindezeken ámulva hittek? És mi? Megáll az eszünk, dicsőítjük Istent? Merjük világosságát kérni, szembesülünk a bennünk levő sötét pontokkal? Érintheti életünket a reménység erejével ez a hihetetlen történet?

Ablonczy Ágnes