|
Újszövetség - Lukács evangéliuma 6:37-42.
Hétfőn meg kellett nyitnom egy kiállítást. Gyerekkori barátnőm férjének festményei láthatók néhány hétig a Gyakorló iskola kiállítótermében. Felkértek rá, de nehezen készültem, mit is mondhatok én a laikus, festőről és festményekről, hisz számítanom kellett arra, hogy lesznek ott szakmabeli érdeklődők. Megértettem, csak a minket régtől összekapcsoló szeretet, és az értés általános készségével szólhatok hozzájuk. És a személyes szó érinthetett. A szakmát értőket is, meg mindazokat, akik csupán ismerkedni jöttek a festőművésszel és képeivel.
NE ÍTÉLJETEK, ÉS NEM ÍTÉLNEK MEG TITEKET. NE KÁRHOZTASSATOK, NEM LESZ KÁRHOZTATÁSOTOK! BOCSÁSSATOK MEG, ÉS NEKTEK IS MEGBOCSÁTANAK.
Kinek dolga az ítélet, az igazság kimondása? Ítéletet a bíró hoz, az ő feladata, kötelessége a törvény betartását felügyelni, annak rendjét betartatni, s az ellene vétőkre büntetést kiszabni, elítélni, avagy vád alól felmenteni.
Hogy olvassuk a 2.Timóteus 4:8-ban? az Úr az igaz bíró...
"Igazságot csak beszéd nélkül tudhatsz meg... Tedd alkalmassá lelkedet arra, hogy az igazságot tudhasd benne..." Weöres Sándor - A teljesség felé.
Valaki mesélte nemrég, hogy megmondta barátnőjének, nem akar vele találkozni, mert tele van önsajnálattal, mindig kesereg, pedig bőven jutott neki mindenből, vádaskodik, kritizál, elégedetlen, észre se veszi, nem akar egészen keserűvé válni mellette. Vajon ő, aki elkerüli, szembenéz azzal is, miért kerüli, miért nem tudja feloldozni?
Tegnap reggel, mikor a könyvtárba mentem, láttam, hogy a frissen avatott márványtáblára, - mely az egykori felekezeti fiúiskolát jelzi, - fekete horogkeresztet mázoltak. Ki ítél? Mi felett? Miért így? Félelmetes, ahogy szabadjára eresztik-eresztjük tapasztalásainkat, indulatainkat, és épp azért, mert erre csak ugyanúgy, ugyanezzel az indulattal, csak ítéletet lehet felelni.
NE ÍTÉLJETEK! - mondja Jézus Krisztus. Ne jogosítsátok magatokban a másik ellen való indulatot, ne véglegesítsétek ítélettel a másik meg nem felelését, ne tiporjatok sárba senkit. Rosszat tesz az emberrel minden ítélkezés. Lezárja az embert a másik felé. Nem lesz út.
DÖMÖTÖR ILONA ANNAK MONDOM, AKI MEGBÁNTOTT
A lelkem ököllel megütötted.
Játékaimat durván kisöpörted.
Rendet csináltál kemény kezeddel.
Azt gondoltad, hogy jót cselekszel.
Én az ütéstől bizony térdre estem.
Kínban vergődött megvert lelkem-testem.
Az a lökés a porig megalázott.
Sötétnek láttam a világot.
A tetteimet mind mérlegre tettem.
A bűneimet sorra számba vettem.
Azóta én lehajtott fejjel élek,
hallgatag lett bennem a lélek...
Milyen félelmetes, amit éreztet a szerző, hogy mit csinál velünk a kíméletlen szó, és egy módon van szabadulás, Krisztus elé állni valóságosan, bűnt vallani, igaz ítélettel találkozni.
"Az ítélet elsőrendűen Isten ügye, mi ebben legfeljebb közvetítők lehetünk...E szerep tehát mindig és mindenkor alázatot követel, szinte személytelen távollétet, mint amilyen az ápolóé a nagybeteg ágya mellett. Minden más magatartás, történjék bár Isten vagy a felebaráti szeretet nevében: illetéktelen, hamis és kegyetlen... csak még mélyebbre taszítja azt, aki amúgy is elveszettnek érzi magát.
Aki ítél, az igazság teljes ismeretét tulajdonítja önmagának, az igazsággal azonosítja magát, önmagát helyettesíti be az élő Isten személyének helyére... az igazság nevében tényekre és törvényekre hivatkozva, az emberiség mérhetetlenül több szenvedést zúdított a világra, mint az igazságtalanság nevében..." Pilinszky János - Szög és olaj
DÖMÖTÖR ILONA IDEGENSÉG
Egyik lélek a másikat fölsebzi
mikor hozzája ér,
bár nem is tudja s nem akarja,
mert csupa szúrós szöglet, csupa él.
Az anyanyelvük és szokásuk,
az otthonuk közös lehet,
de valami roppant sátáni ék
szétfeszíti a lelkeket.
Ha kitárja egy-egy fázó élet
szeretetre váró karjait,
durva kézzel ráüt a másik,
elgáncsolja a harmadik.
Így vívja sokezernyi ember
méltatlan, durva párbaját.
Tolongó tömegben szakad ránk,
a legdermesztőbb árvaság.
"Az Evangélium döntő, isteni újdonsága épp az, hogy a nyilvánvaló bűnösök mellett megmutatta az erénybe burkolózó bűn mindennél súlyosabb voltát. Mert hogyan térjen meg az, aki úgy véli, hogy bűntelen és Isten törvényei szerint igazságos?"
Pilinszky János - Szög és olaj
Félelmetes mondatok, rólunk, a rendesekről, a teljesíteni tudókról, jónak látszókról. Sajnos igaz, össze kell minket törni, bele kell buknunk a magunkról képzelt jóságunkba ahhoz, hogy Jézus Krisztus irgalmazhasson, hogy mi irgalmának követei, igaz közvetítői lehessünk.
ADJATOK ÉS NEKTEK IS ADNAK: JÓ, MEGNYOMOTT, MEGRÁZOTT, MEGTETÉZETT MÉRTÉKKEL ADNAK MAJD AZ ÖLETEKBE. MERT AMILYEN MÉRTÉKKEL MÉRTEK, OLYAN MÉRTÉKKEL MÉRNEK VISZONZÁSUL NEKTEK IS. PÉLDÁZATOT IS MONDOTT NEKIK: VAJON VAK VEZETHETI-E A VILÁGTALANT? AVAGY NEM ESNEK-E MINDKETTEN VEREMBE? A TANÍTVÁNY NEM FELJEBBVALÓ A MESTERÉNÉL, HANEM MIKOR MINDENT MEGTANUL, AKKOR LESZ OLYAN, MINT A MESTERE.
Több levelet írtam még ünnepek előtt, férjem családjának felkutatása ügyében. Nem először írtam ilyet, jól tudom, a papok, plébánosok, akiket megszólítok, keresek, kérdeznek, tele vannak munkával, a pásztorkodás tennivalóival, s szó szerint púp a hátukon, amit kérek.
Hogy könnyebb legyen levelemre, kérdéseimre felelni, kicsit személyes hangvételű levelet írok, ismeretlenül bemutatkozom, s teszek bele valami hasznos könyvecskét vagy irományt. Megajándékozottan inkább mozdul az ember a másik szavára, kérdésére. Tegnap kaptam egy választ, a kérdéseimre is, sőt még ajándékkönyvet is tett bele az egyik plébános...
Mire vagyunk készek? A megszólításra igen? Hát a másokért való fáradozásra, vagy netán szerető rájuk figyelésre? Hogy nézzük magunk körül az embereket? Tiszta szemmel?
"Add vissza mértékét az embereknek. Vedd imádba."
Weöres Sándor - A teljesség felé.
MIÉRT NÉZED A SZÁLKÁT A TE ATYÁDFIA SZEMÉBEN, A GERENDÁT PEDIG A SAJÁT SZEMEDBEN NEM VESZED ÉSZRE? HOGYAN MONDHATOD A TE ATYÁDFIÁNAK: ATYÁMFIA HADD VESSEM KI A SZÁLKÁT A TE SZEMEDBŐL! TE MAGAD PEDIG A SAJÁT SZMEDBEN A GERENDÁT NEM LÁTOD? KÉPMUTATÓ! VESD KI ELŐSZÖR A GERENDÁT A MAGAD SZEMÉBŐL, S CSAK AZUTÁN LÁSS HOZZÁ, HOGY KIVEDD A SZÁLKÁT A TE ATYÁDFIA SZEMÉBŐL
Mitől nem látunk? Éppen attól, amit magunkba rejtve hordozunk, amiről nem akarunk tudni, amivel nem nézünk szembe, ami miatt rosszul látunk. Ezért mutogatunk a másikra arra, amitől ő nem lát minket. Lehet, hogy épp miattunk van régtől szálka a szemében, s nem elég a fájdalom, mi még mutogatunk is rá...
REMÉNYIK SÁNDOR CSAK AZT NE...
Csak azt ne engedd meg, én Istenem,
Hogy másba belelássam, átvigyem
A rosszat, ami bennem van csupán.
Bűnök burjánja vert fel engemet,
De közelemben rózsaligetek
Illatoznak igazak udvarán.
Égek a magam-fűtötte pokolban,
De jobbra s balra tőlem mennyország van:
Ó Isten, e hitemet el ne vedd.
Szentek veszik a máglyámat körül,
S bár eloltaniok nem sikerül,
Lángomba hullatják könnyeiket.
Az én gyerekkori barátnőm gyermekhitét veszítve, csalódott volt, hitetlen. Amikor aztán az én életem elköteleződött, úgy érezte, mintha elárultam volna, mintha elfordultam volna tőle. Ő úgy hitte, lehet szépen, becsületesen, ember módon élni. Én viszont éppen akkor kezdtem azt érezni, hogy Isten irgalma, Krisztus bocsánata nélkül elveszett vagyok. Nem tudtam úgy jönni-menni, úgy beszélgetni, mint addig. Nagyon fájt neki, hogy a másképpen gondolkodás éket vert közénk. Férjhez menve messzire kerültem tőle. Leveleztünk hébe-hóba, de ritkán kerestük egymást. A különös, hogy sose a szeretet hibádzott, mindig az értéssel volt baj. Egyszer ő írta így: miféle barátság az, ha csak neki van szüksége rám? Neki így nem kell...
Több évvel később, mikor verseskötetem megjelent, elküldtem neki. Azt mondta a telefonba, hogy valami nem stimmel, ez nem én vagyok. Pedig én voltam, csak épp nem illett az általa képzelt képbe, nem egyezett azzal amit rólam gondolt: hogy tiszta vagyok és jó vagyok és tántoríthatatlan erős hitű...Félek, igencsak farizeusnak gondolt... Egy évvel ezelőtt találták nála az első rákos daganatot. Elutaztak, aztán meg nem jelentkezett, nem keresett. Eltűnt előlem megint. Én pedig engedtem.
Nemrég találtak nála újabb daganatot, másutt, mint először. Alig két hete hallottam férjének unokatestvérétől, - aki az említett kiállítást szervezte, - hogy nemrég kezdték újra a kezeléseket. Megütött a hír, jaj, miféle barátnő vagyok én? Mit ér szeretetem, mely nem lép, nem hisz, nem remél? Mennyire világossá teheti látásunkat a vesztés lehetősége! Abban a megmarkoltságban levelet írtam, elküldtem. Hogy elmondhassam mit felelt rá, idézem a levelet:
"Napok óta készülök neked írni, vagy inkább így mondom, azóta beszélgetek veled, meg rólad, rólunk Istennek. Éjjel és nappal. Hallod? Mert én téged Tőle kaptalak! Ha tudtam, ha nem, rá kellett volna jönnöm mindjárt, mert ez a szeretet belülről, ellenállhatatlanul kényszerített téged magamhoz ölelni. Melléd ültettek akkor az osztályban, és kész. De hát sok mindenki mellé ültettek engem az évek során. Emberileg nem volt különösebb oka, előzménye. Annyira másból léptünk egymás felé. Biztos vagyok abban, hogy ezt a magával ragadó szeretetet érezted meg. Amit kaptam. Mert annyira elfogadtál, ahogy mások nem igen.
Van egy virágom. Cserepes. Évekkel ezelőtt vágyakozni kezdtem rá - hallottam róla - legyen golgotavirágom. Kerestem, érdeklődtem, nem találtam. Később a húgom szerzett nekem valahonnan magot. Elültettem, egyiket, másikat, így, meg úgy, de hiába. Abban a faluban, ahol táborozni szoktunk nyáron a fiatalokkal, Kárászon láttam az egyik kertben. Megszólítottam az ott dolgozó asszonyt, adna-e belőle hajtást. Készségesen adott. De nem maradt meg. Hiába ápoltam és öntöztem.
Aztán másfél éve megláttam egy virágüzlet kirakatában. Épp ünnep volt, akkor nem mehettem be. Ünnep utáni napon mindjárt ott voltam. A virág sehol. Rákérdeztem. Azt mondta az eladó, hogy ünnep alatt összeroskadt, kivette, vagy rendbejön, vagy sem, ha kell odaadja olcsóbban. Boldogan vittem. Hittem, feléled. És igen, felegyenesedett, élni kezdett újra. És nem csak élni, kis gömböcskék készülődtek, formálódtak ágain. Kettő is. Akkor készültünk Svájcba, pár hetes üdülést kaptunk akkor egy egyházi intézménytől. Hiszel, amit hiszel, én szóba álltam a virággal. Hogy nyíljon ki addig. Az nem lehet, hogy közben nyíljon, s én ne lássam. Indulás előtti napon kinyílt az én nehezen szerzett golgotavirágom. Másnap indultunk, mire hazajöttem, elpusztult.
Tavaly kaptam egy újabb tövet. Egy hete vettem észre, készülődik egy halványzöld gömböcske. Annyira örültem neki. Minden nap néztem, hogyan növekedik. Egyik nap úgy vettem észre, hogy nincs helye, nem tud majd kinyílni, hát megigazítottam körülötte a leveles ágbogakat. Ám attól a naptól kezdve sorvadni kezdett. Meghajolt, szárad, szárad, ez a kis bimbó sosem fog kinyílni. Miért nyúltam hozzá!
Azért mondtam el, mert bánt, hogy én ilyenféle barátnőd voltam. Kerestelek, megtaláltalak, de mindig elvesztettelek valamiképpen. Nem a szeretet hiányzott s mégis. Rosszkor, rosszul, feleslegesen nyúltam talán hozzád s mindig-mindig becsukódtál. Ne haragudj rám, hogy nem olyan voltam, nem az voltam, ami lehettem volna. Fáj esetlenségem, sutaságom. Az különösen, hogy nem tudtam úgy élni, nem tudtam úgy beszélni neked Istenről, hogy vágytál volna Őt szeretni, magadnak megtalálni... annyira szeretném, hogy ne úgy legyen mögöttünk, ahogy van, amit nem értve, saját fejem szerint jót akarva elrontottam, mind amit elmulasztottam, ami nem jól történt, azt kérlek bocsásd meg! Szeretnék szeretetemmel segíteni, éltetni. Lehetek neked?"
Festőművész férje végül is el tudott jönni a kiállítás-megnyitóra. Mindjárt mondta: küldött neked egy golgotavirágot. Ahogy mondta, láttam, nem olvasta a levelet, nem tudja a csodát, s csak nézett, nézett, vajon miért akad el a szavam, mitől szalad tele a szemem könnyel. Én meg mint egy szélütött, meg mint akinek szárnya nőtt, mint aki ott is van, nem is. ( Aki hallott akkor, érezhette.) Hát megértett? Hát elfogad így? Adhatom neki, amit adhatok? És különös használati utasítást is küldött nekem... Mitől különös? Mert egyszerre írta az általa küldött virágért és önmagáért, és persze értem, akinek kezében eddig mindegyik virág tönkrement...
" ...Nyesd meg, vágd meg és várj, csak inni adjál neki, fényt - ne napot - csak fényt. Várjál, várjál türelmesen és pár hét múlva nem egy és nem kettő, sok-sok hajtás jön. Ne csinálj vele semmit... egy kicsit gyötörni kell...a küszködés értelmet adhat, éltet. ..fájdalmaim vannak, nem úgy jár kezemben a toll, de ugye érted... Sokat félek és szenvedek mostanában...
Ágikám kérlek, most csak szeress... sugározz szeretetet..."
Szabaddá tett minket Krisztus? Sugározzuk, osztjuk amit kaptunk? Mi, akik elvesztünk volna bűneink s a jogos ítélet miatt? Érezhetik-e bennünk, a szó nélkül oldozni kész szeretetet?
"Mert úgy szerette Isten a világot, ( mindenkit ) hogy az Ő egyszülött Fiát adta..." Ján. 3:16
Ablonczy Ágnes
|
