|
Újszövetség - Lukács 8:26-39.
ÉS ÁTEVEZTEK A GADARÉNUSOK FÖLDÉRE, GALILEÁVAL ÁTELLENBEN. KIMENET A SZÁRAZFÖLDRE, EGY EMBER JÖTT VELE SZEMBEN A VÁROS FELŐL, AKIBEN ÖRDÖGÖK VOLTAK, ÚGYHOGY HOSSZÚ IDŐ ÓTA NEM VETT MAGÁRA RUHÁT, ÉS NEM HÁZBAN LAKOTT, HANEM SÍRBOLTOKBAN. MIKOR EZ MEGLÁTTA JÉZUST, FELKIÁLTOTT, LÁBA ELÉ BORULT, ÉS FENNHANGON ÍGY SZÓLT: MI KÖZÖM HOZZÁD JÉZUS, MAGASSÁGOS ISTENNEK FIA? KÉRLEK, NE GYÖTÖRJ ENGEM! UGYANIS AZT PARANCSOLTA A TISZTÁTALAN LÉLEKNEK, HOGY MENJEN KI ABBÓL AZ EMBERBŐL, MERT AZ GYAKRAN MEGRAGADTA ŐT, S ILYENKOR LÁNCOKKAL ÉS BÉKÓKKAL KELLETT MEGKÖTÖZNI, DE Ő ELSZAGGATTA A KÖTELÉKEKET, ÉS ILYENKOR AZ ÖRDÖG A PUSZTÁBA ŰZTE. JÉZUS PEDIG MEGKÉRDEZTE TŐLE: MI A NEVED? ÍGY VÁLASZOLT: LÉGIÓ - MERT SOK ÖRDÖG MENT BELE. ÉS KÉRTÉK ŐT AZ ÖRDÖGÖK, NE PARANCSOLJA MEG NEKIK, HOGY A MÉLYSÉGBE VISSZAMENJENEK. LEGELÉSZETT OTT A HEGYEN EGY NAGY DISZNÓNYÁJ, ÉS KÉRTÉK, ENGEDJE MEG NEKIK, HOGY AZOKBA MENJENEK. MEGENGEDTE. AZ ÖRDÖGÖK KIJÖTTEK AZ EMBERBŐL, ÉS BELEMENTEK A DISZNÓKBA. ERRE A DISZNÓNYÁJ A MEREDEKRŐL A TÓBA ROHANT ÉS BELEFULLADT. A PÁSZTOROK PEDIG, MIKOR LÁTTÁK, HOGY MI TÖRTÉNT, ELFUTOTTAK, ÉS HÍRÜL ADTÁK A DOLGOT A VÁROSBAN, ÉS A TANYÁKON. KIMENTEK AZ EMBEREK, HOGY MEGNÉZZÉK, MI TÖRTÉNT, ÉS MIKOR JÉZUSHOZ ÉRTEK, HÁT OTT TALÁLTÁK AZ EMBERT, AKIBŐL AZ ÖRDÖGÖKAT KIŰZTE, FELÖLTÖZVE ÉS ÉP ÉSSZEL, A JÉZUS LÁBÁNÁL ÜLVE. ÉS MEGIJEDTEK. ELBESZÉLTÉK AZTÁN NEKIK A SZEMTANÚK IS, HOGYAN GYÓGYULT MEG AZ ÖRDÖNGŐS. ÉS KÉRTE ŐT A GADARÉNUSOK VIDÉKÉNEK EGÉSZ LAKOSSÁGA, HOGY MENJEN EL TŐLÜK, MERT NAGY FÉLELEM FOGTA EL ŐKET. DE AZ AZ EMBER, AKIBŐL AZ ÖRDÖGÖK KIMENTEK, KÉRTE ŐT, HOGY VELE MARADHASSON. JÉZUS AZONBAN ELBOCSÁTOTTA ŐT EZEKKEL A SZAVAKKAL: TÉRJ VISSZA HÁZADBA, ÉS BESZÉLD EL, MILYEN CSODÁLATOS DOLGOT TETT VELED AZ ISTEN. AZ ELMENT, ÉS HIRDETTE AZ EGÉSZ VÁROSBAN, MILYEN CSODÁLATOS DOLGOKAT CSELEKEDETT VELE JÉZUS.
Múlt héten beszélgettünk a nyolcadik fejezet előző verseiről, hogy egy hajó elindult Jézussal és a tanítványokkal a túlsó part felé, s hogy félelmetes vihar tör ki, veszélyeztette az útjukat. Nem szabadott volna elindulniuk? Miért is mennek? Csak mert úgy tartotta kedvük? Akart valamit Jézus Krisztus? Miféle erők mozdulnak, kiért és mi ellen?
ÉS ÁTEVEZTEK A GADARÉNUSOK FÖLDÉRE, GALILEÁVAL ÁTELLENBEN...
Mikor idén a nyári táborokra kezdtem készülni, rengeteg dolog volt, ami akadályozta a táborok születését, működésének lehetőségét. Máskor is volt néhány ilyen jel, de most különösen sok dolog nehezítette a készülődést. Édesapám balesete, Anikó betegsége, csoportvezetők, előadók visszalépése...Meddig van rám bízva, meddig kell szerveznem? - kérdeztem magamtól, miközben úgy tűnt, minden terveink ellen mozdul. Hitetlenségem ébresztette ezeket a kérdéseket? Mire feleltek? A közben levő történésekre...
Amikor július elején, arra a két hétre elindultam, úgy tűnt, végül minden rendben lesz, hisz akadtak a lemondók helyébe más ajánlkozók, a program végül terv szerint végbemehet...
Indulás előtti este mondta a párom, keltsem csak fel, segít cipekedni, bepakolni a kocsiba.
Időben keltem, saját magam rendeztem el mindent, cédulát írtam, elkészültem, elindulok...
A megpakolt kocsival először az élelmiszerbolt elé mentem, ott betettem még legeslegfelülre, - ahová még fért - a hat kenyeret, s beültem, hogy induljak. De az ajtó nem akart becsukódni, hiába próbálkoztam. Tán valami rugó kiugrott helyéről... Nem volt mit tenni, hazagördültem, egyik kézzel kormányozva, a másikkal fogva az ajtót, ki ne nyíljon. Otthon csak föl kellett ébresztenem a páromat, aki segített kideríteni mi a baj. Közel félóra múltán, egyértelműen kiderült, így nem lehet indulni, szerelőhöz kell vinni az autót. Elmentünk a fiam műhelyébe, ahol nem csak szétszedték a zárat, látták, ki kell cserélni, be kellett szerezni, aztán szerelni. Közel másfél óra múlva intettem búcsút nekik... Bátaszékig ment az autó, ahogy szokott, ott azonban, épp kifelé a városból, egyszer csak megállt. Mintha elfogyott volna az üzemanyag. De hisz nemrég tankoltunk...hiába, a kocsi nem indult. Telefonáltam a férjemnek. Mondta, mindjárt indul, hoz benzint. Addig ott álltam a napon, s nem csak én, a kocsi is, s a bepakolt összes élelmiszer... S közben eszembe villant, - az autó bajaival elfoglalva nem jutott az eszembe! - valaki több, mint órája vár a kárászi állomáson...
Telefonáltam a lányomnak, aki a másik irányból indul ugyanabba a táborba. Már úton volt... A párom is megérkezett majd egy óra múlva, s egy műanyag zacskó segítségével próbáltuk kocsim tankjába tölteni a teli kannából az üzemanyagot. Csorgott ide is, oda is...Indítottam, búcsút intettem újra, ám a kocsi a következő kanyarnál leállt, s többet nem mozdult. Akkor újra telefon, átpakoltuk a temérdek holmi a másik autóba, s emezt otthagyva, reggel helyett dél körül megérkeztünk...
Ezután kezdődött az első tábor. Rögtön azzal, hogy megérkezve kiderült, más lett a szoba-beosztás, nem úgy leszünk, ahogy terveztük, s én eleve elkéstem a helyosztással, ami aztán gondot is okozott...de mindezek ellenére különösen áldott táborozásunk volt. Mind a kettő, sőt még egy harmadik is, autó nélkül. Mindezek ellenére? Vagy éppen ez jelezte, hogy valami isteni készül, valami áldás és erő moccan, ami ellenében mozdul a másik erő...
KIMENET A SZÁRAZFÖLDRE, EGY EMBER JÖTT VELE SZEMBEN A VÁROS FELŐL, AKIBEN ÖRDÖGÖK VOLTAK, ÚGYHOGY HOSSZÚ IDŐ ÓTA NEM VETT MAGÁRA RUHÁT, ÉS NEM HÁZBAN LAKOTT, HANEM SÍRBOLTOKBAN. MIKOR EZ MEGLÁTTA JÉZUST, FELKIÁLTOTT, LÁBA ELÉ BORULT, ÉS FENNHANGON ÍGY SZÓLT: MI KÖZÖM HOZZÁD JÉZUS, MAGASSÁGOS ISTENNEK FIA?
Jézus elindul, ura a viharnak, amitől tanítványai megijednek, lecsendesíti, folytatják útjukat a túlsó partig, s akiért érdemes elindulniuk, megérkezniük, kikötniük, már ott is van, elébe áll.
De mit kérdez? Ki kérdez? Az aki elébe fut, hogy segítsen, könyörüljön rajta? Vagy a gonosz lélek, aki fogva tartja? Azért jött oda mert akarja, hogy lehet akkor mégis elutasító a szava?
Szabad észrevennünk, nem csupán ennek a szerencsétlennek a kérdésében, hanem a magunk életében is ezt a kettősséget. Igent mondunk Jézus közeledésére, kívánjuk közelségét, hozzá fordulunk, és mégis, újra meg újra ösztönösen tiltakozunk a leplezetlenség és lelepleződés ellen, ezért mindig valamiféle tagadás, megtagadás születik belőle.
Szombaton egy emlékülésre kellett mennem, Baja város nevezetes szülöttének, Major Máté születésének 100. évfordulójának tiszteletére volt itt egy országos építészeti emlékülés.
Mi közöm ehhez az emberhez? Igazából nem sok olvastam Bajáról írt visszaemlékezéseit. Nem is érte mentem, hanem valakiért, aki őt jól ismerte, s aki hivatalos volt erre a rendezvényre. Kunszt György, akivel személyesen még nem találkoztam, aki meg akart ismerni.
Így kerültem oda. Több közöm lett hozzá?
Szó esett ott Major Máté életrajzi írásairól is, kiderült, hogy halála után is jelent meg egy kötet, az amit ő írt, de nem adott ki. A másik kettő közti időszakról. Miért nem jelent meg? Mert tudott valamit, amit nem akart tudni, mert hinni akart abban, azokban, akik szerepét, valakiségét biztosították....
"...1956 március 24-én nagyaktíva-ülésre hívták össze a párt értelmiségi és más prominens tagjait a Parlamentbe, hogy meghallgassuk Apró Antal előadását. Ennek magja az SZKP XX. Kongresszusához Hruscsov által írt levél volt, mely teljes egészében feltárta a Sztálin körül kialakult személyi kultusznak és magának Sztálinnak bűneit: a koncepciós perek gyilkosságait és mindazt, ami történt. Az előadás-ismertetés végén bizony megrendülve ültem helyemen. Ez a megrendülés mély volt és nagyon komoly - s egyszeriben szétrombolta hitemet a pártvezetés tévedhetetlenségében, a magaméban is és személyesen Sztálin "apánk" nagy fiában, Rákosi Mátyásban is. Ez persze egyáltalán nem jelentette hitem megrendülését a szocializmusban. Számomra akkor is - akárcsak ma - a szocializmus jelentette és jelenti az egyetlen utat, amelyen az emberiség tovább léphet." Major - Tizenkét nehéz esztendő
Lewis Carroll, Alice Csodaországban című meséjében van egy rész, mikor Alice, a főhős kislány meglát néhány kertészt, akik a rózsabokor fehér rózsáit, pirosra festik. Közben veszekednek egymással, mert magukat, meg a másikat is összekenik a festékkel. Mi közöd hozzá, - szól egyikük a másiknak, mikor az felelősségre vonná valamiért... Aztán Alice kérdésére elmondják, miért festik pirosra a fehér rózsákat. Mert pirosat kellett volna ültetni, de fehéret ültettek, s ha a királynő észreveszi, leütteti a fejüket...
Megteszik, amit nem kellett volna, amit ők se úgy akartak, de nem akarják, hogy kiderüljön, mert félnek a büntetéstől. Ezért festik a rózsákat, de miközben festik a rózsákat, a vétküket eltakaró festék őket is összekeni, elárulja... Nem ilyenek vagyunk? Ahogy Pál apostol írja a Rómaiakhoz írt levél hetedik részében:
"...akaratom van a jóra, de hogy azt meg is tegyem, arra nem vagyok képes. Mert nem a jót cselekszem amit akarok, hanem a rosszat teszem, amit nem akarok...Gyönyörködöm ugyan az Isten törvényében, de érzek egy másik törvényt tagjaimban, mely az én elmém törvénye ellen hadakozik és engem foglyul ejt a bűn törvényének, amely tagjaimban van...Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem...!"
KÉRLEK, NE GYÖTÖRJ ENGEM ! UGYANIS JÉZUS AZT PARANCSOLTA A TISZTÁTALAN LÉLEKNEK, HOGY MENJEN KI ABBÓL AZ EMBERBŐL, MERT AZ GYAKRAN MEGRAGADTA ŐT, S ILYENKOR LÁNCOKKAL ÉS BÉKÓKKAL KELLETT MEGKÖTÖZNI, DE Ő ELSZAGGATTA A KÖTELÉKEKET ÉS ILYENKOR AZ ÖRDÖG A PUSZTÁBA ŰZTE
JÉZUS PEDIG MEGKÉRDEZTE TŐLE: MI A NEVED? ÍGY VÁLASZOLT: LÉGIÓ - MERT SOK ÖRDÖG MENT BELE. ÉS KÉRTÉK ŐT AZ ÖRDÖGÖK, NE PARANCSOLJA MEG NEKIK, HOGY A MÉLYSÉGBE VISSZAMENJENEK. LEGELÉSZETT OTT A HEGYEN EGY NAGY DISZNÓNYÁJ, ÉS KÉRTÉK, ENGEDJE MEG NEKIK, HOGY AZOKBA MENJENEK. MEGENGEDTE. AZ ÖRDÖGÖK KIJÖTTEK AZ EMBERBŐL, ÉS BELEMENTEK A DISZNÓKBA. ERRE A DISZNÓNYÁJ A MEREDEKRŐL A TÓBA ROHANT ÉS BELEFULLADT.
Jézus szabadítani jött, épp ezt a nyomorultat, aki nem azt mondja, amire vágyik, hanem tiltakozik, elutasít...De Jézus Krisztus világosságában, közelében lelepleződik minden rabság, minden hamisság. A gonosz lelkeknek sincs hatalma fölötte. Szembefordul velük, s tudják, erejével, parancsával szemben tehetetlenek.
Ennek a nyomorultnak egyetlen esélye volt. Ott maradni Jézus előtt, míg megszabadítja.
Jézus az őt fogva tartóval tárgyal. Kimondatja vele a nevét. MI A NEVED? - kérdezi, és az ráfelel: LÉGIÓ! És ebből a párbeszédből kiderül, miféle hatalommal bír Jézus Krisztus. Vele szemben erőtlen a gonosz lelkek sokasága, mely ezt a szerencsétlen embert gyötri, mely a disznónyájat vízbe kergeti...
Merjük-e érteni, miféle erőknek tesszük ki magunkat Jézus közelségét vágyva, s miért vonz és taszít egyszerre ez a világosság, ez a leplezetlenség, míg a rabtartót hangosan nevén nevezve, - szembesülve, megvallva, - meg nem szabadít tőle?
A PÁSZTOROK PEDIG, MIKOR LÁTTÁK, HOGY MI TÖRTÉNT, ELFUTOTTAK, ÉS HÍRÜL ADTÁK A DOLGOT A VÁROSBAN, ÉS A TANYÁKON. KIMENTEK AZ EMBEREK, HOGY MEGNÉZZÉK, MI TÖRTÉNT, ÉS MIKOR JÉZUSHOZ ÉRTEK, HÁT OTT TALÁLTÁK AZ EMBERT, AKIBŐL AZ ÖRDÖGÖKAT KIŰZTE, FELÖLTÖZVE ÉS ÉP ÉSSZEL, A JÉZUS LÁBÁNÁL ÜLVE. ÉS MEGIJEDTEK. ELBESZÉLTÉK AZTÁN NEKIK A SZEMTANÚK IS, HOGYAN GYÓGYULT MEG AZ ÖRDÖNGŐS. ÉS KÉRTE ŐT A GADARÉNUSOK VIDÉKÉNEK EGÉSZ LAKOSSÁGA, HOGY MENJEN EL TŐLÜK...
Hogyan felelnek minderre a jelenlévők? Félelmetes élmény lehetett! Ahogy a megvaduló disznónyáj belerohan a vízbe! És hogy egy ember, aki eddig mindenki csúfja volt, elveszett volt, de megszabadult, egy ember, aki rab volt, szabad lett kötözöttségétől? Miért a disznó-nyájjal vannak elfoglalva?
Nem látják? Vagy megkötözöttek, a birtokolható javakkal. Kiderül, hogy mennyire? Nem akarják, hogy Jézus ott maradjon. Kérik, menjen el. Ki kéri, ki kívánja? Ők? Ami kötözi őket.
ENDRE KÁROLY EGYSZERŰ LÉT
Elég volt egy ihletett sugár s abból is csak egy villanásnyi -
S pozdorjává tört, mi eddig vitt, a szörnyű szerkezet:
Szögbe, csúcsba nyúló lécek, átlók, kereszteződések,
Kifeszülő abroncsívek, boltozatok, kupolák,
Gátak, létrák, dobogók és csigalépcsők, szögellések,
Gombszögekkel kikovácsolt ölelkező vasnyelek -
S alattuk e zűrzavarban árva űr s kongó szorongás
Mennyi fülke, mennyi zug, hol egyre szántott kín és kétség:
Összedőlt egy ihletett és villanásnyi napsugártól.
Istenem, hisz eddig minden reggel e szörnyű sereggel
Lomhán és ezernyi kínnal úgy görgettem ki magam
Egyszerű, derűs napodra,
Mint kinek hangárja tárul s vesződséges műbe épült
Gépezettel vonszolódik fogdából a levegőre.
Kasul és keresztbe ácsolt gondolatok kontár műve
Voltam eddig és nem több: keretekből szerkezet,
Életemnek első perce óta hordtam össze őket
S lestem fenn az ég felől, a gyöngyöző üvegtetőről
Fancsalul és tébolyultan, szomjúzón és összetörve:
Templom lesz vagy rabkaszárnya?
Egy parányi napsugártól kalodám most összeomlott.
Nincsen más mű, csak az égbolt s nem vagyok más, én se már
Mint egyszerű kis társaim:
Nem vagyok más, mint lépő fű, sajgó mező, lélegző kő,
Isten játékszere vagyok.
DE AZ AZ EMBER, AKIBŐL AZ ÖRDÖGÖK KIMENTEK, KÉRTE ŐT, HOGY VELE MARADHASSON. JÉZUS AZONBAN ELBOCSÁTOTTA ŐT EZEKKEL A SZAVAKKAL: TÉRJ VISSZA HÁZADBA, ÉS BESZÉLD EL, MILY CSODÁLATOS DOLGOT TETT VELED AZ ISTEN.
Aki megszabadult az őt szorongató béklyóktól, az szeretne Jézussal maradni, vele menni. De Jézus visszaküldi őt a falujába, mondja el mi történt vele. Mert nem csak ezért az egyért jött, akit megszabadított, hanem a többiekért is. Így gondoskodik számukra bizonyságtévőről.
AZ ELMENT, ÉS HIRDETTE AZ EGÉSZ VÁROSBAN, MILYEN CSODÁLATOS DOLGOKAT CSELEKEDETT VELE JÉZUS.
Szabad észrevennünk, Jézus parancsa szerint kiről kell beszélni, és kiről beszélt ez a megszabadult! Jézus az Istenről való bizonyságtételt bízza rá, ő pedig azt mondja el mit tett vele az a Mester. Nem mindegy, hogy egy látható személy tettéről vagy a láthatatlan Istenről vallunk, a történet érezteti velünk, mivé lesz-lehet az ember a gonosz erőkkel szemben - csak Isten szabadíthat meg minket. Ezt kell megélnünk, ennek bizonyosságát kell továbbadnunk a megkötözöttek számára. Hogy van remény, van szabadulás - de nem ember, Isten adja!
Ablonczy Ágnes
|
