|
Újszövetség - Lukács 9:18-22.
Múlt hét végén Marosvásárhelyre utaztam, az erdélyi Bethánia CE országos találkozójára. Jelentkezésemet időben, levélben küldtem, s természetesen leánykori és asszonynevemet is odaírtam. Vissza is igazolták, várnak, örülnek a jelentkezésemnek. Amikor megérkeztünk, jelentkeznünk kellett, feliratkozni, helyet kérni... Az elszállásolás listáján ott is volt a nevem, (leánynevem) ám a másik listán, ahol a program, ebédjegy... borítékját osztották, nem találtak. Akkor gondoltam arra, s mondtam is, hogy tán az asszonynevemre írták. De nem, nem... Végül kiderült, hogy ők az új szokás szerint, egymás mellé tették a férjem vezetéknevét, és az én keresztnevemet, ami persze nem az én nevem, hanem legidősebb lányomé.
Tulajdonképpen a nevemet meghatározó névtartalmat használták, mégse engem írtak oda.
Azonosítottam magamat, jelenre és jövőre nézve, névjegykártyára írva is, hogy később is tudják, én voltam ott, nem a lányom.
TÖRTÉNT EGYSZER, MIKOR EGYEDÜL VOLT A TANÍTVÁNYAIVAL, ÉS Ő MAGÁBAN IMÁDKOZOTT, MEGKÉRDEZTE TŐLÜK: KINEK MOND ENGEM A SOKASÁG? ŐK ÍGY VÁLASZOLTAK: KERESZTELŐ JÁNOSNAK, NÉMELYEK PEDIG ILLÉSNEK, MÁSOK MEG, HOGY RÉGI PRÓFÉTÁK KÖZÜL TÁMADT FEL VALAMELYIK...
Legutóbb már szó esett róla, Heródes mit hallott az újonnan támadt próféta felől. Nyilván hallotta, tudta Jézus ezeket, nem hinném, hogy az akkori szóbeszéd, vagy a vég nélkül szaporodó, jó avagy rosszindulatú pletykák áradata érdekli. Inkább azt gondolom, hogy kimondatni akarta velük azt amit eddig hallottak, mielőtt állásfoglalásra készteti őket.
ADY ENDRE VOLT EGY JÉZUS
Szent elgondolás: volt egy Jézus,
Ki Krisztus volt és lehetett
És szerette az embereket.
Ő mondta: fegyvert a fegyverrel
Győzni s legyőzni nem szabad:
Jézus volt, Krisztus: legigazabb.
Az emberek úgy elrosszultak
(Hiszen nem voltak soha jók):
Most Krisztus-hitünket csúfolók.
Pedig ma is élhet. Föltámadt,
Ki Krisztus és nagyon nagy úr,
De él másképpen és igazul.
Járj köztünk, drága Isten-Ember,
Tavasz van, nőnek a gazok
S kevesek az igaz igazok.
Úgy látlak, ahogy kigondoltak:
Egy kicsit véres a szíved,
De én szívem egészen tied.
Miféle Krisztus-hite volt Ady Endrének? Kiderül verséből, hogy kinek mondja és gondolja?
Amit elmond, azt jelenti, hogy ha nem lett volna is, így kellett volna lenni? Vagy azt, hogy nincs egyebünk, mint ez a hit, csak épp nem éljük, nem sugározzuk, csalunk, hamisítunk?
Nemrég került kezembe Mórocz Zsolt írása, József Attila életének meghamisítottságáról. Ahogy olvastam, ezernyi kérdés támadt bennem. Biztos van benne igazság, de így, ahogy ezt az olvasó elé teszi?! Nem kutattam soha József Attila életének titkait, én csupán esendőségének, hitetlenséggel való birkózásának, hinniakarásának jeleit érzem verssorai közt, melyről megállapítja ez az irodalmár, hogy nem hit, képtelen volt hinni. Vajon igaza van?
Istenem, adj két megvakult szemet,
imás ajkat, ki térden emleget,
lelket, ki tudja tenni bírsz csodát
s agyat, ki nálam sokkal ostobább.
Ó rettentő isten, nagy vagy, ha vagy,
gyötrött testemmel bár pokolnak adj,
de másikat küldj - méltó-nagy kínom,
de, ó Uram, tovább én nem bírom...
(József Attila - Tovább én nem bírom)
Ijessz meg engem Istenem,
szükségem van a haragodra.
Bukj föl az árból hirtelen,
ne rántson el a semmi sodra...
Meghalni lélegzetemet
fojtom vissza, ha nem versz bottal,
és úgy nézek farkasszemet,
emberarcú, a hiányoddal!
(József Attila - Bukj föl az árból)
Nagy bánatomnak égő csipkebokrán,
ó én Uram, hogy megjelentél nékem,
tán már nem is bús fájdalmam lobog,
te tündökölsz e fonnyadt büszkeségen.
Átlátsz, tudom, a bűnök cifra gyolcsán,
erény rongyán, bátorság mentebőrén,
mégis mindent levetkeztem, Uram,
s elődbe küldöm lelkem szűzi pőrén...
( József Attila - Uram!)
Vajon aki ezeket a sorokat írta, hisz? Miért fordul ahhoz, aki nincs számára? Azért mert nem hisz? Vagy épp mert hisz, remél, bizonyosságra, tapasztalásra vágyik a l á t h a t a t l a n úr felől? Akinek nincs hite, az hitetlenséggel azonosítja az emberi kérdőjelek kínját, aki hisz, az érezheti a reménységért, isteni ráfelelésért való emberi harcnak, küzdelemnek?
Visky Ferenc, nyugdíjas erdélyi lelkipásztor Fogoly vagyok című írásában szó esik Richard Wurmbrandról, (több éven át fogolytársa volt) aki egy bukaresti zsidó családban született, 1909-ben. Már ifjúkorában kommunista lett, s álnéven a Szovjetunióba szökött, ügynökiskolába járt, majd hamis iratokkal visszatért Romániába. Az általa titkosan alapított kommunista szervezetet leleplezi a titkosrendőrség, három évre bebörtönzik. Ezután ismerkedik meg egy zsidó-keresztyén asztalossal, kinek szavára megtér, élete sarkaiból fordul ki, mint az egykori Pálé, lelkész lesz. Gyülekezete 1000 zsidó-keresztyénből áll. 1945-ig többször letartóztatják, majd 1949-ban 25 évre ítélik... Hadd idézzek Visky Ferenc rá visszatekintő kötetéből
"A negyvenes évek elején lelkésztársaim arról számoltak be, hogy az Egyházak Világtanácsa szervezésében, Szinaján megrendezett nemzetközi konferencián feltűnt nekik egy magas, szikár, égő szemű zsidó férfi, aki Jézus tanítványának vallotta magát... Betéve tudta a Bibliát, héberül és görögül is... Attól kezdve figyelemmel kísértem a különös férfi sorsát... Fölébredt bennem a vágy, hogy személyesen is megismerjem. Naponta kértem a Világ Urát, tegye lehetővé számomra a találkozást... Isten meghallgatta a könyörgésemet...
...A Nagy Nemzetgyűlés nagytermébe az egyház összes vezetőjét meghívták tanácskozni. Pátriárkáknak, metropolitáknak, püspököknek, a protestáns kisegyházak vezetőinek kötelezően jelen kellett lenni. A felszólalók óriás méretű Sztálin kép alatt biztosították a legmesszebb menő lojalitásukról az új politikai rendszert. Egymást túllicitálva magasztalták a nagy Sztálint... a szovjet rendszer, hirdették a bukaresti gyűlésen, mindenestől fogva bibliai, mert megvalósítja az Isten országát... A sarló és kalapács árnyéka rávetült a golgotai keresztre...
Ott ült a teremben Richárd is, vele együtt felesége, Sabina asszony. Szótlanul hallgattál a lendületes szóáradatot. Sabina asszony szólalt meg elsőnek:
- Richárd, meddig tűröd még Krisztus arcának meggyalázását?
- Ha felszólalok, többé nem lesz férjed - válaszolta Richárd.
- Nekem nem is kell gyáva férj - vágta rá azonnal az asszony.
Richárd felállt, kiment a mikrofon elé, és megvallotta Jézus Krisztus nevét, akit egyedül illet minden dicséret, dicsőség és magasztalás, mennyen és földön...
Magam is hallgattam az adást kristálydetektoros rádiómmal. Bár a közvetítést abbahagyták, egy pillanatig még hallható volt a nagy zaj, a több mint négyezer egyházi vezető sietős és zagyva elhatárolódása a vakmerő férfitól..."
Milyen különös. Amikor a kommunisták közé áll, nevet változtat, titokban szervez - félti életét. Mikor Krisztust követője lesz, hitét nyíltan vallja meg, pedig ugyanúgy megtorlást ébreszt...
Ahhoz, hogy valaki szembehelyezkedjen a többség véleményével, annak többre, másféle erőre van szüksége, mint az emberekbe, emberi eszményekbe, ideológiákba vetett hit.
ÉS KINEK MONDOTOK ENGEM TI? - KÉRDEZTE...
Kiktől kérdezi? Barátaitól, akik szavára elindultak, akik hallgatják, akik látják csodáit, akik egy idő óta vele járnak, közelében élnek. Gondolkodni kényszeríti őket. Kimondani azt, amit gondolnak, hisznek, éreznek. Látásuk, bizonyosságuk megvallására készteti őket.
Egyszer én is azt kérdeztem évődve óvodás lányomtól, aki hozzám bújt, s átölelt karjaival:
- Honnan tudod, hogy én vagyok az édesanyád?
- Te mondtad nekem! - felelt rögtön.
- És még miből tudod? - faggattam tovább.
- Mert szeretsz engem.
Elég neki az én kijelentésem, és a szeretetem. Nekünk mi kell ahhoz, hogy érezzük, tudjuk?
Mit tudunk? Mit élünk? Hányféle módon hiteltelenítjük szavunkkal magunk és mások hitét?
PABLO NERUDA GOTHAMA - KRISZTUS
Isten nevét és főként azét, aki őt képviseli;
akit szöveg és szájhagyomány Jézusnak vagy Krisztusnak hív,
használták, elkoptatták, aztán otthagyták
az életnek folyópartjain,
akár valami puhatestű üres kagylóhéját.
De azért e szent és vértelenített
neveket, e megsebzett szirmokat,
a szeretet és félelem óceánjának egyenlegét
érintve valami mégis megmarad: egy agátkő ajak,
egy színeváltó nyom, amely még megrezzen a fényben.
Miközben szájukban Isten nevét forgatták
a legjobbak és a legrosszabbak, a tiszták és a piszkosak,
fehérek és feketék, a vérrel bemocskolt gyilkosok
éppúgy, mint napalmban ellobban arany áldozatok,
miközben Nixon Káin-kezével
megáldotta azokat, akiket halálra ítélt,
miközben egyre kevesebb és kisebb isteni nyom maradt
a tengerparti fövenyen,
az emberek kezdték tanulmányozni a színeket,
a méz jövőjét, az uránium jelét,
bizalmatlanul és reménykedve kutatták a lehetőséget,
hogy egymást megölhessék és ne ölhessék, sorokba szerveződjenek,
tovább léphessenek, korlátaikat szüntelenül ledöntsék.
Mi, akik e korokat szánkban a vér és romok
füstjének, halott hamunak ízével lépdeljük át,
és tisztánlátásunkat elveszíteni se tudtuk,
gyakran állunk meg Isten nevénél,
gyöngéden emeljük magasba, mert emlékeztet
az elődökre, az elsőkre, akik kérdezni kezdtek,
akik rátaláltak a himnuszra, amely a bajban egyesítette őket,
és most látva a tört, üres vázat, melyben lakozott,
megérezzük még azt a lágy, finom lényeget,
amivel jóság és gonoszság élt és visszaélt.
PÉTER PEDIG ÍGY FELELT: TE VAGY AZ ISTEN FELKENTJE (KRISZTUSA)
Mit mond Péter? TE VAGY AZ ISTEN FELKENTJE... Lehet erről ismerete, tudása? Lehet ebben bizonyos? Nem, ezt nem tudhatja, akkor se, ha mindent-mindent figyelembe vesz, s mindenre pontosan emlékezik, ami eddig Mestere körül történt.
Ami különös, így van írva, hogy magában imádkozott mikor együtt volt velük, mikor kérdezte erről őket. Vajon miért imádkozott közben? Hogy amit már láthatnak, lássák és kimondva kötelezze el őket? Vagy éppen az isteni kijelentésért?
A kijelentés az, ami ihletett pillanatban érinti az embert, amit akkor ki tud mondani. Talán mi is éltünk meg hasonlót, mikor egyszer csak tudtunk valamit, amit nem tanultunk, amiről sose hallottunk, ami bennünket érintve születő tudás, váratlan, különös isteni csoda folytán szólal meg, amikor az isteni akarat úrrá lesz rajtunk, és szólni kényszerít.
BALMONT AZ IGAZSÁG ÚTJA
Hazugság útja az öt érzék. Az igazság
magától gyúl ki, ha extázis üt szíven.
Akkor az éji mély, mint titokzatos, vad vád,
fellobban álmodó szemünk mélyeiben.
Feneketlen homály, sokálmú rejtelem,
kőszénből születő gyémánt ontja parancsát.
Ránktör váratlanul és érzékfölöttien
szent önkívületünk fényében az igazság.
Láthatatlan varázst rejt minden lélek itt,
ahogy a zöldellő fákban tűz rejtezik,
amely még nem lobog, de vár az ébredésre.
Titkos erőkhöz érsz, s leng az alvó világ,
s az újjászületés nem-várt gyönyörűsége
vacogtat, megvakít, fényt záporozva rád.
Ő PEDIG SZIGORÚAN MEGPARANCSOLTA, HOGY EZT SENKINEK SE MONDJÁK EL.
Nem szabad elmondani s e n k i n e k ? Miért tiltja meg? Akkor vajon miért kérdezte, miért mondatja ki velük? Ma sem szabad elmondani?
Egy néprajzi gyűjteményben olvastam a vándorútra kelő Igazság és Hamisság történetét...
A két ifjú útnak indul. A szülői házban mindkettő egyformán kap élelmet a tarisznyájába. Mikor Igazság megéhezik, mondja testvérének, hogy egyenek. Akkor Hamisság azt mondja, egyenek mindketten Igazság tarisznyájából. Azzal érvel, így könnyebb lesz neki. Mennek tovább, míg elfogy ami Igazság tarisznyájában volt. Újra csak megéhezik, kéri testvérét, adjon most az övéből. Ám az csak akkor ad neki, ha levághatja a fülét... aztán másodjára meg a szemeit szúrja ki. Így mennek azóta is, ketten együtt, városról, városra... Merjük érteni ezt?
EKKOR MONDTA: AZ EMBER FIÁNAK SOKAT KELL SZENVEDNIE. A VÉNEK, A PAPI FEJEDELMEK ÉS AZ ÍRÁSTUDÓK MEGVETIK ÉS MEGÖLIK...
Íme a magyarázat. Hisz amit kijelent, ezután jön, még nem történt meg. Kereszthalála, feltámadása után lesz érvényes küldő másokért küldő parancsa. De akkor sem lesz veszélytelen. Az ő útját kell követnie azoknak, akik isteni kijelentést, bizonyosságot hordoznak. És mindig azok lesznek leginkább ellenük, akik az isteni áldást nem tapasztalták, nem kapták...
Kiktől kell neki szenvednie? A PAPI FEJEDELMEK, ÍRÁSTUDÓK, a nép elöljárói... Miért ők a legádázabb ellenségei? Ők azok, akik úgy gondolják, nincs szükségük megtérésre, nincs szükségük megigazításra, nincs szükségük szabadításra... ők birtokolják az áldás látszatát.
MEGVETIK ÉS MEGÖLIK, DE HARMADNAPRA FELTÁMAD...
Vajon mit jelenthetett mindez a tanítványoknak? Jézust, a Krisztust megvetik és megölik?
De hát miért? Mindenkinél különb, mindenkivel csak jót tesz?! Hisz akkor még semmi se teljesedett be ebből... És miért mondja, mit jelent az, hogy HARMADNAPON FELTÁMAD?
Vannak olyan isteni kijelentések, melyeket csak később értünk meg. Azért hangzanak el, hogy szívünkbe vésődjenek, s amikor szükségünk lesz rá, hogy lássunk, értsünk, hinni merjünk, akkor felbukkanjon, újra halljuk, megéljük, éltessen, elevenítsen.
Mit felelünk mi Jézus kérdésére? Azt amit tudunk, amit tanultunk? Vagy érinthet valami nem tőlünk való? Aki megéli a kijelentés csodáját, annak számára feledhetetlen a lélek mélyét érintő isteni szó. Amit nem tudott, nem tanult, nem kitalált, hanem ajándékként k a p o t t .
Ablonczy Ágnes
|
