Mitől némult el Körmendi Lajos? Mitől veszti szavát? Mitől nyeri vissza? Hogyan, mivel, mi módon áldhat, ajándékozhat meg minket Isten a saját életünkkel és annak történéseivel?

JOHN DONNE

Ó MENNYI KÍNZÓ ELLENTÉT TEREM...

Ó mennyi kínzó ellentét terem

A bűnbánatot is szeszélyesen

Tegnap nem kellett Isten semmiképp.

fantasztikus váltóláz hűl meg ég.

Kérdezgettem az ide járó ovisokat: Mi az, hogy ünnep? Mit vártok? A többség ajándékra vár, van aki mondta is mire, volt aki nem nevezte nevén. Egy mondta azt, hogy a szeretetet várja, (egy szüntelen izgő-mozgó, korlátokat nem igen tűrő kislegény) egy meg azt mondta, hogy a Jézuskát. Vajon jöhet, érkezhet hozzá? S ha eljön, hozzá, vajon felismeri? És ez az ünnep?

AMIKOR BETELT ERZSÉBET SZÜLÉSÉNEK IDEJE, FIAT SZÜLT. MEGHALLOTTÁK SZOMSZÉDAI ÉS ROKONAI, HOGY AZ ÚR A MAGA IRGALMÁT FELMAGASZTALTA RAJTA, ÉS EGYÜTT ÖRÜLTEK VELE... Hogyan magasztalja fel irgalmát Isten Zakariáson és párján Erzsébeten? Gyermekkel ajándékozza meg őket, olyan ajándékot kaptak, amit már kérni se mertek. Mert emberileg már lehetetlennek látszott. Nem csak az ő számukra, minden ember számára. Mégis...Amikor Isten ajándékozni akar, akkor az szeretetéről, kegyelméről szól. Épp miattunk. Hogy rácsodálkozzunk s bizonyosságot adjon. Érezzük az általa megvalósulót, a csodát.

Szeptember közepén írtam levelet, egy ismert megyebeli költőnőnek. Nem magam miatt, hanem azok miatt, akikre nézve megsemmisítő értékelést írt a megyei irodalmi folyóiratban. Nem teljesen alaptalan az elmarasztalása, de ahogyan írt, ahogyan általánosít benne, az bizony bántó, elrejtetlenül az. Mintha a magukat amatőröknek nevezők, mind fűzfapoéták, törtetők, alávalók, gonoszak lennének.
A neki írt levélben elismertem, sok jogos felvetése van, de az indulata bántó, amivel a nálánál kevésbé tehetségesek ellen fordul...Pár hónap múlt el, tegnap érkezett elutasító válasza. Ami külön fáj, Pál apostolt idézi: "azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban bővölködjék ismeretben és minden jó tapasztalatokban, hogy megítélhessétek mi a rossz, és mi a jó, hogy legyetek tiszták és fedhetetlenek a Krisztus napjára, teljesek az igazság gyümölcsével, a Jézus Krisztus által az Isten dicsőségére és magasztalására." Fil. 1:9-10. Majd így fejezi be: " Sajnálom, hogy indulatokat vél felfedezni ott, ahol pedig tényeken alapuló megállapítások olvashatók." Miért képtelen elvállalni akkori indulatát. Pedig cikkét újraolvasva is érezhető. Nyilván igazolta ítélő, sértő szavainak jogosságát. Ezért mer (nem átall) válaszában Pál apostoltól idézni. Nincs mit felelnem rá. Nem kell neki a világosság...

Egy másik levél, ma érkezett. Egy fiatal lány ír arról, hogy feszültség volt a családjukban, méltatlanul bánt vele mostohája, szomorú volt, elmenekült. De visszament, s mikor pár hét múlva külföldre indult dolgozni, bocsánatot kért, nem akart feszültséget hagyni maga után. Idősebb testvérei gyávaságnak mondták, megalkuvásnak minősítették békülő-készségét.
Igazuk van? Nem kellett volna bocsánatot kérni? - kérdezi tőlem? Még nem válaszoltam,
de azt szeretném vele éreztetni, hogy amikor vállaljuk a magunk bűnét, bármennyi szól a másik ellen, semmiképpen nem vagyunk gyávák. Az elvállaláshoz kell a legtöbb bátorság.

Valaki azt kérdezte tőlem, hogyan szól hozzánk Isten? Csak az istentiszteleten, misén, a papok által, és olvasva a bibliai kijelentéseket, leírt történeteket? Nem, nem, nem. Szól és szólít másképpen is, csak szívünk kemény, csak lelkünk rest szüntelenül látni és hallani. Mert nem abban akarjuk látni, hallani, amiben lehetőségünk lenne... Nem vagyunk készek, a megszólítására, a látására, a ráébredésére, a lelepleződésre, magunk megtagadására, arra, hogy szűnjön a sötétség bennünk és körülöttünk, hogy tűnjön mindaz ami Istentől és másoktól elválaszt. Aki fénybe lép, az látszik és láttatik... És nem jónak, nem tisztának, nem tökéletesnek, hanem kegyelemre, irgalomra szorulónak...És akkor, igen éppen akkor látszik Ő, aki mindenek ellenére szeret, mert irgalmas Isten. Lehetne együtt örülni szabadításnak... ÉS NYOLCADNAPON ELJÖTTEK, HOGY KÖRÜLMETÉLJÉK A GYERMEKET. ATYJA NEVÉRŐL ZAKARIÁSNAK AKARTÁK NEVEZNI. ANYJA AZONBAN SZÓT EMELT ÉS EZT MONDTA: NEM, HANEM LEGYEN NEVE JÁNOS. MONDTÁK NEKI: SENKI SINCS ROKONSÁGODBAN, AKIT EZEN A NÉVEN NEVEZNEK. ÉS INTETTEK ATYJÁNAK, HOGY MINEK AKARJÁK NEVEZNI. AZ PEDIG TÁBLÁT KÉRT ÉS E SZAVAKAT ÍRTA RÁ: JÁNOS A NEVE. ÉS MINDNYÁJAN CSUDÁLKOZTAK...

Az akkori szokás szerint az újszülötteket nyolcadik napon körülmetélik. Ez örömünnep, jönnek a rokonok, a szomszédok. Úgy hiszik, apja nevét kapja a várva várt, egyetlen gyermek. Zakariás még néma, Erzsébet tiltakozik. Nem derül ki miért. Azért-e mert tud a kijelentésről, mert neki már leírta Zakariás, vagy mert bizonyossága van... Ám az ismerősök nem veszik komolyan az asszonyi tiltakozást, s az édesapa felé fordulnak igazolásért. Vajon mi minden szorong, készülődik Zakariásban akkor, míg leírja fia nevét?

ZAKARIÁS = Isten (meg)emlékezik, JÁNOS = Isten kegyelmes, Isten (meg)kegyelmezett

Mi a több? Hogy Isten megemlékezik, vagy Isten megkegyelmezett? Jó tudni, hogy Isten Teremtő és Mindenható, de amire a bűneibe vesző embernek szüksége van, a reménység, hogy Ő Megváltó, szabadító, kegyelmező Isten. János születése a kegyelem idejének érkezése, eljövetele. Neve is erről kell, hogy beszéljen.

EKKOR AZONBAN MEGNYÍLT A SZÁJA, NYELVE MEGOLDÓDOTT ÉS ÁLDOTTA AZ ISTENT. ÉS FÉLELEM SZÁLLA MINDEN SZOMSZÉDJUKRA, ÉS JÚDEA EGÉSZ HEGYVIDÉKÉN ELHÍRESZTELTÉK MINDEZEKET. ÉS AKIK HALLOTTÁK, SZÍVÜKRE VETTÉK, ÉS ÍGY SZÓLTAK: VAJON MI LESZ EBBŐL A KISGYEREKBŐL? AZ ÚR KEZE RAJTA VAN.

Akkor szólal meg újra Zakariás, aki az angyali híradás óta néma. Szája pedig áldásra nyílik. A körülötte állók akkor miért félnek? Az isteni erő miatt. Hogy itt, ebben a pillanatban, jelen van Ő, általa mozdul valami, akarata szerint teljesül, s szemük láttára. Zakariás, aki kilenc hónapja hallgat, Zakariás, akinek leghőbb vágya éppen teljesült, aki olyan nevet mer adni a gyermeknek, amit csak kijelentés általi istenbizonyossággal lehet...

Hétvégén itt voltak a gyerekeim, unokáim. Jöttek köszönteni a születésnapomon. Ahogy bontogattam az ajándékcsomagokat, felolvasni készültem az egyiket. " Elől és hátul körülzártál engem, fölöttem tartod kezedet..." De nem tudtam végigolvasni. Miért? Mert éppen azt éreztem, amit az ismerősök Zakariás és az apró gyermek mellett megrettenve gondoltak. Hogy körül vagyok zárva, az Úr keze van rajtam...Mert gyönyörűséges volta ellenére is félelmetes érzés, ha az Úr vesz tenyerébe, ha akarata szorítja markába életünket.

ÉS ZAKARIÁS, AZ Ő ATYJA, MEGTELT SZENTLÉLEKKEL, ÉS ÍGY PRÓFÉTÁLT: ÁLDOTT AZ ÚR, IZRÁEL ISTENE, MERT RÁTEKINTETT AZ Ő NÉPÉRE, ÉS VÁLTSÁGOT SZERZETT NEKI. FELEMELTE NEKÜNK AZ ÜDVÖSSÉG SZARVÁT, DÁVIDNAK, AZ Ő SZOLGÁJÁNAK HÁZÁBAN, AMINT ÍGÉRTE ŐSIDŐKTŐL FOGVA SZENT PRÓFÉTÁINAK SZJA ÁLTAL, HOGY MEGSZABADÍT MINKET ELLENSÉGEINKTŐL ÉS MINDAZOKNAK KEZÉBŐL, AKIK GYŰLÖLNEK MINKET. IRGALMAT CSELEKSZIK A MI ATYÁNKKAL, ÉS MEGEMLÉKEZIK SZENT SZÖVETSÉGÉRŐL, AZ ESKÜVÉSRŐL, AMELLYEL MEGESKÜDÖTT ÁBRAHÁMNAK, A MI ATYÁNKNAK, HOGY MEGADJA NEKÜNK: MEGSZABADULVA ELLENSÉGEINK KEZÉBŐL, FÉLELEM NÉLKÜL SZOLGÁLUNK NEKI, SZENTSÉGBEN ÉS IGAZSÁGBAN AZ Ő SZÍNE ELŐTT EGÉSZ ÉLETÜNKBEN.

Miféle boldog megszólalás, örömteli magasztalás kerítette be Zakariást, A Szentlélek ereje, világossága, mindarra nézve, ami valamikor isteni ígéret volt, íme most itt beteljesül, az ő gyermeke próféta, hírnök népéért. Aki várt már hittel, a lehetetlennek látszóra, amire nézve Isten ígéretet tett, az tudja miféle megállíthatatlanul áradó öröm lehetett Zakariás szavában.
Tegnap egy ifjú apa körlevelet írt ismerőseinek abbéli örömében, hogy ötéves kicsi fia első zeneiskolai szereplése jól sikerült. Mosolyogtam, amikor olvastam. Miért? Olyan büszkén ír a szerepléséről, mintha soha senki nem szerepelt volna így, ahogy az ó gyereke. Igen, mi szülők elfogultan túlzó-büszkén nézünk gyerekeinkre, ha szépen teljesítenek, ha ügyesek, ha különbek másoknál, ha helytállnak valamiben. Erre van szükségük?

Zakariás gyermekének Isten akarata szerinti szerepe, helytállása még csupán ígéret, csak a kiválasztottság tudása boldogítja a szülőket. Még nem tudják miképp megy végbe, hogyan teljesül az, ami élete felől rendelve van... Mi igen. Egyszerre félelmetes és gyönyörűséges, mikor Isten ígér, mikor akar, mikor teljesít valamit választottai által, talán épp általunk.

TE PEDIG KISGYERMEK, A MAGASSÁGOS PRÓFÉTÁJA LESZEL, MERT AZ ÚR ELŐTT JÁRSZ, HOGY ELKÉSZÍTSD AZ Ő ÚTJAIT, KÖZÖLD AZ Ő NÉPÉVEL AZ ÜDVÖSSÉG ISMERETÉT, BŰNEIK BOCSÁNATÁT A MI ISTENÜNK KÖNYÖRÜLŐ IRGALMASSÁGÁBÓL MEGLÁTOGAT MINKET A NAPTÁMADAT A MAGASSÁGBÓL ÉS MEGJELENIK NEKÜNK, AKIK SÖTÉTSÉGBEN ÉS A HALÁL ÁRNYÉKÁBAN ÜLÜNK, ÉS LÁBUNKAT A BÉKESSÉG ÚTJÁRA IGAZGATJA. A KISGYERMEK PEDIG NÖVEKEDETT ÉS LÉLEKBEN ERŐSÖDÖTT. A PUSZTÁBAN ÉLT ADDIG A NAPIG, MÍG NYILVÁNOSAN FELLÉPETT IZRÁELBEN.

Mit lát újszülött fia majdani feladata és élete felől Zakariás? Mindent? Nem! Van oka örömre, van oka ujjongásra? Van! A Magasságos útkészítője, prófétája lesz Isten akarata szerint! Ő, aki tudja az írásokat, azt is tudja, - idézi Ézsaiást - isteni ígéret, prófécia teljesül.

Valaki pár héttel ezelőtt azt írta nekem, legyek büszke a lányomra, mert látja szolgálatában, életében megjelenni Isten kegyelmét, áldását. Jó tudni nekünk szülőknek, hogy az isteni kegyelemnek és áldásnak nem a tökéletesség, vagy hibátlanság a feltétele, hanem a méltatlanság tudása. Kérhetjük számukra a világosságot, és ígérete szerint remélhetjük a kegyelmet.

MEGLÁTOGAT MINKET ...ÉS MEGJELENIK NEKÜNK, AKIK SÖTÉTSÉGBEN ÉS A HALÁL ÁRNYÉKÁBAN ÜLÜNK, ÉS LÁBUNKAT A BÉKESSÉG ÚTJÁRA IGAZGATJA.

Merjük látni a sötétséget, merjük kérni a világosságot és merünk benne maradni?

Ablonczy Ágnes