ÉS ÍGY SZÓLT HOZZÁJUK: AZ ARATNIVALÓ SOK, DE A MUNKÁS KEVÉS; KÉRJÉTEK AZ ARATÁS URÁT, HOGY KÜLDJÖN MUNKÁSOKAT AZ Ő ARATÁSÁBA. MENJETEK EL!

Küldi őket, s tőlük kéri, hogy imádkozzanak az ARATÁS URÁHOZ? Nincs ebben valami ellentmondás? Nem az erre alkalmasakat küldi? Akkor kiket? Mitől alkalmas aki megy? Nem a küldéstől, ez derül ki itt. Ha elindulok, mint tanítvány, ha megyek, mint akit Ő küld, akkor is lehetek alkalmatlan mint arató munkás. Az alkalmasságot kérhetem, kaphatom, újra meg újra, és azért így, mert egyébként alkalmatlan vagyok erre, és később is az is maradok... Miért? Mert én az általam tudottat, a betűt tudom vinni, a szót, de nem a betű elevenít...

"Nem mintha magunktól képesek volnánk valamit kigondolni. Ellenkezőleg, a mi alkalmas voltunk Istentől van...hogy szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít."

ÍME ELKÜLDELEK TITEKET, MINT BÁRÁNYOKAT A FARKASOK KÖZÉ...

Mi a bárány sorsa, ha farkasok közé kerül? Nem kímélik, nekiesnek, megölik... Lehet ezt elvállalni? Krisztus vállalta, éppen lépi, hisz Jeruzsálem felé indult, oda fog megérkezni...
De minket, - ha bárányként is,- nem őrizetlenül küld. Mögöttünk jön, ahogy a pásztor megy a nyáj után. Van Aiszóposznak egy megszívlelendő meséje a bárányokról és a farkasokról:

"A farkasok fenték a fogukat egy juhnyájra, de nem tudták hatalmukba keríteni őket, mert a kutyák őrködtek felettük. Ezért elhatározták, hogy csellel érik el a céljukat. El is küldték követeiket, és kérték a juhokat, hogy adják ki nekik a kutyákat. Azzal érveltek, hogy azok az okai az ellenséges viszonynak, és ha kezükbe adják őket, azután már béke lesz a két fél között. A juhok nem látták előre a jövőt, és kiadták a kutyákat. A farkasok pedig, miután azok már hatalmukban voltak, a védtelenül maradt nyája könnyűszerrel elpusztították."

A bárányok az őrzőt adják ki, azt aki megvédhetné őket, és ez lesz a vesztük. Jaj, ha épp Isten szerinti őrzőinkben, felelőseinkben látjuk, keressük a hibát, ha kiszolgáltatjuk őket, avagy mi krisztuskövetők, egymást. Védtelenné, támadhatókká leszünk.

NE VIGYETEK MAGATOKKAL ERSZÉNYT, SE TÁSKÁT, SE SARUT. ÚTKÖZBEN SENKIT SE KÖSZÖNTSETEK. AMIKOR PEDIG BEMENTEK EGY HÁZBA, ELŐSZÖR EZT MONDJÁTOK: BÉKESSÉG E HÁZNAK. ÉS HA LAKIK OTT BÉKESSÉG FIA, A TI BÉKESSÉGETEK AZON NYUGSZIK MEG; HA NEM, VISSZASZÁLL REÁTOK...

Semmire nincs szükségünk, csak a békére, amivel Isten ajándékoz meg minket. Ezen kell útközben gondolkodnunk, ezért kell fohászkodnunk. Békét visszük lelkünkben, küldheti velünk Jézus Krisztus? Vigyázzunk, ha nem ajándékozhat meg vele, háborúságot teremtünk.

"La sua voluntate é nostra pace - Az ő akarata a mi békénk."

Vajon mit jelent ez a mondat? Ha az Ő akarata teljesül, az azt jelenti, hogy aki azt akarja, az így egy lehet a másikkal, meg a harmadikkal, meg a negyedikkel... Isten akarata tesz eggyé minket. A másik akarata, az én akaratom, hol indulatot, hol tiltakozást, hol hiúságot, hol versengést... ébreszt bennünk... Az egységben béke, békesség van. Őt akarjuk hallani, az Ő szavára bólintunk? Őrá bólinthat egy harmadik, ha ezt érzi, ha ez érinti, hisz erre éhes...

MARADJATOK UGYANABBAN A HÁZBAN, ÉS AZT EGYÉTEK, IGYÁTOK, AMIT ADNAK, MERT MÉLTÓ A MUNKÁS A BÉRÉRE. NE JÁRJATOK HÁZRÓL-HÁZRA. ÉS HA VALAMELY VÁROSBA BEMENTEK, ÉS BEFOGADNAK TITEKET, AZT EGYÉTEK, AMIT ELÉTEK ADNAK. ÉS GYÓGYÍTSÁTOK AZ OTT LEVŐ BETEGEKET, ÉS HIRDESSÉTEK: ELKÖZELÍTETT HOZZÁTOK AZ ISTEN ORSZÁGA!

Ahhoz, hogy bármit láthassunk, érezhessünk, mondhassunk, együtt kell velük maradni, együtt enni, inni, beszélgetni... MÉLTÓ A MUNKÁS A BÉRÉRE... lehet, hogy éppen azért felelnek úgy ránk, ahogy, mert csak szót vittünk, üres szavakat... és nem értük szóltunk, hanem magunkat igazolva, rögtön ellenük? Talán éppen ezért nem érezzük soha mit jelent Krisztusért szenvedni? Mert mindig magunk miatt kapjuk azt, amit ráfelelésként kapunk.

HA PEDIG VALAMELY VÁROSBA BEMENTEK, ÉS NEM FOGADNAK BE TITEKET, MENJETEK KI AZ UTCÁKRA, ÉS EZT MONDJÁTOK: LERÁZZUK MÉG A PORT IS, AMELY VÁROSOTOKBÓL LÁBUNKRA TAPADT, BIZONYSÁGUL ELLENETEK; AZT AZONBAN TUDJÁTOK MEG, HOGY AZ ISTEN ORSZÁGA ELKÖZELÍTETT.

Amikor egyértelmű nemmel válaszolnak azok, akikhez küldettünk, akkor mások előtt, nyíltan ki kell mondanunk, hogy ez mit jelent, hogy Isten országát utasították el és nem minket! Tudniuk kell mit utasítottak el! Tudniuk kell miféle kincsről mondtak le! Mert nem tudják.

Mint mindenki, akinek gyerekei, unokái vannak, ilyenkor karácsony táján töri a fejét, mivel szerezhetne örömöt szeretteinek. Pár évvel ezelőtt, mikor még Bálint unokám óvodás volt, egyszer elhatároztam, hogy nem autót veszek neki, - mert mindig az kért és várt - hisz annyi van már, azt se tudom milyet vegyek, milyen nincs... Szóval úgy döntöttem, valami sokkal szívem szerintibb ajándékot kapnak, ő és testvérei. Mesét kezdtem írni. Nekik és róluk. A történet szereplőit kiválasztottam, beszereztem, hogy karácsonykor majd meg is érkezhessenek. És írtam, írtam a fejezeteket, küldtem a számítógép segítségével, s a lányom olvasta nekik esténként. Úgy tájékoztatott, nagyon várják mindig a folytatást. No, gondoltam, hát mégis csak sikerül igazi, felejthetetlen ajándékkal meglepnem őket. Egy rejtvényt kellett utoljára megfejteniük, hogy megtalálhassák a szereplőket. Megfejtették, megtalálták őket, a babák szerető, ölelő karokba kerültek... Ám akkor az én kisfiú unokám hirtelen rám nézett, s azt kérdezte: " - Mást nem hoztál? Autót nem hoztál?"

Mit látott? Mit érzett? Mit nem látott? Mi érkezhetett hozzá? Rajta múlt? Mi is? Mitől nem tudott a legfontosabbnak, a legbecsülendőbbnek örülni? Nem így vagyunk mi is? Hogy úgy jöjjön, úgy érkezzen hozzánk Krisztus szeretete, irgalma, kegyelme, ahogy mi elképzeljük?

MONDOM NÉKTEK, AZ ÍTÉLET NAPJÁN A SODOMAIAKNAK KÖNNYEBB LESZ MINT ANNAK A VÁROSNAK. JAJ NEKED KORÁZIM! JAJ NEKED BETSAIDA! MERT HA TIRUSBAN ÉS SZIDONBAN TÖRTÉNTEK VOLNA AZOK A CSODÁK, AMELYEK BENNED: ZSÁKRUHÁBAN ÉS HAMUBAN ÜLVE RÉGEN MEGTÉRTEK VOLNA. DE TÍRUSZNAK ÉS SZIDONNAK KÖNNYEBB LESZ AZ ÍTÉLETKOR MINT NEKTEK. ÉS TE KAPERNAUM, VAJON AZ ÉGIG MAGASZTALNAK-E FEL? NEM, A POKOLBA VETTETEL LE.

Miért lesz nehezebb a Jézus által látogatott városok lakóknak istenítélet elé állni? Mert sodomaiakhoz még nem érkezhetett meg Jézus krisztus. De még a Jézus korában álló városok lakói közt is különbség van felelősségük szerint, hogy kik hallhatták személy szerint, s kik hallomásból? Tirus és Szidon főniciai város, Korazim és Betsaida izráeli város.

Mit kéne értenünk? Hogy azok, akik templomosok, Istenhez tartozónak vallják magukat, akik több ismerettel bírnak Isten országa felől, az ő elutasításuk súlyosabb lesz ítéletkor.

AKI TITEKET HALLGAT, ENGEM HALLGAT, ÉS AKI TITEKET VET MEG, ENGEM VET MEG, ÉS AKI ENGEM VET MEG, AZT VETI MEG, AKI ELKÜLDÖTT ENGEM.

Súlyos felelősség Krisztus küldése, szava, akarata, az én számomra, akit követként küld. Lehet egy velem? Szólhat általam? A másik felelőssége az, ha ezt nem fogadja el. Úgy hisszük, Őt hallgatjuk, Őt szóljuk, de megvizsgáljuk-e újra meg újra, hogy így van-e? Amit megismertünk, merjük-e újra ismerni, megkockáztatni, hogy mélyebben, másképpen, másfelől, más időben, mástól, mások számára... tudjunk róla, felőle? Minden tudásunk rész-tudás. Az is, amit épp megértünk Isten szavából, áldozatából, küldéséből... Mondhat-e újat, mondhat-e mást, többet, vagy eddig rejtettet, mást mint amit tudni vélek, amit eddig tovább adhattam másoknak? Elgondolkodtatott, amit erről Tábor Béla kötetében olvastam:

"Megismerni annyi, mint ismeretlenné tenni az ismertet. Láthatatlanná tenni a láthatót. Ez mindenesetre feltétele, első lépése, vagy legalábbis kísérő lépése az új megismerésnek. Minden megismerésnek. Úgy is kifejezhetjük: feloldani a tudást megismerésében, vissza-oldani a megismerésben... Ha kifordítjuk az ismertet, kiderül róla, hogy belülről: rejtő. Ez a belső, rejtett rejtő szüntelenül érvényesíti hatását a megismerésben, csak a tudássá szilárdult megismerésben eltekintünk tőle, elfeledjük. A tudást talán épp ez különbözteti meg a megismeréstől, hogy elfeledjük benne a rejtett rejtőt, és az ismertet csupa rejtetlenből állónak fogjuk fel... Az igazság rejtőzik is, és ezt a rejtettséget szüntelen feloldja: rejtetlenné válik... A bűn - ebben az értelemben - önmagunk felvilágosításának elmulasztása...az ember elmulasztott enni az élet fájáról, de evett a jó és rossz tudásának fájáról..."

Vágyom-e jobban ismerni Jézus Krisztust, Isten országának titkait, és merek-e saját szívem hitványságáról, gyávaságáról, állhatatlanságáról egyre többet látni, még többet tudni, többet érezni, s ellene többet lépni? Érinthet-e Isten Lelke, elevenítheti-e a lelkemet másokért?

Hétfőn került kezembe Pál Filemonhoz írt levele. Filemon egy kolossébeli hívő, akinek rabszolgája Onézimusz, aki megszökött, s bujkálása közben talált Pál bizonyságtétele alapján Krisztusra. Pál érte ír Filemonnak, merjen testvért látni benne, s nem a jogosan büntethető haszontalan rabszolgát...Miféle követ Pál apostol? Érdemes végig elolvasnunk ezt a levelet.
Pál, akit egykor legyőzött Krisztus szeretete, most azt kéri Filemontól, hadd győzze le őt is ez a szeretetet. (Jogos elvárásait, jogos szemrehányásait...) Ha várja őt, Pált, fogadja úgy ezt a szökött rabszolgából lett krisztuskövetőt, mintha ő érkezne. Ölelje, fogadja magához szeretettel. Ha legyőzheti (jogos vádjait) Krisztus szeretete, a másikért, - Ő születhet meg benne.

Ablonczy Ágnes