|
Újszövetség - Lukács 11:5-13.
ÉS ÍGY SZÓLT NEKIK: HA VALAMELYIKŐTÖKNEK BARÁTJA VAN, ÉS AZ ODAMEGY HOZZÁ ÉJFÉLKOR, ÉS AZT MONDJA NEKI: BARÁTOM ADJ NEKEM KÖLCSÖN HÁROM KENYERET, MERT EGY BARÁTOM ÉRKEZETT HOZZÁM AZ ÚTRÓL, ÉS NINCS MIT ADNOM ENNIE - ÉS Ő ÍGY VÁLASZOLNA BELÜLRŐL: NE ZAVARJ ENGEM; LÁSD AZ AJTÓ MÁR BE VAN ZÁRVA, ÉS A GYEREKEIM VELEM EGYÜTT AZ ÁGYBAN VANNAK, NEM KELHETEK FEL, ÉS NEM ADHATOK NEKED, - MONDOM NEKTEK, HA NEM KEL IS FEL, ÉS NEM AD IS AZÉRT, MERT AZ BARÁTJA, DE AZ Ő ERŐSZAKOSKODÁSA MIATT FEL FOG KELNI, ÉS ADNI FOG NEKI ANNYIT, AMENNYIRE SZÜKSÉGE VAN. ÉN IS MONDOM NÉKTEK: KÉRJETEK ÉS ADNAK; KERESSETEK ÉS TALÁLTOK; ZÖRGESSETEK ÉS AJTÓT NYITNAK NEKTEK. MERT AKI KÉR, MIND KAP, AKI KERES, TALÁL, ÉS A ZÖRGETŐNEK AJTÓ NYÍLIK. MELYIK ATYA AZ KÖZÜLETEK, AKI FIÁNAK KÖVET AD, MIKOR AZ KENYERET KÉR, ÉS KÍGYÓT AD, MIKOR HALAT KÉR, VAGY SKORPIÓT AD NEKI, HA TOJÁST KÉR? HA AZÉRT TI, BÁR ROSSZAK VAGYTOK, TUDTOK FIAITOKNAK JÓ AJÁNDÉKOKAT ADNI, MENNYIVEL INKÁBB FOG A TI MENNYEI ATYÁTOK SZENTLELKET ADNI AZOKNAK, AKIK TŐLE KÉRIK!
Egy riport készült arról, vajon az emberek elegendőnek tartják azt a segítséget amit kormányunk ad a szőkőár károsultjainak megsegítésére? Ahány ember, annyiféle válasz. Egyik kevesellte, a másik sokallta, a harmadik szerint mit sem ér, hiszen akkora, annyi a kár...
Kezembe került az egyik napilap. A szökőár károsultjai részére gyűjtenek, olvasom a valakik fölajánlásait. Egy havi, fél havi képviselői kereset, százezrek felajánlása... közt megakad a szemem, többen is azt nyilatkozzák, ők örökbe fogadnak egy, vagy két elárvult kisgyereket. Épp azon gondolnék, hogy ez több lehet, mint... mikor továbbolvasom a cikket, s kiderül, ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy valamelyik árváért "tartásdíjat" fizetnek, (havi 3000,-Ft) egy éven keresztül... Valóban magához vesz, örökbe fogad egy gyermeket, vagy ez csupán látványos "tűzoltása" a bajnak, kinyilvánítható látszata az árvák élete felőli gondoskodásnak? Mi köze az igazi örökbefogadáshoz? Köze se lesz hozzá, még az alatt az egy év alatt sem...
Milyen legyőzhetetlen fizikai és szellemi távolság van e két fél között, pedig itt még csak földrajzi és gondolkodásbeli határok vannak. Vajon fölfogjuk mi választ el Istentől? Hogy elérhetetlen számunkra? Mégis, szólíthatjuk az Örökkévalót, felel rá, s gyermekeivé fogad minket...
Az elmúlt heti igerész szerint, a tanítványok arra kérték Jézust, tanítsa őket imádkozni, úgy fordulni Istenhez, úgy szólítani a Mindenhatót, hogy erőt nyerhessenek közben, mint Ő. Így tanítja meg őket az Úri imádságra, melyet mind ismerünk azóta. Ajándék számunkra az, hogy Atyát szólíthatunk, mert elhozta ennek bizonyosságát, Királyt szólíthatunk, aki Úrrá lehet életünk felett, Teremtőt, aki meg tudja adni testünknek és lelkünknek azt, ami által élhetünk, Mindenhatót, aki be tudja teljesíteni amit akar, Megváltót, aki szabaddá tehet minket a vétkektől és indulatoktól, Örökkévalót, aki fölébe tud emelni a szenvedésnek, a bajoknak, s egyszer majd túlvisz minden földi nyomorúságon? Mit kéne még megértenünk?
ÉS ÍGY SZÓLT NEKIK: HA VALAMELYIKŐTÖKNEK BARÁTJA VAN, S AZ ODAMEGY...
másik fordítás szerint: KI AZ KÖZÜLETEK, AKINEK BARÁTJA VAN ÉS AZ...
Vannak barátaink? Teljesíteni szoktuk kéréseiket? És ha olyat kérnek, amire képtelenek vagyunk, amit nem áll módunkban adni? Hova, kihez fordulunk? Egy következő baráthoz, aki, ha terhére is van a mi barátunk, az is, hogy alkalmatlan időben keressük, de ha van neki, tán ad, ha nála zörgetünk, ha kitartóan kérjük.
Jézus Krisztus az ember számára elérhetetlen Isten keresésére, megszólítás, várakozás, befogadás hogyanját tanítja, meg szeretné értetni velük, miért kérhetik azt Istentől a másik számára azt, amit csak ő tud adni! Van olyan barátunk, ismerősünk, akinek szüksége lenne Isten közelségére, Szentlelke erejére, arra, amit mi nem tudunk adni? Merünk értük hittel, reménységgel imádkozni?
ÉS ÍGY SZÓLT NEKIK: HA VALAMELYIKŐTÖKNEK BARÁTJA VAN, S AZ ODAMEGY HOZZÁ ÉJFÉLKOR, ÉS AZT MONDJA NEKI: BARÁTOM ADJ NEKEM KÖLCSÖN HÁROM KENYERET, MERT EGY BARÁTOM ÉRKEZETT HOZZÁM AZ ÚTRÓL, ÉS NINCS MIT ADNOM ENNIE - ÉS Ő ÍGY VÁLASZOLNA BELÜLRŐL: NE ZAVARJ ENGEM; LÁSD AZ AJTÓ MÁR BE VAN ZÁRVA, ÉS A GYEREKEIM VELEM EGYÜTT AZ ÁGYBAN VANNAK, NEM KELHETEK FEL, ÉS NEM ADHATOK NEKED, - MONDOM NEKTEK, HA NEM KEL IS FEL, ÉS NEM AD IS AZÉRT, MERT AZ BARÁTJA, DE AZ Ő ERŐSZAKOSKODÁSA MIATT FEL FOG KELNI, ÉS ADNI FOG NEKI ANNYIT, AMENNYIRE SZÜKSÉGE VAN.
Jézus itt arra tanítja őket, hogy Isten úgy b a r á t u n k , ahogy mi nem tudunk azok lenni, még ha akarunk se! Mi nem tudjuk mire van szükség, mit kell megélnie ahhoz, hogy Istent kérje, keresse...! Érdemes látnunk, mi mindennek vagyunk híjával, mennyire nem tudjuk azt kérni, biztosítani számára, amire szüksége van. Épp kevés voltunk, lelki nincstelenségünk miatt olykor nagyon terhünkre lesz a másik, abbahagyjuk az érte való könyörgést, ha elutasít, ha bajba kerül, ha szenved... reménytelenné válunk, nem tudunk föl nem adó hittel harcolni érte, (különös erőszak) és életének megoldásáért. Pedig csupán az derül ki, újra meg újra, (Isten engedi látnunk) nincs birtokunkban, nem kaphatja tőlünk azt, amire lelke éhes, ami éltetné, amire szüksége van!
Valaki pár hete elmondta, úgy érzi, nem az a dolga, mint eddig, valami más kell, benne a vágy, de semmi se mozdul. Együtt imádkoztunk az újért, a lehetőségért. Aztán nem sokkal ezután arról számolt be, szabad lett, nincs többé benne a görcs, szabad arra, hogy tegye, amit eddig. Mivel ajándékozódott meg? Végül pár napja jött a csoda ízével, a kérvekért, mégis kimondhatatlan kérés teljesülésének örömével, olyan feladatot-állást kínálnak neki most, és úgy... igen, minden-minden egymáshoz illett benne. Mit kérhettem? Mit kapott?
Az élelmiszerüzlet előtt, a szeméttárolók mellett állt egy harminc körüli férfi. Észrevettem, már mikor kiszálltam az autóból. Pénzt akart kérni tőlem. Én megráztam a fejem, és továbbléptem, elvből nem adok pénzt, italra nem akarok adni. De a kérő mozdulat, a szó marokra fogott, nem engedett. Bent a boltban vettem neki két sajtos kiflit, s kijövet azt adtam a kezébe. Alig szálltam be, indultam volna a kocsival, mikor láttam, jóízűen nekilátott a kifliknek...
Nem azt adtam, amit kért, de tán azt, amire szüksége volt.
ÉN IS MONDOM NÉKTEK: KÉRJETEK ÉS ADNAK; KERESSETEK ÉS TALÁLTOK; ZÖRGESSETEK ÉS AJTÓT NYITNAK NEKTEK
A példázat-hasonlat szerinti, barátnak kérő barát , mi vagyunk, szabad értenünk, látnunk. Az ajándékozni kész Atya felől, a Mindenható felől ezt mondja, ezt ígéri Jézus Krisztus:
KÉRJETEK! KERESSETEK! ZÖRGESSETEK! Azért, mert érdemes!
AKI KÉR, MIND KAP, AKI KERES, TALÁL, ÉS A ZÖRGETŐNEK AJTÓ NYÍLIK
Így kérünk? Így keresünk? Így zörgetünk? Ezzel a hittel, reménységgel és bizonyossággal? De vigyázat! Nem azt ígéri, hogy azt kapom, amit kérek, azt találom amit elképzelek, és az nyílik, amit nyithatónak gondolok! De elkérhetem, megkereshetem azt amit nekem akar adni, beléphetek oda, belekerülhetek abba, amibe ő hív, ahová Ő nyit ajtót!
Sose felejtem el a Stalker című filmet, s a főszereplő félelmét-borzongását, hogy azt kapja ahova belép, ami lelke éhségére felel, amire szüksége van. És nem mer, képtelen belépni!
Hogy élünk mi keresztények, hol, miben, hogyan teljesül életünk az isteni akarat szerint?
Én vagyok az ajtó... mondja Jézus (János 10:9.) Ha valaki rajtam át megy be üdvözül...
MÉCS LÁSZLÓ AZ UTOLSÓ AJTÓ
...Minden napunk új rébusz-ajtó;
minden csók. kulcs, zár pattantó;
minden siker, könyv, társ, pohár bor:
kilincs egy új ajtónyitáskor.
Balek szívünk boldog csodát vár
minden újabb ajtónyitásnál.
Ajtók mögött meg vár a Semmi
szemfényvesztése: meg kell enni
a terüljasztal látszat-kosztját,
ahogy látszat-kezek kiosztják.
Boldogság nincs, csak boldog láz van
ajtónyitó borzongásban...
Mégis szép volt borzongni, félni,
csalódni, vagy kacagni: élni!
- De fogynak az ajtók, az élet
fogy, s egyre éhesebb a lélek,
s éhenhal az, kinek utolsó
ajtója csak: sírbolt s koporsó.
Én átrohantam sok-sok ajtón,
minden éhségben Őt-óhajtón,
mert minden megszomorítottak
reménye Krisztuson kopogtat.
Utolsó ajtó Ő: mögötte
vár a boldogság. Mindörökre
MELYIK ATYA AZ KÖZÜLETEK, AKI FIÁNAK KÖVET AD, MIKOR AZ KENYERET KÉR, ÉS KÍGYÓT AD, MIKOR HALAT KÉR, VAGY SKORPIÓT AD NEKI, HA TOJÁST KÉR?
Szabad ráébrednünk, rácsodálkoznunk a tényre. Ha belekönyörögtük magunkat, abban vagyunk! Mit kértünk? Mit kaptunk? Tán betegek vagyunk, bajban vagyunk, kilátástalan a helyzetünk, kirekesztődünk, bántanak minket, ... ha hittel Isten kezébe ajánlottuk magunkat, akkor abban vagyunk, amiben lennünk kell! Mennyire képtelenek vagyunk elfogadni az utat, amiben szabaddá lehetünk mindattól, amit mi várunk, amit jónak, megoldásnak gondolunk...
Tavaly nyáron a vejem egy asztalt rakott tele könyvvel, mondta, hogy maradvány, mindenki vehet belőle, mindegyikből, akár többet is. Megnéztem, egyiket se ismertem, vettem egyet-kettőt, de hazahozva a polcra tettem. Talán adtam belőle másoknak, de én nem olvastam el egyiket sem. Pár napja, mikor a könyvespolc előtt megálltam, - nem igen tudtam miért - kiemeltem az egyiket: LORNA SIMCOX - KERESLEK
Belenéztem, olvasni kezdtem, aztán le se tettem, míg végére nem értem. Ez az asszony az életét, annak különös bizonyosságait írja le. Ahogy keresett, ahogy kért és ahogy talált...
(Mikor tegnapelőtt olvastam, még eszembe se jutott, hogy ma épp erről lesz szó. Véletlen? Hihető, hogy abba kerültem, amibe kerülnöm kellett. Szabad felfedeznem, hálát adnom érte. Hogy ennyire, ilyen pontosan tud ajándékozni nekünk a mi Atyánk, Barátunk, Gazdánk...)
A főhősnő szülei zsidók, sokféle kitaszítottság, megaláztatás után, a harmincas években kerülnek Amerikába, hogy ott kezdjenek új életet. Gyerekeiket (a szerzőt és öccsét) zsidó hitre nevelik, zsidó iskolába járatják, s korán bekövetkező haláluk előtt megígértetik velük, hitben-neveltetésben azonos párt választanak ha arra kerül sor. Édesanyjuk elkötelezett zsidó, édesapjuk a háború borzalmai után istentagadóvá, ateistává lett. Lorna egyetemista, mikor pár évvel édesanyja halála után édesapját is elveszíti. Egyedül maradnak öccsével, távol élő rokonaik nem igen tudják segíteni őket.
Újságíró iskolát végez, s állást is kap rövidesen, úgy tudja, abban a városban van zsidó közösség. Egy zsidó férjről álmodozik, olyanról, melyet neveltetése szerint kellene nyernie. De akit talál, az keresztyén, s nem csupán őt találja, egy családot is, akik érte kezdenek imádkozni. Ő nem tud róla, de mások könyörgése által már úton van, oda, abba, ahol és amiben Isten teljesítheti be életét. Ő csak érzi, - és akár akarja, akár nem, - vágy ébred benne azt élni, amit a sok gyerekkel özvegyen maradt anyósa él. Így ír erről a kötetben:
"Békessége volt. Reménysége volt. Öröme volt. Mindene megvolt, amit pénzen nem lehet megvásárolni; és számomra teljesen nyilvánvaló volt, hogy ezek mind Jézusba vetett hitének a következményei voltak. Hitte, hogy megbocsátotta a bűneit és helyet készített neki a mennyben, amit soha, senki nem vehet el tőle. Mindent odaadtam volna azért, ha az anyámnak is ilyen bizonyossága lett volna... A héber iskolában mindnyájan úgy gondoltuk, hogy a rendes emberek a mennybe jutnak. Az ember úgy bánt másokkal, ahogy másoktól elvárta, hogy vele bánjanak...Vajon bejutok a mennybe? Fogalmam sem volt róla. Végigkutattam emlékezetemet... egyik zsidó tanítást a másik után...de semmit sem találtam... eljárást sem találtam... ami bizonyosságot adott volna...hogy elkövetett vétkeimre bocsánatot kapok... Ha Júda királyainak idejében éltem volna, tudtam volna mit tegyek... áldozatot kellett volna bemutatnom a jeruzsálemi templomban, és egy hibátlan bárányt... az állatot ölték volna le helyettem, hogy engesztelést szerezzen... Csakhogy nem volt többé templom. Ugyanaz az Isten, aki azt parancsolta, hogy a bűnbocsánatot véres áldozattal keressük, valamilyen megmagyarázhatatlan okból megengedte, hogy azt az egyetlen helyet a földön, ahol parancsára az áldozatokat be kellett mutatni, a földdel tegyék egyenlővé.... porig égették a templomot... Hogyan állhatott olyan közeli, személyes kapcsolatban anyósom, az Istennel? Az bizonyos, hogy külön vonala volt a Mindenhatóhoz. Ezt a vak is látta. Ám én nem ezt irigyeltem, hanem inkább azt, hogy a Mindenhatót is külön vonal kötötte össze vele. Látszott, hogy az Úr beszél hozzá. Akármilyen viharos is volt az élete, tudta, hogy az Úr szereti és ő is szerette az Urat.... Ilyet még sose láttam, és én is szerettem volna így élni, így hinni...Szerelemből mentem férjhez, férjem anyagi biztonságot nyújtott, jó volt házasságom, szerettem a munkámat, szép otthonunk volt... De minden elhalványult amellett, aminek anyósom örülhetett..."
HA AZÉRT TI, BÁR ROSSZAK VAGYTOK, TUDTOK FIAITOKNAK JÓ AJÁNDÉKOKAT ADNI, MENNYIVEL INKÁBB FOG A TI MENNYEI ATYÁTOK SZENTLELKET ADNI AZOKNAK, AKIK TŐLE KÉRIK.
Mit akar ajándékozni? JÓ AJÁNDÉKOT. Nem emberi jót, a legfőbb jót, az egyetlen igazán jót, a nélküle elérhetetlen, megtalálhatatlan, megszerezhetetlen ajándékot: SZENTLELKET. Atyánk az Isten, és mindent megtesz ezért. Kész elsöpörni ennek akadályait az útból, hogy Lelke által megértsük, elhiggyük, Egyetlen Fia életét adta értünk, hogy Örök országába fogadhasson minket. Ha addig kérem, amíg adja, ha addig keresem, míg megtalálom, ha addig zörgetek, míg be nem jutok, akkor ennek az isteni akaratnak a teljesülésében vagyok!
Lorna Simcox leírja később azt is, hogyan kapta, hogyan találta meg a békességet, hogyan kapta a bizonyosságot elkövetett bűneinek bocsánatát, s az örök élet ígéretét, a helyet amit neki készített Jézus Krisztus. Különös megtapasztalássá lett az is, hogy öccséről, - aki távol élt tőle, akinek alig meri elmondani kit választott, akinek fél elmondani miféle hitet és utat talált, - kiderül róla, hogy évek óta ezért, érte imádkozott. De lehetetlen is itt felsorolni sokféle kérdését, keresését, zörgetését, és az erre felelő történések kínjait és örömeit, amit megélt, amire szüksége volt, hogy Örökbefogadó Atyához érkezzen, Lelke által útra találjon...
Milyen jó visszafelől látni, hogyan talál Isten országába utat az, aki keres. Ha igaz lélekkel, teljes szívvel kérnénk, keresnénk, zörgetnénk, ha hinni mernénk, ha bizonyosságunk lehetne afelől, hogy ott, abban vagyunk, amiben életünk beteljesedik... milyen más lenne az életünk!
Minden rossz, ami elfelé visz, s minden jó, ami Istenhez visz. Merjük így látni, így érezni?
KOVÁCS IMRE
FOHÁSZ A MÉLYBŐL
Aki zuhant már mélyre,
az tudja mi a mélység.
A világtalan érti,
hogy mit jelent: sötétség.
A tévelyedett vágyik
hazavezérlő szóra.
Akinek nincsen lába,
járni szeretne, futna.
Vén sejti, mi az élet,
nem aki fiatal még.
Csak a tékozló tudja,
mi az atyai hajlék.
Mélyből kiáltok hozzád
Uram, a fényre vágyom,
feléd szeretnék futni,
de béna lett a lábom.
Haza szeretnék jutni,
eltévelyedtem százszor,
ölelj magadhoz Jézus,
drága, egyetlen Pásztor!
Ablonczy Ágnes
|
