Ha magunk elé képzeljük azt, akiről ez a vers szól, vajon mit érzünk, és milyennek látjuk? Magunkra ismerhetünk? Mitől szegződik kikerülhetetlenül velünk szembe a szó, az üzenet?

EGY ASSZONY A SOKASÁGBÓL FELEMELTE SZAVÁT ÉS ÍGY SZÓLT: BOLDOG A MÉH, AMELY TÉGED HORDOZOTT, ÉS AZ EMLŐ, AMELYBŐL SZOPTÁL...

Tömeg veszi körül Jézust. Sok ember hallja mit válaszol a farizeusoknak, akiknek semennyi jel nem elég arra nézve, hogy ez az útszéli próféta bebizonyítsa isteni voltát. De egy asszony kinek szíve tárva-nyitva, épp ott, köztük érzi meg, átjárja mondandójának isteni ereje, Jézus mindeneknél többje, ő felemeli szavát...
Kimondja mit érez Jézus erővel teli szavai, s félelmetesen találó példabeszéde közben, mert bizonyossággal teli szíve kimondatja vele az ember által se fel nem foghatót, se jelül nem adhatót: Jó annak, akinek köze lehet hozzá, boldog akiben megfogant, akiben növekedhetett...

Vasárnap délután egy csendesnapon voltam. Az előadó az áldás bibliai megfogalmazásairól, az isteni ajándékok megtapasztalásának lehetőségéről beszélve mondandóját így fejezte be:

"Az Ő isteni hatalma mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való, annak megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és erejével elhívott..." 2.Pét.1:3.

Azt kérdeztem ott rögtön utána, vajon miért vagyunk mi, a megajándékozottak, legtöbbször csüggedt-szomorúak, miért érezzük vesztesnek magunkat, ha mindennel megajándékozott minket Isten ami életre és kegyességre való? Vajon mi keresztények életrevalók vagyunk? Kit mondunk életrevalónak? Aki kinyújtja a kezét azért, ami fontos. Él adott lehetőségével.

Ott ült, egy asszony köztünk a teremben s kérdezett: Hiheti, remélheti, hogy Isten meg fogja ajándékozni az ő gyermekeit, akik hitetlenek, távol vannak tőle, de akikért régtől imádkozik?
Az előadó azt próbálta éreztetni vele, hogy ez titok, nem tudhatjuk Isten kit választ, kit akar elhívni, kit akar hittel megajándékozni. Kinek a válasza ez? Emberé, vagy Istené? Hisz ez az asszony kérdi, hinni szeretné azt ami ki nem érdemelhető, csak ajándékként nyerhető, ezért kérdez, és ő, aki az ajándékot tudja, ismerete szerint válaszol, mert rájuk nézve nincs hite...

Mitől isteni egy üzenet, egy kijelentés, mi teszi istenivé az ember által elolvasott igerészt, vagy másoktól hallottakat? Mi múlik az én hinni akaró szívemen, és mi a kijelentő hitén?
Jó annak, aki ki meri mondani nagy-nagy kérdését, aki választ vár, s nem emberi ismeretre éhes, hanem isteni erőre, hisz azért szól, azért könyörög szüntelen, - mert ígéretünk van rá:
"Kérjetek és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtó nyílik... Ha azért ti... tudtok fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább fog a ti mennyei Atyátok Szentlelket adni azoknak, akik kérik tőle!" (Lukács 11:9-13.)

Ő PEDIG ÍGY VÁLASZOLT: SŐT, INKÁBB BOLDOGOK AZOK, AKIK AZ ISTEN BESZÉDÉT HALLGATJÁK ÉS MEGTARTJÁK...

Jézus Krisztus nem csupán bólint az asszony szavára, aki meg mer szólalni a sok férfi közt, ő továbbfűzi, amit mondott. Megtoldja isteni látásával azt, amit az ember láthat és érezhet.
Jó annak, (boldog) akinek testében Krisztus fogant, aki egykor őt hordozhatta, de még boldogabb az, aki követi őt, aki nem csupán hallja, hanem cselekszi Isten akaratát. Boldogabb lehet az egykor őt hordozó Máriánál az, akinek ma, hallva az isteni szót, a lelkét érinheti, s tenni, cselekedni kényszeríti. Követni őt, aki keresi, megtalálja, hordozza a rábízottakat, és betölti, boldog aki beteljesíteni engedi életét, ahogy Isten akarata szerint rendeltetett.

Az b o l d o g , aki azt éli, ami felőle rendeltetetett, aki újra meg újra rábízza a beteljesíteni tudóra azt ami épp vele történik. Meri hinni, hogy értelme van, nem csak annak, ami nyilvánvaló csodaképpen történik, ami gyógyul, ami épülni látszik a Szentlélek érintése által, rábízza azt is, ami épp keserves nehéz, ami kilátástalannak látszik, mert annak kezében meri tudni magát, aki az életét megtartani, teljesíteni tudja, újra, meg újra, s ezt lépi szüntelen Isten felé: hisz, remél, szeret.

MIKOR PEDIG MÉG NAGYOBB SOKASÁG GYÜLEKEZETT HOZZÁ, KEZDTE MONDANI: EZ A NEMZEDÉK GONOSZ NEMZEDÉK: JELT KÍVÁN, DE NEM ADATIK NEKI MÁS JEL, CSAK A JÓNÁS JELE. MERT MINT JÓNÁS JELÜL VOLT A NINIVEIEKNEK, ÚGY LESZ AZ EMBER FIA IS E NEMZEDÉKNEK.

Keserves kemény szó a jelkívánó farizeusokra nézve. GONOSZ NEMZEDÉK... És ma, nekünk mit mondana? Nekünk, akik ugyanúgy jelt, csodát áhítunk, szavunkat, kijelentéseinket igazoló történéseket, és arra vagyunk éhesek, hogy mások lássák, mire vagyunk képesek Krisztus által, hogy bebizonyítsuk, hogy különbek vagyunk és áldottabbak, szeretettebbek...

Ahogy egykor Jónás, a kiválasztott, az Isten által küldött próféta. Hallva nem hall, nem remél.
NEM ADATIK NEKI MÁS JEL, CSAK A JÓNÁS JELE... A jel a csoda, hogy hallom, értem...

Hogyan engedelmeskedett Jónás, miféle szívvel, indulattal ment Ninivébe? Mit vitt oda?

Jónás hall, de nem lépi amit hall. Nincs kérdése arra nézve, hogy mit akar Isten. Csak arra nézve van kérdése, mi lesz vele ha odamegy, ha az ítéletet elmondja. Félti magát és életét.
De újra szól Isten a niniveiekért. Ha Jónás féltené őket, akikért küldik, talán elgondolkodna miért ilyen fontos? Miért szólítják másodszor? Hogyan teljesíti a szót, amit hall? Miféle hittel? Hiszi hogy Isten hatalmas, ítélő Úr? Igen! De vajon a megtérésük lehetőségét hiszi, reméli?

Miféle jel Jónás jele? Isten szól, lát, hall, és megítél, minden embert, igazat és pogányt egyaránt. Jónás próféta szavában hit által ott az isteni ítélet súlya: a bűn jogos következményeképpen járó, kilátásba helyezett, gonoszságuk miatt jogosan járó büntetés...

Amikor küldve vagyok, isteni szóval, akkor több van jelen, mint én. Akkor a szó megsebez, érint, megtérésre indít. Mert Isten szeretetének jele az intő szó, mely figyelmeztet az ítéletre.
És kétféleképpen válaszolhatunk rá, hozzá térhetünk bűnvallással, de be is foghatjuk a fülünket hitetlenül, továbbra is magunk útját járva. Jónás-jele, mikor értünk hangozhat a szó.

DÉL KIRÁLYNŐJE FELKEL MAJD AZ ÍTÉLETKOR E NEMZEDÉK FÉRFIAIVAL, ÉS ELÍTÉLI ŐKET, MERT Ő ELJÖTT A VILÁG VÉGÉRŐL, HOGY HALLGASSA SALAMON BÖLCSESSÉGEIT...

Ki volt Dél királynője? Így van a Királyok könyvében (10:1-10.) írva felőle:

"Sába királynője hallotta hírét Salamonnak, és az Úr nevének, azért eljött, hogy próbára tegye őt, megkísértse őt találós kérdésekkel...De Salamon megfelelt minden szavára, és nem volt egyetlen olyan rejtélyes szó sem, amelyikre a király ne tudott volna felelni. Amikor Sába királynője látta Salamon nagy bölcsességét...még a lélegzete is elállt, és ezt mondta a királynak: Igaz volt, amit országomban hallottam dolgaidról és bölcsességedről, de nem hittem azoknak a beszédeknek, míg magam el nem jöttem, és saját szememmel meg nem láttam. Nekem még a felét sem mondták el... Boldogok az embereid...akik hallgatják bölcs szavaid... Áldott legyen Istened az Úr, aki kedvét lelte benned és Izráel trónjára ültetett..."

Miféle jelre mozdul Sába királynője? Szóbeszédre? Hallomásra? Több volt mint emberi szó? Mi (Ki) kényszerítette őt, hogy találkozzon Salamonnal, hogy lássa azt az embert, akit ilyen hihetetlen bölcsességgel, gazdagsággal áldott meg Istene?

Ezért mondja Jézus, hogy Sába királynőjének joga lesz ítéletkor elítélni ezt a gonosz nemzetséget, aki nem mozdul bizonyosságért, pedig, lát, hall, ám nem indítja útnak, mint Sába királynőjét, nem kíván meggyőződni, bizonyos lenni abban, melynek jeleit érzi, látja, hallja.

ÉS ÍME SALAMONNÁL NAGYOBB VAN ITT ...

Király volt Salamon, Isten által választott, bölcsességgel, gazdagsággal, hatalommal megáldott ember, akit mindenki csodált. Van aki ennél többet kapott, vágyhatunk ennél többre?

SALAMONNÁL NAGYOBB VAN ITT... - jelenti ki Jézus. Vajon hogyan, miféle érzéssel, indulattal felelhettek erre az írástudók, a farizeusok? És mi nem furcsálljuk? Illik ez a szó Jézushoz? Miért, mivel emeli magát mások fölébe?
Miben nagyobb, mint Salamon? Salamon az áldottságot hordozza, Krisztus az átkainkat veszi magára. Több erő, több szabadság, több szeretet kell az isteni akarat teljesüléséhez?

A NINIVEI FÉRFIAK AZ ÍTÉLETKOR EGYÜTT TÁMADNAK MAJD FEL E NEMZEDÉKKEL, ÉS ELÍTÉLIK EZT, MIVEL ŐK MEGTÉRTEK JÓNÁS PRÉDIKÁLÁSÁRA...

Jónás végül csak elindul, hordozza, viszi, kimondja az isteni szót, bűnre felelő ítéletet, de az elítéltek, a vétkesek iránti felelősség nélkül. Mondja, hogy térjenek meg, de nem hiszi értük. Neki nem fáj az ő elvesztük, nem indul meg rajtuk a szíve akkor sem, mikor bűnbánó szavuk az égig ér, nem örül, hogy megtérnek, ő akkor is várja az általa ígért csapást...

ŐK MEGTÉRTEK JÓNÁS PRÉDIKÁLÁSÁRA...

Mi hogyan felelünk Jézus megtérésre hívó szavára? Magunkat mentjük, vagy érvényes lehet a lehetőség, a szabadító üzenet, az a kegyelem, amit Ő szerzett, aki bűneinkért ítéletre adta magát? Hívhat, szólíthat? Érint minket az isteni szó? Magunkra merünk ismerni? Újra, meg újra? Merjük az ellenünk szólót nem igazolni, eléállunk vele, elvállaljuk mások előtt, megvalljuk nyiltan, eget ostromló bűnbánattal - mint ott a vétkeik miatt kétségbeesett niniveiek?

ÍME JÓNÁSNÁL NAGYOBB VAN ITT

Másodszor mondja Jézus, kétféle értelemben mondja, hogy ő nagyobb. Mert ő többet vállal. Jónás átkot mond, ő az átkot magára vállalja. Jónás szava ugyan megtérésre szólít, de csak kimondja ellenük amit tud, lát. Jézus Krisztus magára veszi, magán engedi teljesülni bűneink átkát, hogy megmenekülhessünk. Követésére való szabadságunk lehet jel mások számára...

Mi Salamon nagyságára vágyunk, Jézus Krisztus nagysága az ember számára nem kívánatos nagyság, mi nem kívánjuk mások szabadulásáért magunkat adni, saját valakiségünknek hátat fordítva értük elveszni. Lehet jelen ma itt, nagyobb Salamonnál, nagyobb Jónásnál? Szava érintheti szívünket, megajándékozhat azzal, hogy hordozzuk az ítéletet súlyával együtt a reménységet (lépve bizonyosságunkat) - mások bűnbe veszni látszó életéért is?

BOLDOG A MÉH, AMELY TÉGED HORDOZOTT - mondja az asszony rácsodálkozva isteni voltára (Jónás jele) - de Jézus ezt feleli: INKÁBB BOLDOGOK AZOK, AKIK AZ ISTEN BESZÉDÉT HALLGATJÁK ÉS MEGTARTJÁK - mert Ő megtartani jött és nem elveszíteni.

Ablonczy Ágnes