|
Újszövetség - Lukács 11:33-36.
AKI LÁMPÁST GYÚJT, NEM TESZI A SUTBA, SEM A VÉKA ALÁ, HANEM A LÁMPATARTÓRA, HOGY AKIK BEMENNEK, LÁSSÁK A VILÁGOSSÁGOT. A TEST LÁMPÁSA A SZEMED: HA AZÉRT A SZEMED TISZTA, EGÉSZ TESTED IS VILÁGOS LESZ, DE HA SÖTÉT, TESTED IS SÖTÉT. VIGYÁZZ AZÉRT, HOGY A BENNED LEVŐ VILÁGOSSÁG SÖTÉTSÉGGÉ NE LEGYEN. ENNÉLFOGVA, HA AZ EGÉSZ TESTED VILÁGOS, ÉS SEMMI RÉSZÉBEN NINCS HOMÁLY, OLYAN VILÁGOS LESZ EGÉSZEN, MINT MIKOR A LÁMPÁS FÉNYCSÓVÁJÁVAL MEGVILÁGÍT TÉGED.
|
Nem sokkal a legelső nagy havazás előtt kezembe került egy lámpa. Évek óta porosodott a kisszoba sötét zugában, a zongorán, mondhatni, a "sutban". Favázzal, közepén kis fémtálkával, apró mécsessel. Nem igazán használtam mint lámpa, hisz a fa keret miatt tűzveszélyes, túl sok helyet foglal, s nem sok fényt ad. Arra gondoltam, mi lenne, ha a cinkéknek kitenném. Nem lámpának, hanem etetőnek. Sátor-tetőt tettem rá, a mécs helyére apró magvakkal tele fémtálka került, így tettem ki sárgabarackfánk ablakom előtti ágára. Mert látni akartam, szememmel követni, észreveszik-e a cinkék? Hisz értük tettem ki. És tán félóra se telt el, jött egy sárga mellénykés jószág. Mintegy szemügyre vette, de még nem evett, továbbröpült. Ám pár pillanat múlva a párjával érkezett, már ketten "járták" köbe. Az egyik fent maradt, míg a másik megkóstolta, amit kitettem, s már ott se voltak. Nem sokkal később egész csapatnyi cinke érkezett, letelepedtek a fa körüli bokrokra, egy a csúcsára, és sorra látogatták az etetőt, csippentettek a harapnivalóból.
|
Mit is akartam elérni? Hogy a cinkék észrevegyék az értük kitett lámpatartót, s benne az őket éltető magokat. Jól látható helyre tettem, odavonzotta őket. Érdemes volt nekik megtalálni, s a kosztért oda beröppenni. Hát még később, mikor mindent betakart a hó, s eltűnt a világ...
AKI LÁMPÁST GYÚJT, NEM TESZI A SUTBA, SEM A VÉKA ALÁ, HANEM A LÁMPATARTÓRA, HOGY AKIK BEMENNEK, LÁSSÁK A VILÁGOSSÁGOT...
Mikor gyújtunk lámpást? Amikor sötétség telepedik ránk, amikor hiába van szemünk, lámpagyújtás nélkül minden a sötétségbe vész. Ma nem úgy gyújtunk lámpát, mint egykor, hisz a villanykapcsolóhoz nyúlunk, s nem tűzhöz. Akkoriban nagyobb jelentősége volt annak, mivel világítsunk, s hogyan kell bánni a tűzzel, a lámpával.
Jézus Krisztus hasonlata egészen egyértelmű. A sut, a kemence és a fal közti szűk hely, ebből a jól ismert szólás, arról, mit jelent valamit sutba vágni... Hát nem a sutba való a lámpa!
A véka, füles fonott kosár, mellyel nagyobb, darabos terméket mértek. Ha valaminek fölébe tették, az csak eltűnt a szem elől, de igen-igen veszedelmes lett volna égő lámpát tenni alá.
A lámpatartó pedig olyan eszköz volt, mely alkalmas volt lámpa és mécses tartására, avagy kézbevételére, szállítására, hogy oda tegyék, ahol éppen a sötétség miatt szükség van rá.
Aki lámpát gyújt, a sötétség miatt gyújtja meg, hogy mindenki lásson, aki ott van, körötte van.
Karácsonyi családi ünnepünkön édesapám tartotta az áhítatot, a világítás felelősségéről beszélt, közben egyszer csak színt váltott a hangja, mikor azt kezdte érzékeltetni, milyen sötét van körülöttünk, észre kell venni, mert kétségbeejtő. Tőle végképp szokatlan kemény hangon sorolni kezdte mitől van körülöttünk sötétség, ebben az országban, ebben a világban. Azért mondta, mert szerette volna éreztetni, mennyire szükségünk van arra az isteni fényre, mely világosságot gyújthat szívünkben. Eléggé fáj a sötétség bennem, köröttem?
A TEST LÁMPÁSA A SZEMED: HA AZÉRT A SZEMED TISZTA, EGÉSZ TESTED IS VILÁGOS LESZ, DE HA SÖTÉT, TESTED IS SÖTÉT...
Gondolkodtunk-e már azon a szem alapszóból melyik, miért, hogyan képződött: szembesül, szemtelen, szemrehányás, szemenszedett, szembetűnő, szemlátomást, szemellenzős...?
Vagy nézzük a közmondásokat, mit jelentenek? Köze van ahhoz, amit meg kéne értenünk?
Hova tette a szemét... Vérszemet kap... Szemet szúr... Szeme közé... Kinyílik a szeme... Felnyársal a szemével... Szemet huny... A szeme fénye... Szeme világa... Szemére hány... A szeme sem áll jól... Keresztben áll a szeme... Nyitott szemmel jár... Szemet szemért...
A lélek állapotát tükrözi mind? Milyen is a szétszórt, pofátlan, figyelmes, kötözködő, érző, indulatos, szomorú, kétségbeesett, békétlen, kába, erőszakos, éber, figyelmes, rosszindulatú?
ABLONCZY ÁGNES ZAVAR A SZEMED
zavar a szemed
jaj nem tudod
mit rejt az enyém
csak kutatod
jó lenne adni
mégsem adok
te nem nyitsz ajtót
én se nyitok
rebben a szemed
tört fénye rab
nem üt meg szavad
csak elakad
nem mozdul kezed
megállítod
falat érintek
falat rakok
taszít a szemed
elfordulok
ne érjen hozzám
kárhozatod
a tiszta mégis
csupa mocsok
árnyékot vetek
kínt aratok
üres a szemed
nincs benne fény
elnyel a sötét
jaj mit nyissak én
érted koldulva
égig futok
megvakult szemed
végre ragyog
enyém az érted nyíló titok
Tegnap kezembe vettem a Hitel című irodalmi újság legfrissebb, februári számát. Ha valaki látni kívánja a sötétséget, szabad kézbe venni. Minden cikk a december ötödikei szavazás keserves élményét boncolgatja, elemzi, próbálja megemészteni. De akár így, akár úgy, akár innen nézem, akár onnan, a sötétség győzött. Körülöleli, szorongatja szívüket az hogy nincs remény, ha így van, ha minket tükröz nincs mit tenni, nincs kivel összefogni...
"Az anyaországi magyarság mindenekelőtt magamagát hagyta cserben, már a kimondott nem előtt. hogyan ölelje magához a kisebbségben élő nemzetrészeket, ha önmagával is meghasonlott, gyűlölt viszonyban van? " Rott József
Mennyire fontos az, amit ez a hozzászóló leírt. Merjük látni a sötétséget? Legelőször is a magunkban lévőt. Jónás nem a niniveiekért ment, csak ellenük szólt? Mi a különbség? Kész volt magához ölelni őket, akarta, merte hinni, hogy az általa közvetített isteni szó világosságot gyújthat, ha bűnbánatot tartanak, ha megtérnek? Jónás sötét lélekkel ment, nem látott, csak az igazáig. Hogy az üzenet a niniveiek szívéhez ért, az Isten könyörülő szeretetén múlt.
Vasárnap böjti úrvacsoraosztás volt. Évek óta nem vettem úrvacsorát, mondván, nem vagyok hajlandó igazolni mások hamis bűnbánatát, a közös vállalást és közös feloldozást, amit színjátéknak érzek, amiből nem következik semmi. De most, elém állt Jónás töténete, a prófétáé, akinek a niniveiek megtérése nem volt szívügy, nyilván ezért nem vágyott odamenni...
Néhány kérdés szegződött nekem, és nem kerülhettem meg ezt a kérdést: Hiszed-e az ő megtérésüket? Mered-e jelezni nekik most, épp az együtt kiállással, úrvacsoravétellel, hogy reménységed van rájuk nézve? Jézus körül is ott volt az árulni kész Júdás, a gyávaságáról nem tudó Péter, a krisztusi kijelentésre építeni nem képes Tamás... Szabaddá tehetlek rá? Világosság gyúlt, és legyőzött, szabaddá tett. Aki nem csukta be a szemét, látnia kellett...
VIGYÁZZ AZÉRT, HOGY A BENNED LEVŐ VILÁGOSSÁG SÖTÉTSÉGGÉ NE LEGYEN...
Nem tőlünk való a világosság. Ő gyújt világosságot a mi szívünkben. Újra, meg újra. Mert mi elsötétülünk, reménytelenekké válunk, feloldozhatatlannak érezzük magunkat és a másikat, és kibogozhatatlannak az életünket kötöző történéseket, a környezetünk, világunk átláthatatlan szövevényeit, mélységes mély sötétségét...
A szokásosnál is több levelet kaptam a héten, mindegyikben a hitéért, a világosságért küzdő, reménységért harcoló ember szólít, de át meg átszövi levelüket a csüggedés, a reménytelenség, a tehetetlenség...Mitől lesz sötét? Hova tűnik a fény?
Hogyan vigyázhatunk, hogy a bennünk levő világosság sötétséggé ne legyen? Mit tehetünk? Olyan könnyen leszünk csüggedtek, reménytelenek, kétségbeesettek, szomorúak...
ENNÉLFOGVA, HA AZ EGÉSZ TESTED VILÁGOS, ÉS SEMMI RÉSZÉBEN NINCS HOMÁLY, OLYAN VILÁGOS LESZ EGÉSZEN, MINT MIKOR A LÁMPÁS FÉNYCSÓVÁJÁVAL MEGVILÁGÍT TÉGED...
Olvastam egy megszívlelendő tanmese félét. A foltmanók országáról szól, ahol ezek a manók szüntelenül pontozzák egymást. Az aki ügyes csillagot kap, aki ügyetlen, annak szürke pontot ragasztanak a hátára. Akad aki csupa csillag, akad aki csupa szürke pont. Az egyik ilyen manó, Pancsinelló egy napon olyan manóval találkozik, akin nincsenek pontok. Nem mintha nem adnának neki ilyen vagy olyan matricát, de egyszerűen nem maradnak rajta. Pancsinelló elképed, hogyan lehetséges ez? A másik elmondja, hogy minden nap meglátogatja a mestert, aki készítette őket... Ezért nem maradnak rajta a matricák? Így határozza el az őt kérdező kismanó, hogy egyszer ő is meglátogatja a mestert...
MAX LUCADO - ÉRTÉKES VAGY (részlet)
"... Felkapaszkodott a hegytetőre vezető keskeny ösvényen, és belépett a nagy műhelybe. Szeme-szája elállt a csodálkozástól az óriási bútorok láttán...
- Pancsinelló! Örülök, hogy látlak! Gyere közelebb, hadd nézzelek meg!
- Te tudod a nevemet? - kérdezte a kis manó.
- Persze, hogy tudom! Én alkottalak! - lehajolt, felemelte és maga mellé ültette a padra. - Hm - szólalt meg a mester elgondolkozva, miközben a szürke pontokat nézte, - úgy látom gyűjtöttél néhány rosszpontot!
- Nem akartam, Éli! Tényleg nagyon próbáltam jó lenni!
- Előttem nem kell védekezned, én nem foglalkozom azzal, mit gondolnak rólad a foltmanók.
- Tényleg?
- Tényleg. És neked sem kellene. Ők is ugyanolyan foltmanók, mint te... Csak az számít, amit én gondolok. És szerintem te nagyon értékes manó vagy!
- Én értékes?! - kérdezte a manó, - Ugyan mitől? Nem tudok gyorsan járni. Nem tudok magasra ugrani. A festék repedezik rajtam. Mit számítok neked?
Pancsinellóra még soha senki nem nézett így, és épp az, aki alkotta őt. Nem is tudta, mit mondjon. "
- Minden nap vártam, hogy eljössz! - mondta Éli.
- Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel, akin nem voltak matricák - mondta Pancsinelló... - rajta miért nem tapadnak meg a matricák?
A fafaragó nagyon kedvesen beszélt:
- Azért, mert neki fontosabb, amit én gondolok róla, mint az, amit mások. A matricák csak akkor ragadnak rád, ha hagyod.
- Micsoda?
- A matricák csak akkor ragadnak rád, ha fontosak neked. Minél jobban bízol az én szeretetemben, annál kevésbé aggódsz a matricák miatt. Érted?
- Hát, még nem nagyon.
Éli elmosolyodott.
- Idővel majd megérted. Most még tele vagy szürke pontokkal. Egyelőre elég, ha minden nap eljössz hozzám, hogy emlékeztethesselek rá, mennyire fontos vagy nekem. - Éli letette Pancsinellót a földre. - Ne felejtsd el, - mondta, miközben a foltmanó elindult az ajtó felé, - nagyon értékes vagy, én alkottalak!
Pancsinelló nem állt meg, de magában ezt gondolta: Azt hiszem, komolyan mondja! És miközben ezt gondolta, már le is gurult róla egy szürke pont."
Nincs másunk mint a világosság szomjúsága, észrevétele, hordozása, az árnyék, a sötétség érintésének azonnali nevén nevezése. Óriási kérdés, vajon tudunk a sötétségben világosságot hordozni? Tudjuk-e az utat a világosság forrásához?
KERESZTES SZENT JÁNOS
ISTENÉT A HIT ÁLTAL MEGISMERŐ LÉLEK ÖRVENDEZŐ ÉNEKE
Tudom, hogy forrás fakad titkosan,
bár éjszaka van.
Ez örök forrás rejtőzik szemünktől,
barlangnak sűrű mélységében tör föl,
bár éjszaka van.
Nem tudni, hol, mert eredete nincsen,
ám ami van, ered belőle minden,
bár éjszaka van.
És szépségéhez nincs hasonló semmi,
az ég és föld szokott belőle inni,
bár éjszaka van.
Tudom, hogy nincsen medre, hol
szaladna,
és nem tud senki átlábalni rajta,
bár éjszaka van.
Hogy tisztaságát semmi nem zavarja,
hogy minden fény a fényét tőle kapja,
bár éjszaka van.
Tudom, belőle órjás erek folynak,
eget és poklot, embert záporoznak,
bár éjszaka van.
Tudom, az ér, mi sodrából kiválik,
mindenható, akárcsak ő, e másik,
bár éjszaka van.
Mi kettőjükből tör egyetlen egybe,
nincsen ki Nála fontosabb lehetne,
bár éjszaka van.
Az örök forrás, titkos útját járva,
élő kenyérben életünk kínálja,
bár éjszaka van.
Ím e sötétben látja a teremtmény,
hogy oltsa szomját, vizét fölkeresvén,
bár éjszaka van.
Az eleven forrást, mire vágyom,
az élet kenyerében megtalálom,
bár éjszaka van.
AKI LÁMPÁST GYÚJT, NEM TESZI A SUTBA, SEM A VÉKA ALÁ, HANEM A LÁMPATARTÓRA, HOGY AKIK BEMENNEK, LÁSSÁK A VILÁGOSSÁGOT...
Látom a sötétséget? Ijeszt? Vágyom szabadulni a bennem levő sötétségtől, a békétlenségtől, az indulatoktól, a kilátástalanságtól, a tehetetlenségtől, a hitetlenségtől? Ki gyújtja meg lámpást? Kézbe vehet? Előtte nincs rejtve semmi. Szeret. Ez a fény. Olyan értékes vagyok számára, hogy életét adta azért, hogy én világosságot nyerjek. Odatehet mások elé, azzal, amivel tele vagyok? Lehetek lámpatartó, melyet fénnyel tölt? Észreveszem mit csinál a másikkal az, amivel én tele vagyok? Mit látnak szememben mások, fényt vagy sötétséget?
Én vagyok a világ világossága... (János 8:12.) Ti vagytok a világ világossága... (Máté 5:14.)
Ablonczy Ágnes
|
