Felfogtuk-e valaha, annak képtelenségét, lehetetlenségét, hogy a mennyből, a világosságból, az időtlenségből, a tisztaságból, az örök békéből, érkezett hozzánk Krisztus? Fel merjük tenni a kérdést: Miért érkezett? Mi várt itt rá? Lehetett ezt előre elvállalni? "Isten - írja Simone Weil - tiszta szeretetből alkotta a világot, nem rendelkezik ott, ahol hatalma van rá...A teremtés nem Isten hatalmának, hanem az isteni szeretet lemondásának a műve. Mivel pedig a világ a lemondás műve, erre az isteni szeretetre, mi is csak lemondással felelhetünk... Nincs nyomasztóbb, mint az élet kegyetlen törvényét szemlélni. Azt, hogy egymásból élünk; hogy fölfaljuk egymást; azt, hogy a természet " rendje" egy éhségből és rettegésből fölrakott, önmagában vérző gúlához hasonló. És ebbe a kegyetlen rendbe "lépett be" megszületvén és megtestesülvén Isten Báránya, a mi Jézusunk, hogy a világ kegyetlen rendjét megváltsa. A "vérző gúlán" mit sem módosítva, gyökeresen megfordította annak jelentését. Nem tagadta, hogy fölfaljuk egymást". Azt mondta inkább, hogy mindannyian étel, és táplálék vagyunk.. Már itt a világban, a kegyetlen tényeket a szeretet realitásává változtatta, amikor valódi ételként és italként osztotta szét magát. - mindannyiunknak példát mutatva. Az első karácsony, a Fiúisten megtestesülése óta mindenek prédája helyett mindenek táplálékává lettünk, s tudjuk, hogy a természet rettenetes törvénye mögött, valójában a szeretet örökös áldozása a végső realitás." Pilinszky János - Szög és olaj

Karácsony ünnepe az isteni irgalom közénk érkezése, köztünk való megjelenésének ünnepe. Emlékezhetünk, hálát adhatunk, rácsodálkozhatunk a gyermek Jézus érkezésének történetében a végtelen hatalomról lemondó, testetöltést vállaló, magát osztva ajándékozó Szeretetre.

TÖRTÉNT PEDIG AZOKBAN A NAPOKBAN, HOGY AUGUSTUS CSÁSZÁR RENDELETET ADOTT KI: ÍRJÁK ÖSSZE AZ EGÉSZ FÖLDET. EZ AZ ELSŐ ÖSSZEÍRÁS AKKOR TÖRTÉNT, MIKOR SZÍRIÁBAN CIRÉNIUS VOLT A HELYTARTÓ. ELMENT TEHÁT MINDENKI A MAGA VÁROSÁBA, HOGY ÖSSZEÍRJÁK. FELMENT JÓZSEF IS A GALILEAI NÁZÁRETBŐL JÚDEÁBA, A DÁVID VÁROSÁBA, AMELYET BETLEHEMNEK NEVEZNEK, MERT DÁVID HÁZÁBÓL ÉS NEMZETSÉGÉBŐL VALÓ VOLT, HOGY ÖSSZEÍRJÁK JEGYESÉVEL, MÁRIÁVAL EGYÜTT, AKI ÁLDOTT ÁLLAPOTBAN VOLT.

Augustus, aki nagy hatalommal bíró uralkodó, ki a világ urának tudja magát, összeírást rendel el a földön. Tudni akarja hány ember felett rendelkezik. Emberi szinten a hatalom, a hiúság, a nagyravágyás okozza a rendelet születését. Sok-sok ember kényszerül útra az összeírás miatt. Az történik, ami előre meg van írva, de nem Augustus teljesíti be a próféciát! Nem szabad összetévesztenünk a Beteljesítőt vele, a történések közt magáért mozdulóval. Persze, kiszámíthatóan ilyenné lehet minden ember, ha túl nagy birtokhoz, túl nagy hatalomhoz jut... Ám semmit se tud afelől, ami meg van írva, ami összeírás közben isteni kegyelemből történik. A Mindenható fölötte van, akarata magasabban mozdul fölfuvalkodottságánál.

Máriának akkor útra kellett kelni, mint minden ott élő embernek, engedelmeskedni kell az összeírattatás parancsának. Betlehemben kell megszületni, és ott születik meg gyermeke. Nyilván nem örül a parancsnak, nehéz számára a nagy út, de isteni akarat érintette, abban mozdul. Mennyire szüksége lesz a bizonyosságra, amiről hírt adnak majd a pásztorok...

ÉS TÖRTÉNT, HOGY AMÍG OTT VOLTAK, ELJÖTT SZÜLÉSÉNEK IDEJE, ÉS MEGSZÜLTE ELSŐSZÜLÖTT FIÁT. BEPÓLYÁLTA, ÉS A JÁSZOLBA FEKTETTE, MIVEL A SZÁLLÁSON NEM VOLT SZÁMUKRA HELY. Máriával, az angyal látogatása óta, kiválasztott voltának kiderülése óta, csupa szívszorító dolog történik. Kiválasztottsága nem mentesíti a nehéz helyzetektől. Rajta a megesettség látszata, gyermeket hordoz szíve alatt, nem a jegyesétől, fáradtságos útra indul a kilenc hónap utolsó napjaiban, messze az otthon, mikor indul a szülés, nincs szállás, egy istállóban kapnak helyet, nincs ágy, jászolba kell rakni a gyermeket...Isten így gondoskodik a tőle érkezőről? Miért így? Isteni hatalmáról lemondva, esendő emberként, szorongató helyzetek közepette teljesedik majd élete. Mit kéne látnunk, elvállalnunk, mit kéne éreznünk?

Amikor Izrálben jártunk, mi is elindultunk, ki Jeruzsálemből, a fővárost körülölelő magaslatok egyikén letelepedtünk, s csodák csodája akkor is pásztorok jöttek bárányokkal, s alattunk, néhány kilométerre ott voltak Betlehem tornyai... Nem akartak minket levinni oda vendéglátóink, mert féltek az arab fennhatóságú városban autózni. Aztán addig könyörögtünk, míg le nem vittek. Kitettek minket, s úgy jöttek értünk kicsit később. Persze, lehet, hogy jobb lett volna nem lemenni. Mindenütt katonák, kiabálás, énekelni se lehetett, a Születés templomában elhallgattattak minket... Hatalom, érdekek, háborúság, - megéltük, ma sincs hely...

PÁSZTOROK TANYÁZTAK AZON A VIDÉKEN A SZABAD ÉG ALATT, ÉS ÖRKÖDTEK ÉJSZAKA A NYÁJUK MELLETT. ÉS AZ ÚR ANGYALA MEGJELENT NEKIK, KÖRÜLRAGYOGTA ŐKET AZ ÚR DICSŐSÉGE, ÉS NAGY FÉLELEM VETT ERŐT RAJTUK. AZ ANGYAL PEDIG EZT MONDTA NEKIK: NE FÉLJETEK, MERT ÍME HIRDETEK NEKTEK NAGY ÖRÖMET, AMELY AZ EGÉSZ NÉP ÖRÖME LESZ: ÜDVÖZÍTŐ SZÜLETETT MA NEKTEK, AKI AZ ÚR KRISZTUS A DÁVID VÁROSÁBAN. A JEL PEDIG AZ LESZ SZÁMOTOKRA: TALÁLTOK EGY KISGYERMEKET, AKI BEPÓLYÁLVA FEKSZIK A JÁSZOLBAN. ÉS HIRTELEN MENNYEI SEREGEK SOKASÁGA JELENT MEG AZ ANGYALLAL, AKIK DÍCSÉRTÉK AZ ISTENT, ÉS EZT MONDTÁK: DICSŐSÉG A MAGASSÁGBAN ISTENNEK, ÉS A FÖLDÖN BÉKESSÉG, ÉS AZ EMBEREKHEZ JÓAKARAT.

Karácsony éjszakáján, azok a pásztorok, az őket körülragyogó dicsőségben, vajon kitől, mitől féltek? Kellett, hogy féljenek? Az angyal, az őket megszólító isteni követ így kezdi: NE FÉLJETEK, MERT ÍME HIRDETEK NEKTEK NAGY ÖRÖMET... ÜDVÖZÍTŐ, - más fordításban: MEGTARTÓ - született! Félelmetes, amikor elénk lép, szemmel látható lesz valami az isteniből. Micsoda fényesség lehetett, micsoda ének, micsoda kinyilatkoztatás: Ő jött közénk, Ő akinek hatalma van megtartani, és üdvösséget ajándékozni. MIUTÁN ELMENTEK TŐLÜK AZ ANGYALOK A MENNYBE, A PÁSZTOROK ÍGY SZÓLTAK EGYMÁSHOZ: MENJÜNK EL EGÉSZEN BETLEHEMIG, ÉS NÉZZÜK MEG HOGYAN IS TÖRTÉNT MINDAZ, AMIRŐL ÜZENT NEKÜNK AZ ÚR. ELMENTEK TEHÁT SIETVE, ÉS MEGTALÁLTÁK MÁRIÁT, JÓZSEFET, ÉS A JÁSZOLBAN FEKVŐ KISGYERMEKET. AMIKOR MEGLÁTTÁK, ELMONDTÁK AZT AZ ÜZENETET, AMELYET ERRŐL A KISGYERMEKRŐL KAPTAK

Eltűntek az angyalok, de mindaz ami történt, amit láttak és hallottak, útra kelni kényszeríti őket, mennek nagy sietséggel Betlehembe, bizonyosságot szerezni, arról, amit hallottak. Ha Istennel való találkozásaink, ha karácsonyaink így kényszerítenének minket, újabb és újabb bizonyosságért, míg megérkezünk az örökké tartó, el nem múló bizonyosságba! Nem csupán odamennek, hanem elmondják amit láttak, amit hallottak. Miféle könnybe fúló mosoly lehetett Mária arcán az istállóban, a barmok és a jászol mellett. Miféle szívszorító megerősítés. Méltatlan helyzetében, ami aligha hihető Istentől valónak, s lám mégis az. Íme idejöttek, ide küldettek az angyalok által Isten üzenetével megszólított pásztorok!

ÉS MINDENKI, AKI HALLOTTA, ELCSODÁLKOZOTT AZON, AMIT A PÁSZTOROK MONDTAK NEKIK. MÁRIA PEDIG MINDEZEKET A DOLGOKAT MEGŐRIZTE ÉS FORGATTA A SZÍVÉBEN. A PÁSZTOROK PEDIG VISSZATÉRTEK, DICSŐÍTVE ÉS MAGASZTALVA AZ ISTENT MINDAZÉRT, AMIT PONTOSAN ÚGY HALLOTTAK ÉS LÁTTAK, AHOGYAN Ő MEGÜZENTE NEKIK. Mária szívébe fogadja a pásztoroktól hallott bizonyságot. Alig tud, alig ért valamit, de bizonyossága van. Még, még, még. Ezeket őrzi, mint drága kincset, forgatja, gondolkodik felőle. Mit őrzünk kincsként mi, mit forgatunk karácsony ünnepekor szívünkben-lelkünkben? És azután? Mi marad miénk? Merünk látni és hallani? Amikor Isten illeszti össze a dolgokat, akkor rácsodálkozhatunk arra, ami együtthangzik, pontosan összeillik. Helyet, teret adunk ehhez? Hálánk, szeretetünk mire indít, mit enged át? Betölthet egészen, oszthat minket másoknak?

Ablonczy Ágnes