|
Újszövetség - Lukács 13 :31-35.
UGYANAKKOR JÖTT HOZZÁ NEHÁNY FARIZEUS ÉS EZT MONDTÁK: EREDJ ÉS MENJ EL INNÉT, MERT HERÓDES MEG AKAR TÉGED ÖLNI. ÉS Ő ÍGY FELELT: MENJETEK EL, MONDJÁTOK MEG ANNAK A RÓKÁNAK: ÍME ÖRDÖGÖKET ŰZÖK KI, ÉS GYÓGYÍTOK, MA ÉS HOLNAP; HARMADNAP BEVÉGZEM KÜLDETÉSEM. DE MA, HOLNAP ÉS HOLNAPUTÁN ÚTON KELL LENNEM, MERT NEM LEHETSÉGES, HOGY PRÓFÉTA JERUZSÁLEMEN KÍVÜL VESSZEN EL. JERUZSÁLEM! JERUZSÁLEM! KI MEGÖLÖD A PRÓFÉTÁKAT, ÉS MEGKÖVEZED AZOKAT , AKIK HOZZÁD KÜLDETTEK, HÁNYSZOR AKARTAM ÖSSZEGYŰJTENI FIAIDAT, MINT A TYÚK A CSIBÉIT SZÁRNYAI ALÁ, DE TI NEM AKARTÁTOK. ÍME PUSZTÁBAN MARAD NÉKTEK A TI HÁZATOK. MONDOM NEKTEK, HOGY NEM LÁTTOK ENGEM, MÍG EL NEM JÖN AZ AZ IDŐ, AMIKOR EZT MONDJÁTOK: ÁLDOTT AKI JŐ AZ ÚRNAK NEVÉBEN!
Múlt héten nem tudtam más módon, mással vallani, mint Lénárd Ödön verseivel. Miért? Mert akkor, azon a napon mikor készültem, lelkem az ajándékba kapott lemez verseivel volt tele...
Azt is el kell árulnom, milyen tévesen értelmeztem a mellé nekem írt levelet. Azt hittem csak annyi, (ami persze végképp meghatott) hogy a küldő féltett kincsét adja ajándékba nekem... Mert nem tudtam, nem jöttem rá ki is az a Mónika, akiről ír. Pedig legbelül tudtam, csak nem bírtam még összekapcsolni, hogy ugyanarról van szó, akinek közel tíz esztendeje olvastam naplóját, mely megszólított, megérintett, megrendített. Valami derengett, keresni kezdtem azt a kötetet, s amikor megtaláltam, akkor lett bizonyos, hogy ez a Mónika, az a naplót író Mónika, akit rég ismerek, aki a lemezt küldőnek írta vallomásait, életének történéseiről. Míg Tímár Ágnes és Lénárd Ödön a börtönben szenvedett Krisztus ügye miatt. Milyen meghökkentő, s milyen megrázó a pillanat, mikor valami összeillik, rácsodálkozhatom, érezhetem, láthatom .
Hadd idézzek a huszonéves Mónika naplójából:
"A mai napot Erzsébetnek, meg a kis Heine-Medineseknek adtam. Egész nap ők járnak az eszemben, tervek, ötletek születnek meg és raktározódnak bennem. Uram, add, hogy egy se vesszék el közülük! Nekem adtad őket, s én mindegyik számára kikönyörgöm a mennyországot. Addig nem nyugszom, nem maradok békén...Ezek nem szép hangulatok, hanem áldozattá teljesülő élet, a Te szívedből belémcsöppent szeretet, mely keresztté formálja minden percemet... Egyetlen lámpás marad égve lelkemben, miután a földi szempontok fényei sorra kialusznak... Emberek, angyalok, vagy önmagam - nem mérték... És milyen másképp kell most csinálni mindent. Eddig külső normához mértem, most belülről kell jónak lennie, s alig veszi észre a szem, hogy ruhátlanul-csupaszon, vagy földi sikerek köntösében állnak-e az Úristen elé. Emberek, angyalok, önmagam - nem mérték... De Uram, csak te tudod, hogy mennyi könnyembe és fájdalmamba került, míg összehordtam a nullákat, amik elé már Te is odaírhattad a magad sziklából faragott egyesét... Leoldódni az emberekről, a legbensőbbekről, legközelebbiekről. A szeretet inkább hasonulna, inkább föladná a maga eszményeit, hogy igazolja a másikat. És nem gondolom, hogy ez bűn, vagy önzés. Csak pusztán emberi szeretet, természetes odaadás. Nincs szeme, hogy lásson, nincs keze hogy segítsen, nincs szárnya, hogy repüljön. De te Uram, eljöttél..., hogy megtanulhassunk igazán szeretni, aminek szeme van, keze van és szárnya van, de ehhez végig kell járnunk a keresztutat..."
UGYANAKKOR... így kezdődik a ma következő bibliai rész, - vagy más fordítás szerint: UGYANAZON A NAPON...- a leíró figyelmeztet az előtte olvasott példázatra, mondandóra, történésekre, és arra, hogy épp akkor, vele egyszerre mi bukkan elő. Vegyük észre, mi erősítheti, mi gyengítheti, mi élesítheti, mi tompíthatja...azt amit láthatunk, hallhatunk, érthetünk, megélhetünk, léphetünk...
Az UGYAN szót forgatom önmagában, és vizsgálom, ki mondja, miért mondja, mit jelent?
Ugyan! Mikor használjuk? Tulajdonképpen a legyintés, a lekicsinylés szava, ám ha bármi egyébbel megtoldom, megváltozik, gazdagodik a szó alaptartalma, jelentése, értelme: ugyanaz, ugyanott, ugyancsak, ugyanúgy, ugyanolyan, ugyanazért, ugyanakkor...
Nem különös? Egy szó önmagában, és ha társul mellé - ami társul, - jelentése megváltozik. De így is fordíthatom: magában hordozza a pozitív kifejezés, - részként - a negatív tartalmat.
UGYANAKKOR JÖTT HOZZÁ NEHÁNY FARIZEUS ÉS EZT MONDTÁK: EREDJ ÉS MENJ EL INNÉT, MERT HERÓDES MEG AKAR TÉGED ÖLNI...
Vajon akik Heródes nevében megszólítják, Jézust féltik? Vajon miért intik, miért küldenék el?
A farizeusok (kevesek kivételével) szüntelenül körötte leskelődnek, figyelnek. Miért? Kiderül. Zavarja őket áradó szeretete, szabadító, gyógyító ereje, tiszta látása, beszéde, jelenlétében érzik senkiségüket, hamisságukat, vakságukat... nagyon nem jó érzés, annak, aki hiú arra amit él, amit produkálni tud, aki érdemeiért mindig elismerést vár...útjukban van Jézus, bizony örülnének, ha odébbállna, ha elhallgatna, ha eltűnne, ha nem zavarná többé köreiket.
LÉNÁRD ÖDÖN HA ÉN SEM BESZÉLNÉK
A farizeusok, a csak a betűvel törődők,
kik sorsára hagyják ma is a vergődőt,
a sok írástudó, ki csak azért ír,
hogy gazdára leljen az Állami Nagydíj,
a főpapok, a lelkek autokratái,
kik csak autón képesek utánuk járni,
emmausziak, kiknek tömeg kell és pátosz,
vagy hazafutnak a mama szoknyájához ,
nagyokos tamások, akik azt hiszik,
öt ujjuk többet ér, mint az az egy hit,
minden időknek örök hörcsögei,
kiknek minden jó, csak a lyuk legyen teli,
a magabiztosak: üres léggömbök,
kényesen lebegve a fejünk fölött,
kik könnyedén veszik a pontot, meg az i-t:
csak semmit precízen, semmit szószerint,
a nyulak, élni se merve, mert hátha...?
s a patkányok: hajrá, bármi csatornába,
kórusban bőgitek mind-mind a fülembe:
mért nem jössz ki velük, csak te, csak te?
Látod, mi megvagyunk, nekünk jó így is,
te folyton felsírsz: itt bibis, ott bibis!
Hol van, mi szerinted nem kéne,
hol meg hiányzik egésze, vagy része.
Siratod a jót, az igazat, a jusst,
mért nem megy, hogy te is nyugalomhoz juss?
Ne végy mindent észre, légy már nagylelkű,
ne csupa jog, erkölcs, fogadalom, eskü.
Ha már így esett, hát így is puffan,
ne gondolkozz mindig a Krisztusban!
Egyre csak Hozsannát kiáltanál,
de ha a csillagokban egyszer nem így áll!
Hallgass el hát végre, ne zavard a csöndet!
A köveket hallgatni, azt hiszitek, könnyebb?
Félelmetesen igaz ez a vers, ahogy a mai (tegnapi) farizeusságról szól, a magukat igazolók megnyilvánulásairól, vádjaikról, önféltő, könyörtelen szembefordulásukról.
UGYANAKKOR... Amikor a Lélek szól, szólít, megszólal a sátáni hang is, amikor értem nyílik a magasság, akkor a mélység is, amikor tudom mi telik, min múlik, akkor ijeszt a világ ezer arca, igen, amikor útra találok, akkor menekülni kényszerít a falka... Akkor is, ma is.
ÉS Ő ÍGY FELELT: MENJETEK EL, MONDJÁTOK MEG ANNAK A RÓKÁNAK: ÍME ÖRDÖGÖKET ŰZÖK KI, ÉS GYÓGYÍTOK, MA ÉS HOLNAP; HARMADNAP BEVÉGZEM KÜLDETÉSEM. DE MA, HOLNAP ÉS HOLNAPUTÁN ÚTON KELL LENNEM, MERT NEM LEHETSÉGES, HOGY PRÓFÉTA JERUZSÁLEMEN KÍVÜL VESSZEN EL...
Jézus lát, hall, ért...Mennyire? Heródeshez küldi vissza az üzenet mögé bújókat, kik mind vesztét kívánják. MONDJÁTOK MEG ANNAK A RÓKÁNAK - Jelzője se igen hízelgő a küldő számára, és a tolmácsolóknak is érteni kell a szóból. Hogy vicsoroghattak magukban!
És mit üzen még annak, aki ma uralkodik s megölheti holnap, de nem tudja mi lesz azután? Krisztus tudja az időt. Nemcsak a mát és holnapot, hanem a holnaputánt is. És tudja mi a dolga ma, mi holnap, mi holnapután. Tudja, ezért VAN ÚTON, tudja mi felé megy, azt is kiért és azt is mi végre érkezik meg. És bár tudja miféle Jeruzsálem várja, miféle vég, és taszító-ijesztő számára ez a hatalomvágyból és hiúságból fakadó ellenséges indulat, megy tovább, mert Isten küldötte próféta, aki lát, akinek belülről diktál a Lélek, s a külső szorítást ha érzi is, ha fáj is neki, nem léphet mást, megy, akármi várja is. BEVÉGZEM KÜLDETÉSEM...
Eljuthat ide az ember? Hogy ne féljen a másik embertől, hogy ne fordítsa el útjától a másik féltékenysége, gyilkos indulata? Hogy akkor is tudja és vállalja saját esendőségét, bűnös, kegyelemre szoruló voltát, amikor mások istentelen gonoszsága majd elnyeli? Hogyan tanult Lénárd Ödön ilyen odaadó alázatot? Mi volt érte, s mi ellene? Közel két évtizednyi börtön.
LÉNÁRD ÖDÖN NE DOBJ EL!
Mint gyerek, ki sírva fut az utcáról haza,
Hozzád bújnék minden nap, és minden éjszaka:
ne szidj, ne bánts, ha haszontalan voltam is,
csak el ne dobj, Házadból ki ne taszíts!
Vásott kölykök megkínoztak, s gyötörtek ott kinn,
hajam húzták, megvertek, és tépték füleim,
de Te ne bánts, ha vásott voltam magam is,
jaj, el ne dobj, Házadból ki ne taszíts!
Megcsúfoltak, belém rúgtak, s mondták röhögve:
gerinced ép, veséd megvan, s orrod se tört be!
De Te ölelj, ha voltam olykor durva is,
ó, el ne dobj, Magadtól el ne taszíts!
Besározva gyalázták mi legdrágább nekem,
s tapostak a földön fekvô, ájult emberen!
Te csak ölelj, s ne lásd mi bennem rút, hamis,
jaj, el ne dobj, Magadtól el ne taszíts!
Amit láttam, mit átéltem, oly iszonyatos:
szemlehunyva bújnék Hozzád, vonj hát Magadhoz!
Ölelj, ölelj, megfizettem tallért, garast is,
ne dobj el Magadtól, jaj Házadból ki ne taszíts!
JERUZSÁLEM! JERUZSÁLEM! KI MEGÖLÖD A PRÓFÉTÁKAT, ÉS MEGKÖVEZED AZOKAT , AKIK HOZZÁD KÜLDETTEK, HÁNYSZOR AKARTAM ÖSSZEGYŰJTENI FIAIDAT, MINT A TYÚK A CSIBÉIT SZÁRNYAI ALÁ, DE TI NEM AKARTÁTOK. ÍME PUSZTÁBAN MARAD NÉKTEK A TI HÁZATOK...
Amikor Izráelben jártunk, az Olajfák hegyének tetején volt két hétig a szállásunk. Nap mint nap elhaladtunk egy nagy kerttel körülvett templom előtt. Azt mondták, itt sírt egykor Jézus Jeruzsálem sorsa felett. Mikor kinéztünk a templom ablakán, ezt láttuk, ami a képen van:
Nem tudom hány emléktemplom épült különböző felekezetű hívek által, de az a Templom, melyet egykor Jézus látott, siratott, azóta sem épült fel. Miért? - kérdeztem, mikor ott jártam. PUSZTÁBAN MARAD NÉKTEK A TI HÁZATOK... teljesült a prófécia, ez a válasz, félelmetes válasz, s az még félelmetesebb, ahogy a zsidó zarándokok sírva, mellüket verve könyörögnek ma a Messiásért, egykori templomuk falmaradványánál... és középen látható, az a legfényesebben csillogó kupola, melynek falára arabul ez van kiírva: Istennek nincs fia!
MONDOM NEKTEK, HOGY NEM LÁTTOK ENGEM, MÍG EL NEM JÖN AZ AZ IDŐ, AMIKOR EZT MONDJÁTOK: ÁLDOTT AKI JŐ AZ ÚRNAK NEVÉBEN!
Várjuk azt az időt? Mikor újra látjuk majd. Akkor isteni dicsőségben, mennyei hatalommal jő, s minden szem látja majd, s jaj hova bújnak orcája elől a hitetlenek, a belőle csúfot űző, maguk igazát a törvénnyel szüntelen igazoló, Isten országát csak színleg kereső farizeusok? És mi, a Megváltót magunk igazságainak oltárán fel-feláldozó, Krisztust csak szájjal követők, életünket, időnket, igyekezetünket, szemünket, kezünket oda nem adó mai képmutatók?
Hadd idézzek még egy részletet Mónika naplójából, amit akkor írt, mikor - visszaélve kiszolgáltatott helyzetükkel, - kegyetlen kíméletlenséggel kirakják őket addigi lakásukból:
"...Nagyon meggyötörnek az emberek...A bácsi kezdettől úgy viselkedett, mint egy ávós... Tegnap este, mire hazamentünk, kirámoltak bennünket... a konyhaajtóban a pacák, gúnyosan mosolyogva közölte velem: az előszobát még tudja biztosítani egy rövid időre... Jó éjszakát kívánt az élére állított rekamién való állva alváshoz, és bement, bezárva maga után az ajtót...Ez a végtelen szenny és torzság szomorúvá tesz... Nagy nehezen kihámoztunk három matracot... s fejtől-lábtól lefeküdtünk...Arra gondoltam, hogy a Szűzanyáék is hányszor kerülhettek ilyen meglepő helyzetbe az egyiptomi menekülés alatt. Arra is gondoltam, hogy bárhogy is forrna bennem megsértett igazságérzetem, egyetlen pillanatra sem lehetek dühös. Nem igazságot kell keresnem, oda kell adnom magam az igazságtalanságnak, hogy áldozata lehessek Isten irgalmának...Ami nehéz... a bűn és a szenny magamban is, másokban is... Imádkozni kezdtem értük, s olyan jól aludtam, mint már hetek - hónapok - óta nem."
"Nem igazságot kell keresnem, oda kell adnom magam az igazságtalanságnak, hogy áldozata lehessek Isten irgalmának..." Vajon mit jelent ez a mondat? Értjük? Hogy Jézus Krisztus értünk lett áldozat az igazságtalanság oltárán, ( nem fordul vissza, hiába fenyegetik...) Így lett Isten szeretetének, irgalmának érthetetlen, botrányos, legkiáltóbb jele. Miben követjük őt? Feláldozhat minket szeretete, méltatlan emberekért? Hányan vallják magukat kereszténynek? Vannak még igazi krisztuskövetők? Ha nincs áldozat, nincs ami éghet, nincs jel Krisztusról !
Ablonczy Ágnes
|
