|
Új szövetség - Lukács ev. 2:21-39.
Meghökkentő, a szeretet ünnepéhez nem illő események, cikkek, ünneplés módjára adott ellenséges feleletek, durva kijelentések fordítottak szembe embereket és csoportokat az idei karácsony közeledtén. Szembesültünk-e közben azzal, ami mindezek mögött mozdul.
Miért csodálkozunk, ha valakit irritál a keresztfa-állítás (kivégzőfa) látványa karácsonykor? Hisz ha valaki ajándékozásra, úgynevezett szeretet ünnepére készül, - méltán zavarhatja. Avagy miért botránkozunk azon, ha a karácsonyra készülők tolongva-taposva, üzleteket járva, ajándékok vásárlásába kezdenek, (kezdünk), hogy aztán ezekkel felszerelkezve, az ajándékozás ünnepét játszhassák el saját kis körükben? Karácsony - mi az? - kérdezi ünnepi írásának már címében Kornis Mihály. Lehet vele egyet érteni, lehet rá akár haragudni is, ám jobb lenne ha érinthetne, ha elgondolkoztatna minket ez a karácsonyi szokások felőli, kíméletlen-görbe tükör, és hitbeli bizonyosságból születhetne újra örömünk, lenne igaz ünnepünk. Mert ezért írta: "Csak akkor lehet megünnepelni, ha szívünkben él. Ha megszületett benne."
Immánuel - Velünk az Isten! - sugározta ránk szíve örömét, ujjongását édesapánk...
Mert szíve tele volt azzal a csodával, amiért lehet és érdemes karácsonyt ünnepelni.
A NYOLC NAP ELTELTÉVEL KÖRÜLMETÉLTÉK ÉS JÉZUSNAK NEVEZTÉK EL ŐT, AMINT AZ ANGYAL NEVEZTE, MIELŐTT FOGANTATOTT VOLNA ANYJA MÉHÉBEN.
MAJD AMIKOR MÓZES TÖRVÉNYE SZERINT BETELTEK TISZTULÁSÁNAK NAPJAI, FELVITTÉK JERUZSÁLEMBE, HOGY BEMUTASSÁK AZ ÚRNAK, AMINT MEG VAN ÍRVA AZ ÚR TÖRVÉNYÉBEN, HOGY MINDEN ELSŐSZÜLÖTT FIÚ AZ ÚRNAK LEGYEN SZENTELVE; ÉS HOGY ÁLDOZATOT MUTASSANAK BE SZINTÉN ÚGY, AMINT MEGMONDATOTT AZ ÚR TÖRVÉNYÉBEN. EGY PÁR GERLICÉT VAGY KÉT GALAMBFIÓKÁT.
A mózesi törvény előírása szerinti szertartásokat, melyek minden újszülöttre, elsőszülöttre vonatkoznak, pontosan végrehajtják a gyermek Jézus szülei. ( III. Mózes 12:2-8.) Születése utáni nyolcadik napon körülmetélik, mint minden népéhez tartozó kisfiú csecsemőt.
A mózesi törvény előírásai értelmében indulnak vele negyven nap múlva, - a szülés utáni tisztulási törvények szerinti időt betartva, - a templomba, Jeruzsálembe. (Mózes 13:2-12.)
A tisztaságot és tisztátalanságot értelmező és előíró törvények, tulajdonképpen rengeteg kérdést vetnek fel, amire volt-van, avagy ma sincs magyarázat. Miért tisztátalan a nő, mikor vérzik, miért lesz tisztátalanná, aki szent dologhoz nyúl, miért, mitől lett tisztátalan aki szült, s akit szült? Miféle tisztátalanságról lehet itt szó? Amiért várni kell, negyven, nyolcvan... napot amiért áldozatot kell bemutatni?! Úgy olvastam, kultikus tisztátalanságnak minősítették: a betegséget, szülést, születést, menstruációt, halott érintését, bizonyos ételek fogyasztását... Nem a mai értelemben vett erkölcsi, etikai vétség okozta tisztátalanságról van itt szó, hanem valami ember felettinek, démoni erőknek való kiszolgáltatottság miatti helyzet ártalmáról.
"Már előre is híven tükröződött az Ő egész életének jellegzetes útja. Ő mindvégig úgy élt, hogy beilleszkedett népének vallási rendjébe. Soha nem akarta azt szétrombolni. Ő mást akart: a meghagyott külső formák közt új életet teremteni. Attól aztán magától lett idejétmúlttá és elavulttá minden régi formaság! Mi szüksége volt a magasság urának az ilyen külső szertartások megtartására? Az Ő örök valósága mérhetetlenül fölötte állott az efféle formaságoknak! De Ő olyanná lett értünk, mint a többiek közül egy!" Victor János
Szilveszter napján bizonyára mindenkit megdöbbentett a kazán tüzébe hajított kisgyermekről szóló híradás. Miért volt vállalhatatlan ez a kisgyermek? Mit vállalt anyja a szégyen helyett?
Az csupán jogi kérdés, gyilkos-e, vagy sem, hogy élt-e az a gyermek, vagy holtan született, mert ha anyja szerette volna, sírt volna, és eszébe se jut tűzbe dobni. Hogy is szerethette volna, utálta ellehetetlenülő leány és diákélete miatt, és a falubeli szégyen bélyege miatt.
És igen, megállunk itt, annál, hogy szívünk elszorul, hogy beleborzadunk és botránkozunk.
Pedig ez a lány saját tettével, - nem ezt akarta, ő csak eltűntette volna szégyene nyomát - elrontotta, végleg bemocskolta ifjú életét, temetheti minden eddigi álmát. Miért nem fogta fel tettének súlyát, következményét, melyet mások ítélete miatti félelemből követett el?
Két dologért beszélek róla. Jó ha érezzük, miféle súlya van a megesettségnek olyan közegben, ahol szégyennek számít. Ezt Mária tisztasága elleni látszat vállalása miatt mondom.
A másik, hogy minden tette ellenére, ennek a diáklánynak maradt lehetősége. Nem a bírói fölmentés. Ha felfogja, ha vállalja, ha elítélendőnek érzi tettét, már most, végleg elrontott, megbélyegzett ifjúsága idején, megtalálhatja, - kérheti és kaphatja teljesen érdemtelenül, - a Krisztus jötte általi kegyelmet. Mert más a testi törvény betartásának, és betartatásának szükséges útja, és más a krisztusi kegyelem bűnt-ítéletet feloldozó, lelket üdvözítő ereje.
ÉS ÍME VOLT JERUZSÁLEMBEN EGY SIMEON NEVŰ IGAZ ÉS ISTENFÉLŐ EMBER, AKI VÁRTA IZRÁEL MEGVÍGASZTALTATÁSÁT, ÉS A SZENTLÉLEK VOLT RAJTA. ŐNEKI A SZENTLÉLEK KINYILATKOZTATTA, HOGY ADDIG NEM HAL MEG, AMÍG MEG NEM LÁTJA AZ ÚRNAK KRISZTUSÁT. ÉS A LÉLEK INDÍTTATÁSÁBÓL A TEMPLOMBA MENT ÉPPEN AKKOR, AMIKOR A GYERMEK JÉZUST BEVITTÉK A SZÜLEI, HOGY ÉRTE A TÖRVÉNY SZOKÁSA SZERINT CSELEKEDJENEK.
Felbukkan valaki, s kiderül, előbb, mint Erzsébet, előbb mint Mária, előbb, mint a pásztorok, tudott az Üdvözítő érkezéséről, és mert Istentől kapott ígéretet, hittel és reménységgel várta.
Nem kapott meghívót, nem értesítette senki, mégis ÉPPEN AKKOR ment oda, éppen azon a helyen volt, jelen volt, láthatta, amikor a gyermeket a jeruzsálemi templomban bemutatták.
Ez a Lélek által vezethető, Lélek által vezetett ember csodálatos lehetősége, tapasztalása. Amikor Isten akarata szerint mozdul az ember, egyik is, másik is, - a teljesülés pillanatáért.
Szilveszter óta egy tücsök zenél a szobámban. Csak a hangját hallom, ezért sejtem hol van. Akárhol persze, rossz helyen van. Akár benn hagyom étlen-szomjan, akár kiteszem a szűrét, elpusztul. Nem tudok rajta segíteni. Nem hívtam, nem is én hoztam be, hívatlan jött, ki tudja miért s hogyan tévedt ide, ahol nincs helye, akkor se, ha netán úgy tűnik bőven akad hely.
És azóta itt van, tudom érzi, rossz helyen van, egyre csak ciripel, szomorún és keservesen.
Nem ilyenek vagyunk mi is? Jövünk-megyünk saját kívánságaink, elképzeléseink, álmaink, érdekeink szerint, ide-oda tévedünk, s talán már érezzük is, nincs helyén az életünk, rossz helyen vagyunk, kesergünk, siránkozunk, tehetetlenül vergődve, szabadításra várva.
Mostanában sok tűlevelét vesztett fát találni úton és útfélen. Zavaró, utálatos, mikor a kiszáradó, gyökértelen fa szúrós tűlevele hullik, s mindenbe beleakad. Nincs többé helye benn.
A miénk még áll, mert ez olyanféle fenyő, mely nem hullatja tűlevelét. De azért szárad ez is, útban van ez is, már többször eszembe jutott, ki kéne tenni. Nem a hulló tűlevél kérdése. A szokásainkért betesszük, de ettől nem lesz helye, csak szerepe, az is csupán egy estényi...
Talán ismerjük Andersen szomorú-szép meséjét a fenyőről, aki többre vágyott, más akart lenni, másutt akart élni, mint ahol felnövekedett. A verebek hoznak hírt kivágott társairól:
"- Lent a városban benéztünk itt is, ott is a házak ablakán. Tudjuk hova mentek a szekéren.
Olyan pompa és fény veszi körül őket, amilyenről nem is álmodol...
- Hátha engem is szerencse ér, s megjárhatom ezt a ragyogó utat! - ujjongott a fenyőfa...
Ó hogy epedek, ó hogy vágyakozom! Bár itt volna már újra a karácsony. Vagyok már
akkora, mint a társaim, akiket tavaly a városba vittek. Csak már szekérre emelnének!
Csak ott állhatnék már a meleg szobában, pompa és fényesség közepette!..."
Végül kiválasztják, teljesül a vágya, végre ott áll középen, csudálatos a ragyogás, szebbnél szebb díszekkel öltöztetik - de egyetlen estére. Aztán mindennek vége, útban van, értéktelenné válik fa-élete, mert táplálékot adó, éltető gyökerei nélkül nem tud élni, életben maradni.
MÉCS LÁSZLÓ:
VÁNDOR, MONDD HOL VAN OTTHONOD?
A patak szülőanyja nem a hegy.
A patak mindig vissza, hazamegy.
Nem bántja sem gát, se szerencse-kegy,
mindig biztos, mert mindig hazamegy.
Nemcsak biztos, de vidám harsogó,
ugródeszkája minden zuhogó.
Néhol feljajdul, s tajtékkal kicsap,
könnyében szivárvány van s nincs iszap.
S mert nincs iszappal tele kebele,
ha hószínlábú lányka lép bele,
nem piszkítja be: pillanat alatt
piros csókot cuppant rá, s elszalad.
Bátran kacag, egészséggel jajong,
ha belehull korhadt ág, holt falomb,
rohadt vadalma s más élet-szemét:
a ritmusából nem veszít zenét.
Ha behajtják dolgozni a malomba,
ott is belékacag a fájdalomba.
Ha gyárba küldik: gépek csúnya piszkát,
munkások kormát mossa, s újra tiszták,
kifut, kövek közt hempereg, viháncol,
s víg gyónással minden szennyet kitáncol.
Így szép! Szívének így van igaza!
Pataklábbal én így megyek Haza.
S ki hazamegy: munkája, könnye, csélcsap
csatangolása, naplopása célt kap.
Ki hazamegy: barátja fűnek-fának,
tavasznak-télnek, csillagnak-csalánnak.
Ki nem megy haza: mint mocsár, halálig
poshad, s még gyöngye is iszappá mállik,
nincs mersze jajt, kacajt kiáltani,
unalom-lanton új húrt váltani.
Ki nem megy haza: mint a Szaharában
bukdácsoló folyó, teng-leng magában,
s beissza bánat-kétely és homok.
- Mondd, földi vándor, hol van otthonod?
Simeon vár, ki tudja mióta, a szíve tárva-nyitva, Isten Lelke odavezetheti, pontosan oda, és ráismerhet, megérzi, érti az időt, a pillanatot, s karjára veheti a várva-várt isteni gyermeket.
Beteljesül az élete, mert helyén van, ott, ahol lennie kell: isteni akaratban, általa teljesülhet.
ÉS Ő A KARJÁBA VETTE ÉS ÁLDOTTA AZ ISTENT, ÍGY: MOSTAN BOCSÁTOD EL URAM, A TE SZOLGÁDAT, A TE BESZÉDED SZERINT BÉKESSÉGBEN, MERT LÁTTÁK AZ ÉN SZEMEIM A TE ÜDVÖZÍTÉSEDET, MELYET KÉSZÍTETTÉL MINDEN EMBER SZEMELÁTTÁRA, VILÁGOSSÁGUL A POGÁNYOKNAK ÉS NÉPEDNEK, IZRÁELNEK DICSŐSÉGÉRE.
ÁLDOTTA ISTENT...Mi éltette Simeont? Mire vágyott, miféle teljesülésre? Ki teljesíthette be az életét? Miféle helye volt életében Istennek s az általa ígért üdvösségnek? Vágyva vágyta, tőle kérte, hogy megérhesse, tőle kapta az ígéretet, és tőle várta teljesülését.
A LÉLEK INDÍTOTTA... Mikor? ÉPPEN AKKOR...
Tudja mi fontos, tudja ki ajándékozhatja, nyitva van szíve-lelke, és boldogan, ujjongva éli át a teljesülést. Felismeri, tudja a teljesülés pillanatát, kezébe kéri az isteni gyermeket, ki meri mondani, ott, abban a pillanatban, amit régtől remél, régtől hisz és tud, ami rá van bízva, és mondhatja, mondania kell, mert szíve tele van, megtelt isteni bizonyossággal.
LÁTTÁK AZ ÉN SZEMEIM ÜDVÖSSÉGEDET - de jó annak, aki érzi a rendelt időt, aki látja azt, ami láthatatlan, aki kimondja azt, ami tudhatatlan, mert annak lelke betelt Szentlélekkel
APJA ÉS ANYJA CSODÁLKOZTAK A FELŐLE MONDOTTAKON. MAJD MEGÁLDOTTA ŐKET SIMEON ÉS ÍGY SZÓLT MÁRIÁHOZ, AZ ANYÁHOZ: ÍME EZ A GYERMEK ARRA RENDELTETETT, HOGY ÁLTALA SOKAN ELESSENEK ÉS FELKELJENEK IZRÁELBEN, ÉS JEL LEGYEN, AMELYNEK SOKAN ELLENE MONDANAK, - MÉG A TE LELKEDET IS ÁTHATJA AZ ÉLES TŐR - HOGY SOK SZÍV GONDOLATAI NYILVÁNVALÓKKÁ LEGYENEK.
Honnan tudja ez az ember, amit ők hinni is alig mernek, honnan tudja, amiről a pásztoroknak az angyalok adtak hírt? Nincs válasz, csak a bizonyosság: tudja, mert kijelentetett neki. Rég erre várt. Újabb bizonyságtétel, újabb bizonyság, amit szívében hordozhat József és Mária.
Ám még valami elhangzik. Éppen az, amit mi emberek, szeretnénk kikerülni. Aki Isten akarata, rendelése szerint jellé lesz, annak sokan ellene mondanak. Igenek és nemek, szeretet és gyűlölet kíséri majd a felnövekvő gyermek életét, miközben teljesül, ami felőle rendeltetett.
... HOGY SOK SZÍV GONDOLATAI NYILVÁNVALÓKKÁ LEGYENEK...
Feleletre kényszerít. Mi lehet nyilvánvalóvá egy-egy próbatétel közben számunkra? Akarjuk látni, amit láthatunk, vállalni, amit vállalhatunk, elveszteni, amit elveszíthetünk és remélni, amit remélhetünk? A TE LELKEDET IS ÁTHATJA AZ ÉLES TŐR ... Nincs másképp...
ÉS VOLT OTT EGY PRÓFÉTA ASSZONY, ANNA, FÁNUEL LEÁNYA, ÁSER TÖRZSÉBŐL. EZ NAGYON ÖREG VOLT MÁR; MIUTÁN HAJADON KORA UTÁN HÉT ÉVIG ÉLT A FÉRJÉVEL, MOST MÁR NYOLCVANNÉGY ESZTENDŐS ÖZVEGYASSZONY VOLT. EL SEM TÁVOZOTT A TEMPLOMBÓL, HANEM BÖJTÖKKEL ÉS IMÁDSÁGOKKAL SZOLGÁLT ÉJJEL ÉS NAPPAL. EZ IS ODAÁLLOTT UGYANABBAN AZ ÓRÁBAN; HÁLÁT ADOTT AZ ÚRNAK ÉS SZÓLOTT FELŐLE MINDAZOKNAK, AKIK JERUZSÁLEM MEGVÁLTÁSÁT VÁRTÁK...
Néha éveken át nem történik semmi említhető, bizonyosságot adó, máskor meg ugyanazon órán belül egyszerre több is, jeléül az elkövetkezendőknek, a mozduló isteni akaratnak...
Az idős Anna ott vár a templomban, böjtölve és imádkozva, és vár. Annát régtől ott tarthatja, Simeont odaviheti Isten Lelke. Helyükön vannak. A templom csupán a találkozás terepe, az igazi hely Istennél van,- akaratába ölelhetők. Egyszerre lehetett félelmetes és gyönyörűséges látni a beteljesedést, amit addig csak hittek és reméltek. Ujjongó szívük Istent dicséri.
ÉS MIKOR MINDENT ELVÉGEZTEK AZ ÚR TÖRVÉNYE SZERINT, VISSZATÉRTEK GALILEÁBA, AZ Ő VÁROSUKBA, NÁZÁRETBE.
Mária és József népük törvényeinek betartása miatt indultak, érkeztek. Vajon miféle csoda ízével, miféle istenfélelemmel teli ujjongással indultak hazafelé? Talán mi is érezhetnénk...
Ablonczy Ágnes
|
